Kislányként olyan izgalmasnak tűnik, nem? Feleségül menni egy trónörököshöz! Nem könnyű feladat, mert nem csak hogy kevés található belőlük egy országban, de nálunk ugye, egy sem. Mégis, milyen jó elképzelni: az aztán igazán gyönyörű ruha lehet, elképesztő esküvő, majd fényűzéssel, csodás bálokkal teli élet. És a királyi család tagjává válsz. Valaha, évtizedekkel ezelőtt, fodros ruhás babákkal játszva, így ábrándoztam.
Most viszont, ha azt hallom, vajon mikor szül már Katalin hercegnő, fiú lesz-e vagy lány a kis trónörökös, bement-e már a kórházba és pontosan mikorra van kiírva Kate, csak arra tudok gondolni, hogy ennek a nőnek a méhe és annak tartalma köztulajdon. Hogy élete legszemélyesebb eseménye, bármennyire védi is, és valóban megteszi, közéleti esemény, és nincs is joga úgy élni, mintha nem így volna. Nem tudom, vannak-e szabályok arra, hogy trónörököst hogyan kell a világra hozni, de már ezen sem volnék meglepve.
Nem Katalint sajnálom, ő talán vállalta mindezt, talán akarta is, ki tudja? De nem lennék a helyében. Úgy tűnik, hogy hercegnőként a magánélet olyan szűkre szabott, hogy én például megőrülnék a korlátoktól. Nem lehet elmenni nyaralni, mert lefotóznak kilométernyi messzeségből. Nem lehet szülni anélkül, hogy egy birodalom követné a lépteidet. Vajon kinek mondhat el igazán bizalmas dolgokat? Ha épp nem a férjével akarja valamely bánatát megbeszélni, kiben bízhat meg teljesen?
Cserébe, hogy valami csajossal álljak elő, baromi jó ruhákat hordhat. Nem kárpótlás, de jó érzés. Megmondom, amikor Vilmos elvette feleségül, és öreg fejjel azon kaptam magam, hogy elgondolkodok, lennék-e hercegnő és királyné-jelölt, arra jutottam, hogy de hiszen akkor nem írhatnék! Nem írhatnék blogot, nem írhatnék semmit. Ilyesmi nem szivároghat ki a Buckinghamből. (Pedig olvasnánk, nem?) Na, és akkor úgy döntöttem, hogy nem, nem lennék. Nem a bálokat választom, hanem az írást. Jobban tetszik. Na jó, elképzelem a lágyan omló anyagokat, a brokátot, a selymet, a csillogó ékszereket, a kristálypoharakat, a zenét… szívesen megnézném. De elképzelem az etikettet is, amit nem ismerek, és nem tudnék betartani, és rövid úton rosszul lennék tőle, mert sokak szerint kevéssé viselem jól a szabályokat… kipróbálnám persze, de végül azt hiszem, maradnék a jelenlegi életemnél. A szuper ruhák ellenére.
Ti mit szólnátok, ha jót kívánók virrasztanának a kórház előtt, miközben ti fájásból fájásba estek, de még nem annyira, hogy mindent elfeledjetek magatok körül?
