URSULA

Új lakás, új élet!

Jó ideje már, hogy megígértem: nem tűnök el végleg, és be fogok számolni a költözésről is. Úgyhogy sűrű elnézések közepette szeretném pótolni a pótolandót, és megosztani kalandjainkat az elmúlt négy hétről.

Mert hát a költözés akkor is nagy kaland, ha minden flottul megy. Igaz, hallottam már olyan cégekről, akik kijönnek, mindent pontosan elcsomagolnak úgy, ahogyan találják, majd az új helyen ugyanoda tesznek ki mindent, ahol előzőleg volt. De nekünk ilyesmire persze nem volt pénzünk.

A nagy nap előtt már hetekkel elkezdtünk dobozokat gyűjtögetni a környékről, így össze is jött a kellő mennyiség. Bepakolni persze nem akkora meló, mint kipakolni, de azért így is elkelt a segítség: anyósomék is eljöttek hozzánk egy-két napra segíteni.

Aztán kiderült, hogy fuvart szerezni sem olyan könnyű. Mivel sok cuccunk van, ezért nagy kocsit szerettünk volna, és persze, minél olcsóbban  megúszni az egészet. Pár céget felhívtunk, s hamar ki is derült, hogy hozzánk 3.5 tonnásnál nagyobb autók csak behajtási engedéllyel jöhetnének be, és itt el is dőlt a kérdés: két forduló lesz. S ekkor jutott eszembe, hogy felhívom akkor azt a céget, amelyik már többször is költöztetett, s többnyire elégedett voltam velük. El is vállalták, jó áron, és megrendeltem egy 3.5 tonnás autót, sofőrrel, két rakodóval, péntek reggel nyolcra.

költ

Már csütörtök délután felhívott egy kedvesen beszélő nő, hogy probléma van, szervizbe kellett vinni az autót, és csak 10-11 körül érnek oda. Semmi gond, mondtam, úgyis lesz még kis meló reggel is. De azért 10 körül már hívtam őket, hogy mikorra várhatók. No, és ekkor kezdődött a ködösítés. Hogy most éppen más munkát fejeznek be, hamarosan indulnak hozzánk. Nem értettem, milyen más munkáról lehet szó, hiszen állításuk szerint szervizelni kellett az autót. Dél körül azt mondták, hogy a munkások most fejezték be az előző munkát, ebédelnek, és jönnek. Egy óra körül az volt a hír, hogy már útban vannak felénk. Fél kettőkor állítólag már a környékünkön járnak…

Ebből az lett, hogy kettőkor megjelent nálunk egy 2.3 tonnás autó, két emberrel, akik elsőre egyáltalán nem tűntek bizalomgerjesztőnek. Ismertem más rakodókat is a cégtől, azokról nagyon jó véleményem volt, és csalódott is voltam, hogy nem ők jöttek. A vége persze az lett, hogy én is beszálltam cipekedni, már megint. Ja, és persze, dehogy ebédeltek, egész nap nem ettek egy falatot sem. Sütöttem aznapra medvehagymás-sajtos-baconos táskákat, abból pakoltak nekik.

A kezdeti bizalmatlanság aztán oldódott, mikor láttuk, hogy az idősebb rakodó jól dolgozik; tudja, hogyan kell pakolni a dolgokat, hogy ne sérüljenek és minél jobban ki legyen használva a hely. A végére pedig egészen össze is barátkoztunk: korrektek voltak, és ketten annyi idő alatt végeztek, amennyit három embere kalkuláltam, és nem is kértek sokat.

Az azóta eltelt két és fél hét pedig arról szól, hogy próbáljuk uralni a káoszt. A bútorok nagy része már a helyére került, el is nyeltek egy csomó holmit, de a maradék (és ez sem kevés) még bizony nagy kupacokban tornyosul a szobák közepén. Többször megjártuk az Ikeát, és haza is cipeltünk onnan négy db. 14 kilós, lapra szerelt könyvespolcot – metrón, természetesen. Volt már négy ugyanilyenünk, most ebből csinált a férjem két szintes, falhoz rögzített könyvespolcrendszert! Azt hittem, végre el fog férni minden, de nem, még mindig van pár doboz könyv, aminek nincs helye.

kpolc

Az új lakást sajnos nem volt időnk már kifesteni, mert az albérletet is kifestve kellett átadnunk, és ide csak múlt hónap 27-én tudtunk költözni, úgyhogy már nem fért bele időben. Pedig nem lett volna rossz, ha az egyikőnk ízlésének sem megfelelő gipszstukkókat lepofozzuk a plafonról, és a pasztell mogyorószín, halványsárga falak (díszcsíkkal) is inkább fehérek lennének… Majd jövőre.

Amúgy a lakás remek, most, a kánikulában is viszonylag hűvös, ha félárbocon tartom a redőnyt, ha pedig felhúzom, fényárban úszik a lakás. Ez nagyon hiányzott, mert az előző lakás elég félhomályos és mindig hűvös volt.

Szóval munka van még bőven, és mivel most már a sajátunkban lakunk, így megcsinálhatunk olyan dolgokat is, amikre albérletben nem lett volna érdemes költeni.

Kiderült az is, hogy van pár dolog, amire már nincs szükségünk, nem férnek el az új helyen, vagy le kell cserélni kisebbre-nagyobbra. Ezek egy részét feltettem egy fb-oldalra, ahol ingyen elvihetős dolgokat hirdetnek, és jöttek is értük hamar. Ami külön praktikus volt, hogy még az irtózatos mennyiségű doboz eddig felszabadult részét is sikerült elpasszolni.

És azt még nem is mondtam, hogy a lakás mellett van egy kis rész az udvarból, ahová ki lehet tenni egy asztalt két székkel, és még a biciklik is elférnek. Azért elég nagy életérzés kiülni kávézni, fröccsözni!

Hogy azt már ne is mondjam, mekkora szuperság felpattanni a bringára, sétálni kb. 10 percet az erdős-bokros Duna-partig…

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Márk Rózsahegyi says:

    Szép jó napot. Amennyiben tagjainak borult napját beragyogtatná ingyenes, anonim HunOpti önismereti tesztünk kitöltésének lehetőségével, akkor tegye meg. 🙂 http://goo.gl/KS7J21 Legyen szép és derűs a napja. Célkitűzéseik eléréséhez erőt és kitartást kívánok. Rózsahegyi Márk optimistaklub.hu ötletgazda

  2. Jucuska says:

    Költözni mindig stresszes, nekem csak 1x kellett igazán költöznöm (albérletből sajátba), plusz 1x költöztettem anyuékat, na az nem volt semmi… És még az is lehet (bár nem merem elkiabálni), hogy anyuékat ismét költöztethetjük majd végre, albérletből az álomlakásba (amit persze még ki kell nézni), mert talán van vevő a balatoni nyaralóra, ami a beugró a saját lakásra… Szóval én is kezdek készülni, egyelőre még csak lélekben… 🙂
    Nektek viszont gratula, a kezdeti nehézségek ellenére szépen alakulgattok, csak így tovább!!! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!