Szerintem nagyon jó, hogy manapság sokat foglalkozunk a természetes szüléssel, azzal, hogy mit is jelent ez egyáltalán, hogyan történik, mik a szükséges feltételek és hasonlók. Csak úgy tűnik nekem, hogy ebben a kérdésben is fanatizálódni kezdett az anyák, legfőképpen pedig a témáról szóló cikkek egy része. Ez (amellett, hogy természetes) azért szomorú, mert az ügy valóban támogatásra érdemes.
Csakhogy sokan mintha az eszméért akarnának természetesen szülni, nem pedig a gyerekért: akkor is fájdalomcsillapítás nélkül vajúdnak, ha belepusztulnak, és már huszadik órája tart az egész, és olyat is hallottam, hogy az anya nem engedte a császármetszést, így a baba beteg lett vagy meghalt. Ez talán ritkább, de ami gyakori, és sokat lehet olvasni róla, az az, hogy azok a nők, akik nem tervezett császárral szültek, hanem időközben alakult úgy, hogy beavatkozásra volt szükség, súlyos depresszióval küzdenek, és nem tudnak szabadulni attól a gondolattól, hogy nem elég jó anyák, mert még ezt sem tudták megadni a gyereküknek.
Egyrészt ez egy természetes érzés lehet, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni, másrészt viszont a kizárólagosan a természetes szülést elfogadó sajtótermékek, dömping is ráerősít erre. Mintha az anya hibája lenne, hogy nem jó a gyerek szívhangja.
Tudom, az az érv a császármetszés ellen, hogy gyakran semmi szükség rá, és biztonságból csinálják az orvosok. Ez nyilván igaz, és ehhez nem értek, viszont azt gondolom, hogy vannak helyzetek, amikor hálásak lehetünk az orvostudománynak, és igen, Istennek is, vagy az életnek, hogy megadta az embernek az elmét, hogy kitalálja ezt. Vagyis ne bántsuk és kritizáljuk már azokat, akik így szültek, és magunkat sem, ha másképp alakult, mint ahogy terveztük, mert a szülés sokkal bonyolultabb folyamat annál, hogy egyedül irányítani tudnánk, és minden kizárólag azon múlna, mi mit teszünk.
Természetesen sokféleképpen készülhetünk, és adhatjuk a legtöbbet, amire képesek vagyunk. Aztán meg – szerintem – be kell látnunk, hogy az egész olyan, mint az élet, csak nagyon összesűrítve: soha nem biztosíthatjuk be magunkat teljesen. Ahogy az életben sem tehetünk minden csapásról és boldogságról, ami ér minket, a szülés alatt sem minden a mi lélegzetünk eredménye. Nem is az orvosé, nem azt akarom mondani, hanem, ki hogyan nevezi, élet, sors, Isten vagy ilyesmi. És ha baj van, hálásak lehetünk, hogy van segítség. Ehhez persze tényleg egy olyan orvos kell, akiben bízunk, és akiről tudjuk, hogy csak akkor lép, ha tényleg szükséges.
Részemről egyetlen dolog van, amit nem teljesen értek a császármetszéssel kapcsolatban: az anya kényelme miatt végzett műtétet. Amikor egy nő orvosi indok nélkül dönt mellette. Geréb Ágnes egyszer mondott egy érdekeset erről, azt, hogy aki csak program császárral érzi magát biztonságban, annak program császár kell. Ezt akkor megértettem, és talán igaz is: ha valaki sehogyan sem tudja rábízni magát az életre, egy kicsit sem képes erre, talán jobb, ha nem is kezdi el, nagy az esély a rossz kimenetelre. Nem tudom. Én most meg nem mondom senkinek, hogy hogy szüljön, az biztos, de érdekelne, hogy aki azért kér császárt, hogy karácsonyra meglegyen a gyerek, hogy szűk maradjon a hüvelye, vagy mert a műtét olyan kényelmes, valójában mire gondolt? Talán nem erről volt szó, csak én nem tudom, hogy miről. Ha valaki tudja, megírhatná…
Terka kedves..Szuper ez a transzizé duma..de
Erre mit lépnél:
3.fokú lepény 40.hét,méhen belüli visszafejlődés,rossz lepény(nem tudtàk az okàt miért?)..alig 2.5kilós baba..apropó teljesen zàrt méhszàj..
