Szerintetek mi a jó ajándék egy anyukának, akinek nulla és nyolc hónap közötti gyermeke van?
Ha bármit kérhetnétek a látogatóktól, ilyen helyzetben mit mondanátok?
Úgy gondolom, egyrészt alap, hogy ne feltétlen csak a gyereknek hozzanak valamit, különösen, hogy egy újszülöttnek az első időben leginkább semmire sincs szüksége az anyján kívül, legfeljebb némi ruhára. Szóval mondjuk a rugdalódzó megengedett, de ezen kívül számomra egy csomó minden tiltólistás volt. Például véletlenül sem akartam virágot kapni, legfőképpen nem cserepeset, hogy még egy élőlényről is gondoskodnom kelljen azon az egyen kívül, akinek az életéért folyamatos jelleggel aggódok. Újabb plüss állat a gyereknek aranyos ötletnek tűnik, de nálunk a csemete az első évében konkrétan letojta a plüssállatokat és egyéb cukiságokat annak ellenére, hogy a szőrös plüsslények száma jelentősen növekedett otthonunkban. Eszközök rendelkezésre álltak, mint ágy, kiskád, fejőgép és hasonlók, szóval erre sem volt szükségünk. Megmondom a tutit: nagyjából egyetlen dologra vágytam, és szerintem vágytunk mindketten akkoriban: almalére. Egy nap két darab másfél literest elfogyasztottam, kartonszámra ittam a nedűt, és mindenkitől ezt kértem. Őszintén, ez volt a leghasznosabb, amit hozhattak.
Erősen emlékszem még az első karácsonyra is, amikor, nagyon kedves gesztusként, koncertjegyet kaptunk a férjemmel, hogy tutira legyen néhány óránk kettesben lenni. Gyermekünk ekkor három hónapos volt, és a koncert meg a készülődés nagyjából így nézett ki:
Előtte ugyan sikerült hajat mosni meg zuhanyozni is, majd felvenni egy ruhát, ami elsőre megfelelőnek tűnt, csak elég hamar izzadni kezdtem benne, és ez rettentően zavart. Bár valóban nem zsíros tincsekkel indultam el otthonról, fodrászhoz nyilván ezer éve nem jutottam el, beszárítani sem volt idő, így lógott le a fejemről a haj, formátlanul, kuszán. Nem mondom, hogy ez a tény nem idegesített. A cipőtisztítás végképp nem fért bele, de gyorsan áttöröltem a csizmát egy ronggyal – nem sokat segített. A férjem első szava, miután kiléptünk a lakásból, ez volt: „Nem kellene inkább visszafordulnunk? Kibírja majd nélkülünk a gyerek? Kikészítem a telefonom, és nem halkítom le, nehogy ne halljuk meg, ha rohanni kell haza.” Végül azért elindultunk, persze késve, rohantunk a koncertteremig (MüPa). A bejárat előtt megdöbbenten konstatáltuk, hogy a többi embernek volt ideje felöltözni, kigondolni, mi is illik az alkalomra, sőt, egyes nők MAGASSARKÚT viseltek! Ettől nem bírtam szóhoz jutni, hogy ilyen is előfordul. Az i-re a pontot az tette fel, pontosabban megdöbbenésem, felháborodásom és értetlenségem akkor tetőzött, amikor véletlenül meghallottam, hogy az előttünk haladó két lány miről beszél: a tegnapi randijukról folyt a szó! Hogy a srác mit mondott, és hülye-e, és akkor most felhívja-e vagy ne. Mint egy UFO-ra, úgy néztem rá, hogy ez melyik bolygóról jött? Hol van az a hely, ahol van idő megvitatni ilyen lényegtelen kérdéseket, mint hogy mit mondott egy srác, és egyáltalán, elmenni egy ilyen jellegű eseményre, mint randi???
A koncert aztán erős megdöbbenéseink ellenére elkezdődött. Igen szép és igen jó volt. Az ajándékozó ráadásul az egyik legkedvesebb személy az életemben, így semmi rosszat nem szeretnék mondani az élményről. Csak sajnos kevéssé éltük át, mert két dolog járt a fejünkben: hogy van a gyerek? Él-e még? és ha igen: Nem lehetne inkább aludni???
Arra jutottam ezután, hogy ha nagyobb ajándékkal szeretnék meglepni egy kisbabás párt, bármikor beváltható hotelszobát vásárolok, hogy oda el tudjanak menni – szunyálni egy nagyot.
Szerintetek mi a jó ajándék?
Anyukának és apukának?
