Sokáig nem akartam nagy családot. Sokáig nem akartam gyereket sem. Elhittem, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Aztán a férjem mellett mertem nagyot álmodni, megérkezett az első fiunk. És azóta mindig csak „még egyet” szeretnék. Most tartunk a harmadiknál, és igen, úgy érzem, még mindig jöhetne még egy. Egy utolsó – mondom már harmadszorra…
Baráti körben, fórumokon, ilyen-olyan játszótéri beszélgetéseken időnként felmerül, ki hány gyereket szeretne. A válasz gyakorlatilag mindenkinek ugyanaz: „annyit, amennyinek még mindent meg tudok adni”. A tartalom viszont, hogy mi az a ’minden’, egyénenként változó.
Egy baráti házaspár egyszer azt mondta, hogy azért állnak meg egészen biztosan kettőnél, mert lakást, diplomát szeretnének biztosítani a gyerekeiknek.
Én ezen egészen elképedtem! Ha ilyen igényeket akarnék kielégíteni, nyugodt szívvel egyetlen gyereket sem vállalhattam volna, ebben teljesen biztos vagyok!
Nem azért nem tűzöm ki ezt célnak, mert „a büdös kölök tanulja csak meg a maga kárán, milyen nehéz boldogulni”, nem, erről szó nincs! Egyszerűen számomra vállalhatatlan, hiszen a saját lakásunk kifizetése is bőven túlnyúlik a gyerekeink nagykorúvá válásán! Nincsenek elfekvő millióink, és bármennyire szeretném, nem tudom megígérni, hogy egy-két évtized múlva lesznek. Ha a csillagok állása úgy hozza, természetesen bármit megadok a gyermekeimnek, de hogy az életre hozásuk alapfeltételévé ezt tegyem, az számomra elképesztő!
De emiatt felelőtlen szülő volnék, aki a semmire szüli sorba a gyerekeket?
A másik érv, ami az egy-kettőnél több gyerek ellen általában felmerül, ökológiai: a túlnépesedés, a pazarló életmód, a globális felmelegedés mindannyiunk jövőjét érinti, így a – vállalt – gyerekeinkét is. Aki sok gyermeket nemz vagy szül a világra, az csak tovább ront a már most is áldatlan állapoton, és saját gyerekeit sodorja még kilátástalanabb helyzetbe.
Elméletben tehát úgy kellene gondolnunk, hogy aki felelősséggel gondolkodik a környezete jövőéről, az önmegtartóztatást tanúsít a gyerekvállalás terén is.
Bevallom, ez utóbbi gondolatmenet sokáig „kezeletlenül” bújt meg a gondolataimban. Éreztem, hogy sok igazságot tartalmaz, de ugyanakkor hittem abban, hogy nem véletlenül azok vállalnak 3 vagy több gyereket, akiknek fontos a környezetük, biodobozokból készítik az ebédet, mosódióval mosnak, és lehetőségeik szerint elköltöznek falura, vagy tanyára.
Amíg én magam nem lettem nagycsaládos anya, addig nem igazán kerestem a válaszokat, most viszont egyre többször szembesülök a kérdéssel: hogyan, milyen elvek mellett vállalható ma kettőnél több gyerek?
A legutóbbi ilyen közös eszmecserén szóba került egy film, aminek megtekintése után sok minden letisztult bennem, pedig eredetileg éppen a gyerekvállalás esztelenségét akarták a film ajánlásával hangsúlyozni. A film a fiktív jövőben játszódik, ahonnan egy narrátor segítségével visszatekinthetünk a múltba, a mi jelenünkbe, amikor még megmenthettük volna a Földet a pusztulástól.
A film után végre bennem is összeállt a kép, hogyan egyeztethető a sok gyerek, és a fenntartható fejlődés. Azok ugyanis, akik tudatosan terveznek nagy családot, de ugyanakkor a környezetükre is figyelnek, és ugyanilyen tudatosan tervezik meg az életmódjukat is, nem fogyasztókat nevelnek!
Az, aki mindent meg akar adni a gyerekének, csupa olyan dolgot sorol, ami a mai modern társadalmak számára értéket jelent ugyan, de a Föld szempontjából többnyire értéktelen, vagy éppen kárt okozunk vele. Ilyen az autó, a lakás, a divatos ruhák, a márkás cipők, az elektronikai eszközök sora, vagy éppen egy világkörüli út – repülővel…
Az általam (sajnos még kevéssé) ismert nagycsaládosok, akik a többség számára túl zöldek, túl elvontak, nos, ők bizony többnyire turkálókból öltöznek, helyi termelőktől vásárolnak (így többek között a környezetszennyező szállítást kiiktatják), vagy maguk termelik meg a szükséges élelmiszer egy részét. Alternatív energiát, tisztítószereket, gyógyító szereket kutatnak fel, és használnak a mindennapokban, szelektíven gyűjtik a szemetet, komposztálnak, és még millió apró dolog, amivel kímélik a környezetet.
S ha ezt nézzük, akkor ők azok, akik mindent megadnak az összes gyereküknek: a jövő lehetőségét!
Mert autót, lakást, és minden tárgyi dolgot, amire vágyik, meg tud majd önerőből is szerezni, de ezt az egyet csak a szüleinktől örökölhetjük!
Bevallom, én ezen az úton még el sem indultam.
Bár a ruháink jelentős része turkálóból származik, de kínai kisautókkal el tudnék látni egy kisebb játéküzletet. Egyébként sem preferálom a környezettudatosnak mondott fa játékokat, az összerakós vonattal konkrétan koponyát lehet lékelni, de a többi is baromi nagyot tud ütni, ha repül. Már pedig itt sok játék repül, úgyhogy egyelőre maradnak a műanyagok – igaz, igyekszem inkább a minőségi, tartósabb játékot keresni (viszont van sok rokonunk, aki meg nem…), bár úgyis mindegyik Kínából jön (mármint a játékok, nem a rokonok!).
Bio mosószert használok, de képtelen vagyok a szelektív szemétgyűjtésre. Na jó, az elem, meg a PET megy külön helyre, de a kartondobozok sokszor kifognak rajtam, mert túl sok rajtuk a ragasztószalag, vagy túl zsíros volt a pizza… Viszont a használt olajért megverekszem a férjemmel!