Hmmm..végül is ki is nyírhattam volna Csenge lànyom ha nekiàllunk egy levàló lepénnyel szarakodni…ugyan màr..azt hiszitek én nem akartam természetesen szülni…??Mi lesz a lelkével ha nem megy a szűlőcsatornàn végig??..semmi baja nem lesz Angyalomnak…
Inkàbb ha anyuci nem törődik a gyerekkel vagy épp apuci veri őt meg anyucit ..na abból nagyobb lelkisérülés lehet…
Egy ismerősöm most szült császárral, gondoltam ideírhatom a sztorit, amin kiakadtam. (Programcsászárnak indult, de nem program lett – itt muszáj volt orvosilag.). Miután a baba megszületett, lemosdatták, bepólyálták, kivitték, és odaadták az apának, pontosabban elhelyezték egy szobában, ahova az apa bemehetett öt percre, nézhette, fényképezhette a gyerekét, de nem érhetett hozzá.
???? Mi van???? Budapest 2013 – ezen teljesen lehidaltam
Ez a szülésfeldolgozó dolog jól hangzik! Tényleg érdemelne egy posztot.
Tökéletesen előkészült anya és tökéletesen biztosított környezet nem létezik. Létezik viszont egy csomó tévképzet, alaptalan félelem, a testünkbe vetett bizalom szinte teljes hiánya. És létezik valamilyen számomra érthetetlen érdek, ami már nagyon régóta elveszi a nőktől a szülés méltóságát és beleneveli a női fejekbe, hogy nem képesek bizonyos személyek és feltételek nélkül, saját érzéseik szerint, saját kontrolljuk alatt szülni.
Érdekelne egyébként, hol vannak fanatikus természetes szülés-hívők, tudsz linkelni ilyesmit?
Szia Csizi! Nagyon tetszett a hozzászólásod, köszönöm, hogy megírtad.
Annyit tennék csak hozzá hogy sajnos vagy nem sajnos a jelen társadalom már régen eltávolodott a természetes élettől, így a természetes és háborítatlan szüléstől is. Egyszerűen nem úgy szocializálódunk, hogy szüljünk háborítatlanul, ahogy a természet kitalált minket, hanem úgy, hogy “Úristen, nehogy baj legyen”. Kevesebb gyermeket vállalunk- mert már azt is mi döntjük el, hogy mennyit vállalunk, nem pedig annyi lesz, amennyit a természet ad-és a kevés gyermekünket már előre is sokkal nagyobb aggódással vesszük körül, ezért vonulunk kórházba. Szerintem nagyon kevés olyan igazán tudatos nő van jelenleg Magyarországon, akinek a háborítatlan szülés a legmegfelelőbb (nem tudom jobban kifejezni:). És ez szerintem nagyon sokáig nem is fog megváltozni.
az nem kérdés, hogy a második baba születésénél Nálad orvosilag indokolt a császár. De megkockáztatom, ilyen vajúdásnál már az elsőnél is az lett volna…
Sajnálom, hogy így alakult 🙁
Amit egyébként tényleg érdemes elmondani, és erről talán egy poszt is lehetne valamikor, hogy létezik szülésfeldolgozó csoport (csak hogy senki ne kioktatásnak vegye: én még nem voltam, de lehet, hogy egyszer elmegyek), lehet az embernek a saját születésélményén dolgozni, és vannak kimondottan a várandósság időszakára és a szülésre specializálódott pszichológusok, ismerek nagyon jókat. Szóval érdemes hozzájuk elmenni, ha az ember érzi, hogy jó lenne akár szülés előtt, akár utána. Emellett fenntartom, hogy a tökéletesen előkészült anya tökéletesen biztosított környezetében is történhetnek meglepetések, nem várt és nem pozitív fordulatok.
Szia Terka! Tudom, hogy Te írtad és bocs, ha félreérthető voltam. Elsősorban a kommentekre reagáltam, nekem azok voltak igazán csücskösek.
Egyáltalán nem mondom, hogy nem kell hitelt adni Kiskocka és a hozzá hasonlóan járt anyukák félelmeinek, hanem azt, hogy a császárnál sokkal jobb megoldás lenne a számukra, ha valakivel át tudnák beszélni a szülésük alakulását, aki szakértő és aki képes jobb alternatívát kínálni nekik. Aki valós alapokon nyugvó érvekkel tudná eloszlatni a kételyeiket és rávilágítani arra, hogy ők is képesek normális, gyötrelemmentes hüvelyi szülésre, mint az egészséges nők kb. 95 százaléka. Egyébként köszi a választ! 🙂
Hello Csizi, én írtam a cikket a szívem jogán, és lehet, hogy nem hangsúlyoztam ki, de egyáltalán nem a császármetszést akartam népszerűsíteni. Inkább azt akartam mondani, hogy ha már ez történik, ne érezzük kevesebbnek magunkat, ha egy mód van rá. És én hallottam olyan történetet, hogy az anyukat nem engedte a császárt, annyira ragaszkodott az általa elképzelt “természetes szüléshez”, és erre beteg is lett a kicsi. Vagyis a körömszakadtáig beavatkozásmentes szüléshez ragaszkodók ellen szóltak az érvek.
