Nincs nyelvvizsgám.
Nem azért nincs, mert… és sorolhatnám a kifogásokat, hogy tíz éves koromtól az egyetemi tanulmányaim végéig kilenc nyelvet volt szerencsém tanulni (orosz, angol, francia, német, észt, ógörög, latin, jelnyelv és eszperantó), és nem azért, mert csélcsap volnék, hanem mert adott iskolatípusban ezek közül az egyikre, vagy kettőre volt lehetőség, a következőben meg megint másra. Mondanom sem kell, hogy egy nyelven sem tudtam jól megtanulni. Jelnyelvből ugyan egészen magas szintre jutottam, de mivel jelenleg Magyarországon nincs államilag elismert nyelvvizsgarendszer, így ilyen szempontból ez a tudásom sem bizonyult hasznosnak. Nem mellesleg három év, és rengeteg óra után szembesültem azzal, hogy az új rendszerben ez a tudásom még mindig csak egy B1-nek minősül, ami alapfoknak felel meg. A régi rendszerben ugyanezt 40 óra alatt el lehetett érni, mármint papíron, nem tudásilag, pontosan 7.5-ször kevesebb óraszám alatt…
Arról már nem beszélek, hogy sok-sok év, és több nyelv megismerése után jöttem rá két dologra, ami az idegen nyelv elsajátításában akadályozott. Egyrészt, hogy az első „igazi” nyelvtanárom, a középiskolai nyelvtanárnő, bár kinézetre és temperamentumra meggyőzően hozta az angol kisasszony karaktert, valószínűleg mégis amolyan „ejtőernyős” tanár lehetett, mint sokan abban az időben. Hiszen olyan alapszintű kérdéseimre nem tudott tanárként válaszolni, amelyekkel én fiatalokkal történő levelezésem, vagy zenehallgatás közben találkoztam, hogy pl. mit jelent az, hogy happiness, vagy mit fejez ki a should…
Másrészt nagyjából az egyetemen esett le, hogy nekem magyarból is igen erős elmaradásom van, a latin nyelv tanulása segített helyretenni a magyar nyelv alapjait.
Szégyellhetném, de biztos, hogy előrébb lennék, ha titkolnám, hogy így volt?
Szóval nem beszélek, és nem értek nyelveket. Ami azért fájó, mert mindig is azt gondoltam, hogy ha újraszületnék, akkor fordítással foglalkoznék, csak mire erre rájöttem, már azt gondoltam, késő ebben az életben ezt a célt kitűznöm. Ezért a szerelemért mindig el is határozom, hogy márpedig most megtanulok egy nyelvet. Csak sajnos mindig más vonz. Hol az eszperantót gyűröm, hogy minél hamarabb meglegyen a nyelvvizsga, de aztán jön az elbizonytalanodás, hogy miért tanulok egy olyan nyelvet, amelynek sok hasznát nem veszem (holott az eszperantónak igenis hatalmas tábora van), hol újra és újra belevágok az angol nyelv tanulásába, mert mennyiségben mérve mégis csak az angolban van a legtöbb befektetett időm (csak ne kezdeném újra és újra a My name is-től…), és a legnagyobb felhasználhatósági értéke is ennek van. De van, hogy végigsimítok az angol, francia, orosz nyelvkönyveimen, bele-belelapozok, majd a kör kezdődik elölről.
Most jön ugye a megmentőcsomag, amitől engem konkrétan a hideg ráz. Egyrészt újabban folyamatosan szembesítenek saját lúzerségemmel, inkompetenciámmal, mert folyton meg akarnak menteni, hol a hitelemtől, hol a nyelvvizsgástalanságomtól – na ilyen az igazi hálátlan gyerek, mi? Másrészt nagyon szép, és jó, hogy állambácsi fizeti a nyelvvizsgámig vezető utat – nem, nem szép, és nem is jó, mert nemcsak totálisan igazságtalan, hogy az enyémet kifizetik, a másét, aki meg gürizett érte/vele évekig, azt meg semmivel sem akceptálják, hanem már maga az elképzelés is totálisan hamis alapokon nyugszik. Ugyanis legtöbbünknek (azt mondják, ötvenezren vagyunk) nincs szükségünk anyagi támogatásra. Nem azért, mert annyira felvitte az isten a dolgunkat. Hanem azért, mert egyszerűen nem most van rá szükségünk.