Aki egyébként két munkatársával összefogva jár dolgozni, viszont minden nap 60km-t autóznak oda is, vissza is. De legalább csak egy autóval. Mivel a családunkban csak egy autó van, így a gyerekekkel hétközben csak sétálok, elvétve bkv-zom. Hétvégén autóval járunk bevásárolni. Hiperbe. És egyáltalán nem vásárolok bioélelmiszert, legalábbis tudatosan nem.
Egyszer egyébként hallottam egy történetet, hogy honnan kerül a tojás a biofarmra, ha hirtelen elfogyott. Nem akarom elmondani…
A mi családunknak érezhetően méretes még az ökolábnyoma, de szívesen tanulnék, hogy ez megváltozzon, akár Tőletek is!
Nagyon szeretném, ha a gyermekeimnek már nem az lenne a természetes, hogy a világ erőforrásai viszonzatlanul kifoszthatóak, szeretném, hogy ne a mennyiség, hanem a minőség hozza őket lázba (ezt mondjuk egyelőre elképzelni sem tudom – legalábbis ha visszakanyarodhatok egy zárójel erejéig a kisautókra…), hogy önmagukat ne a világ tetején pöffeszkedve helyezzék el, hanem sok közös szállal összefonódva a miket körülvevő élőlényekkel.
Mert nem fogyasztót, hanem embert szeretnék nevelni. És sok jó ember…
Ha van köztetek olyan, aki szívesen írna a tudatos életmódról egy posztot, annak nagyon örülnénk!
Még jó, hogy nem sértődtél meg. 😀 Bele sem merek gondolni, mit kaptam volna, ha igen. 😛
Kedves Csizi! Elismerem, hogy ezek tényleg fogyasztói javak, rosszul fogalmaztam. De abban nincs igazad, hogy bármit is kompenzálni szeretnék velük. Igenis sok időt töltünk a gyerekeinkkel és sokat foglalkozunk velük. Ezek a dolgok ugyanis nem zárják ki egymást. És igenis tudnak a kis dolgoknak is örülni, a kislányom naponta figyeli a közösen elültetett virágainkat, hogy melyik mikor nyílik ki és azok is boldoggá teszik. És nem is szeretném ezekről a dolgokról leszoktatni. De nem látom miért lenne baj, ha mást is meg szeretnénk nekik adni és ha családtervezéskor maximálisan a már meglévő két gyerekünk érdekeit vesszük figyelembe. Mert nekik valószínűleg nem lesz rossz a gyerekkoruk attól sem, ha nem lesz még egy tesójuk. És azt azért be kell látni, hogy néhány lovaglóóra árából még nem tudnánk egy harmadik gyereket is felnevelni (ha már ez ennyire szúrja a szemedet…). Lehet, hogy akkor már tényleg lenne mit kompenzálni, annyival többet kellene dolgozni. Vagy kezdhetnénk panaszkodni, ahogy sokan teszik.
És minderről nem is szeretnék Veled tovább vitatkozni. Nem azért, mert megsértődtem (miért is sértődnék, nem vagy a barátom, akinek adok a véleményére), hanem csak azért mert én megpróbáltam kulturált keretek között maradni, Te pedig először hajmeresztőnek, aztán pedig egyenesen hülyeségnek minősítetted a véleményemet. Mert mertem mást gondolni. Remélem, azért a gyerekeiddel nem vagy ennyire bunkó és agresszív, és nem vagy ennyire meggyőződve arról, hogy csakis a Te véleményed lehet helyes, mert akkor szegények tényleg nem fognak tudni kiteljesedni…
Kedves strix!
Sajnálom, hogy ennyire megsértődtél. Nem bántásnak vagy lecseszésnek szántam, csak leírtam a véleményemet. Ha megbántottalak, ne haragudj. Annyi gyereket vállalsz, amennyit akarsz és olyan fogyasztói javakat és/vagy élményeket, lehetőségeket biztosítasz számukra, amiket jónak gondolsz.
Bár szerintem azok az élmények és lehetőségek, amik pénzbe kerülnek, igenis fogyasztói javak. Lehet, hogy amíg azon melózol, hogy előteremtsd a rájuk valót, a gyerekeidnek valami kimarad, miközben nem vagy velük. Nem állítom, csak lehet, sajnos ez elég tipikus.
Annyira egyszerű ez az egész és úgy sajnálom, hogy ennyire sokan nem látják be: nem az utazgatásoktól, diplomától meg az egyebektől lesz a gyerek boldog, széles látókörű, tájékozott, sikeres. Hülyén hangzik talán, de igaz: ami valóban fontos az életben, azt nem lehet pénzért megvenni (egészség, szeretet, idő, tudás, lelki harmónia, barátok, szerelem, tisztelet, tehetség, képzelet, kreativitás, egyediség, kitartás, önállóság, manipulálhatatlanság, tisztánlátás, soroljam még? 🙂 ) Ezeket nem a lovaglástól vagy az utazgatástól fogja megkapni, hanem annak folyománya lesz, hogy szeretetben, önmagát kiteljesítve nő fel.
Nem mondom azt, hogy ne lovagoljon, ha annyira szereti és ha megtehetitek. De a lovaglás úri sport, mindig is az volt, és azt is meg kell tanulnia egy gyereknek, hogy van amit lehet és van amit nem. Mi lenne, ha a gyerekednek az űrhajózás okozna akkora örömet, mint a lovaglás? Akkor arra is befizetnéd?
Megint csak a saját gyerekkoromból indulok ki, ami igazán boldog volt, felhőtlen és teljes, élményekben gazdag meg minden. Egyáltalán semmi olyanért nem fájt a szívem komolyabban, ami a szüleimnek súlyosabb kiadás lett volna. Nem mondom, hogy nem találtam ki hol ezt, hol azt, szépen elmondták, hogy nem lehet és megértettem. Mert lehetett helyette sok mást, ami legalább akkora örömet okozott és a teljesíthetetlen óhajaim valahogy mindig feledésbe merültek. Most se jut eszembe egy sem, pedig legalább ezer volt.
