Egyre többen vállalják fel manapság, hogy nem akarnak gyereket. Sem most, sem később. Azt szeretnék, hogy hagyják őket békén ezzel a kérdéssel, ne idegesítsék folyton és ne kérjék számon rajtuk azt, hogy egyedül vagy párban, de gyerektelenül szeretnék leélni az életüket.
Az érveik között általában az szerepel, hogy úgy látják, a gyermeküknek nem tudnák megteremteni azt az életszínvonalat, amire a kicsinek szüksége lenne, sőt, a saját életszínvonaluk is nagyon leromlana a gyerek okozta kiadások miatt. Van, aki kiemeli, hogy utálná a kötöttségeket, hogy nem mehet bulizni és nem élhetne olyan társadalmi életet, mint eddig, és – talán a legerősebb érv -, hogy egyáltalán nem is vágyik babára, kisgyerekre, utódra. Soha nem is vágyott, és rosszul van a gondolattól. Esetleg érzi, hogy, mivel ő maga is hajlamos a neurózisra, nem tudna megbirkózni egy kis lénnyel, aki egyszer csak megjelenik, és elfoglalja az eddig kényelmes magánszféráját.
Volt már szó arról ezen a blogon, hogy egyes érvelések szerint, eleve kevés gyereket kell szülnünk, mert ugye a bolygónk erőforrásai csökkennek, más érvelés szerint viszont sokat kellene, hiszen a magyar meg fogy, ugye. Nem igazán hiszem, hogy ezek valós erők lennének: ki védekezik a bolygónk és ki szül a hazánk iránti kötelességből? Vagy tévedek, és naív vagyok? Nem kizárt…
Mindenesetre be kell vallanom, első körben, mint sokan, én is önzőnek tituláltam az életszínvonalra vonatkozó indokokat, főként pedig a „mi lesz a bulizással meg a barátnőkkel meg az utazással?” – magyarázatokat. Hogy erről nem képesek lemondani? Hogy még ennyit sem tudnak megtenni?
De rájöttem, hogy nincs igazam. Egyrészt, ez tényleg lemondás. Másrészt, és főképp: miért kellene olyan gyerekeknek megszületniük, akiket az anyja nem akar, csak kötelességből és külső kényszerből szül? Ha valaki úgy látja, hogy szörnyű anya lenne, és nem tudná szeretni a gyerekét, és érzi, hogy csak akadály lenne az életében, alapvetően teljesen jogos, hogy nem vállal babát vagy soha vagy addig, amíg ezekkel a félelmekkel zöldágra nem vergődik valamennyire, és amíg fel nem ébred benne a vágy mégis egy gyerekre. Ha nem lesz ilyen, akkor nem lesz.
Másik kérdés, hogy miért alakulhat ki egy nőben, hogy nem akar gyereket? Gondolom, ezerféle belső oka lehet, mégis nagyon különösnek tartom, hiszen – én úgy érzem -, ez egy nagyon mélyről fakadó belső késztetés, vágy az emberek nagy részében. Mintha a zsigereinkből jönne, egész kontrollálhatatlanul, régi korok és idők mélyéből, szinte kitörölhetetlenül.
De persze, ha nincs, hát nincs. Ha még csak nem is zavarja a nőt, hogy nincs igénye, vágya gyerekre, nehéz és értelmetlen volna kényszeríteni arra, hogy foglalkozzon mégis a gyermekvállalás kérdésével.
Aki nem akar, ne szüljön.
Ez nem tragédia.
Főleg ha jól érzi magát a bőrében.
Ha valaki akar, és nem jön össze, az sokkal, de sokkal rosszabb lehet.
Ja, a válaszom most főleg Seafalconnnak szólt. Hogy ne már csak az legyen a szempont, kinek marad sejtje valaki másban…
Egyetértek abban, hogy aki nem akar, ne szüljön. Az a legrosszabb! A nem kívánt gyerekek között valóban kiugró a deviánsok aránya. Viszont azt a statisztikát is érdemes átgondolni, hogy a gyerekesek boldogabbak, egészségesebbek és tovább élnek.