Lehetett volna támogatni a nyelvtanulást akkor, amikor levegőért kapkodva próbáltuk kiharcolni, hogy legyen az egyetemen egyáltalán nyelvoktatás, ha már kell a nyelvvizsga. Lehetett volna támogatni a 90-es évek középiskolásait, vagy legalább a tanárait, hogy gyorsabban, ügyesebben tanulják meg az oroszon túli nyelveket. De most, harmincon túl már nem tudok mit kezdeni az anyagi támogatással. Ugyanis nemcsak pénzem nincs, de időm sem.
Ó, dehogynem, van időm, este 10-től, mikor már minden gyerek alszik. De az államilag mentőtámogatott nyelvtanfolyamok nem este tízkor kezdődnek…
Információk szerint minimum hat, maximum húsz óra lesz tanfolyamon belül hetente. Ez azt jelenti, hogy egy százhúsz órás (alap)tanfolyam, heti hat órával számolva húsz héten keresztül tartana. Ezalatt a húsz hét alatt ne utazz el (nyilván a hétköznapi órák szóba sem jöhetnek), ne legyen beteg a gyerek, egyik sem, egyszer sem, és te se ess le a lábadról, nehogy többet hiányozz a megengedettnél, mert akkor a tanfolyam addigi költsége rád hárul.
És akkor nem beszéltünk a maximális hosszúságú, 240 órás tanfolyamokról, vagy a heti húsz órás, bevállalósaknak induló intenzív kurzusokról…
Úgyhogy számomra egyelőre marad az új őrület, a duolingo, este tíztől éjfélig. Vagy mégis inkább eszperantót kellene tanulnom? Mert nyárig csak kellene az a nyelvvizsga…
Jesszusom mennyi hibát vétettem. Bocsánat.
Ez tényleg így van, ahogy Jucuska írja…. Közel sem jó orosz nyelvtudásomra nem volt szükségem 15 évig…. Aztán váratlanul egy kicsit hazsnálnom kellett és csak lestem, hogy jé én ezt értem, bár megszólalni nem mertem…. Aztán jött egy vészhelyzet és hirtelen tudtam oroszul beszélni…. 🙂
Te tényleg akkor aktív egy nyelv, ha rendszeresen használja az ember….
Nem felejted el, csak, mivel nem ez a prioritás, az agyad jól eldugja (nem vagyok ebben szakember, csak tapasztalatból beszélek). Ha újra elkezdenél tanulni, előjönnének a megtanultak.
A múlt héten én is olyan jókat mosolyogtam, mert itt voltak a cégnél az orosz leányvállalattól, és már hallgatni is olyan jó volt, ahogy egymással beszélgettek… 🙂
Oroszul én is tanultam, és tetszett is, hogy történhetett, hogy teljesen, mindent elfelejtettem? Hogy felejthet el egy nyelvet valaki?
A munkahelyemen azt az egyetlen idegennyelvet használom napi szinten, amiből nincs nyelvvizsgám (angol). Ez volt az a nyelv, amit én is sokszor újrakezdtem a “My name is…”-től, végül tényleg komolyan vettem, és voltam külföldön (Kanadában) is nyelvtanfolyamon. Akkor kellett volna elmennem vizsgázni, mikor hazajöttem, még munkakeresés előtt, amikor volt egy kis időm is, és nem volt semmiféle kötöttségem sem. De akkor szerintem lusta voltam, és szerencsére munkahelyen sem kértek papírt, elég volt a nyelvtudás. Egyszer, majd ha összeszedem magam, és csinálok egy kis időt magamnak, elmegyek vizsgázni, hogy meglegyen a papírom is.