Szóval szerintem hülyeség ilyen alapon családot tervezni. Ne haragudj, hogy ezt írom, de – ahogy írtad – nekem is jogom van a véleményemhez, éppúgy, mint neked és bárki másnak. 🙂
Nem lehet, hogy valamit kompenzálni szeretnél a gyerekeid által? Ez csak úgy felmerült bennem, meg ne haragudj érte!
(Nézz meg egy kisgyereket: egy üres flakonnal, parafadugóval, függönykarikákkal sokkal jobban eljátszik, mint a méregdrága csipogó-zenélő- forgó izékkel. Annyira jól le tudjuk nevelni őket arról, hogy az egyszerű dolgoknak örüljenek. 🙂 )
Kedves Csizi! Csak egy-két dolgot szeretnék hozzáfűzni:
1. Tényleg nem ismered a szokásainkat, és bár én most a fogyasztói szokásainkról beszéltem, azért hagy jegyezzem meg, hogy még az “utazgatással” is tutira kisebb a környezetterhelésünk, mint az átlagnak (a részletekbe most inkább nem mennék bele, de kérlek hidd el, tudom mit beszélek, erről van diplomám). Az “úgynevezett bio életmódunkat” pedig én nem nevezném “bio”-nak, ahhoz sokkal több kellene. Mi csak megtesszük mindazt, ami a mi életünkbe belefér, és igyekszünk ezt a gyerekeinknek is átadni. Ennyi.
2. Nem állítottam, hogy csak így lehet egy gyereknek élménygazdag élete, de egy bizonyos anyagi szint alatt már sok minden kimarad és én nem szeretném, hogy majd arra emlékezzenek, hogy mennyi mindent szerettek volna kipróbálni, amire sajnos nem futotta… Szeretnénk nekik minél több élményt nyújtani és megadni arra a lehetőséget, hogy minél több dolgot kipróbálhassanak. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem hagyjuk, hogy maguk is felfedezhessék a világot, inkább csak segítünk, hogy még többet láthassanak belőle.
3. Azt sem írtam, hogy lovaglás nélkül “csonka felnőtt” lesz. Ez inkább csak egy példa volt, ami nagy boldogságot okoz a kislányomnak, de sajnos pénzbe kerül. Lehetne itt más példákat is hozni, mindenki másra vágyik igazán, ő erre. És ettől még van kutyánk, akit a gyerekeink imádnak. És még más állataink is vannak.
4. Természetesen nem fogom őket arra kötelezni, hogy egyetemre járjanak, ha nem szeretnének. De az az 5 év lehet az ember életének a legszabadabb időszaka, nem szeretném ezt elvenni tőlük azzal, hogy a pénzért kelljen küzdeniük. Az sem kérdés, hogy diploma nélkül is lehet érvényesülni, sőt, sokszor akinek diplomája van, az sem abból él, de akkor is kap egy olyan szemléletet, gondolkodásmódot, amiért érdemes…
5. És végül egy aprócska megjegyzés: nem szép dolog mások gondolkodásmódját “hajmeresztőnek” nevezni. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez. És én továbbra is úgy gondolom, hogy inkább csak két gyerekünk lesz, de nekik igyekszünk biztosítani a gondtalan gyerekkort és fiatalkort. Mert ha hárman lennének, akkor már túl sok minden nem férne bele. És továbbra sem a fogyasztói javakról beszélek, hanem az élményekről és lehetőségekről.
Nahát, ez furcsa. Úgy érzed, az átlagtól jóval kevésbé vagytok “fogyasztói család”, de ha a környezetterheléseteket nézzük – nem tudom, mert nem ismerem a pontos szokásaitokat -, könnyen lehet, hogy amit az úgynevezett bio életmódotokkal megspóroltok, behozzátok az utazgatással.
Persze ilyesmin kár vitatkozni, de én úgy gondolom, hogy nem csak azoktól a dolgoktól lehet élménygazdag egy gyermekkor, amiket ti gondoltok. Egy gyereknek sokkal inkább szeretetre, odafigyelésre, időre van szüksége, élményeket magának is képes szerezni azzal, hogy hagyják őt. A gyerekek fantasztikusan eltökélt felfedezők, kutatók és kísérletezők, csak mi felnőttek nagyon szeretjük leszoktatni őket erről. Tedd azt le, fúj, koszos. Ne mássz fel, mert leesel. Te ehhez még túl kicsi vagy. Hagyd abba, megsüketülök. Hát így biztos nem lesz élménygazdag gyerekkora.
Lehet, hogy a lovaglás jó buli, de a cicákat is nagyon lehet imádni, meg a kutyusokat és még senki nem vált csonka lelkű felnőtté, csak mert nem lovagolt gyerekkorában. Lehet, hogy egyetemre járni jó dolog és fontos a szülőnek. De az is lehet, hogy a gyerekeidet sokkal jobban érdekli majd a bútorasztalos szakma vagy sokkal jobban szeret majd kenyeret sütni, mint paragrafusokat magolni. Ha pedig annyira eltökélt, akkor igenis meg fogja oldani magának az egyetemet. Egyébként pedig nagyon sok példa bizonyítja, hogy diploma nélkül is jól lehet boldogulni, és hallottunk már diplomás hajléktalanról is.
Ezeknek a dolgoknak nem kell olyan nagy feneket keríteni.
Én huszonéves koromig nem voltam külföldön, a lovaglást pedig a mai napig nem próbáltam ki. Ha az én szüleim is úgy gondolkodtak volna, mint te, akkor most nyilván sehol sem lennék. Ez elszomorít, mert gyönyörű gyerekkorom volt és felnőttként őszintén boldognak vallom magam.
Ha olyan helyzetben vagytok, hogy még egy gyereknek már sehogy sem jutna hely a lakásotokban, vagy nem tudnátok megfelelően táplálni, öltöztetni, akkor azt mondom, tényleg ne vállaljatok többet. Na de csak mert nem tudtok még egy gyereket befizetni lovaglásra, az szerintem kissé hajmeresztő. De ez a ti döntésetek, ez csak egy vélemény.