És egyetértek Veled abban, hogy csak azért császározni, mert kényelmes az orvosnak és a kismamának, hajmeresztő, valóban.
Csak nekem a kommentekből kiderült valami, amit nem tudtam korábban: hogy valóban vannak akkora félelmek, amelyek nagy eséllyel meggátolnák, akadályoznák a hüvelyi szülés folyamatát. Lehet, hogy Kiskocka másképp szült volna, ha mások a feltételek, körülmények, más a személyzet, de most már így történt, és kreditet kell adni az ő félelmének ezek után.
Egyébkén van ezzel kapcsolatban egy interjú a mostani hvg-pszichológia számban, amelyik a születésről szól Bálint Sándor orvossal. Nagyon jókat mond szerintem. Ajánlom mindenkinek.
Huh, ettől azért keményen ledermedtem. Nem is annyira a cikktől, mint inkább a hozzászólásoktól.
Szeretném élesen kihangsúlyozni, hogy a természetes szülés az nem egyszerűen a császármetszés ellentéte. Az, ami ma szinte teljes mértékben elfogadott úgynevezett szüléslevezetés, az igen messze áll a természetes szüléstől. Azért mondom, hogy úgynevezett, mert egy egészséges szülést nem kell levezetni. A nő szül, a baba születik, a szakemberek pedig végigkísérik, hogy ott legyenek, ha bármi komplikáció adódik. Nagyjából ez a természetes szülés dióhéjban, nem pedig az, hogy minden létező ponton beavatkoznak a folyamatba és ezzel komplikációk sokaságát okozzák, majd ezek egy részét sikeresen elhárítják és a végén örvendezhetünk, hogy mekkora szerencsénk volt, amiért megmentettek minket és a babánkat.
Szóval a természetes szülés az nem egyszerűen a hüvelyi szülés, hanem a háborítatlan hüvelyi szülés. Ezt azért nagyon fontos leszögezni, mert az a sok-sok negatív tapasztalat, amit itt a hozzászólók a hüvelyi szülésükről elmeséltek, azok könnyen lehet, hogy visszavezethetőek a nem természetes hüvelyi szülés során alkalmazott eljárásokra és alapvetően az ezzel általában együtt járó emberi hozzáállásra a szülő nővel, a babával és kispapával szemben. Könnyen lehet, hogy más körülmények között egészen más élményük lett volna hüvelyi szülésük után és eszükbe sem jutna a császáron gondolkodni.
Geréb Ágnes cikkben idézett gondolatával egyet is értek, meg nem is. Az ő szemlélete és a bábai szemlélet lényege valóban az, hogy minden nő úgy szüljön, ahogyan a legnagyobb biztonságban érzi magát, vagyis legyen választási lehetőségük a nőknek. Hiszen egy szülés csakis akkor lehet a baba és a mama számára is igazán sikeres kimenetelű – nem csupán biológiai, hanem lélektani szempontból is -, ha a nő a saját elképzelései szerint szülhet, akár biztonsági, akár kényelmi, akár emberi, akár bármilyen szempontból. Csakhogy.
