Kislányként olyan izgalmasnak tűnik, nem? Feleségül menni egy trónörököshöz! Nem könnyű feladat, mert nem csak hogy kevés található belőlük egy országban, de nálunk ugye, egy sem. Mégis, milyen jó elképzelni: az aztán igazán gyönyörű ruha lehet, elképesztő esküvő, majd fényűzéssel, csodás bálokkal teli élet. És a királyi család tagjává válsz. Valaha, évtizedekkel ezelőtt, fodros ruhás babákkal játszva, így ábrándoztam.
Most viszont, ha azt hallom, vajon mikor szül már Katalin hercegnő, fiú lesz-e vagy lány a kis trónörökös, bement-e már a kórházba és pontosan mikorra van kiírva Kate, csak arra tudok gondolni, hogy ennek a nőnek a méhe és annak tartalma köztulajdon. Hogy élete legszemélyesebb eseménye, bármennyire védi is, és valóban megteszi, közéleti esemény, és nincs is joga úgy élni, mintha nem így volna. Nem tudom, vannak-e szabályok arra, hogy trónörököst hogyan kell a világra hozni, de már ezen sem volnék meglepve.
Nem Katalint sajnálom, ő talán vállalta mindezt, talán akarta is, ki tudja? De nem lennék a helyében. Úgy tűnik, hogy hercegnőként a magánélet olyan szűkre szabott, hogy én például megőrülnék a korlátoktól. Nem lehet elmenni nyaralni, mert lefotóznak kilométernyi messzeségből. Nem lehet szülni anélkül, hogy egy birodalom követné a lépteidet. Vajon kinek mondhat el igazán bizalmas dolgokat? Ha épp nem a férjével akarja valamely bánatát megbeszélni, kiben bízhat meg teljesen?
Cserébe, hogy valami csajossal álljak elő, baromi jó ruhákat hordhat. Nem kárpótlás, de jó érzés. Megmondom, amikor Vilmos elvette feleségül, és öreg fejjel azon kaptam magam, hogy elgondolkodok, lennék-e hercegnő és királyné-jelölt, arra jutottam, hogy de hiszen akkor nem írhatnék! Nem írhatnék blogot, nem írhatnék semmit. Ilyesmi nem szivároghat ki a Buckinghamből. (Pedig olvasnánk, nem?) Na, és akkor úgy döntöttem, hogy nem, nem lennék. Nem a bálokat választom, hanem az írást. Jobban tetszik. Na jó, elképzelem a lágyan omló anyagokat, a brokátot, a selymet, a csillogó ékszereket, a kristálypoharakat, a zenét… szívesen megnézném. De elképzelem az etikettet is, amit nem ismerek, és nem tudnék betartani, és rövid úton rosszul lennék tőle, mert sokak szerint kevéssé viselem jól a szabályokat… kipróbálnám persze, de végül azt hiszem, maradnék a jelenlegi életemnél. A szuper ruhák ellenére.
Ti mit szólnátok, ha jót kívánók virrasztanának a kórház előtt, miközben ti fájásból fájásba estek, de még nem annyira, hogy mindent elfeledjetek magatok körül?
Amikor Vilmosék esküvője volt, az egyetlen dolog, ami eszembe jutott az egészről, hogy ennek a hóbelebancnak az árából egy kisebb országot ki lehetne rángatni az elmaradottságból. Olyan helyekre gondolok, ahol tífuszos leszel attól, hogy iszol a vízből, vagy ahol keselyűk üldögélnek a pici gyerekek mellett, mert tudják, hogy nem sok van nekik hátra az éhezés és a nyomor miatt. Ilyen a világ: az egyik oldal fényűzésének az árát a másik oldal fizeti meg. Jobb lenne, ha a Földön mindenki normális, egyszerű életet élhetne, ami alatt értem az alapvető szükségletek teljes meglétét és ennyi.
Ami pedig a médiahadjáratot illeti, hát az rémálmomban ne jöjjön elő. Nem lehet normálisan élni ekkora felhajtás között. Ott van szerencsétlen Diana. Most jó ez? Szegény simán megérintette a leprásokat, mert tudta, hogy nem lehet baja, de a lesifotósokat nem tudta levakarni magáról.
