Hurrá, nyaralunk!
Sokgyerekesként – anyóséknál. Gyereknek vidéki nagyszülőzés, falu, jó levegő, horzsolások, reggeltől-estig kint az udvaron, úgyhogy a gyerekek nyaralása tényleg kipipálva.
A férjem ugyebár visszaminősül kisfiúnak, aki visszatért a szülői házba, nosztalgia (van a pasikban egyáltalán ilyen?), anyai kiszolgálás, gyermekkori kütyük, úgyhogy az ő nyaralása is kipipálva.
De itt vagyok én, a meny… Nyilván nem fizetett nyaraláson vagyok, személyzettel, tehát el nem engedem magam, de úgy sem viselkedhetek, mint aki otthon van. A „segíthetek?”, „mit segítsek?” kérdéseimet rendszeresen visszautasításban részesíti a mama.
Meg is értem, hiszen semmit sem úgy csinálok, ahogy ő. A felszerelés, berendezés sem azonos, nyilván a tevékenységek is különböznek. Engem speciel szintén zavar, ha az én anyám aktívkodik nálam, kivéve, ha éppen erre kérem (bár olyankor is többnyire megbánom).
Mosogatnék, de nem az ő rituáléja szerint, ez pedig – láthatóan – zavarja, úgyhogy nem mosogatok. Az asztalt leszedem, megterítek, de ez napi 10 perc.
Elkészíteném a reggelit, de fogalmam sincs, hogy mi és hol van a hűtőben, úgyhogy mire minden hústerméket ki- és becsomagolok, leolvad a hűtőszekrény. De azt sem várhatom el, hogy elém rakjon mindent, természetesen.
Nem a kenőkést veszem elő, nem a kenyérvágóval vágom a kiflit, nem azzal a ronggyal mosogatok, amit ő használ (egyáltalán nem mosogatok ronggyal), nem találom a tálat, másutt keresem a lábast, és még sorolhatnám.
Rendszerint az van, mint nálam, mikor más tevékenykedik: mire elmondom, hol találja, hogy csinálja, addigra pont kétszer megtalálom/megcsinálom én magam is, úgyhogy, ha lehet, inkább mellőzöm a segítségkérést.
Szóval nem csinálok semmit. De ettől meg frusztrált leszek, mert folyton azt hiszem, hogy éppen pesti nagyságos asszonyt játszom falunk. Jó hülye vagyok, mi?
A fiúk persze nem úgy, nem azt, és nem akkor esznek, ahogyan otthon szoktuk, ami egyáltalán nem baj, hiszen nyaralnak, de ha hazamegyünk, szívhatok én a régi rutinok visszaállításával.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az itt megszokott mozgásmennyiséggel esélyem sincs Pesten felvenni a versenyt, úgyhogy innestől kezdve két héten át megint megy a küzdelem az esti altatáskor…
Na és persze ilyenkor a nagyik kicsit meg is zakkannak, világot akarnak váltani, majd ők megtanítják a gyereket biciklizni, wc-be pisilni/kakilni, kulcsot forgatni, lépcsőn sétálni, megtömik a kutyát mindenféle maradékkal, aztán persze hegyekben a szaros gatya, a pisis szőnyeg és ágytakaró, a kutya által összehányt pokróc.
Még szerencse, hogy nem hagyja, hogy segítsek! Elég lesz otthon figyelnem a kicsire ezentúl, hogy ne menjen a lépcsőnek, a középsőre, hogy hol kakil büszkén – a gatyába, mert persze pelust már nem akar felvenni (kíváncsi leszek a három órás autóútra hazafelé…), és a nagyra, hogy mikor indul neki a lejtőn biciklivel…
Hurrá, nyaralunk, csak legyen időm majd egyszer kipihenni!
