URSULA

Csak egy ruhapróba...

Ez nem egy rettenetes rémtörténet.

Csattanója sincs nagyon, mégis ma úgy ébredtem, hogy elmesélem, hátha Veletek is történt hasonló, hátha gondoltok róla valamit. Tematikáját tekintve az anyuka, csinosság, társadalmi megítélések tracken halad, amit szeretek, tudjátok.

Elég szimpla, tényleg: egyszer kinéztem magamnak egy ruhát. Elegáns helyen, szóval nem várhattam, hogy túl olcsó lesz, de azért bementem megkérdezni az árát, meg esetleg megnézni, hogy áll. Egyszerű szabású volt, kevés anyagból, nem éppen maxiruha (tudom, hogy ezek már rég nem szempontok, de azért reménykedtem). Levettem a helyéről, de nem találtam rajta az árcédulát. Bevittem a fülkébe, a próba már megviselt kicsit, mert bár alapvetően jól állt, azt hiszem, de tudjátok, a tükrök még az extra szuper üzletekben is szándékosan úgy vannak tervezve, hogy a fények nehogy előnyösen eltakarják a bőrhibákat, oktalan helyen levő szőrszálakat, ráncokat. Kicsit pontosabban fogalmazva: minél inkább ráirányítsák a figyelmet ezen jelenségekre. Nem is értem, ehhez milyen érdek fűződik, de mintha lenne ilyen.

125166778

(Külön témát érdemelne ilyenkor a fürdőruha-vásárlás, amelyiknél borzalmasabb programot elképzelni sem tudok. Hogy ott állok egy tükör előtt, és nem is a fürdőruhát látom, hanem, hogy basszus, ez tényleg én vagyok? De hát nem így néznek ki a nők az újságban! Úristen. Persze, persze… nekem nem is kell, de ennyire nem photshoppolt a bőröm, most komolyan?)

Na, de aztán ebben a történetben, miután kimentem a kinti tükörhöz, hogy jobban lássam, mi a helyzet, és messzebb legyek magamtól,  odajött hozzám egy helyes srác/férfi, szóval eladó, nem tudtam megállapítani a korát, férfiak esetében huszonöt és ötven között gyakran még évtizedet is tévedek, szerintem annyira szór, hogy hány évesnek tűnnek, és mennyi idősek valójában. Kérdezem a ruha árát, megmondta, és a döbbenettől bizonyára elkerekedett a szemem, és valóban eszem ágában sem volt megvenni ezek után.

Megkérdeztem azért, hogy mégis, mi az oka. Ő sem tudja, mondta, valószínűleg a márka. Aztán rámnézett, és esélyes, hogy ő is tévedett néhány évet velem kapcsolatban, vagy talán mégsem néztem ki teljesen rosszul a méreg drága ruhában, mindenesetre a következőkkel próbálta eladni nekem a cuccot: „Ez a ruha ilyen fiatal lányoknak szokott jól állni, néha mamik is felpróbálják, de nekik aztán nem jön be…”

Jó szándékú volt a srác, csak hát abban a helyzetben nagyon béna. Éppen derű szállt meg akkor, és nevettem az egészen, de azért igazán megkérdezhettem volna, hogy „bocs, mégis mire gondolsz? Mert kedves, hogy beraksz a fiatal lány-kategóriába, bármit is jelentsen ez, de van gyerekem is. Ez akkor most ’mami’? Vagy a mami, az csak a nagymama? Hogy van ez? Szerintem, amit mondtál, nem annyira politically correct ám”. És képzeletben most már kioktatom, pedig semmi okom rá, csak hülyeséget beszélt, én meg magamra vettem, de minek mond már ilyet valaki egy boltban?

Ti ’mamik’ vagytok? Szerintetek ez mire vonatkozik?

És szeretitek a próbafülkéket?

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nemlajos, neked már beszéltem róla 😉 Röviden ennyi: huszonévesen folyton attól rettegtem, h nem találom meg a Nagy Ő-t, most 40 évesen tudom, h több Nagy Ő is lehet vagy nincs is… Huszonévesen attól rettegtem, h nem lesznek gyerekeim, most itt ez a 3 csoda, és jóóóó 🙂 Huszonévesen, harmincévesen érdekelt, h ki mit gondol, most tojok nagyívben rá, az a lényeg, h én jól érezzem magam a bőrömben, olyan ruhákban járok, amik Nekem tetszenek, nem olyanokban, amiket egy korosztályombeli 3 gyerekes anyuka viselne. Mivel több gyereket nem akarok, és van egy új pasim 😉 akivel a szex szuper és nyitottak vagyunk sokmindenre, így ez a része is felszabadultabb, mint harmincévesen. Nagyjából ennyi 😀

  2. Ja, de szerintem akkor a 39 még vagányabb lesz…

  3. Nemlajos, ne fogd vissza magad! Iszonyúan szeretnénk hallani, mit csinál egy huszonéves, amikor már minden belefér és minden mindegy… 🙂

  4. schwesterke says: (előzmény @Nemlajos)

