Ez nem egy rettenetes rémtörténet.
Csattanója sincs nagyon, mégis ma úgy ébredtem, hogy elmesélem, hátha Veletek is történt hasonló, hátha gondoltok róla valamit. Tematikáját tekintve az anyuka, csinosság, társadalmi megítélések tracken halad, amit szeretek, tudjátok.
Elég szimpla, tényleg: egyszer kinéztem magamnak egy ruhát. Elegáns helyen, szóval nem várhattam, hogy túl olcsó lesz, de azért bementem megkérdezni az árát, meg esetleg megnézni, hogy áll. Egyszerű szabású volt, kevés anyagból, nem éppen maxiruha (tudom, hogy ezek már rég nem szempontok, de azért reménykedtem). Levettem a helyéről, de nem találtam rajta az árcédulát. Bevittem a fülkébe, a próba már megviselt kicsit, mert bár alapvetően jól állt, azt hiszem, de tudjátok, a tükrök még az extra szuper üzletekben is szándékosan úgy vannak tervezve, hogy a fények nehogy előnyösen eltakarják a bőrhibákat, oktalan helyen levő szőrszálakat, ráncokat. Kicsit pontosabban fogalmazva: minél inkább ráirányítsák a figyelmet ezen jelenségekre. Nem is értem, ehhez milyen érdek fűződik, de mintha lenne ilyen.
(Külön témát érdemelne ilyenkor a fürdőruha-vásárlás, amelyiknél borzalmasabb programot elképzelni sem tudok. Hogy ott állok egy tükör előtt, és nem is a fürdőruhát látom, hanem, hogy basszus, ez tényleg én vagyok? De hát nem így néznek ki a nők az újságban! Úristen. Persze, persze… nekem nem is kell, de ennyire nem photshoppolt a bőröm, most komolyan?)
Na, de aztán ebben a történetben, miután kimentem a kinti tükörhöz, hogy jobban lássam, mi a helyzet, és messzebb legyek magamtól, odajött hozzám egy helyes srác/férfi, szóval eladó, nem tudtam megállapítani a korát, férfiak esetében huszonöt és ötven között gyakran még évtizedet is tévedek, szerintem annyira szór, hogy hány évesnek tűnnek, és mennyi idősek valójában. Kérdezem a ruha árát, megmondta, és a döbbenettől bizonyára elkerekedett a szemem, és valóban eszem ágában sem volt megvenni ezek után.
Megkérdeztem azért, hogy mégis, mi az oka. Ő sem tudja, mondta, valószínűleg a márka. Aztán rámnézett, és esélyes, hogy ő is tévedett néhány évet velem kapcsolatban, vagy talán mégsem néztem ki teljesen rosszul a méreg drága ruhában, mindenesetre a következőkkel próbálta eladni nekem a cuccot: „Ez a ruha ilyen fiatal lányoknak szokott jól állni, néha mamik is felpróbálják, de nekik aztán nem jön be…”
Jó szándékú volt a srác, csak hát abban a helyzetben nagyon béna. Éppen derű szállt meg akkor, és nevettem az egészen, de azért igazán megkérdezhettem volna, hogy „bocs, mégis mire gondolsz? Mert kedves, hogy beraksz a fiatal lány-kategóriába, bármit is jelentsen ez, de van gyerekem is. Ez akkor most ’mami’? Vagy a mami, az csak a nagymama? Hogy van ez? Szerintem, amit mondtál, nem annyira politically correct ám”. És képzeletben most már kioktatom, pedig semmi okom rá, csak hülyeséget beszélt, én meg magamra vettem, de minek mond már ilyet valaki egy boltban?
Ti ’mamik’ vagytok? Szerintetek ez mire vonatkozik?
És szeretitek a próbafülkéket?