Ó, hát kifejezetten vacsorameghívások eddig sem voltak, s jellemző módon ma már gyakorlatilag csak családosokkal tartunk fenn bármilyen kapcsolatot. (Kivéve a férjem sörözős-horgászós haverjait, de ő egyedül szokott találkozni velük. :P) Viszont ez az Aréna-bérlés elég jól hangzik. 😀 Lehet, hogy a suli hiányzik, de én imádom, ha sok gyerek van együtt. 😉
akkor tovább sokkolnálak: amióta három gyerekem van, a baráti vacsorameghívások is jól észrevehetően megcsappantak. Gyakorlatilag megszűntek…
Na de majd most! Belehúzott a többi család is, hamarosan nem mi leszünk az egyetlen nagycsaládos, talán most már megéri kibérelni az Arénát 😀
Ez nekem is csak mostanában jutott eszembe: két gyereket még csak-csak rábíztam időnként valakire, no de hármat? :S Az az érzésem, hogy most nagyon sokáig nem fogunk kettesben menni sehova. Kivéve talán, ha legalább két bébiszittert hívunk. 😛
Na igen, de a három gyerek “átka”, hogy ennyit már nemigen mernek bevállalni a nagyik, aztán ez meg itt egy zsákfalu, hová menjünk kettesben a Zurammal? A helyi késdobálóba? 🙂
Na de minden jó, ha vége jó, hónunk alá csaptuk a nagyszülőket, és elmentünk kirándulni erre is, meg arra is. Gyerek is fáradt, nagyi is fáradt. Jó volt 🙂
Nem akartam idáig beregisztrálni ide, de most muszáj volt kilépnem a passzív olvasó kényelméből… Ursula, szívemből szóltál, valószínűleg ugyanaz az anyósunk 😀
Tudod, nálunk ez úgy zajlik, hogy lemegyünk párom nagyszüleihez (hálistennek még élnek), ahol az általad leírtak zajlanak, én pedig csak téblábolok 3 napig a lakásban, vagy próbálok különprogit szervezni a gyereknek, de akkor meg minek viszem el, de ha nem törődöm vele, akkor miért hagytam rájuk, stb.
Szandival értek egyet, kapcsolódj ki kettesben a pároddal, a gyerekeket pedig kényezteti a mami, hogy aztán tényleg 1 hétbe teljen, mire a kis hősök odahaza rájönnek, hogy bizony visszatértek a dolgos hétköznapok, és anyunál már nem lehet kinderpingitől megzakkant fejjel ugrálni az ágyon… higgyétek el, láttam már… van egy varázsa…
Én is anyósoméknál vagyok, és sok jó feature van így. Legjobb: hajnali (és persze nem az első) ébredés után gyermek lepasszolható. Tegnap nézegettem magam a tükörben, és valahogy olyan ránctalan voltam. Elgondolkoztam, és rájöttem a legnagyobb kozmetikumra, mely legnagyobb luxuxcikkünk egyben: ALVÁS. Szóval, nem panaszkodom.
Irigykedek rátok. Szerintem nem baj, ha egy gyerek mást tapasztal mint otthon. Otthon is jobb lenne, ha többet mozognának…
Mi is töltöttünk egy hetet a vidéki nagyinál, és egyikünk se érezte magát jól. Valóban nem tehettük be a konyhába a lábunkat, ok, kényelmes, hogy más takarít utánunk, de az első nap már megkaptuk, hogy tusolás után nem törölgettük szárazra a tusolót, meg hogy nem szedtem össze evés után a morzsákat maradéktalanul, jönnek a hangyák, meg hogy a gyereket meg kell törni, nehogy már önállóan akarjon enni, és túl meleg van, ilyenkor hűvös szobában kell aludni, nem sétálni menni… Blah. Hosszú egy hetet a szőnyeg alatt tölteni, igyekeztünk külön programokat szervezni egész estig, hogy ne kelljen találkozni. De ha találkoztunk – túl későn jöttünk haza, túl hisztis a gyerek, mi az, hogy a férjem velünk van fürdetéskor és segít – túl sokat segít!!!, hiszen pihennie kellene inkább. Édes.
Én sok időt, energiát invesztáltam abba, hogy beletanuljak, Anyósomnál mi, hol volt, hogy működött, hogy szerette – igaz ő is nagyon simulékony volt. “Cserébe” jól tudtuk érezni magunkat náluk, a gyerekek is szerettek ott lenni, egy idő után hosszabb időre is ott hagytuk őket.
Szerintem játszdd a “pesti nagyasszonyt”, ha hazamész, úgysem hallod, mit mond az anyósod 😀 Bízd rá a gyerekeket, ti meg mozduljatok ki a pároddal valahova, az Neked is nyaralás egy kicsit. Azon, hogy mit ront el a gyereken, és hogy fogod helyrehozni, majd ráérsz otthon gondolkodni…
Nekünk az idei nyaralás 3nap lesz otthon a szüleimnél. Már közöltem a párommal, hogy a gyereket a mamára hagyjuk, mi meg vacsizunk, mozizunk, sétálunk kettesben. Már most húzza a száját, mert nem akarja a gyereket lepasszolni, de időben szóltam, hogy szokja a gondolatot 😀