Barbi kétségbeesett soraiban panaszolta el nekünk, hogy férje nagy valószínűséggel félrelépett. Ti mikor kezdenétek gyanakodni?
Végső elkeseredésemben írok nektek. Mert nincs blogom, és nem is akarok nyitni egyet, de muszáj valakinek beszélnem arról, ami most körülöttem zajlik.
Annyira sablonos, annyira mindennapi, és annyira utálom, hogy ez most velem történik.
Megcsal a férjem.
Ő nem tudja, hogy tudok róla, még én sem tudom, hogy mit tudok, de fogalmam sincs, hogy kellene reagálnom ebben a helyzetben.
Két héttel ezelőtt történt. Hazudok, sokkal hamarabb kezdődött. Először csak azt vettem észre, hogy végre már nem mindig indokolatlanul rosszkedvű. Aztán hogy lassan már kínosan ügyel a megjelenésére, hirtelen fontos lett, hogy az ingjei makulátlanul gyűrődésmentesek legyenek, hogy ne borostásan induljon el reggel dolgozni.
Ekkor még nem fogtam gyanút. A házasságunk az utóbbi időben nem volt éppen túl jó, de én azt hittem, azon kívül, hogy most kicsit takarékra kapcsoltunk, nincs velünk semmi baj.
Aztán két héttel ezelőtt, amikor a férjem – én úgy tudtam, kötelező – csapatépítő tréningen vett részt egy főváros közeli városban, megláttam az egyik közvetlen munkatársát a családjával egy szupermarketben.
Először fel sem tűnt, mit látok, de pár másodperc múlva bevillant, mennyire szerettem volna, ha a férjem is itthon marad, mert azon a hétvégén volt a születésnapom, és szerettem volna vele ünnepelni. Még arra is lett volna lehetőségünk, hogy kettesben elmenjünk valahová, mert anyám felajánlotta, vigyáz a kislányunkra.
De a férjem hajthatatlan volt, azt mondta, hogy ezek a tréningek mindenkire nézve kötelező jellegűek, ha nem menne, számolhatna a kirúgással is. Bár már akkor sem értettem, hogy egy többgyermekes anya pl. hogy tudja ezt megoldani? Szerintem erre kötelezni nem lehet senkit, de aztán hittem a férjemnek.
És most hirtelen mégis van valaki, akinek nem volt kötelező elmennie!
Ez volt az első jel, és én elhatároztam, hogy figyelni fogok.
Ezért amikor hazajött a férjem, nem szembesítettem a tényekkel, de később ügyes kérdésekkel az említett kolléga irányába tereltem a szót. Úgy láttam, kicsit zavarba jött, aztán azt válaszolta, hogy ennek a kollégájának felmentést adott a főnök, mert kificamodott a bokája, és pihentetnie kellett.
Mondanom sem kell, hogy a boltban, a kosarat tolva egyáltalán nem tűnt lábadozó sérültnek! Én persze nem szóltam semmit, de figyeltem.
Ekkor tűntek fel a már említett dolgok, hogy a megszokotthoz képest piperkőcebb, igényesebb lett. Aztán észrevettem, hogy egyre többször kap smseket, szégyellem, de próbáltam is a telefonjában megnézni, de mindig ki volt törölve. Ha rákérdeztem, azt válaszolta, hogy a munkatársa írt. Este tízkor!
Aztán pár napja, mikor egy ügyfélhez mentem épp az irodánkból, egy forgalmas étterem teraszán megláttam egy nővel.
Ő nem vett észre, mert nem az autókat figyelte, én meg nem tudtam hosszasan memorizálni, amit láttam, mert vitt a forgalom, de egészen biztosan ő volt, és a nőt, aki vele volt, még soha életemben nem láttam! A férjem még csak nem is azon a környéken dolgozik, és a munkájához nem tartozik hozzá a munkaebéd, vagy külső helyszíneken folytatott megbeszélés.