Kedves Nemlajos! Szerintem nincs teljes mértékben igazad, mikor szembeállítod a nagy családot és a fogyasztók nevelését. Úgy érzem, mi nem vagyunk egy tipikus fogyasztói család, az átlagtól mindenképp sokkal kevésbé (komposztálunk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, a kukánk max, havonta 1-szer telik meg, a kiskertünkben megtermeljük amit lehet, fürjeket is tartunk, hogy legyen saját tojásunk, kenyeret sütünk, ha tehetjük bio élelmiszereket veszünk, szinte kizárólag turiból öltözünk, a szappant és a kozmetikumaink egy részét agunk készítjük, a férjem kerékpárral jár munkába, stb., stb.). Két kicsi gyerekünk van, szeretnénk harmadikat is, de mégsem lesz, méghozzá anyagi megfontolásból. Mert fontosnak tartjuk, hogy élményeket is tudjunk adni a gyerekeinknek, és azok sajnos pénzbe kerülnek. Hogy ne kelljen hiába vágyakozniuk arra, hogy a kislányom lovagolhasson, mert imádja a lovakat, utazhassanak, megismerhessenek más országokat is, elmehessünk kirándulni és amikor majd oda jutunk, egyetem mellett tudjanak élni, ne a tandíjra kelljen gyűjteniük (ezt persze most még csak remélhetjük…). És még folytathatnám a sort. Szerintünk fontos, hogy minél több dolgot kipróbálhassanak, élményeket szerezzenek és minél többet lássanak a világból. Hogy aztán tájékozott, széles látókörű felnőttek lehessenek, minél több gyerekkori élménnyel. Persze ezek nélkül is fel lehet nőni, de mi ezeket is szeretnénk nekik megadni. és ettől még nem nevelünk kis fogyasztókat….
Igen, az szuper lenne, ha működne a civil kontroll, nekem ezzel csak egyetlen, ámde annál hatalmasabb problémám van. Hiába vannak olyan emberek, akik divatos szóval élve környezettudatosak, a folyamatot akkor sem tudják visszafordítani, de még csak megállítani, sőt, lassítani sem! És nem csak azért, mert arányaiban még mindig elenyésző kisebbségben vagyunk, hanem mert egyszerűen képtelenség egyéni oldalról megváltoztatni a világot. Márpedig abban a társadalmi berendezkedésben, amiben ma élünk, nem tudod megoldani az életedet olyan változtatásokkal, amik valóban nyomnának valamit a latba. Mutasson nekem ma valaki egy olyan embert, aki nem használ áramot, folyó vizet, háztartási vegyszereket, nem fűt semmivel, nem közlekedik a gyalogláson kívül semmivel, nem eszik iparilag előállított élelmiszereket, nem hord iparilag előállított ruhákat, egyetlen darabnyi műanyagot sem használ semmihez, semmilyen munkával nem járul hozzá semmilyen cég tevékenységéhez, azaz egyáltalán nem végez keresőtevékenységet, hanem egyszerűen csak él a természet lágy ölén az élővilággal tökéletes összhangban. Ez lehetetlen! Márpedig így kellene élnünk – nem egy-kettőnknek, hanem mindannyiunknak -, hogy a dolgok megváltozzanak, szintén divatos szóval élve fenntarthatóak maradjanak. Szép dolog a környezettudatosság, magam is törekszem rá és senki kedvét nem szeretném elvenni tőle, nagyon remélem, hogy senki nem szűr le ilyesmit a soraimból. Csak egyszerűen reálisan belátom, hogy azokkal a jótanácsokkal, hogy hogyan legyünk azok, nem fog megváltozni sajnos semmi különös. A nagyhatalmak, vagyis az óriásvállalatok mérhetetlen és egyre nagyobb kapzsisága nem engedi, hogy bármi megváltozzon, márpedig a hatalom az ő kezükben van, mindenféle értelemben. Ha esetleg odáig fajulnának a dolgok, hogy a tömegek nem lennének hajlandóak mondjuk autóval járni – ami már eleve csak elméleti síkon lehetséges, gyakorlatban kizárt -, akkor tuti, hogy a politikusok hoznának olyan törvényt, amivel közvetve erre köteleznének. Hiszen a nagyvállalatok, a bankok és a politika szálai végérvényesen, szorosan össze vannak fonódva.
Én annak örülnék, ha legalább az olyan szemlélet, mint amilyet Avogadro képvisel, ami tényleg nagyon húzós, legalább az ilyen gondolkodású emberek észbe kapnának, hogy – elnézést – mennyire nagyon bután gondolkodtak idáig és megpróbálnának ők is szerényebben bánni az energiaforrásokkal. De az alapvető társadalmi berendezkedésünk, ami mérhetetlenül energiaéhes, nem hinném, hogy ettől megváltozna. Csak a szakadék felé rohanás tempója lenne kicsit lassabb. 🙁 Viszont akkor talán nyernénk egy kis időt arra, hogy kitaláljunk valamit. Én még mindig hiszek benne, hogy lehetNE, ha a szálakat mozgató erők (nagyvállalatok, bankok, politikusok) is tudatára ébrednének, hogy mit művelnek valójában. Kérdés, hogy erre van-e esély.
Forradalomban, háborúban, erőszakban, anarchikus lázongásokban képtelen vagyok hinni. Szerintem az ilyesmi nemhogy nem oldana meg semmit, hanem csak még további gondok sokaságát hozná magával és épp a megoldástól sodorna még messzebbre.