Igen, kisgyerekeket nevelni a legextrémebb sport, ez tény. De mindamellett – lehet, hogy ez most tök nyálasan hangzik, de – egyben a legfantasztikusabb élmény is az életben! Még a szerelemnél is csodálatosabb.
Aki azért nem akar gyereket, mert nem kér a lemondásokból, az egyben a legszuperebb dologról marad le, ami csak egy ember életében adódhat. Ez kábé olyan, mintha azért nem akarnék megenni egy finom vacsorát, mert utána mosogatni kell. Igen, ezzel együtt jár, de azért nagyon nagy kár csak emiatt lemondani róla.
Szerintem itt megint bejön a képbe a miért (éppúgy, mint a szüléstől való rettegés kérdésénél is). Miért kerül valakinek, főleg egy nőnek a lelkébe a mélyről jövő ösztön elébe a lemondástól való félelem? Hiszen a gyerek utáni vágy valóban olyan megmagyarázhatatlanul mélyen benne van az emberben, ahogy Terka is írja a posztban. Szerintem alapból gyárilag így vagyunk összerakva és ha ezt valami felülírja, ott valami tényleg nagyon nincs rendben – akár társadalmilag, akár egyénileg.
De azért senki ne vállaljon csak azért gyereket, hogy öregkorában legyen aki gondoskodik róla, ezt ugye nem gondoltuk komolyan? 🙂
A regi vilagban a gyerek volt a tarsadalombiztositas, eletbiztositas, egeszsegügyi biztositas, nyugdij. Ma mar ezt mind lehet potolni egy bizonyos összeg havi befizetesevel. Mivel azonban ez a mostani szisztema rogyadozni latszik es nem biztos, hogy mi majd 20 ev mulva meg kapunk nyugdijat es hogy ingyenes lesz az orvosi ellatas, ezert marad tovabbra is a regiek bevalt metodusa, ami nem mas mint a gyerek. Persze a gyerek is elhagyhat minket öregen es nem biztos, hogy törödni fog majd velünk, de az esely megvan ra, hogy ha szeretetben neveltek fel, akkor ezt ö gondoskodassal adja vissza. A gyermektelenek ezt az eselyt eldobjak maguktol. Hogy ez egoista gondolkodas? Evezredeken keresztül az emberiseg csak igy tudott fennmaradni.
Egyáltalán nem egyszerű, sőt bonyolult :). Egyetértek a poszttal, csak továbbfűztem egy szálat. Hiszen eltelnek az évek, mi lesz 50-60-70 évesen, ha vége a karrierépítésnek, fáradunk, esetleg a párunk se él már… és akkor már nem lehet visszacsinálni…. Kíváncsi lennék tudatosan gyereket nem vállalókra 60-70 évesen… De hidd el, nincs bennem ítélkezés. Gyereket nevelni még úgy is nehéz, hogy vágytunk rá:).
Vagyis pl. a fent említett Szabó Magda élete sikertelen, a tömeggyilkosé, akinek viszont van két gyereke, meg sikeres? Talán nem ilyen egyszerű ez…
Egyrészt: vizsgáltak depressziósokat, öngyilkos hajlamúakat. Megdöbbentő arányban volt közöttük nem kívánt gyerek. Szóval, aki csak társadalmi nyomás miatt szülne, az ne tegye!
Másrészt viszont: nem félnek attól a gyereket elutasítók, hogy egyszer vágyni fognak rá, de akkor esetleg már késő lesz? (Szabó Magdáék pl. szándékosan nem vállaltak gyereket, mert Rákosi meg alkotás, de öregkorára tudtommal keményen megbánta ezt a döntését.)
Az evolúció szerint az az élet sikeres, amelyik a génjeit tovább viszi.
Aki nem akar gyereket, az nem szül, sikertelen életet fog élni, és a sikertelen gének eltűnnek. Ez az élet rendje.
