Egyszer, amikor arról beszéltünk, ki miért jó anya, ígértem, hogy lesz egy olyan poszt is, ami arról szól, hogy kinek miért szép a teste, ő maga pedig mitől vonzó. Szerintem ez a nap ideális arra, hogy egy kicsit megvizsgáljuk magunkat ebből a szempontból is. A ruhapróbás írás kapcsán ráadásul érkezett is egy komment, amely azt sugallta, előfordul, hogy a nők a korral egyre jobban vállalják magukat, hatvan körül pedig már tényleg békében vannak a testükkel és a külsejükkel. És persze jön a sóhaj, hogy milyen jó lenne hamarabb.
Hogy tényleg így van-e, nem tudom, de mostanában hallottam egy erre rímelő történetet, és úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megírni, hátha tetszik nektek is, hátha megmozgat bennetek valamit. Egy hatvan körüli nőről szól, nagyon kedves ismerősöm. A napokban találkoztam vele, szokás szerint mindenféléről beszéltünk, ő ilyen világmegváltós csaj (néha én is), szóval az élet, a világ meg minden terítékre került. Majd, hogy valami izgalmas is legyen, egy férfiről kezdett mesélni. Egy kedves ismerőséről, vagy inkább barátjáról, akit én csak egyszer láttam életemben, de akkor meglehetősen vállalhatónak tűnt. Na jó, magyarul: jól nézett ki. A negyvenes éveiben jár. Nőismerősöm azon lamentált, mi lenne, ha barátok helyett szeretőkként folytatnák. Hogy az jót tenne-e a kapcsolatuknak. Végül arra jutott, talán nem, mert a szex valószínűleg aláásná a barátságot, így úgy döntött, minden marad a régiben.
Elképesztően felnéztem rá ezek után. Hatvan évesen sima ügynek tekinti, hogy összejöhet egy negyvenes pasival, és egyáltalán nem bizonytalankodik azon, hogy megfelelő-e a külseje, nem túl öreg-e esetleg, és nem lehetséges-e, hogy a negyvenes férfinek a húszas fruskák jönnek be, nem pedig a hatvanasok. Úgy éreztem, bárcsak ilyen lennék ennyi idős koromban, ilyen vagány és félelem nélküli. Aztán arra kellett jutnom, bárcsak ilyen lennék harmincason. Mert most sem vagyok ilyen. Most is irigylem néha a fruskákat, a feszes bőrüket meg hasukat, és arra gondolok néha, hogy na persze, így könnyű… Ez a nő pedig rávilágított, anélkül, hogy külön beszéltünk volna erről, hogy ez így, ebben a formában – marhaság. És lehet másképp is.
Szóval, ha hajlandóak vagytok ismét belépni a nagyon félelmetes képzeletbeli körbe, ahol mindenki mond magáról egy-két pozitívumot, tegyétek meg! Például mindenki találhatna legalább egy (és legfeljebb bármennyi) részletet a testén, amelyet szépnek gondol, és mondhatna még valamit arról, hogy miért vonzó a férfiak számára. (Valami biztos van!) Mert önostorozni könnyű, tudom, hogy az megy – tegye fel a kezét, aki nem tud most azonnal öt szépséghibát felsorolni magán -, de együtt érezni magunkkal, és meglátni magunkban a szépet, sokkal nehezebb.
Egyébként pedig látjátok, szívatom magam ezekkel a posztokkal, mert mindig én kezdem. De nem baj, vállalom a kihívást, figyeljetek!
Mi szép a testemben? … Izé. Hát, egyesek azt szokták mondani, hogy a seggem (így mondják szó szerint), de én nem nézegetem annyira a hátsómat. Ha most meggyőződésből kellene egyik testrészemet említenem vagy bármit… akkor elbizonytalanodnék. Na jó, eszembe jutott valami: talán a kulcscsontom. Mostanában egész jó viszonyba kerültem a kulcscsontommal. Mondjuk ebben a pillanatban megnéztem a tükörben, ez rontott a képen, de már nem változtatok. Terkának szép a kulcscsontja. (Durva lett volna, ha fülcimpát mondok, nem?)
Hogy miért vagyok vonzó? Hát, őszintén, fogalmam sincs. Néha előfordul pedig, hogy annak érzem magam, vagyis látom, hogy más vonzónak tart. Lehet, hogy a seggem, ugye, de ebben nem hiszek. Az is igaz, hogy ma egy hajléktalan elindult felém, és nagy, nem kicsit boritta hangon azt kiabálta felém, “jaj, gyönyörű vagy, szépségem”, de ezt nem vettem egyértelmű megerősítésnek. De ha egy komolyabb indokot kellene előhoznom, talán azt mondanám, néhányan meglátják a mélyben rejlő zabolátlanságot, őrületet, vagy valami ilyesmit. És vagy világgá futnak tőle, vagy bejön nekik.
Na most… Terka szinte meztelen. Mondtok ti is valamit?
(Ja, és fenti képen persze nem Terka látható)