Szerintem érdemes lenne mélyebben elgondolkodni azon, hogy ha valaki ennyire szélsőségesen fél a szüléstől, annak milyen oka lehet. Ugyanis ez túllép az egészséges aggodalom határain. Az nem normális dolog, hogy valaki annyira féljen, hogy inkább a császárt válassza. Ez kábé olyan, mintha annyira félnék attól, hogy történni fog valami a fél karommal, hogy inkább leamputáltatom, lásd Angelina Jolie. Bocs minden rajongójától, de ez finoman szólva nincs rendben. (Valószínűleg korábban már az agyát is kioperáltatta, nehogy túlerőltesse, bocs, bocs, bocs. )
A félelem pedig éppúgy komplikálja a szülés normális folyamatát, mint a szüléslevezetés során alkalmazott eljárások. Sőt, talán még jobban. Ha egy vajúdás elakad vagy embertelen fájdalmai vannak a kismamának, az több mint valószínű, hogy lelki alapokon nyugszik. Hallottam olyan szülésről, ahol már kint volt a baba feje, amikor betoppant egy nemkívánatos személy a helységbe. Erre a kismama annyira befeszült, hogy a baba egyszerűen beszorult a hüvelyébe és alig tudták kipecázni, pedig ismétlem, a feje már kint volt. Na, akkor mennyire feszülhet be egy nő teste, ha eleve beteges félelmekkel a szívében kerül a szülőágyra? Csoda, ha nem tágul? A félelemtől az izmok befeszülnek, márpedig a méh izomzatának dolgoznia kell, hogy egyrészt ki tudjon tágulni a méhszáj, másrészt ki tudja préselni magából a babát. Ha a félelem miatt a méhizomzat egy része befeszül, akkor a méh izmai egymás ellen dolgoznak, egyrészt préselik a babát, másrészt befeszülnek és útját állják. Az lenne csoda, ha mindez nem okozna pokoli fájdalmat. Olvastam olyan esetről, hogy császármetszés során azt vették észre az orvosok, hogy a méh teljesen fehér volt. Annyira befeszültek az izmai, hogy teljesen kiment belőle a vér és kifehéredett! Ez nagyon erős lelki gát, ami komoly fizikai akadályt gördít a szülés elé.
Szóval mielőtt isteníteni kezdjük a császárt, azért tudjunk róla, hogy milyen okai lehetnek, ha a tévesen természetesnek nevezett szülés problémákba ütközik.
Igen, valóban vannak indokolt esetek, amikor muszáj császározni. Az egyik ilyen a harántfekvés, akkor bizony nincs mese. Kivéve, ha sikerül valahogy megfordítani a babát. Egyébként minden más fekvésnél lehet hüvelyi úton szülni, farfekvésesen is, arctartásosan is. Más kérdés, hogy a mai szülészorvosok közül kevesen értenek a nem fejvégű hüvelyi szüléshez, a császárhoz viszont annál inkább. De miért az anyák és a babák lássák a kárát annak, hogy az orvosok nem kellően felkészültek minden eshetőségre??
Aztán oka lehet a császárnak valamilyen köldökzsinóros csavarodás, csomósodás. Azonban ezeknek is jó részét meg lehet szülni hüvelyi úton, talán kicsit több körültekintés kellene csak hozzá.
Ok lehet a császára, amikor anatómiai gondok vannak, magyarán nem fér ki a baba.
Hirtelen ezek jutnak eszembe, valószínűleg van más is. Az a lényeg, hogy ezek nagyon ritka esetek, semmiképpen sem olyan arányban fordulnak elő, mint amilyen arányban császármetszéseket végeznek. Vannak statisztikák, amelyek kimutatják, hogy a legtöbb császárt délután négy után, hétvégén és a nyári szabadságolások idején végzik el, toronymagasan kiugrik ilyenkor a császárok aránya. Vagyis olyankor, amikor lejár a munkaidő vagy a doktor úrnak golfmeccse van.
Csak azért császározni, mert a doki kényelmes, vagy mert a kismama azt hiszi, így egyszerűbben megússza a tortúrát, egyszerűen hajmeresztő! Az ilyen orvost el kellene tiltani, az ilyen nő pedig inkább ne vállaljon gyereket, mert felnevelni már nem lehet érzéstelenítésben – pedig az jóval nagyobb falat, mint egy pár órás szülés.
Az rendben van, hogy ha orvosi szempontból muszáj császározni, attól a kismama ne érezze magát kevesebbnek és a környezete se nézze le. Na ez is érdekes, hogy ilyeneket miért gondol bárki is, szintén nem normális dolog, az biztos.
A természetes szülés fanatizálásával és az eszméért való szüléssel vitába szállnék, de nyilván vannak ilyenek is, én nem tudok róla. Fanatizálni mindent lehet és minden ilyesmi nagyon veszélyes. A császármetszés fanatizálása is az. Épp elég magas az aránya, Magyarország pedig meglehetősen élen jár ebben. Ezért is döbbentem le a cikken, hiszen éppen hogy visszaszorítani kellene, mégpedig drasztikusan, nem pedig népszerűsíteni. De hát mindenki a saját szakállára terjeszti a gondolatait a neten, szíve joga, éljen a szólásszabadság.
Ez tényleg nagyon rosszul hangzik.