Nem történt semmi konkrét, kissé összehajolva beszélgettek, de bennem egy pillanat alatt megvilágosodott minden! Mint amikor az utolsó kocka is a helyére kerül a kirakóban, tudtam, hogy a férjemnek van valakije!
Fogalmam sincs, mit tegyek, soha el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen helyzetbe keveredek! Azóta, mikor nem látja a gyerekem, csak bőgök. A munkahelyemen alig tudom tartani magam, a kislányomnak pedig nem tudok mit mondani, hogy miért vagyok szomorú.
A férjem az egészből semmit nem vesz észre, éli világát, mint eddig. Én pedig nem tudom, mit tehetnék, vagy hogy meddig tudom tartani magam…
Kedves Barbi!
Sajnos én is hasonló cipőben járok.Hátha tudok Neked segíteni.
Kb. fél évvel ezelőtt kezdett a férjem viselkedése megváltozni. Eleinte nem foglalkoztam vele, lekötött a munkám, gyermekem.A házasságunk is egysíkúvá vált, voltak jelzések, de valahogy mindig ő maradt háttérben.Mindenki írigyelt bennünket,bíztam benne…
Egyszer egyik este a kolleganője defektet kapott, ő ment segíteni neki.
Márciusban történt egy autóbalesetünk, ami nagyon megviselt engem és a gyermekünket és őt is.
Egyre gyakrabban későn járt haza, ha hazajött hirtelen el kellett szaladnia. Volt alibi: telkünre locsolni kellett menni. Kérdeztem folyamatosan,hogy van-e valaki az életében?Megesküdött, hogy nincs,mégis a szeme mindent elárult…
Amikor hirtelen el kellett mennie, úgy éreztem nem tudom megállítani. Borzasztó volt, megmeredtem. Folyamatosan ellneőriztem a telefonjait, e-mail-eket, de nem találtam semmit.
Valahogy tudat alatt éreztem, hogy el kell utaznunk, ott valami fog történni, vissza fogom őt kapni. Barátainkkal Görögországot választottuk. Nagyon készültem rá, olyan voltam, mint egy kisgyerek, úsztam a rózsaszín felhőbe.
Céges ügyben elutazott két napra, nagyon szenvedtem. Ő nem örült ennek a nyaralásnak. 15 éve ez volt az első nyaralásom, hogy a céges mobiltelefont nem kellett magammal vinnem.Ő közölte, hogy hozza az övét,sőt még a lapotopunkat is.Furcsa volt, fájt a szívem.
Amikor kiérkeztünk a szállásadónktól a Wifihez való kódok nagyon fontosak lettek(igaz ezt itthonról is megbeszélték).
Nem sikerült csatlakozni, szinte nem tudott nyugodni. Az ipon-ján nagy nehezen végül mégis sikerült. Lement a lentmaradt csomagunkért, jóval tovább tartott,mint kellett volna.
Másnap este egy ilyen lentmaradás után kérdeztem, hogy tud-e internetezni a telefonján. Azt válasolta,hogy igen,én pedig kértem,hogy használhatom-e.nem inetrnezetni szerettem volna, hanem az üzeneteket megnézni. Megtaláltam.Borzasztó volt, nem részletezem, csak egy mondatot:”Nagyon szeretlek.”
Hirtelen minden forogni kezdett, megmutattam neki. Azt kérdezte ez te írtad?Amit akkor mondtam, történt borzasztó volt. Aznap este megmondtam, hogy visszakapja a szabadságát,elválok tőle, ha hazaérünk már nem maradhat velünk.Sírtunk mindketten, nem kívánom senkinek.Azt mondta szeret, soha nem akart elhagyni bennünket, Velem egész”?”Azon az éjszakán megakartam halni, sajnos nem sikerült. A szívem szilánkosra tört. A kolleganőjéről van szó, 29 éves, nagyon szép(sajnos megnéztem). Másnap beszélt vele telefonon, mondta, hogy itthom még begbeszélik. Haza akartam jönni, maradtunk.Gondolkoztam,igaz magamnak sem vallottam be addig, nagyon-nagyon elhanyagoltam, fontosabb volt minden.A karjaiba kötöttem ki szinte minden este, nagyon jó volt, régen volt már ilyen.Úgy éreztem magam,mintha a béklyóm letört volna rólam…
A kolleganő azért telefonálgatott, munka ügyben?Nem tudom.