Nagyon jó a hozzászólásod. A felelősséget úgy értem, hogy egy multi céget is emberek irányítanak. Az Élelmiszer Rt-ben el is hangzik a vállalatok fogják tönkretenni a Földet. Amíg nem lesz tömeges szemléletváltás, és felelősségérzet az egyénekben, a cégekben sem lesz. Igen, manipulálnak bennünket, egy másik film azzal foglalkozik, hogy Amerikában az iskolabuszon megy a reklám, minden tele van üditőautomatákkal, és reklámot már a totyogóknak is készítenek, hogy márkahűségre neveljék a legifjabbakat. Ott alsó korhatár nincs, és teljesen gátlástalanul manipulálják a gyerekeket. Egyre lejjebb viszik a gyermekeknek szánt termékek ajánlott, célcsoportját, már az ovódásoknak készítenek pl. sminkeket, körömlakkot., De ha az emberek mennének, kérdeznének, és tényleg múködne a civil kontroll, másképp lenne. A legfontosabb, hogy a gyermekekből próbáljunk meg gondolkodó embert nevelni, és ne sima fogyasztót, aki elfogad terméket, ideológiát, ízlést, kontroll nélkül. Lehet, hogy naivitás, de muszáj ebben hinni. Vannak jó kezdeményezések, az iskolaétkeztetésre, vagy a Jamie Olivér kampánya, az egészséges ételekre. 🙂 Kínába is kell kezdeni valamit a hatalmas környezetszennyezéssel, amiből az egész világ részesül, az iparuk, elég nagy árat követel ilyen szinten. És ami paradox, hogy büntetővámmal akarják sújtani az EU-ban a kínai napelemeket, hogy a német napelemgyártók ne menjenek tönkre. .. Pont azt, ami mindenkinek az érdeke lenne, hogy elterjedjen. Úgyhogy együtt kéne a világnak összefogni, mert másképp nem fog menni…
Ja igen, Avogadro. Szavaidból a tipikus ‘dugjuk a fejünket a földbe aszt jóvan’ szemlélet szűrődik ki. Mi van akkor, ha tévedsz és igenis menthető volna még a Föld, csak éppen a hozzád hasonlóan gondolkodók túlsúlyának köszönhetően pusztul majd el? Tényleg az a fontosabb, hogy a gyerekünk kellően trendi legyen az állítólagos barátok körében, mintsem az, hogy esetleg még az ükunokáink is megélhessék az öregkort? Lehet, hogy te már sehol sem leszel akkor, de azért ők is élni szeretnének majd, nem gondolod? Jól esett volna, ha a te elődeid is így gondolkodtak volna? És mi van, ha ebben is tévedsz és a környezeti válság már a te gyerekeidet is fenyegeti? Gondoltál arra, hogy a menőzés ára az is lehet, hogy a fiad/lányod negyven évesen esik majd el egy energiaháborúban vagy mert egyszerűen nem lesz már mit enni vagy mit belélegezni? Nem kenyerem a lelki terror, egyszerűen végiggondolva ez is lehetséges szerintem, sajnos. De hát már úgyis mindegy, úgyhogy ne is foglalkozzunk a problémával, igaz?
Ami pedig a társasághoz való tartozást illeti, egy történet jut az eszembe, ifjabb Inotai András Iskolabusszal Amerikában című könyvéből. A kilencvenes években a szerző kiskamaszként az államokban élt két évig, akkor még teljesen ismeretlen volt nekünk, magyaroknak ez a vadkapitalista életmód. A srác döbbenten tapasztalta, hogy azért közösítik ki a többiek a suliban, mert nem márkás cipője volt. Aztán elkezdett rá autogramokat gyűjteni és a végén a legmenőbb arcok vetélkedtek azért a kiváltságért, hogy ők is aláírhassák a magyar gyerek cipőjét. Ennyi. 🙂 Szóval az, hogy ki hogyan, mi alapján tud egy akár eleve nemnormális értékrendű társaság tagja lenni és akár szemléletváltást is hozni magával, az csak egyéni kurázsi kérdése.
Én meg általános felső tagozatban magamra maradtam, mert nem tudtam mit kezdeni a többiek hormonális alapokon nyugvó önmagukból való kifordulásával. És jé, ballagás után találtam barátokat, jé, lett egy vállalkozásom, ami ismerettségi háló nélkül nem működhet, jé, lett férjem és gyerekeim és jé, alapvetően boldognak érzem magam.
Pedig nincs plazmatévém, fogalmam sincs, mi az az mp4 vagy ájpad és hogyan kell a netről filmeket letölteni és kábé öt éve nem vettem új cipőt, továbbmegyek, a ruhatáram nyolcvan százaléka a sógornőm turijából van, a gyerekemé kábé kilencvenöt.
Mégis boldog vagyok, lehet, hogy Avogadro-szemmel ez totál hülyén hangzik, de ennek fő oka, hogy a férjemmel ennyi év után is szerelmesek vagyunk egymásba, hogy jó viszonyom van a szüleimmel, hogy imádom a gyerekemet, pedig naponta leszívja a véremet és lerágja a húsomat. És hogy nagyjából tisztában vagyok magammal, tudom, ki vagyok, mit akarok kezdeni az életemmel, milyen munkában érzem jól magam és hogyan érvényesítsem a legalapvetőbb érdekeimet. Én nagyjából így fogalom össze a saját boldogságom titkát és ennek nem sok köze van az anyagi javakhoz. Persze nem hordóban lakom, mint Diogenész, kocsink is van, egy majdnem nagykorú járgány, meg mosógépünk és folyó vizünk. És ezzel máris jóval magasabb színvonalon élünk, mint nagyanyáink, pedig ők öt-hat gyereket simán bevállaltak, de nem volt ritka a tíz sem. Nyilván iszonyú felelőtlenek voltak szegények, de ma mi sem nagyon lennénk, ha Avogadro-észjárásuk lett volna nekik is akkortájt.
Még valami a mindent-megadásról. Ismerek ilyen családot, két huszonéves gyerek van és rengeteg pénz. Az apjuk mindkettőnek vett már ingatlant, de egyik sem lakik bennük, mert máshol akarnak élni. Ki vannak adva a lakások és hullik az ölükbe a pénz, ami amúgy is alapból adott. Világ életükben mindenük megvolt, amit csak kigondoltak, soha nem kellett egy hajszálat sem keresztbe tenniük semmiért. Jó nekik? Nem hiszem. Fogalmuk sincs, milyen öröm önerőből megküzdeni valamiért és elérni azt. Fogalmuk sincs, hogy milyen érzés, amikor az elvégzett munkának haszna van, amikor valaki más örül annak, hogy azt a munkát kompetensen elvégeztük neki. Fogalmuk sincs, egyáltalán milyen érzés valamiben kompetensnek lenni. Fogalmuk sincs, mit akarnak kezdeni magukkal. Lézengenek a nagyvilágban, egyetemre járnak, ami nem is érdekli őket, bulizgatnak, utazgatnak, divatoznak és azt sem tudják, mik akarnak lenni, mitől éreznék magukat igazán jól, miben tehetségesek és miben nem, hisz soha nem volt rá szükségük, hogy kipróbálják magukat bármiben is. Én őszintén nem hiszem, hogy ezt kellene egy szülőnek a gyereke számára adnia. Ezzel valójában inkább elvesz, mint ad.