Nem ítélkezni akarok én sem. Mondjuk annyit javasolnék, hogy mindenki jól gondolja végig, mit is szeretne.
Egyébként szerintem nem kell mutyizni a programcsászárért. Vagy legalábbis amiket én hallottam, azok szerint meg lehet ezt beszélni. (Persze van még az a véglet, amikor az orvos mást sem akar, mint császárt, de ez egy teljesen másik téma….)
Terka, köszönöm az együtt érzést! Nem történt semmi különös, mégis így jártam, ezért is “védem” a programcsászárt. Hat óra vajúdás után sem jöttek a tolófájások és egy ujjnyi méhnyaknál megállt a tágulás. A nyolcadik óra után másodszor is rákérdezett a szülésznő, hogy beköthet-e oxotocint, meggyorsítja a dolgot, hamarabb túl leszek rajta. Belementem, a hamarabb a hátralévő két óra volt és életem legbrutálisabb fájdalma. A kitolás alatt a hüvelyfal izmai túlnyúltak és nem húzódtak vissza, a belső szerveimet (húgyhólyag, végbél) nem tarja meg, a hüvely gyakorlatilag kifordult. Sokat javult, már “nem lóg ki belőlem semmi” a vizelési panaszok megszűntek, de még mindig látszik és a szexuális érzékelésem konvergál a nullához. Az én esetemben nem hibáztatható senki, nem volt szerencsém, keskeny a csípőm, nagy volt a baba, a gátizmom pedig nem volt erős. Ezek a sérvek egy újabb szülésnél, ha megműtik, ha nem, szinte biztos, hogy kiújulnak, ezért sem akarok hallani sem még egy szülésről és ezért “védem” a programcsászárt. Úgy gondolom, hogy aki akar, szüljön természetesen, aki nem, az szüljön császárra, had válasszunk, ne kelljen mutyizni és titokban lefizetni a szülészorvost, ha valaki császárt akar. Ha a plasztikai sebészetet elfogadja a közvélemény, akkor a programcsászárt miért nem? Ne ítélkezzünk egymás felett, ez a döntés minden szülő nőnek szíve joga kellene, hogy legyen Szerintem ha megfizethetőbb lenne a programcsászár, több gyerek is születhetne Magyarországon.
Kiskocka, bocsánat a késői válaszért! Ez tényleg nagyon durva! Hogy történt?
Megértem, hogy ezek után semmi kedved még egyszer ugyanezt átélni.
Köszi, hogy megosztottad!
Én természetes úton szültem a kislányomat (az orvosom és a szülésznőm javaslatár hallgatva) fél éve és többé nem akarok szülni. Tíz órát vajúdtam, hetekig nem tudtam ülni, a csontjaim most is fájnak, hólyag és végbélsérvem, aranyerem lett, ezeken eddig semmilyen intim torna sem segített, műtétre kell mennem, ha újra élvezni akarom a szexet. Ezekre az orvostudomány és az “ősanyák” legyintenek, hogy “Apróságok! Nem ez a fontos. Majd elfelejted”. Nem fogom elfelejteni és számomra fontos. Miért lenne bűn az, ha valaki nem akar ezen a tortúrán végigmenni, ha az orvostudomány képes arra, hogy az anya szenvedése és tönkremenése nélkül is világra segítsen egy gyermeket? Ettől még lehet jó anya valaki, nem azon múlik, hogy hogyan szült. Ha lesz még egy gyerekünk biztosan programcsászárt választok. Nőnek akarom érezni magam és a férjem sem kívánom elveszíteni azért, mert úgy szültem, ahogy a természet megalkotta a szülés folyamatát, csak épp tönkrementem bele. Szívesen lemondtam volna a szülés megéléséről cserébe azért, hogy a fent leírtakon ne kelljen keresztülmennem.
hát ez se kívánságcsászár, az tuti:S
Még jó, hogy végül minden jól alakult!