Nem tudtam enni, barátaink, gyermekem előtt nem mutathattam fájdalmamat.
Hazafelé a telefonján megtaláltam a fényképeit.Ez is szörnyű volt.Kitörölte, állítólag nem ő fényképezte.
Hétfőn dolgozott, borzasztóan éreztem magam. Itthon alig vettem magamhoz néhány falatot, sokat sírtam. Tegnap már egy kicsit jobb volt.
De késő este a kolleganő viber-en bejelentkezett, én megnéztem a telefont(nem vagyok büszke magamra).Azt mondta megbeszélték, hogy ezt abbahagyja.Ma megbeszélik. Csináltam egy csúnya dolgot, visszaírtam neki, hívj, hát mindkét telefonján hívta is a férjemet.
Nagyon fáj ami történt, a szívem szilánkos, de nagyon szeretem őt, úgy érzem ő is, hülyén hangzik, de bízom benne.Mint mondtam nagyon elhanyagoltam őt és a szerelmünket.Tudom,hogy nem ez lett volna megoldás.
Kedves Barbi!Kérlek bízz magadban, olvasd el Müller Péter oldalán “Isten bohócai” írását, nem sokat segített.
Nem könnyű, nagyon sokat beszélünk azóta, a hangulatom elég ingadozó.Szeretem őt, így 41 évesen is, ennek ellenére.
Sok erőt kívánok Neked, hidd el,jobb tudni az igazságot,mint bizonytalanságba élni.
Kedves Barbi,
Bizonyára nagyon nehéz azzal a ténnyel szembesülni, hogy a másik nélkülünk is boldog.
Leveledet olvasva az az érzésem támadt, hogy még nincs veszve semmi.
Ezek a jelek, amiket leírtál, (nem tudom, van-e ennél több) alapot adnak a gyanúra, de még nem bizonyítanak semmit. Lehet, hogy egy flört, ami talán túlment már az udvariasság határán, de még nem lépett a megcsalás zónába.
Lehet, hogy ez az egész csak játék (bár veszélyes), férfiúi hiúságát legyezi. Lehet, hogy megfordult a fejében. De gondolj bele, az a kapcsolat még nem fix, mivel még mindig veled van a férjed.
Azt javasolnám, hogy a szembesítés helyett próbálj meg beszélgetést kezdeményezni a férjeddel. Nem arról, hogy van-e valakije. Ugyanis, szerintem, ha erről beszélgettek már, akkor 100 % a szakítás, mert ebben az esetben ez a könnyebbik (-nek tűnő) út. De te nem ezt akarod! Ne könnyítsd meg a dolgát!
Hanem arról, hogy ti vagytok-e még egymásnak? Nehéz, de meg kellene tenned mindenképpen. Beszélgetni, ami az utóbbi időben elmaradt. egymással, egymásról. Lehet, hogy a figyelem hiányzik neki, amit most megkap (a másik nőtől?). Persze, izgalmas a bujkálás, a titkos viszony (de még mennyire!) de hidd el, a bújkálók nagy része nem akar lelépni, csak izgalmat akar.
Minél hamarabb beszéljetek, mert minden nap számít, annyival több időd van a férjed figyelmét ismét magadra irányítanod.
Sok sikert és boldogságot kívánok!
Kedves Barbi!
Az igazsag csak egyszer faj, a hazugsag, pedig minden egyes alkalommal. Most mar latsz olyan dolgokat, amiket nem vettel eszre addig, amig le nem esett a tantusz. Most mar minden egyes szava hazugsagnak fog tunni. Ezert sirsz annyit, pedig meg kellene beszelni ezt a dolgot vele. Lehet, hogy azt mondja, hogy igen van valakije es kezd komolyabba valni, de akkor legalabb tudod, hogy mirol van szo, sirsz egyet, letorlod a konnyeidet es uj eletet kezdesz. De addig csak sirni fogsz minden nap, mert a bizonytalansag felorol.