Én sokat gondolkodtam már azon, hogy hogyan tudnak így élni és arra jutottam, hogy Vilmos helyében én egészen biztosan azt mondanám a családnak: köszi mindent, de nem akarok herceg lenni. Normális életet szeretnék igazi magánélettel és nagyon vágyom rá, hogy megdolgozzam azért, amim van. Nem óhajtok minden egyes elfoglaltsághoz átöltözni, nem szeretnék karótnyelve pózolni a magazinokban, és senkinek semmi köze ahhoz, hogy kit szeretek, mit csinálok, hogyan élek. Úgyhogy inkább lemondok a trónról és mostantól a magam erejéből fogok boldogulni (szem előtt tartva a Föld egészségét és az emberi igazságot). Köszi mindent és sok sikert a továbbiakhoz. 🙂
Katalin helyében pedig eleve képtelen lettem volna beleszeretni valakibe, akinek nem ez a legtermészetesebb választás.
Hát ennyit arról, hogy én mit tennék.
És ezzel el is köszönök a blogotoktól, jól éreztem itt magam, de már nem lesz időm veletek tartani. Jók legyetek, érdekeseket és tartalmasakat írjatok, ne legyetek sekélyesek! Üdv mindenkinek:
Csizi
Pár napig valószínűleg azért bírnám, még terhesen is a hercegnőséget. Szép ruhák és szép ruhák.. 🙂 A gyerekemnek is mindene meglesz, nem akkora baj ez azért..
Aztán kb. egy hét után valószínűleg türelmetlen kezdenék lenni, majd hisztis (ami asszem annyira nem jellemző), végül sikítoznék, hogy hagyjanak békén. A kiszolgálás is zavarna, hogy mindig van ott valaki, aki miatt viselkedni kell. Hogy nem lehetek egyedül amikor akarok. Hogy folyamatosan minősítgetnek, ítélkeznek felettem. Időnként meg akarnék felelni, aztán leszarnám dacból. (Még szerencse, hogy nem lettem milliárdos gyermekszínész Hollywoodban 🙂 )
Éppen tegnap mondtam a családomnak,hogy nem valószínű hogy én szívesen lennék a helyében. A világon semmit sem tehet meg,ami nekem természetes. Nem feküdhet ki a kertbe napozni, ha éppen úgy tartja kedve,nem mehet el a boltba,nem főzhet süthet a párjának csak úgy.Mindent megcsinálnak helyetette,amitől én megőrülnék. Mindig mosolyognia kell, még akkor is ha éppen rossz a kedve,fáj a hasa,a feje,vagy bármi más.Mindig arra vigyázni, kinek mit mond.Még a falnak is füle van. Persze , jó lehet az anyagi biztonság, a jólét, a mindent megkaphatsz állapot. De, nekem , így mégsem kéne.
Éppen ezen gondolkodtam ma én is, s ugyanerre jutottam. 🙂 Élő közvetítés?! Te jó ég! Talán azt is tudni akarja a nép, hogy hány ujjnyinál jár hercegnői méhszáj? Megengedi-e az etikett a hangoskodást vajúdás közben vagy egy hang nélkül illik, netán mosolyogva kitolni a babát? Nem lennék a helyében. Mondjuk eleve nem szeretem magam körül a felhajtást, teljesen zavarba jövök, ha engem ünnepelnek, úgyhogy én a szép ruhákról, ékszerekről, királyi esküvőről amúgy is simán lemondanék. 🙂
gondolom, nem véletlen, hogy ma épp erre gondoltam. Hogy mekkora para van egy nőben, hogy egészséges-e, hogy szép lesz-e (és persze, hogy csúnya! :D). Na meg ugye sokan úgy futunk neki a (z első :D) szülésnek, hogy mi majd akárhogy is, de úrinő módjára fogunk szülni!
Persze nem tudunk.
Milyen görcs lehet egy nőben, hogy a gyereknek szépnek, egészségesnek _kell_ lennie, mert ő a trónörökös (most ne mondjátok Károlyt, biztos ő is az volt babának 😉 )
Én drukkolok neki nagyon, hogy ne legyen ilyen hülye görcsös, mint én lennék a helyében 🙂