URSULA

Ikeranya

Nem hiszem, hogy emlékeztek, de egyszer, még a blog első heteiben közzétettünk egy felhívást, hogy ha valakinek van kedve megosztani történetét mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban, szívesen látjuk. Nyilván rosszul fogalmaztam, vagy valami nem stimmelt az írással, mindenesetre nem sok reakciót kaptunk. A napokban viszont olvastam egy könyvet, ami mintha erre reagált volna.

87489998

Mondjuk, bevallom, eléggé megviselt, csak kis adagokban tudtam haladni, holott nem több az egész száz oldalnál. Kiss Noémi Ikeranya című művét nem éppen a gyenge idegzetűeknek ajánlanám. Nem meglepő módon egy ikreket szülő nő története bontakozik ki benne, de nem könnyen áttekinthetően, hanem fragmentumokban, rövid részletekben, nagy összefüggések és nagy megoldások nélkül, amilyennek egyébként gyakran a szülés utáni első időszakot megéljük.

A könyv engem egyrészt visszavitt egy kicsit a gyerekem születése utáni hónapokba, a lázálmokba, amiket akkor láttam, félálomban, szoptatás közben, a rettenetes félelmekbe, amiket megéltem, és nem mertem elmondani, a folyamatos, minden percet felőrlő aggódásba, hogy most lélegzik-e, és mit csinálok majd, ha nem fog, de arra is ráébresztett, hogy milyen érdekes: még ezt is el tudtam felejteni. Ezt a mindent kitöltő, alvásmegvonás és félelem okozta hallucináció-sorozatot.

Másrészt én valóban nem tudom, milyen, ha végig kell csinálni a mesterséges megtermékenyítés nyilván megalázó és fájdalmas folyamatát. Ahogy azt sem tudom saját tapasztalatból, milyen, ha a baba korán születik, az intenzívre kerül, aggódni kell az életéért, egy hajszálon függ minden, mindössze néhány csepp teát iszik, és később nem fejlődik rendesen. Korábban nem tudtam, hogy ez ennyire durva.

“Anyám nem tudott volna elengedni, úgy szorított magához. Nem szerettem, hogy anyám lekicsinyel. Utáltam kicsinek lenni. Elhatároztam, hogy ellene növök meg. Szembemegyek vele. (…)

Az osztályon, ahol feküdtem, minden babának lógott egy cső a fejéből, ezért azt gondolták, a fejünk nem nő majd meg eléggé, örökre lágyultak maradunk. Tanulni sem fogunk tudni. Mozogni, járni, kiabálni, a szavakat csak rebesgetjük, és alacsonyra növünk. Puhakoponyák leszünk. A hírt a doktor bácsi azonnal közölte a szüleinkkel, akik zsebkendőt vettek elő, könnyeztek és lemondtak rólunk, vagy zsebkendőt vettek elő, könnyeztek és elhatározták, hogy juszt se mondanak le rólunk. Na, ilyen volt az én anyám.”

Ez a szöveg nem hagyja ki a fájdalmas, kétértelmű, idegesítő vagy durva részleteket – vagyis a cukormázt és a gyerekszülés felértékelését, fényezését messze elkerüli- , viszont nem ítélkezik.

Nyilván nem erre a kérdésre íródott az Ikeranya, mégis feltehetnénk neki, hogy elkerülhető-e a fájdalom, és reménykedhetünk-e, hogy minden mégiscsak csodálatosan, filmszerűen alakul, ha gyereket vállalunk? A válasza egyértelmű volna: NEM!

kiss-noemi-ikeranya

És akkor még egy részlet:

“Szalad, szalad, szalad, álmában anya messzire megy, óriási, erős, izmos test. Álmában anya nem anya többé, ettől aztán szomorú és letört. Anya elveszítette a szabadsága fonalát, egy labirintusban kaparja a falat, fekszik, fejben az utat töri kifelé. Ám felébred, mert valaki sír, és anyát akar, hogy megvigasztalja. Anya szabadon dönt, merre megy át a gyerekhez, a lépcsőn vagy a folyosón keresztül, itt a konnektorba rúghat bele, amott leverheti a gurulós játékot. Sötét éjszaka van, a szürke hold világít.”

Ismerős?

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. bogyó says:

    Nekem a 32. héten születtek ikreim. Az intenzíven töltött egy hónap alatt sírás helyett inkább bejártam mosolyogva a gyerekeimhez, etettem, tisztába tettem és elláttam őket az inkubátortól a melegítős ágyig. Az energiáim visszanyeréséhez bőven elég volt egy olyan nap, amikor már nem lógott ki a fejükből egy cső, amikor már infúzió helyett szonda kellett, és a szonda helyett cumisüveg.
    Nem gondolom, hogy hasznuk származott volna abból, ha én drámázok, ellenben ebből igen.

  2. panndi@citromail.hu says:

    Negyedik gyermekem a 38. héten született, egy órás korában inkubátorba, majd két órás korában a PIC-re került (oxigén, CPAP, antibiotikumok, infúzió). Sosem fogom elfejteni, amikor az osztályra átkerültem, kértem, hogy hozzák ki nekem a babámat, és az intenzíves gyerekorvos jött helyette. És azt sem, mikor első este megkérdeztük, mégis mire számíthatunk, és azt mondták, sajnos nem tudják megmondani, de ha bármi van, éjjel jönnek szólni…

    Végül pár nap PIC-cel megúsztuk, és ugyan tartósan gyógyszert szed most is, de alapvetően egy egészséges 10 hónapos kisfiú 🙂

    De egy ilyen esemény teljesen felülírja az ember addigi életét.

  3. Mónika Lánczos says:

    A kisfiam 2,5 héttel érkezett korábban. Súlyra, hosszra rendben volt, 9-10-es APGAR értéket kapott. Hamar megszületett. Egy órával később szóltak, hogy elviszik melegítőpárnára, mert nyöszörög, fázik. Leesett a várcukra, beszürkült. Mivel nekem pozitív Streptochoccus leoltásom volt, és bár szedtem rá antibiotikumot és injekciót is kaptam szüléskor, mégis azt hitték, fertőződött. 5 nap intenzív osztály következett. Inkubátorba nem került, antibiotikumot kapott. Én 5 napig önkívületben zokogtam az ágya mellett, ha bemehettem hozzá. Nem akartam elhinni, hogy ez velünk történik. A környezet, a sok apró baba az inkubátorokban, a csipogások, a szagok és a tehetetlenül síró anyukák… Sosem felejtem el ezt az öt napot. Millió hálaimát elmormoltam magamban azóta, hogy ma már egy 2 éves csacsogó-örökmozgó anyukája lehetek. Mindez a sokkoló élmény azonban hosszú időre-, ha nem örökre visszatart attól, hogy egy újabb gyermeket vállaljak.

  4. EperTorta says:

    A lányom 3 héttel korábban jött. Nem volt koraszülött, de amikor 3 nap múlva besárgulva, kiszáradva átvitték a koraszülött osztályra és infúzióra kötötték….sírtam,gyenge voltam és dadogtam,nem bírtam beszélni. Az osztályon töltött pár nap valamit végleg megváltoztatott bennem, pedig ez nem koraszülött intenzív volt. Néha még ma is felébredek éjszaka és égre földre hálálkodom, hogy mellettünk szuszog egészsègesen.:-)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!