Meg kell beszelni vele, mi az oka ennek, hogy kezdodott, miota tart. Szerintem minel tobbet tudsz rola, annal konnyebb elfogadni. Es termeszetesen azt is meg kell beszelni, hogyan tovabb…
Sok erot kivanok Neked! Es nagyon sok boldog eveket, meg ha nem is a ferjed oldalan!
Kedves Barbi! Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de azt hiszem, hogy nem ártana most neked sem végig gondolni sok mindent. Ezzel nem bántani szeretnélek, csak tudom, hogy milyen érzés szembesülni azzal, hogy valószínűleg megcsal a párod. Sajnos én már voltam hasonló helyzetben, én is sírtam épp eleget, amikor rájöttem, hogy mi van, de aztán elgondolkodtam, hogy vajon mi vezetett el idáig. Aztán rájöttem, hogy legalább annyira hibás vagyok én is, mint ő és nem csak a vadászösztön vezette erre az útra. Elhanyagoltuk szépen egymást, eléldegéltünk egymás mellett, nem volt veszekedés, cirkusz, csak szinte dögunalom minden. Mindketten tehettünk azért, hogy ez a helyzet kialakult és egyikünk sem tett semmit azért, hogy ez változzon. Rájöttem, hogy én szeretem a párom, vele szeretném leélni az életem (és hát ugye nem is olyan rossz pasi, pláne mikor rájön az ember, hogy gyereke korabeli nő is odavan érte, ami azért lássuk be eléggé hízelgő lehet). Szóval meg kell mindent beszélni és ha nem hűlt ki még teljesen az érzelem, ha még van megbecsülés, tisztelet, akkor nagyvonalúan bocsánatot lehet adni, utána pedig nagyon kell vigyázni arra, hogy ne forduljon elő többet olyan helyzet, ami más karjaiba vezeti. Szívesen írnék hosszabban is, de csak priviben, ha megoldható, akkor küldj egy e-mail-címet és jelentkezem
Bocsi, véltelenül elküldtem…
Szóval határozott, erős nő lettem, olyan, amit ő hiányolt. És visszajött. És visszafogadtam. Hidd el, meg lehet bocsajtani, de tudni kell, miért történt ez a dolog!
Ha meg menni akar, akkor hagyni kell! Nem jó ez így se neked, se a gyerekednek! Ha azthiszi a férjed, hogy nem jöttél rá, nem hiszem, hogy leáll….
És egyet jegyezz meg! Hülye dumának tűnik, de én rájöttem, nagy igazság! AMI NEM ÖL MEG, AZ MEGERŐSÍT!
Kívánom, hogy erős légy, és lépj!
Remélem hallhatunk felőled a későbbiekben!
Kedves Barbi!
Nagyon megrázott a leveled. Sajnos átéltem hasonlót, de azóta született egy közös gyerekünk, és most várjuk a másodikat… Együtt! Sajnos azt kell mondanom, ha van egy megérzésed, az a valóság. Az, hogy győzködöd magad, hogy biztos tévedsz, nem lesz jobb… Nem hisztizve, balhézva kell megbeszélnetek a dolgot, hanem leülni, kettesben. A kislányt a nagyira bízva. Egyszercsak be fogja ismerni, mert neki is van lelkiismerete. Én akkor elküldtem, de szerencsém volt, mert a számlák fizetésébe besegített, nem kellett éhenhalnom, és ráadásul csak egyedül voltam. Találtam segítséget, rájöttem én miben hibáztam, megerősödtem
” A férfiak vadászok.Nekik lételemük egy újabb áldozat elejtése…ragadozók.”
Ez így nem igaz, csak arra jó, hogy felmentsük őket a felelősség alól. Nincs olyan, hogy valaki “nem tud” hűséges lenni. DÖNTÉSEK vannak.