Egyébként végzettségem szerint nyelvtanár is vagyok (orosz). Sajnos nem dolgoztam hivatalosan, csak tanítási gyakorlatom volt, de azt nagyon élveztem nem csak én, a gyerekek is. Mert nem olyan csúnya nyelv az az orosz, mint ahogy sokan képzelik, csak úgy kell tanítani, hogy megszeressék. Mikor a fiammal otthon voltam, fél évig jött hozzám két egyetemista, akiket az alapoktól kezdtem el tanítani, amíg a fiam a délutáni sziesztáját tartotta. Olyan jó érzés volt azt csinálni, ami tulajdonképpen a szakmám és a hivatásom is, szakmailag is hasznosnak éreztem magam akkor is, amikor otthon voltam és gyereket neveltem.
Sajnálom, hogy nem ezt a tudást használom igazán a munkámban, de amit most csinálok, azt is nagyon élvezem, és mellette hobbiból olvasgatok idegen nyelven, és egyszer-egyszer kapok a munkahelyemen is orosz nyelvű anyagokat, fordítási feladatot, ami segít karban tartani a nyelvtudásomat.
Igen, a magyar nyelvtant szinte kiiktatták, manapság úgy tudom általános iskolában sem veszik komolyan, olyan “helyesírókkal” találkozok még a diplomás kollégáim között is, hogy sikítani tudnék. Üzleti levél fogalmazása? Hogy nincs eleje, vége, közepe? Tipikus. Anyanyelvi alapok nélkül nehéz logikusan felépíteni egy idegen nyelvet.
Mennyit égtem emiatt én is egyetemen… Középiskolában csak elsőben volt nyelvtan. Aztán az egyetemen persze nyelvi elméletet is kellett tanulni, és ugyebár magyarul se tudtam a mindenféle mondatszerkezetet definiálni, nemhogy idegen nyelven, hihetetlen csoda, hogy átmentem. De nem tanítanám! Mert tudom, hogy nem lennék jó tanár, emiatt sem. De mennyien átmentek vizsgán olyan “alaptalanul”, mint én. És sokuk nyelvet tanít.
Mindjárt jön valaki, aki jól megmondja, hogy “mindenkinek arra van ideje, amire akarja”. 😛 Nem, nem én. 🙂 Évek óta készülök arra, hogy felfrissítsem a cseh és a lengyel nyelvtudásom, illetve végre rendesen megtanuljak angolul. Nem diplomához kellene a nyelvvizsga (vagy sokkal inkább a nyelvtudás), hanem a munkaerőpiaci esélyeim javításához. De amíg nem tudom senkire sem bízni a gyerekeket, addig marad(hatna) az önálló tanulás, ami hasonló “sikerrel” kecsegtet, mint az itthoni tornázás egyedül… Illetve persze nem reménytelen lepasszolni a gyerekeket, van is egy állítólag elég jó családi napközi a közelben, de akkor az egész ugyebár dupla annyiba kerül. Úgyhogy egyelőre marad az idegen nyelven való olvasás, mint egyetlen működő alternatíva.
Ó, ha tudnád, hogy ez még mindig így megy a középiskolákban: nyelvtan helyett irodalom, mert sok az anyag 🙁
Illetve az is fontos, hogy a nyelvtanár ne 2 anyaggal járjon előtted a tanított tantárgyból, hanem legyen benne egy kis tapasztalata illetve az esetlegesen felmerülő kérdéseket is meg tudja válaszolni. 🙂
Na, igen! Talán, nem lenne baj, ha a magyar nyelvtan alapos ismeretével kezdődne a nyelvtanulás. Mellesleg, ismerős a szituáció. Nálunk a középiskolában szinte nem is volt az utolsó 2 évben nyelvtan óra. És amikor ott álltunk érettségi előtt, hogy ki kellene dolgozni a témaköröket illetve hozzájutva korábbi érettségi tételekhez nyelvtanból, meg kellene tanulni, csak kapkodtam a fejemet, hogy miről is van szó, mert nem lett leadva, mint tananyag. (Helyette inkább irodalom óra volt.) 🙁