Nemlajos, szeretném kifejezni elismerésemet az írásoddal kapcsolatban! Nagyon örülök annak, hogy rávilágítottál egy elterjedt, alapvetően hibás nézet buktatójára. És annak is, hogy nem kell többet felelőtlennek éreznem magam a bolygóm iránt, amiért a második babámat várom. 🙂
A ‘hány gyereket szeretnél’ kérdésre szerintem az lenne az egészséges válasz – már ha nem szám szerint adjuk meg – , hogy amennyit tiszta szívvel vállalni tudok, amennyit őszinte örömmel fogadni tudok. Szép dolog, hogy mindent meg akarunk adni a gyereknek, de az optimális az lenne, ha ez alatt a minden alatt a nem kézzel fogható dolgokat értenénk: leginkább a szeretetet, az időt, a türelmet, az elfogadást, azt, hogy engedjük azzá válni, aki – és nem valamilyenné akarnánk formálni, ha kötődően akarnánk nevelni és nem elkülönítően, ha nem arra törekednénk, hogy a gyerek minél kevesebb vizet zavarjon az életünkben és így tovább. Eleve ha nem azért vállalnánk gyereket, mert ennyi idősen már ezt is ki kellene pipálni, vagy mert meg akarunk fogni valakit, vagy bármi eszementség, hanem mert legbensőnkből úgy érezzük, hogy igazán szívünkből szeretnénk egy babát.
Egyébként szerintem egy szülőnek anyagi vonalon az a dolga, hogy a gyereke felnövéséig biztosítsa a szükségleteit, nem pedig élete végéig. Egy felnőtt embernek magának kellene megteremtenie a saját egzisztenciáját, többek között ettől felnőtt. Ha anyu-apu biztosítja Pistikének a lakást, kocsit, jövedelmet, akkor Pistike gyerekének ki fogja? Vagy ha anyu meg apu nem lesz, akkor Pistikének ki fogja?
És itt jön be a képbe egy fontos társadalmi probléma: ha anyu meg apu van olyan helyzetben, hogy mindent jó előre a gyereke alá tesz, olyannyira, hogy az már akár az unokáknak és a többieknek is elég lesz, az csakis azon az áron valósulhat meg, hogy a kevésbé szerencsések még saját maguknak sem tudják megoldani, nemhogy a gyereknek. Arisztokrata réteg kizárólag úgy tud létezni, hogy alatta senyved a pórnép, akik a legvégsőkig ki vannak hajtva és semmizve.
És akkor még nem beszéltünk a környezeti válságról, ami a cikkben nagyon jól körül van járva. Egyet értek ebben is: nem az a lényeg, hogy hány gyereked van, hanem hogy a gyerekeidnek mekkora az ökolábnyoma. Ez pont olyan, mint a passzívházak kérdése. Lehet nekem egy A energiaosztályú házam, ha az egy hatszáz négyzetméteres luxusvilla tízfős személyzettel, télen harminc fokra fűtve, nyáron tizennyolcra hűtve, vízforgatós versenymedencével és egész nap bekapcsolt három házimozi rendszerrel. Egész biztosan sokszorosa a környezetterhelése, mint egy G kategóriás proli kis háznak, de azért örülhetek, hogy milyen energiatakarékos vagyok.
Valamelyik kommentelő említette a multicégeket, hogy elvégre ők is csak a mi igényeinket elégítik ki. Vitatkoznék. A multik a saját igényeiket elégítik ki és ennek érdekében erőltetik ránk a dolgaikat. Manipulációval, tudatformálással, rengeteg ráfordítással, semmitől sem visszarettenve, sokdiplomás pszichológusok sokévi kutatásai alapján. Senkinek sem saját igénye az okostelefon, kivéve az okostelefongyártó cégeket. Egyedül az ő igényük, hogy elhiggyük, szükségünk van rá és enélkül már nem élet az élet. Persze fél év múlva meg fog jelenni valami még sokoldalúbb kütyü, ami már el is mosogat meg a gyereket is elhozza majd az oviból, és akkor mindenki eldobja majd a mostani okostelefonját, hogy olyat vegyen, pedig ma még eszünkbe sem jut. Ezek nem valódi, hanem mesterségesen létrehozott igények, nagyon ravaszul, nagyon sumákul elhintve a nép tudatában. Igenis a multik felelősek! Azt mondják, nincs kollektív felelősség, csakis egyéni. Én a környezeti válság tekintetében pont fordítva látom. Valahol az egyén is felelős, hogy bedől ennek az egész néphülyítésnek, de ez sem véletlenül van így, a szálak messzire vezetnek a közoktatás szándékos silányságától az adósrabszolga előállításáig, aki örül, hogy munka mellett még él, nemhogy gondolkozzon is, satöbbi. A fő felelősség a multiké, ami kollektív felelősség, mert nagyon sok ember cinkosságáról van szó. Ők döntöttek úgy, hogy felzabálják a bolygót, mindenféle gátlás nélkül, az elképzelhető legnagyobb arroganciával.