Engem is ér jócskán kísértés, és tudnék élni vele. Jól is esne. Pedig nő vagyok. Azért nem teszem, mert úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom a párkapcsolatomat.
Ugyanezt a férfiak is meg tudják tenni. Aki nem teszi, az nem “nem tudja”, hanem nem akarja.
Helló! Régebb óta olvasom ezt a blogot, de ez a poszt késztetett regisztrációra.. Kedves Barbi! Nyilván mind a személyes tapasztalatunk alapján adunk “jótanácsot”, szóval szűrd meg jól! Pláne most, hogy iszonyú nehéz lehet dönteni, mit tegyél. A kiszolgáltatottság élménye abszolút átérezhető a soraidból! Én a helyedben…. nem kezdenék játszmákba és nem döntenék egyedül a házasságról. Mindenképp elmondanám a férjemnek tárgyilagosan, amit tudok és azt is amit következtetek ebből – azaz hogy van valakije. A reakciója sokmindent eldönt majd valóban, sokkal többet mutat majd az irántad való érzéseiből, mint gondolsz! És biztosan nem ez a beszélgetés fogja végleg eldönteni, hogy mi lesz a házasságotokkal, ez egy hosszabb folyamat alatt kristályosodhat ki csak szerintem. Elvégre nem 16 évesek vagytok, és van egy közös gyermeketek is!!!
Nagyon sok erőt és bátorságot kívánok ehhez, jó lenne, ha jó lenne a vége 🙂 !!
hagyd a fenébe ezt a csávót, ebből már jó nem lesz. még fiatal vagy (?), most lépj le, ne megkeseredett 50-esként, mikor már a kutyának sem kellesz.
Drága Barbi!
Nagyon sajnálom a Veled történt “dolgot”. Azt hiszem írhatunk bármit, a döntés a Tiéd.
Nagyon nehéz ilyen helyzetben tanácsot adni. Sajnos igazat adok az előttem íronak, a férfiak vadásznak… Én elváltam, egyedül nevelem gyermekem, de nincs olyan nap,hogy házas férfiak ne udvarolnának.
Hidd el, hogy van élet férfi nélkül és bármilyen nehéz, de jönni fog az az ember aki megbecsül.
Biztos nagyon nehéz az első időszak, de ne alázd meg magad. Sokkal értékesebb ember vagy, talpra fogsz állni. Kislányodnak sem jó, ha látja a szomorú arcod.
Mindenképp beszélj a férjeddel, ne félj a választól. Erősnek kell lenned, de ne alázkodj meg előtte.
Sok erőt, kitartást kívánok a jó döntésedhez!
Úgy látszik, én leszek itt az örök naiv, de én még mindig azt gondolom, amit első olvasásra: mi van, ha nincs is semmi, mi van, ha Barbi téved?
Mi van, ha a munkatárs kamuzott, hogy kibújjon a kötelező ivászat alól, ha a nőre van magyarázat, ha az sms-ek tényleg munkatárstól jönnek?
Barbi, nem gondoltál még erre?
Nekem ez így még nem elég megalapozott ahhoz, hogy temessem a férjem.
És én azt hiszem, elmondanám neki, hogy milyen hülye vagyok, mert mit össze kombinálok 😀
(aztán max. ő is elhiszi, hogy hülye vagyok, mert tényleg félrelép…)
áááááááááááá, nem jó ez sehogyse, ha meginog a bizalom 🙁
De én remélem, Barbi, hogy tévedsz!
Hello, elég megrázó itt nézni a történetem. Köszönöm minden hozzászólónak a véleményét. Őszinte leszek – így a nick mögé bújva bátrabb az ember – iszonyatosan félek, nem tudom mit csináljak, egy felem borítana, a másik pedig retteg. Félek, hogy ha rákérdezek, mi lesz, ha vesz egy nagy levegőt a férjem, és azt mondja, hogy azt a másikat szereti. Rettegek, hogy elvesztek mindent, amit sok év alatt felépítettünk, hogy mi lesz a gyerekkel, hogy boldogulnék egyedül. De azt is érezm, hogy így ahogy van nem mehet tovább, biodíszletnek érzem magam a saját házamban, családomban, ágyamban. Ha nem lát senki, folyamatosan zokogok, keresem a miérteket, folyamatosan ölöm magam, hogy mit rontottam el.