hátööö… megértelek! :S
Hát én megkaptam már a szemembe az első gyerek után, h “jaaa, te akkor nem is szültél???” Mondtam, h de, császárral. Nem az én kívánságomra, mert farfekvéses volt a gyerök, és ráadásul kissúlyú koraszülött is. Amit nem tudtak, nagyobb babára számítottak. Amikor kiemelték, akkor látták, h intrauterin retardált, vagyis a méhen belül visszafejlődött, amit egy anyagcserebetgség okozott, mint kiderült nagynehezen 10 napos korában (majdnem belehalt amúgy). Nekem kb. 1 évembe került, mire feldolgoztam, h császár volt és szoptatni sem tudom őt (az anyagcserebetegsége miatt) de végülis majdnem meghalt, és ehhez képest ezek pitiáner dolgok 🙂 Aztán teljesen a lelkemet a 2. gyerek tette helyre, aki a császár után 4,5 évvel természetes úton jött világra és 14 hónapig szoptathattam is. Eztán jött mégegy császár, szintén farfekvés és nagy fejkörfogatú fiúgyerek miatt, akinél viszont ez életmentő is volt, mint kiderült, uis nem tudtam volna megszülni, mert extrán rövid (kb. 5-10 cm) volt a köldökzsinórunk. Ezt már könnyebben feldolgoztam lelkileg, de testileg sajna elég ramatyul voltam mindkét császár után, míg a sima szülésem után (pedig kívül-belül volt varratom ott is sok) vígan szaladgáltam 2 órával a szülés után 🙂
Hát ez igaz. 🙂 Van is mit fejlődnie ebben a tekintetben. Sztem.
Mondjuk mert a nőgyógyász nem tanult transzperszonális pszichológiát 🙂 A nyugati orvoslásnak nem a lélekkel és a személyiségfejlődéssel való foglalkozás az erős oldala.
Tényleg tudok olyat, hogy karácsonyfa alá babát akart, és elintézte. Valóban nem látok mögé, nem tudhatom, hogy ez ürügy volt-e csak, és egyébként nagyon félt, de ha nem, akkor ez nekem arról szól, hogy baromira nem várjuk ki a gyerek ritmusát.
Bevallom, én ebben az érvelésben azt nem értem, hogy arra miért nem gondolnak, hogy egy gyereknek mennyire fontos, hogy végigmenjen a születés fázisain. Tartom a nézetem, hogy szuper, hogy van császár, mert életet menthet, de ha nem muszáj, nincs halálfélelem az anya részéről, amit most megértettem, akkor – erről majd talán lesz poszt -, iszonyú fontos a gyerek szempontjából, hogy végigmenjen a születés minden fázisán. Ezzel a transzperszonális pszichológia foglalkozik, és nagyon úgy tűnik, hogy a születésünk módja rengeteg mindent meghatároz a későbbi életünkben. Ezt is figyelembe vehetnék.
Pesztus, köszi, hogy leírtad. Ezt értem. A halálfélelmet megértem. Tényleg.
Őszintén szólva én mindkét alternatívához hozzá tudnék szólni pro és kontra. A természetes úton való szülésről annyit, hogy amikor tizenhét óra vajúdás után a fogadott orvosom szólt egy kollégájának, jöjjön segíteni, először nemigazán értettem, miért van rá szükség, de amikor mind a százhúsz kilójával rákönyökölt a gyomromra, és rásegített a szülésre, akkor megértettem. Ott rögtön a szülőágyon megfogadtam, soha többet nem szülök. Hét évig nem sikerült meggyőzni az ellenkezőjéről. A második gyerekemet kizárólag császárral voltam hajlandó megszülni, annyira be voltam parázva. Nem szándékosan ugyan, (a doki nem tudhatta) a második kisfiam a születésnapomon született kb. fél óra alatt. Senki nem tudott meggyőzni másodszor a természetes szülés lehetőségéről.
Megleptél a nyíltságoddal, de örülök, hogy ezt leírtad.
Véleményem szerint nem Te kérted a császárt, hanem az orvosod intézte el…
Ha valaki, én értelek, milyen az, szülés előtt rettegni. Rólam az keringett anno topikanyukás berkekben, hogy ha valakiért aggódtak, hogy hogyan fog átesni a szülésen, az én voltam.
Lehet, hogy egy ilyen beállítódottságú doki mellett én is császárral szültem volna.
A csípőlapátos beilleszkedésre nem tudok mit írni, mert fogalmam sincs, az mivel jár.
Azt tudom, hogy az én elsőm arctartással jött a világra, ügyeletes doktor segítségével.
Ha a későbbi dokimmal szülök, aki nyilván jobban odafigyel rám, és hamarabb veszi észre az arctartást, szintén nem vállalta volna be a hüvelyi szülést (ahogy utólag erről beszéltünk).
Szóval nekem szerencsém volt.
De ha bármi baj történt volna, ezerszer inkább császározzanak, mint hogy valami visszafordíthatatlan történjen!