    Na, erre kíváncsi vagyok! 😀 “Nyugdíjas-szex”, te jó ég! 😀

  5. Na jól van, akarsz róla beszélni, mitől is érzed magad olyan nagyon jól? Ha jól emlékszem, valamelyik poszt alatt már szó volt róla… 😉

  6. Akkor most nagyon örülj, hogy ilyen szófogadó! 😀

  7. Midianna says:

    Jesszus, én kereken 40 vagyok, és jobban érzem magam, mint 30 évesen 😀 najó, ha jobban nem is, de magabiztosabb vagyok (tojok rá, ki mit gondol konkrétan) és talán bölcsebb is. Jelenleg küzdök a kilóimmal, ami a magasságomhoz nem sok, de engem zavar, aki valaha 50 kg volt :p oké, annyi nem szeretnék lenni, de egy tízessel kevesebbel beérném, mert jobban hangzik a 38-as ruhaméret, mint a 42 😀
    Nekem amúgy a cipővásárlás a horror. Uis 41-42-es a lábam. És a legtöbb cipőbolt max. 40-esig tart cipőt, csizmát. Nehéz normális cipőt találnom, pedig beérem a sportosabb fazonokkal 😀 De ez is necces. Nemrég Pestig kellett mennem, és egy cipőboltban 2 pár cipőt is találtam magamnak, egyik 42-es, másik 41-es, és tökéletesek és én cipőnek még nem örültem 😀 pedig nem vagyok cipőmániás kicsit se. A másik a 11 éves lányomnak cipőt, szandált találni, 38-as a lába és keskeny. Amik ekkora méretben vannak azok vagy magassarkúak vagy k.rvásak… Gyerekcipőt 35-ig gyártanak, és utána? kérdem én. a 11 éves is még gyerek…

  8. Loreleight says: (előzmény @Nemlajos)

    Hát,jah, így vicces….épp rohantam volna utána, mikor megszólalt egy duda a fejemben, hogy hoppá…benézek a tükörbe-nagyon pucér, és nagyon ronda- a kezem a mellem elé raktam, megnézve mennyit takar, mikor rájöttem, hogy így nem mehetek ki-mindezt 1 mp alatt,komolyan- elkezdtem üvölteni torkom szakadtából a gyereknek, meg fenyegetőztem…erre visszajött, majd elsírta magát 🙂

  9. Egyszer majd elmesélem, mit csináltam a 30. születésnapom előtti éjjel, azon felbuzdulva, hogy már soha, de soha többé nem fogok huszonévesként szexelni, és rám már holnaptól csak a “nyugdíjas-szex” vár 😛

  10. jaj, ez a kisurranó 3 éves nagyon vicces! 🙂 bocs 🙂

  11. Nemlajos says: (előzmény @terka)

    áááááááá, dehogy, csak sokat értetlenkedek, és akkor kapok magyarázatokat 😉
    Egyébként meg azért nem lennék jó ügyvéd, mert mindig ott érvelek, ahol vesztésre állnak. Na most gondolj bele! 😛

  12. hát… valahogy nem bírom magam elképzelni 80 évesen – bíbor kalapban 🙂
    De az üzenet átjött, és igen, ezt kellene…

  13. schwesterke says:

    Emlékszem, a 18. születésnapomon nagyot sóhajtottam, hogy jaj, már nagykorú vagyok, hogy megy az idő! (Elmebaj.) Aztán 25 évesen azt éreztem, hogy innentől kezdve már le kell tagadnom az éveim számát. (Ez különösen nagy hülyeség, tekintve, hogy néha még mindig elkérik a személyimet, hogy elmúltam-e 18.) A 29. születésnapomtól egy éven keresztül arra készítettem fel magam lelkileg, hogy vége a húszas éveimnek, mindjárt 30 leszek. Érdekes, hogy mire 30 lettem, végre elmúlt az idő múlása miatt érzett szorongásom. A megküzdési stratégiám nagyon egyszerű: újabban arra szoktam gondolni, hogy 10 év múlva mennyire örülnék, ha csak annyi lennék, mint most (31). De nem 10 év múlva van, hanem most, szóval tessék örülni ennek. 😀 Tudom, önbecsapásnak hangzik (talán az is), de ez is amolyan “örüljünk annak, amink van” jellegű pozitív hozzáállás. 🙂 Ami a tükröket illeti… épp fürdőruhát készülök venni, s jól jönne valami furfangos önámítás, vagy az Edi által említett pasistáb, mert egyelőre nem sok vigasztaló gondolat jut eszembe.

  14. afonya44 says: (előzmény @terka)

    A nő:
    3 évesen: Amikor tükörbe néz, egy királynőt lát.
    8 évesen: Amikor tükörbe néz, Hamupipőkét látja.
    15 évesen: Amikor tükörbe néz, egy rémséget lát. (Anya, …ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)
    20 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy “túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör” – de mégis úgy dönt, azért még kimegy az utcára.
    30 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy “túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör” – de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, ezért így megy ki az utcára.
    40 évesen: Amikor tükörbe néz, azt látja, hogy “túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör”- ám azt mondja, “de legalább tiszta vagyok” és kimegy az utcára.
    50 évesen: Amikor tükörbe néz ‘saját magát’ látja, és oda megy, ahova akar.
    60 évesen: Tükörbe néz, és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.
    70 évesen: Amikor tükörbe néz bölcsességet, tudást és vidámságot lát, és élvezi az életet.
    80 évesen: Nem nyűglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.

    Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot…

  15. Kiskocka says: (előzmény @terka)

    Terka, üdv a klubban, veled együtt már ketten vagyunk!:)
    Olyan jó lenne egy olyan farmer, ami nem lóg a fenekemen. Vagy ha lenne fenekem.:)

  16. Loreleight says:

    Szerintem nincs nő, ember a világon, aki nálam jobban utálja a ruhapróbát,és a tükröket 🙁 és 27 vagyok. Minap is besétáltam egybe, azzal a tudattal, hogy fogytam, meg szépülök, és bah…ha így is van, a tükör nem ezt mutatta. Ezt meg tetézte, hogy 1. fürdőruhákat próbálgattam, volna, mert 2. a majdnem 3 évessel voltam, aki, mikor épp pucér voltam, a függöny aljánál kiszökött…??? kínos szitu volt…3. minden olyan drága, nagyon rég vettem ruhát, és az ilyen árak mellett jobb ha belefogyok inkább a régi ruháimba…:(

  17. Egyébként ilyen gondom nekem is van. Ismeritek a slankító tükröket? Tök jók, csak ha valaki eleve sovány, szarul érzi magát. Nekem nem az a bajom, hogy sok vagyok, hanem hogy basszus egyes helyeken lehetne több. Erre a trükkös tükör lehúzza. Én is benyomok aztán egy csokitortát, de minek? Tudom, ez hülyén hangzik annak, aki meg a kelleténél többnek érzi magát, de néha meg a kevés a baj.

  18. Na jó, én coming outolok: 33 vagyok, és soknak érzem, most meg látom, hogy valaki 25 felett is soknak tartja magát: le ezzel a kultúrával! le az elérhetetlen szépségmítosszal! Mingyár elborulok, és melltartót égetek vagy női felszabadulás 2.0-t hirdetek. Eszembe jut, hogy már 19 évesen is soknak éreztem magam. Mi ez a hülyeség? Megőrültünk? És még a tükrök is támadnak…

  19. Te valami agyafúrt képzést kaptál az egyetemen/életben… jó ügyvéd lennél vagy valami ilyesmi… 🙂

  20. Kiskocka says:

    Szerintem a “mamik” alatt egy ilyen boltban a jól szituált, fiatalnak látszani akaró 50-60 év körüli nőket értik.
    Áfonya, az én problémám pont ellentétes, szeretem a próbafülkéket, mert a tükörképem S-esnek tűnik, a ruhák mérgesítenek fel, mert az S-es rendszerint leesik rólam és kisebb méret ritkán akad azokban a boltokban, ahol szívesen vásárolok. Nem egyszer megesett már, hogy mikor 34-esnél kisebb méret után érdeklődtem az “L-es méretű” eladókisasszony dühösen villogó szemmel a gyermekosztályt javasolta. Ezzel csak annyi problémám van, hogy elmúltam 30 és az adott boltoknak gyermekosztálya sincs..:)

  21. Edi says:

    igen, a fürdőruha próba – így 25 +-osan khm – horror, lehet, h tükörmentes próbafülkék kellenének, és egy pasistáb, akik lelkesednek, h mennyire jól nézel ki…

  22. afonya44 says:

    Hat ezzel a szituacioval kapcsolatban azok a helyzetek jutnak az eszembe, amikor hivatalos ugyeket kell intezzek, es minden esetben ugy kezelnek engem, mintha meg 18 eves se multam volna el, pedig 30 mar reg elmultam, gyerekem van, diplomam, sajat vallalkozasom es harom nyelven beszelek, megis minden egyes alkalommal ugy beszelnek velem a hivatalokban, mintha sikhulye, tapasztalatlan, gyerek volnek. Ez az, ami engem felbosszant mindig, igy inkabb telefonon intezek mindent…
    Egyebkent a ruhaprobak igen lehangoloak… ha elhatarozom, hogy veszek magamnak valami uj ruhat, sosem eszem elotte, nem mintha 5 kilot fogynek egy reggel alatt, de a remeny azert ott van… Kivalasztom az M-eseket, felprobalom, es rajovok, hogy az L-esek valoszinlueg jobban allnanak, lezserebbek, s talan meg takarnak is ezt-azt, aztan rajovok, hogy az L-esek kb. 5mm-rel nagyobbak az M-eseknel, igy mar csak az XL-esek johetnenek szoba, ez a tudat viszont annyira lelomboz, hogy fel se probalom oket, igy vasarlas nelkul megyek haza es bevagok valamit, mert mar tegnap ota nem ettem semmit! 🙂

  23. Nemlajos says:

    Elmondom a tükör-érvet:
    Ha eleve pocsékul nézel ki a tükrükbe, nem viheted vissza a ruhát azzal az indokkal, hogy mert a tükör csalt, slankított, mellben erősített, eltüntette a pórusaidat.
    Nekik az az érdekük, hogy a tükör _ellenére_ megvedd a ruhát 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!