Drága Barbi!
Úgy sajnálom ami történik veled! Én még nem kerültem ilyen helyzetbe, de ha megengeded, megírom mit tennék! Persze lehet, hogy sokan támadnak majd a véleményemért, de vállalom!
Biztos, hogy szólnék a férjemnek, elmondanám mit láttam és rávilágítanék, hogy nem vagyok hülye, nem kell a mellébeszélés! Persze ezt nem veszekedő stílusban, attól csak sunyin tagadna! Ha függsz anyagilag a férjedtől és még érzelmileg is, akkor azt tanácsolom, higgadtan ülj le vele és ajánld fel a nyitott házasságot, akkor nem lesz oka arra, hogy az otthoni veszekedés miatt máshol keressen megnyugvást, sőt, még az is lehet, hogy elveszíti a vonzerejét a dolog! Mindenképp szögezd le, hogy diszkrét legyen, senkinek sem kell, hogy szánakozva nézzenek rá mint megcsalt asszonyra!
Ha azonban nem függsz tőle és komoly a viszony, akkor lépnék a helyedben, de akkor is megkérdezném, mi romlott el, amit csak így lehetett megoldani!
Nem hiszek az örök monogámiában,de azt sem hiszem, hogy minden férj mindig vadászna! Eltévelyedések lehetnek, de a viszony már komolyabb! Ott érzelmek is vannak, annak pedig nem csak testi oka van!
Remélem nem veszed tolakodásnak amit írtam, őszintén osztottam meg a véleményem!
Kívánom, hogy minél kevésbé sérülj! Minden jót!
Kedves Barbi!
Személyes tapasztalat alapján írom, hogy le kell buktatni, rajta kell kapni, mert ellenkező esetben mindent tagadni fog, mindent ki tud, illetve ki akar magyarázni, és végül ott fogsz állni, mint egy gyanakvó hisztérika, aki tönkreteszi a féltékenykedésével a kapcsolatotokat. Én sms-ek alapján szembesítettem a páromat, de az lett a vége, hogy hogy merek kutatni a telefonjában! Stb..
Barbi:)))
Ha a barátnőinktől halljuk ezt a történetet, akkor azt gondoljuk,hogy velünk nem történhet meg. Sajnos deeeeeeeee:((
A férfiak vadászok.Nekik lételemük egy újabb áldozat elejtése…ragadozók.
Ha ezzel együtt tudsz élni,tedd azt.Meg fog még sokszor ismétlődni.
Bucsúzásul egy gyönyörű mondás egy régi görög tudóstól:
Távozz,hogy maradhass,vonulj vissza,hogy győzhess.
Sok erőt kívánok
Kr.
Kedves Barbi!
Nagyon sajnálom a helyzetet, amibe kerültél.
Azt gondolom, én kiszálltam volna akkor az autóból, odamentem volna a beszélgetőkhöz.
Még mindig nem késő leülni vele és elmondani, hogy mostanában kicsit távol vagytok egymástól és láttad valakivel, dobd fel neki, van-e valami, amiről tudnod kell. Szeretnéd tudni, mik az ő további tervei. Ha képes volt téged a szülinapodon magadra hagyni, hazudik folyamatosan, nem tudom érdemes-e menteni bármit is.
Szerintem mérd fel azt is, amit te akarsz. Ha függsz a férjedtől és megoldhatatlan az, hogy a gyermekkel külön élj tőle, akkor talán jobb ha nem teszel semmit.
Megbeszélni talán mindent meglehet, de akárhogy is, nézzük, a bizalom elszállt, mindig gyanakodni fogsz.
Ha meg semmit nem csinálsz, szenvedni fogsz.