Véletlenül sem akarnék ismeretlenül megkérdőjelezni a történetedben semmit, de egyáltalán nem biztos, hogy a második szülésnél a tragédia a császár utáni hüvelyi szülés (VBAC) miatt volt.
Remélem, az anya sem vádolja magát emiatt 🙁
azért a programcsászár még egyáltalán nem biztos, hogy kívánság-császár is, én a kettőt nem keverném össze semmiképpen.
Csani, ugye azon sem állunk le vitatkozni, hogy 6 óra vajúdás hosszúnak számít-e? 😉
hát azért ez kemény, hogy egyáltalán gratuláljon-e :O
Sok-sok boldogságot a nagy családhoz! 🙂
Én már találkoztam olyannal, aki leszólta a császárral szült ismerősét, sőt kérdezte, amikor megszületett a baba, hogy most akkor mit mondjon az anyukának? Gratuláljon? Szoktak egyáltalán gratulálni egy császárhoz?… Agyrém. Az index fórum anno tele volt hasonlókkal :-/
Nekem a harmadik lett császár. Nem én kértem, nem is annak indult, de az lett a vége, mert túl nagy volt a lelkem. Érdekes volt különben, mert amit éreztem, amikor vittek a műtőbe, az a megkönnyebbülés volt. Valahogy éreztem, hogy valami nincs rendben, de majd most minden rendben lesz, és érdekes, hogy a férjem is érezhette, mert ő is megkönnyebbült. (ott volt velem minden gond nélkül az első kettő normál szülésnél. Amikor most legutóbb 2 héttel szülés előtt bekerültem vizsgálatra a kórházba (hányós hasmenéses vírus miatt), akkor a férjem csalódottan jegyezte meg, hogy azt hitte, megműtenek, és kiveszik a babát. Amikor rákérdeztem, hogy hát ezt meg miért gondoltad, akkor csak mormogott valamit az orra alatt, és nem akart róla beszélni. Hát végül tényleg császárral született meg a 4,5 kilós kis szumó babám. Nem hosszra volt nagy, hanem egy kis gombóc volt :-), szerintem tényleg nem fért volna ki 🙂
Két és fél éve, Szegeden született a kislányom programozott császárral, melynek több oka is volt.
A legelső az, hogy én nagyon féltem a szüléstől. Azt éreztem, hogy én ezt nem tudnám megcsinálni és rendesen a halálfélelem kerülgetett. Az orvosom azt mondta, hogy jár Amerikába konferenciákra és már egy ideje azt mondják, hogy kevesebb sérülés keletkezik a nő belső szerveiben egy császárral, mint normál szüléssel. NEM értek hozzá, mielőtt ezzel bárki is vitába szállna.
A másik ok az volt, hogy a lányom illeszkedett a bal csípőlapátomba és azt mondta az orvosom, hogy kevés százalék van arra, hogy normál szülés esetén ebből nem lenne komplikáció.
Maga a műtéttel nekem nem volt bajom, mondhatni jobban fájt a méhösszehúzódás utólagos rásegítése, mint a seb. Én gyorsan felgyógyultam és szerintem ez azért volt, mert nem rettegve kellett világra “hoznom” a kislányom. Továbbra sem érzem magam ettől rosszabb anyának, amiért nem vállaltam be, hogy ősanya módjára szüljek.
Én decemberben szültem császárral. Nem volt programozott, de életmentő volt. Ha nem császároznak, akkor valószínűleg mindketten ott maradunk.
A lábadozás más szerintem nehezebb sok szempontból a normál szüléshez képest, vár ebben nem volt részem, azonban akikkel egy szobában voltam, ők gyorsabban regenerálódtam. Megértem ha valaki fél és esetleg azért kéri, bár ilyennel még nem találkoztam.
Egy biztos bennem nem kevés rossz érzés maradt, amit az elmúlt fél évben fel kellett dolgoznom. Valószínűleg azért, mert nem résztvevője hanem elszenvedője voltam a dolognak. Engem nem vádolt senki, én is azt gondolom az önvád erős ebben a kérdésben.
Valószínűleg ha lesz kistesó, ott programozott császár lesz, mert általában az orvosok ilyenkor ezt javasolják. Ez sem “kívánság” szerintem, mert itt sajnos egy baba meghalt a kórházban, akit beleengedtek egy normál szülésbe császár után, az anyuka pedig éppen megmaradt, de a méhétől búcsút kellett vegyen. Viszont legalább az első gyermekét még felnevelheti.