Tudom, hogy már így is hosszú, de még pár szó a műanyagról, beleértve a nejlonszatyrokat és tuppereket. A műanyag mű anyag, azaz soha nem bomlik le, nem lesz a biológiai körforgás része olyan értelemben, hogy nem kap “új életet”, nem lesz belőle humusz, aztán újra fű, fűből állat, állatból ember, emberből humusz. Ilyen a műanyagnál nincs. Atomjaira bomlik és úgy marad. Bekerül az élő szervezetekbe, köszönhetően annak, hogy mindent eláraszt. Benne van a vérünkben, a vizeletünkben, az agyunkban, a magzatvízben, az anyatejben. Bizonyítottan meddőséget okoz, rákot okoz, meg még egy csomó dolgot, mire már nem emlékszem. Az óceánokon Afrika méretű területeken úszik az eldobott műanyag. És egyre csak többet gyártunk. Ma már minden műanyag az autók belsejétől a mobilokon, számítógépeken, háztartási eszközökön át a bevásárlószatyrokig. Amiket mind rendszeresen lecserélünk. Elképesztő méretű környezetterhelés! De hát istenem, a kifolyt bableves ennél életbevágóbb probléma, úgyhogy marad a nejlon vagy a tupper.
Így hirtelen ennyi, de lehet, hogy még jövök 😉
Cs.
Értem, amit írsz, csak nem igazán erre gondoltam. 🙂
Köszönöm, Te sokkal jobban megfogalmaztad, mint én a zsibbadt, éjszakai módra állt agyammal 😉
köszi a címeket!
na most az is egy érdekes kérdés, hogy inkább 1-2 napra vásárolj helyi termelőtől és/vagy kisboltban, vagy nagy kiszerelésben a multinál, hogy kevesebb legyen a szemét?
Megint zsákutca…
Igen, sajnos ez az igazság, mindent rövid élettartamra terveznek, nem azért, mert bénábbak teszem azt a mai villamosmérnökök, hanem hogy többet vásárolj :S
juj!
Ezzel most nagyon kötekednék! Tehát csak az a gyerek a boldog (már gyerekkorában!!!), akinek totálisan kiszolgálják az anyagi igényeit?
Nem hiszem, hogy csak azért, mert a gyerekeim nem feltétlenül indítanak önálló lakással, amit a szüleiktől kapnak, ne fogadná be őket az óvodai közösség.
És de, én is megtudtam oldani, hogy a fejem felett tető legyen, a zsebemben pedig papír(ok) az állítólagos tudásomról.
És nagyon remélem, az én gyerekem nem az általad felsoroltak alapján fogja meghatározni a boldogságot.
Avogadro,
Részben igazad van abban, hogy a közösségek nagy része (sajnos) a “mid van” alapján szerveződik, és ha nincs menő cuccod, akkor kinéznek onnan.
Ezt a saját bőrömön tapasztaltam gyerekkoromban, bár akkor még ugyanolyan sóher volt mindenki, nem volt nagy különbség, a Trapper farmer volt a menő, aki Cassuccit hordott, ő már atyaúristen volt 🙂 De mégis felnőttem, túléltem a gyerekkoromat 🙂 és vannak barátaim, akiket nem az érdekel, hogy mim van, hanem, hogy mit adunk egymásnak.
Nyilván rosszul esik a gyereknek, ha kiközösítik.
De nehogy már azért gürcöljek, hogy a gyereknek megvehessem a legújabb kütyüket, csak azért, hogy ki ne közösítsék. Megette a fene az olyan közösséget!
Az a társaság, ahol csak akkor fogadnak be, ha a legújabb, divatos, menő akármim van, abba a társaságba nem érdemes tartozni, mert sosem kapunk valóságos érzelmeket, álságos környezet az.
Mi van akkor, ha nem tudok neki lakást és autót venni? Akasszam fel magam?
A mai gyerekek, tisztelet a kivételnek, mutogatják a lemenőbb i akármi akárhányat, de egy vajas kenyeret nem tudnak megkenni maguknak.
Ha mindent készen megkap a gyerek, nem tudja megtanulni, hogy kell magának megteremteni amire szüksége van, mit kell érte tennie. Nem mindig leszünk mellettük, és nem azért vagyunk, hogy halat adjunk, hanem megtanítsuk őket halászni.
Nem tudom, tudtad-e, de azok, akiknek van lakásuk, autójuk, ők sem mindig boldogok…
Azt kell megtanulni, ha nincs, akkor is legyünk boldogok, örüljünk annak, amink van. A tárgyakat elvehetik tőled, de a boldogságot, az elégedettséget nem. De ez már egy másik történet…
Én tupperware edényt használok.Még nem hagyott cserbe
Akit érdekel az ilyesmi, ajánlom az Élelmiszer Rt., és a Monsanto réme lebeg a világ felett c. filmeket is, mind a kettő fent van a youtube-on. A helyzet ezek alapján elkeserítő. A szörnyű, hogy a globalizáció miatt a gigantikus vállalatok okozzák a legnagyobb környezetszennyezést, de ők a mi igényeinket szolgálják ki. Ezért fontos az egyén felelőssége. Ennek a folyamatnak már sejteni a végét. Csak az a kérdés, mikor lesz elég erőnk megállítani. Nemrég jöttünk ki Franciaországba, és itt úgy látom, hogy nagyon sok szó esik erről. Remélem ebbe az irányba fordul a világ, mert más út nincs.
“Mert autót, lakást, és minden tárgyi dolgot, amire vágyik, meg tud majd önerőből is szerezni,…” már ne is haragudj, de butaságot ne tégy közszemlére ha nem akarsz nevetségessé válni. Te sem tudtad. Hacsaknem elhanyagolhatóak az igényeid. Bár ezt kétlem. Megitélésem szerint a legfontosabb hogy ha már az ember összehoz egy gyereket erre a földre (akit úgysem fog tudni olyan szinten ellátni, támogatni ahogy szeretné, mert ő maga csóró!!!) akkor egyetlen célja kell csak legyen a gyermek nevelése során (természetesen a környezettudatosságra neveléssel párhuzamosan) mégpedig hogy a gyerek akárhogyanis de boldog életet élhessen/éljen. Ha ez nem működik, akkor moshatsz te rá amivel akarsz, nevelheted akármire, de a végeredmény ugyanaz. Kitoltál egy emberi lénnyel. ÍMégpedig olyan szinten ahogyan rajtad kívül soha senki nem fog tudni vele jobban kitolni. Mert megszülted.
