Szenvedélyes növénybarát vagyok. A legnagyobb öröm talán abban az egykori albérletemben ért, mely déli fekvésének és annak, hogy a harmadik emeleten volt, állandó napfényben fürdött, amit imádtak a növényeim. Sok-sok cserepes virágot nevelgettem azon a helyen, és aki belépett hozzám, annak az volt a benyomása, hogy dzsungelbe érkezett.
Úgy gondolom, hogy egészséges látvány, ha sok zöld van a lakásban, és jót tesz a léleknek. Pláne, ha valaki városban él, ahol amúgy is kevés a természet. Számomra a növények, a zöld a harmóniát, a természetet, az életet jelentik. Szeretek elmeditálni rajtuk, és figyelni, ahogy nőnek.
Most sajnos olyan lakásban lakunk, ahol nincs annyi fény, és nem is olyan jó meleg. Az ide áthozott növények nem is érzik jól magukat, inkább vegetálnak, nem pedig szépen fejlődnek. Szegényeknek csak az ablakban jut egy kis fény, no meg a fürdőszobában sajnos, így ezt a lakást nem is tudtam olyan hangulatosan berendezni, mint a másikat.
Viszont most, hogy látványosan tavaszodik, sőt, lassan már nyárba fordul az idő, egyre jobban vágyom a természetbe. Gondolom, más is így van ezzel. Csakhogy én előszeretettel látogatom az utamba kerülő botanikus kerteket is; nekem az maga a paradicsom.
Alighanem szó szerint is így van, hiszen az efféle kertekben talán a mediterrán, trópusi növények buja vegetációja vonz a legjobban. Pálmák, kaktuszok, orchideák, mindenféle egzotikus növény.
Nemrégiben el is látogattunk a fővárosi Füvészkertbe, mely ugyan még nem teljes pompájában fogadott minket, de jó volt látni a nyiladozó virágokat, az ébredező természetet. Sőt, egy csomó növény ilyenkor borul virágba, mint a párját ritkítóan szép tulipánfa. (Ha valaki esetleg ismerős Szegeden, az tudja, miről beszélek, hiszen a város főterének is büszkesége a két gyönyörű tulipánfa.)
S persze akkoriban virágzott a cseresznyefa is, melynek különleges jelentőségét az adja, hogy a japánok egyik nagy ünnepe fűződik hozzá; ők nagyon nagy becsben tartják a fát és virágát.
Ami pedig igazi különlegesség a közép-európai zord éghajlaton élő számára, az az volt, hogy éppen ért a banán. Vagyis Budapesten, március végén, fürtökben lógott a banán 🙂
Engem leginkább az üvegházak vonzanak, telis-tele egzotikus, buján burjánzó növényekkel. Ha lenne egy nagy házam vagy lakásom, és egy rakás pénzem, akkor bizisten berendeznék egy komolyabb télikertet. Ennek híján azonban megelégszem azzal, ami van, és a leendő otthonunkban (ami már déli fekvésű, naposabb lesz) próbálok majd több növényt nevelni.
Ti szeretitek a növényeket a lakásban?
Minden évben megpróbálkozom a lantana camara átteleltetésével, mert álmom egy ilyen fácska.
Még egyszer sem sikerült… Talán most 🙂
Egyébként nagy növénygyilkos vagyok, sajnos 🙁
Édesapám kertészmérnök, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam… 🙂 Gyerekként én is kertész szerettem volna lenni, de végül később rájöttem, nem ez az én utam. Mikor még otthon laktam, szüleim régi lakásában az egyik fal teljesen tele volt növényekkel, imádták azt a klímát, apuval folyamatos időközönként átültettük azokat, amik kinőtték az addigi lakhelyüket, gyökereztettük a kúszókat, így végül az egész lakótelepi lakás tele volt növényekkel.
Most a mi lakásunk sem kedvez ennek (ék-i fekvésű), de így is van egy-két gyönyörű orchideánk, amik éppen most virágoznak, és sok-sok virágot hoztak, és kevésbé “igényes” zöld növények is vannak. A gondozásuk általában már a férjem feladata, én inkább csak gyönyörködöm bennük. 🙂