Minek ezen vitatkozni?
ez lemaradt a hozzászólásomból:
Cecilia
http://www.regisegeknek.cafeblog.hu
A gyerekvállalásnál az is döntő szempont lehet, hogy egy nő úgy érezze, megtalálta azt a férfit, akivel együtt szeretné a gyermekét felnevelni. Úgy érzem, a gyerekvállalás elutasítása mögött gyakran a megfelelő pár megtalálásának kudarca rejtőzik. Ez sokszor talán nem is tudatos, csak ösztönös döntés egy nő részéről.
Elgondolkoztam azon, amit Eper mondott. Az mindenképpen igaz, hogy nagyban függ a társadalmi hozzáállástól, hogy mikor és hány gyereket szülünk. Ilyen szempontból nem is igaz, amit a bejegyzésben mondtam, hogy senki sem szül eszmékért, a hazáért vagy a bolygóért, mert talán mégis. Főként pedig vallási meggyőződésből. Mindenképpen mond valamit a társadalomról, hogy hány gyereket vállalunk, és ezt mekkora gondnak fogjuk föl. (Van olyan ország, ahol ez sokkal kisebb téma, mint nálunk: anyukák, várandósok ugyanúgy járnak egyetemre, mindenhova, mint a szinglik, nem egy külön kaszt, ami itthon inkább érezhető, és az is, hogy furán néznek a kismama hallgatókra, pedig mi a fura bennük? Csak gyereket várnak.) Másrészt jó dolognak tartom, hogy van lehetőség kinek-kinek megfontolnia, hogy mit tud jó szívvel csinálni. Lehet dolgozni az ügyön, azon, ha valaki még nem kész a gyerekvállalásra, de ha utálja eleve, és így is marad, az tényleg szörnyű lesz mindenkinek… Ilyen esetben lehessen nemet mondani. Szerintem.
Ez nemcsak rólad szól, nem neked címezted kifejezetten a mondandómat. Azt látom, hogy általános lett, a valósítsd meg önmagad téma olyan szinten, amibe pl. már egy gyerek nem fér bele. És azért ez egy társadalom csődje, komoly társadalomkritika.
Eper, szerintem meg nincs jogod ítélkezni mások felett. Pláne olyanok felett, akiket és akiknek az életüket nem is ismered. 🙂
Mindig minden akkor és úgy történik, amikor és ahogyan történnie kell. Ennyi.
Ne sírjon se a lelked, se a szemed, mert a te életedben, a te kis világodban mit sem számít, hogy én vagy más akarunk-e gyereket. 🙂
De Eper, az miért lenne jó a gyereknek, ha olyan anyja lenne, aki valójában nem akarta?
Szerintem meg ez borzasztóan önző dolog, nekem sír a lelkem, ha ilyet hallok. Ezek az emberek még nem hallottak a lemondásról, kizárólag arra tudnak koncentrálni, hogy nekik mi jó, mibe zavarna be egy gyerek. Mi lett volna, ha a ti édesanyátok is így gondolkodik???
Én magam is egyet értek, pláne mivel pont egyike vagyok azoknak, akik nem szeretnének gyereket. Szeretem a gyerekeket, a keresztlányomért bármit megtennék, de úgy érzem, hogy az életemben nem fér bele egy saját gyerek. Nem akarom, hogy felboruljon az egész kis világom miatta és ahogy írtad, egyáltalában nem érzem a késztetést. Nem érzem, hogy anya szeretnék lenni. 32 éves múltam, úgyhogy lehet, hogy ez még nem lefutott meccs, de egyelőre ez van. Szerencsés vagyok, hogy a párom sem igazán tobzódik, hogy apuka lehessen. 🙂
Kedves Terka!
Teljesen egyet értek a gondolataiddal, aki nem akar, az ne szüljön azért mert elvárja tőle a világ. Nem szabad senkit kényszeríteni rá és ettől még lehet valaki értékes ember.