Ha már él, neveld úgy hogy legyen boldog. Ez persze nem zárja ki hogy környezettudatos is legyen, de ne feledd. ez a 21. század. Boldog akkor lesz ha lesznek barátai, egy közösség/társaság szerves részévé válik. A mai közösség pedig sajnos keményen fogyasztói közösség. (Még nálunk a Waldorf iskolában is, bár még nálunk a legjobb a helyzet!!). Ez a föld sajnos már nem menthető, csak idő kérdése hogy mikor válik élhetetlenné, de ez sem téged, sem a fiadat, sem az ő fiát, sem a fiának a fiát közvetlenül nem érinti.
Ja, igen, a bevásárlótáskák. 🙂
A férjem kezdetben mindig vett egyet, mert nem volt nála. Most már mindig van nála 🙂 Ha mindig vesz egyet, olyan, mintha mindig kidobna az ablakon 60 Ft-ot. A projekt sikeres volt. A textiltáskák még nem használatosak, nekem ellenérzéseim vannak. Meg is mondom, miért. Viszem a levest a munkahelyemre, és esetleg kifolyik… (a befőttesüveg nehéz, és törékeny, eddig nem találtam olyan edényt, ami ne folyt volna. Szóval nejlonzacsi bejátszik.)
Turkáló: imádok túrni, és nagyon jó cuccok vannak! 🙂
A Charity shop jó ötlet, van Bp-n is?
Sajnos én sem vagyok még hatalmas ökolady – azt igyekszem megtenni, ami vidéki nagyvárosban megtehető. A párommal mindketten gyalog járunk dolgozni, és körülbelül mindenhová, ahová csak odaérünk 1 órás időkereten belül. Amíg Bp-en laktunk, bkv volt. Otthoni fogyasztásokra nagyon figyelünk, ez a rezsi miatt is elég fontos. Apropó fogyasztás: másfél év rossz emlékű nagybevásárlás után meghoztuk azt a döntést, hogy max 1-2 napra valót veszünk, és azt, amennyire lehet, helyi kisebb üzletekből, helyi terményeket-termékeket forgalmazó boltokból, amennyire ki tudjuk kerülni, nem multikból. Ruhák ált. másodkézből, elég gyakran Charity Shopokból, ahol a vásárlás adomány is egyben. (Amit nem használunk, azt is oda szoktuk vinni, kisebb kupacokat gyakrabban, nagyobbakat kb. negyedévente). Kozmetikumokból, háztartási szerekből is igyekszem sokmindent természetesebb anyagokkal (Frosch termékek, jobb súrolókefe, szóda, ecet, ismerős által készített természetes szappanok, olivaolaj hajra, bőrre, stb…) kiváltani. Hosszas szoktatás eredményeképp a textil bevásárlótáskákat is ált. észben tartjuk, hogy legyen nálunk, ne kelljen a 20.nejlonszatyrot kérni. Szelektívben sajnos kudarcos a dolog, a mini albérleti konyhában nem fért el, mire rávettük magunkat, elvitték a szomszéd utcából a konténereket… 🙁 (de sajnos, amikor annak idején egy intézmény számára próbáltuk elintézni, hogy legyen szelektív, minket is kiokosítottak, mi lesz utána… 🙁 ) egyelőre kb. ezt tudjuk, mi is 2 személyes mini-háztartással megtenni… 😀 A szüleimnél sok minden nagyon ‘bio’ módon tud működni, de az egy nagy ház nagy kerttel dunántúli falucskában… ott a maradékot megeszi a kutyus, vagy megy a komposztálóba, lehet az éghető szemetekkel tüzelni, és esővízzel locsolni… a terményeket csereberélik a lakosok egymás közt… De remélem, lesz még sok-sok apró vagy nagyobb ötlet, mert engem is gyakran foglalkoztatnak ezek a kérdések, mit hogyan tehetnék még… 🙂
Receptet nem tudok…
Talán ott kezdődik, hogy nem pazarlunk. Csak annyit veszek / fogyasztok, mint amennyire valóban szükségem van. Egyszerű… de megszoktuk a bőséget, hogy mindig minden van és elérhető. Ha van, miért ne vegyem el? Miért spóroljak? Az a szegénység jele! Márpedig mi nem vagyunk szegények! Hogy képzelitek!
Pedig minden véges, az is, ami most korlátlannak tűnik. Most kéne visszafogni magunkat, hogy legyen később is. Víz, termőföld (a plázán és a lakóparkon nem terem semmi), hely a Földön.
Attól nem élünk rosszabbul, ha nem vesszük meg, amire nincs szükségünk. Észre sem vesszük, hogy nincs… Ez egy apróság, de már tettünk valami azzal is, hogy nem tettünk meg valamit. Ja, és ingyen van!
Fogyasztói társadalom: néha nincs más választás. Hiába akarok hosszú évekre venni bármit, egyre kevesebb van ilyen. Nem javítjuk, hanem kidobjuk, veszünk másikat. Nevetséges: egy cipő sarkalás 1000-1500 Ft (BP), 5000-ért már veszek egy új cipőt. Minél gyakrabban vásároljak újat. Értem én: versenyhelyzet, marketing, dübörögjön a gazdaság. És mi lesz a szeméttel? Eláraszt a sok használatlan és használhatatlan holmi. Ugyanannyi pénzből, mint amennyiből ezeket a vackokat előállítják, lehetne kevesebbet, de tartósabbat gyártani. Ehhez nem kell sem plusz pénz, sem beruházás. Ez is ingyen (na jó, kis ráfordítással) van. Lenne.
Kis kétszemélyes háztartásunk egyelőre itt tart: szelektív hulladékgyűjtés, villanylekapcsolás, csapelzárás… Férjemet igyekszem rávenni, hogy ne menjen a wc-re is kocsival, néha sikerül… Bár a bevásárláshoz kell az autó, akkora cekkerekkel jön haza, ezt bajos lenne bkv-n hazacipelni. De legalább egy héten csak egyszer megy vásárolni, és legalább a piacra, nem valamelyik hipermarketbe.
Magam részéről bkv-zom. Azt nem tudom megmondani, akkor is bkv-znék-e, ha lenne saját kocsim és jogsim…
Alternatív energiaforrásunk és komposztálónk a 3. emeletre való tekintettel nincs 🙂