Milyen testvérek lesznek?

Hogy lehet, hogy egyes testvérek szeretik egymást, figyelnek a másikra, és a közelségük kitart hosszú éveken vagy egy életen keresztül, mások pedig kezdettől fogva gyűlölik, vagy nem viselik el a másik közelségét? Szerintetek mi befolyásolja azt, hogy a gyerekek egymáshoz való viszonya hogyan alakul? Tudom, sok nevelési elvet fel lehet hozni, és, remélem, meg is teszitek majd a kommentekben, de nem lehet, hogy szerencse kérdése is az egész? Hogy előfordul, a szülő  mindent megtesz, és mégsem elég: a gyerekek elhidegülnek egymástól, és felnőttként minél távolabb költözne a másiktól, csak hogy minimálisra csökkentsék az érintkezést?

Vajon ez csak nevelés vagy szerencse kérdése is?

Az én az öcsém másfél évvel fiatalabb nálam, és jó testvéreknek tartom magunkat. Viszonylag gyakran keressük egymást, megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat, néha még a lelkünket is; nekem sokat segít, hogy így vagyunk egymásnak. Gyakori és figyelmes telefonhívásokat kapok tőle, ha tudja, hogy nehéz idők járnak rám, én meg ellátom használhatatlan, de mélyről jövő tanácsaimmal, amikor arra van szüksége.

Ha visszagondolok a gyerekkorunkra, akkor is úgy emlékszem, hogy egyes időszakokban szinte lelki társak voltunk; na jó, ez talán túlzás, de például sokáig nem akartuk, hogy ajtó válassza el a szobáinkat, így azok egymásba nyíltak, de nem voltak elzárhatóak. Sokszor álomba beszélgettük magunkat, és még most is emlékszem, hogy másnap nem tudtuk, melyikünk aludt el hamarabb, és miről is beszélt a másik olyankor.

De mielőtt idilli látszatot keltenék, eszembe jut, hogy azért ütöttük-vertük is egymást, pontosabban én ütöttem, amíg erősebb voltam, majd abbahagytam, amikor már nem mehettem tutira. Egyébként nem viselkedtem diktátorként – szerintem -, és egyáltalán nem kellett félteni őt sem, ha éppen kárt akart tenni, borsot törni az én vagy más orra alá. Azt hiszem, én voltam a szabálykövető, ő a renitens. (Azóta ez mondjuk megváltozott.)

Ismerek közelről olyan családot is, ahol hasonló felosztás – nővér, öcs, gondoskodó szülők – mellett a testvérek állandóan vitatkoztak, és felnőtt korukra igyekeztek minden kapcsolatot kerülni a másikkal. Szomorú volt látni, mennyire eltávolodtak egymástól, és lehetőleg nem vették fel a telefont, ha a másik nevét írta ki a kijelző. Persze, nincsenek ugyanolyan körülmények, ugyanolyan helyzet, és bizonyára sok magyarázatot lehetne találni a késői gyűlölködésre. De nehéz volna azt mondani, ez csak a szülők hibája lehet. Főleg, ha a gyerekek már nem is gyerekek.

Ti, sokgyerekes szülők, hogy látjátok ezt? Kizárólag rajtatok múlik, jó testvérek lesznek-e a gyerekeitek? Állítólag egyes ikerpárok már az anyaméhben vetélkednek. Van olyan, hogy a porontyok nem jönnek ki egymással, akármit is csinálunk?

Hogy működik ez?