Mindenki erről beszél, mindenki erről ír. Meghalt egy hegymászó, meghalt egy apa. A véleményüket megosztók fele szerint a pohár tele van, a hegymászó diadalt aratott, és örökre a csúcson maradt, a kommentelők másik fele szerint az apa csúfosan megbukott. Apaságból.
A szülői felelősség mindenkit köt, de az már korántsem ilyen egyértelmű, hogy ez a kötelék mennyire szorít és mennyit enged. Egy ilyen tragédia kapcsán sokan hördülnek fel, hogyan választhatja egy férj, egy apa álmai további kergetését a családja mellett, sokszor velük szemben? Hogyan élheti tovább ugyanazt a veszélyes és kétséges kimenetelű életet egy ember, miután családot alapított?
Mások szerint éppen az álmai feladásával bukott volna a totális megsemmisülésbe, mert a párválasztással, a családalapítással nem lemondunk addigi életünkről, hanem kiteljesítjük azt. Az, hogy gyerekeink lettek, nem jelenti azt, hogy az álmainkat lecseréljük, hiszen a gyerekeinkre épp úgy vágytunk, mint egy meghódítandó hegycsúcs leküzdésére. Azért, mert egy álmunk teljesült, nem adhatjuk fel a többit.
„Fotelkommentelők”, „nyolcmillió hegymászó országa” – hogy csak néhány jelzőt említsek az interneten Erőss Zsolt tragédiája kapcsán megindult véleményháborúból. Pedig azok, akik az eltűnt hegymászót kritikával illetik, akik a felelősségét firtatják, nem a sportbéli teljesítményét vonják kétségbe, nem a szakmai döntéseit kifogásolják, ehhez tényleg vajmi keveset ért legtöbbjük.
Amiben mindenki kompetensnek érzi magát, az a Férfi és Apa találkozása, közös útja, de ugyanígy beszélhetnénk a Nőről és Anyáról. Mert a kérdés nem ott merül fel, hogy kockázatos-e extrém sportolóként családot vállalni, vagy családapaként extrém kalandokba vágni, hanem hogy mi az, amit feladhatónak tartunk önmagunkból a gyerekeinkért, akár nő, akár férfi az illető.
Mivel tartozunk a gyerekeinknek? Életünk, genetikai állományunk továbbörökítése érdekében mennyit áldozunk fel saját, egyéni vágyaink közül? Áldozat-e az áldozathozatal? A kismamáknak, kisgyerekes szülőknek szóló blogok és fórumok kiváló terepet szolgáltatnak a témában újra és újra összecsapó nézetek ütköztetéséhez.
Akik néhány évre, gyermekük életének első éveire képesek és elszántak a teljes önfeláldozásra, nem értik azokat a szülőket, akik a párhetes csecsemőt másra bízva, kikapcsolódni indulnak kettesben. És nem értik azt sem, miért kell ezt a pár évet önfeláldozásként aposztrofálni.
Akik szerint a gyermek születésével az élet minőségének nem kell egyértelműen megváltoznia, nem értik, hogy lehet a hitvesi ágyba vinni a gyereket, vagy miért kellene lemondani a havi színházi előadásokról a csecsemő kedvéért.
Egyeseknek önfeladást jelent a babával évekig otthon maradni, mások veszteségként, a gyerekeikkel tölthető hasznos időről való lemondásként élik meg, amikor vissza kell menniük dolgozni. Amíg van olyan nő, aki a teste átváltozásait kétségbeesetten szemléli, addig van olyan is, aki természetesnek tartja a melle feszességét feláldozni a szoptatás érdekében.
De sorolhatnánk a példákat hosszú órákig, mert ahányan vagyunk, mind-mind mást tartunk egyértelműnek, és mást tekintünk lemondásnak a gyermekeink javára.
Akik most bírálattal illetik Erősst, azokban egy közös biztos van: elfogadhatatlannak tartják azt, hogy egy családapa életét kockáztassa a szenvedélyéért.
De vajon nem ugyanígy kockáztat-e az, aki átszalad a piroson? Aki leszalad a szemben lévő boltba, míg a gyereke alszik? Aki cigarettázik? Aki motorra ül? Aki túl gyorsan vagy túl lassan halad az autópályán? Aki figyelmen kívül hagy egy közlekedési táblát? Aki repülőre ül? Aki bizonytalan biztonsági fokozatú országba utazik? Aki fukut kóstol?
A veszély és a tragédia valószínűsége nyilván nem ugyanakkora, de számít-e ez akkor, amikor az 1% Téged érint?
Ha arról hallasz, hogy egy kétgyermekes anya balesetben elhunyt, akkor összeszorul a szíved, és kétségbe vonod Isten létezését, amiért ilyen megtörténhet? Reszketsz, mi van, ha Te leszel a következő? Ha a részleteket megismerve megtudod, hogy épp tilosban járt, és egy motoron, a kedvesét ölelve érte a halál, akkor kiold a görcs a gyomrodban, s a fejedet ingatod, hogy miért kereste a bajt, s miért nem maradt inkább a szép családjával otthon?
Neked mi az, ami még belefér?