Ha választási lehetőséget adnak, akkor valószínűleg én a császárt választom ha ez biztonságosabb a picinek.Kövezzenek akár meg érte…
Én sem szültem császárral, szóval passzolom a kérdésre a választ. Azt lehet tudni, hogy Magyarországon nagyon sok a császár aránya az összes szülésen belül, és ennek nagyon sok oka van. Megtörtént eset és nagyon meglepett, hogy egy orvos ismerősöm (nem nőgyógyász) érvelt egy beszélgetés során amellett, hogy a császármetszés mennyivel biztonságosabb módja a szülésnek, neki szinte az összes ismerőse így szült. Egy nőgyógyász kollégája “tette helyre”, hogy a gyerek szempontjából lehet, hogy biztonságosabb (bár azért ez sem igaz minden esetben), de az anya szempontjából – ha valami miatt nem indokolt – akkor jóval kockázatosabb beavatkozás, hiszen a császár egy nagy hasi műtét. De azzal nagyon egyetértek, hogy ha szükség van rá, akkor nagyon jó, hogy tudnak ily módon segíteni anyán és gyermekén.
Én négy gyereket hoztam a világra. Az első hármat sima szüléssel, szülési fájdalmak nélkül, és négy kiló köröli súlyba. ez az én szerencsém, hogy könnyen ment. A negyedik gyermekem császárral jött a világra, és ez volt a szerencse, mert 3x a nyakán volt a zsinór.
Kényelmi szempontból biztos nem választanám a császáros szülést, mert utána nagyon rossz, de ha egy csepp esélye van annak, hogy valami gáz van, akkor igen is, ne kockáztasson senki.
Nekem volt ismerősöm, aki azért kért programozott császárt mert félt. De nem kicsit, nem hisztizett, valódi, mély félelem volt, sokáig emiatt nem is akart szülni. Bár a divat részével én sem értek egyet, mindig egyesével kell nézni az eseteket és nem elhamarkodottan bírálni. Hozzáteszem, az első gyerekemnél a 6. óra után kifejezetten pozitív dolognak láttam a császárt. (de végül természetes úton szültem, bele is őszültem)
Én idén márciusban szültem császárral. 6 óra vajúdás után, programozottan, mert gyerekkori csípő problémákkal küzdök és az orvosom (én sem) vállaltam be a természetes szülést. Nekem nem fájt semmim, fájdalomcsillapítót sem kértem és extra gyorsan lábra álltam, hajoltam. Kisfiamat a mellkasomra tették majd vitték az újszülöttre engem meg az őrzőbe. Semmit nem bántam meg a császárral kapcsolatban csak azt, hogy mind ezt a soteII-n tettem.
Sziasztok, én 2013.januárban szultem termesztes uton a SOTE II. a vajudoban a bentletem alatt kb. 10 programozott csaszar volt, azon a napon 17. Lattam a kába anyukakat akik azt se tudtak hol vannak a gyerekuket nem tudtak megfogni, napok mulva is orias fájdalommal az arcukon setáltak. De láttam olyat is aki szuksegbol szult csaszarral és sirt is miatta rendesen de nem volt más választás az baba és az egészséguk érdekében.
Szoval ma itthon oriasi szamu a programozott csaszar. Szerintem gyávaság. Pénz a korháznak az orvosnak, üzlet lett a szuletés. Szomoru.
Mielőtt felcsillanna a szemed, én nem tudom a kérdésedre a választ, nem császárral, pláne nem kívánság-császárral szültem.
Csak azt akartam megjegyezni, hogy én úgy vettem észre, hogy míg a szoptatás elhagyásánál inkább van külső nyomás, valamilyen szintű elítélés a nővel szemben (most nem mennék bele, hogy milyen alapon), addig a császárnál ez a vád inkább csak önvád.
Legalábbis nem találkoztam még olyannal, aki azt mondta volna a császáros ismerőséről, hogy még szülni se tudsz! Inkább maguk a császárt “elszenvedett” nők hiszik ezt magukról.
Pedig a császár életet ment.
Más kérdés, hogy ismerem magam annyira, hogy hasonló helyzetben engem rettenetesen megviselt volna. És tisztelem azokat, akik egy (vagy két) császár után meg merik próbálni a hüvelyi szülést.
Hogy kényelmi szempontból miért dönt így egy nő, arra én is kíváncsi lennék, de meglepődnék, ha ide találna egy is, szerintem ez itthon még nem annyira elterjedt dolog (vagy már megint naiv vagyok 😛 ).