Az elmúlt két napot a legnagyobb fiam kórházban töltötte, agyrázkódás gyanújával. A bent töltött idő nagy részében az apja volt vele, de délután leváltottam, hogy egy picit felfrissüljön az éjszakai műszak előtt.
Mivel a legkisebbemmel két hónapos kora óta járunk havi rendszerességgel kontrollra, ahol általában fél napokat is töltünk, némi rutinom már volt az időtöltésben – gondoltam én naivan. A kicsi fiam viszont még csak most múlt egy éves, ezidáig nemigen kellett megerőltetnünk magunkat a várakozással töltött idő alatt, egy kis ringatás, egy kis höcögtetés, na meg alvás, és röpültek az órák. Bezzeg a legutóbbi kontrollra várakozva már rohanhattam a folyton sétálni óhajtó totyogóm után, százszor is megmutathattam a falrajzokat, akváriumban a halakat, de még így is rezgett a léc a harmadik vizsgálatra várva.
Levontam a konzekvenciát: legközelebb már neki is túlélőcsomagot kell összeállítani!
A nagyfiammal való kórházi randevúnkra próbáltam felkészülten érkezni, de bevallom, az osztályon töltött négy óra végére már nem volt túl őszinte a mosolyom.
Nyilván a fiam is extrán nyűgös volt, hiszen most először került kórházba, s mivel csak megfigyelésen tartották, gyakorlatilag tünetek nélkül, így betegségtudata sem volt. Ez nem is lett volna baj, de az új hely és szituáció okozta kezdeti lelkesedés már nyomokban sem volt benne megtalálható, mire én színre léptem. Már unta a szobatársakat, a (másokat) látogatókat, a kórtermet, úgyhogy tényleg meg kellett dolgoznom azért, hogy a viselkedése a társadalmi normák által elfogadott határon belül maradjon.
Érdekes élmény volt, mivel itthon megszoktam, hogy ha éppen várnia is kell a gyerekeknek a figyelmemre tíz percet, minden probléma nélkül lefoglalják őket az itthoni tárgyak, játékok, vagy egymást a testvérek.
Most koncentráltan, száz százalékig egymásra figyelve ültünk együtt a kórházi ágyon, s bizony nagyon számított, hogy az együtt töltött idő minőségi legyen, a kétszázadik percben is.
Amit végül bevittem az én négyévesemnek, az gyakorlatilag mind felhasználásra is került, úgyhogy tökéletesen kalibráltam, viszont hosszabb ügyelettel már lehet, hogy nem birkóztam volna meg ilyen könnyen. Az általam összekészített dolgok: logico tábla két csomag feladatlappal, két most futó tanyasi mesekönyv, és egy hozzá tartozó műanyag ló, egy öklömnyi méretű munkagép.
Amiért ő könyörgött, az a telefonom volt, de bevallom, én ennek használatát igyekszem a lehető legrövidebb időre szabni.
Utólag belegondolva, valahol ijesztő, hogy ilyen kevés(nek tűnő) idő is problémát jelent a gyermekemmel kettesben, de bevallom, nagyon régen volt már, hogy egyetlen gyerek figyelmét kellett lekötnöm. Ha több gyerekkel vagyok együtt, akkor meg úgyis arra megy el az idő nagy része, hogy szétválasszam őket, amikor tépik egymást. Ha a gyerek egyedül van, maximálisan a Te energiádon és fantáziádon múlik, hogyan és mennyi időre tudod lefoglalni, ha pedig többen vannak, akkor rendesen izommunka, hogy a kölkök összeadódó energiabombája ne robbantsa szét a falakat.
Másik ilyen szituáció egy kisgyerekes családnál egy-egy hosszabb utazás, amikor szintén hosszú időre kell lekötni a gyerekeket, és itt még a tér korlátozása is nehezítő tényező, hiszen mindannyian be vagyunk kötve. A társ nélkül utazó gyermek Tőled várja, hogy szórakoztasd, a társaságban utazókat viszont Neked kell féken tartanod.
Mindenesetre jó ötletnek tűnik, és kérném is a segítségeteket ennek megvalósításában, hogy itt gyűjtsünk össze egy „túlélőlistát” különböző korú gyerekek kórházi, vagy hosszabb utazás ideje alatti szórakoztatására. Kikötés, hogy könnyen mozgatható, aránylag kevés helyet foglaló holmik legyenek!
Szívesen várnánk olyan fantáziát megmozgató játékokat is, amelyekhez kellékek sem kellenek, csak kilátni pl. az autóból, vagy jól megfigyelni a kórteremben lévő tárgyakat!
A fent leírtak miatt szeretném, ha az okos telefon – laptop köröket kihagynánk, nyilván, több napos vagy ne adj isten hetes kórházi kezelés alatt ezek is életmentőek lehetnek, de most inkább olyan játékokat, ötleteket szeretnék összegyűjteni, amelyben minél élőbb kapcsolat áll fenn szülő és gyermeke között.
Kezdem azzal a korosztállyal, ami nekem itthon megtalálható:
1-3 év:
– mesekönyv (inkább több darab, de vékonyabb)
– 2-3 játékfigura
– kedvenc plüss, meg még egy, szerepjátékhoz
– 2-3 játékautó/baba
– rajzeszközök, rajzlapok, színezők
– színes postitek ragasztgatása
Eszköz nélkül:
– mondókázás, énekek
Óvodáskor (3-6 év)
– logikai játéklapok, füzetek (pl. logico, lük)
– 2-3 játékfigura
– 2-3 kisautó/baba
– mesekönyv
– rajzeszközök, lapok, olló, ragasztó
– matricafesték
– színezhető tárgyak
Eszköz nélkül:
– mondókázás, ének
– figyeld meg! – egy adott tárgy, vagy környezetrészlet minél alaposabb leírása
– szabad mese – folytasd tovább!
– nagyobbakkal barchoba
Kisiskolások (6+)
– barchoba
– zálogvadászat
– szabad mese
– szófonó (szó utolsó betűjével/szótagjával újabb szót mondani)
Ígérem, hogy a kommentekben megírt ötletekkel időről időre frissítem a listát.
