Arra gondoltam, gyűjtsük össze, melyek azok a mondatok, amelyektől, ha lehet, jó lenne megkímélni kismama ismerőseinket. Ha már mindenki hozzátette a magáét, fellőjük az univerzumba, de mindenképpen ki a facebook-galaxisba, hogy okuljanak azok, akiknek szükségük van rá.
Szóval nézzük! Magam részéről ilyesmikre gondolnék:
Mellékesen megjegyezve, jóindulatú mosollyal: „Azért felszedtél egy pár kilót terhesség alatt, nem?”
Őszintének tettetett csodálkozással, mintha csak egy érdekességről lenne szó, vagy nyilvánvaló megdöbbenéssel olyan személytől, aki nem foglalkozik apró lelki nüanszokkal (mint például nagymamám): „Ekkora mellekből tényleg jön elég tej?”, és „Olyan sovány ez a gyerek! Nem kellene egy kis tápszer is adni neki?” További variációk: „Jól tartod egyáltalán? Így biztos nem tudja bekapni a melled és meg is fog fulladni!”, esetleg: „Nem tudom, mi bajod van, és mit problémázol ezen! Nekem semmi gondot nem jelentett a szoptatás annak idején.”
Magam részéről azt javasolnám, hogy legjobb SEMMILYEN megjegyzést nem tenni arra vonatkozóan, hogy az anyának van-e elég teje, és megfelelően táplálja-e a gyerekét, főként nem arra utalva, hogy képtelen ellátni a babát. Más kérdés persze, hogy előfordul, valóban nem elég a tej, de ezt az anya nem hajlandó beismerni, láttam már ilyet, hát, nem tudom, mi ilyenkor a megfelelő rávezetés. Mert az biztos, hogy a célozgatás éppenhogy csökkenti a tejmennyiséget és az önbizalmat.
De nézzük a következő fajta hozzászólást: „Amikor az én gyerekem ennyi idős volt, simán kitakarítottam az egész lakást kétnaponta, nálad viszont elég nagy kupi van!”
„Már ne haragudj, de hogy adhatsz vasalatlan rugdalódzót erre a kis gyönyörűségre?”
Őszinte, de valóban őszinte csodálkozással férfiaktól és szingli barátnőktől: „De hát ez a gyerek folyton alszik! Ne mondd már, hogy nem tudsz pihenni! Mi ebben olyan fárasztó?” Illetve: „Olyan jó neked, hogy már nyolckor lefekhetsz aludni!” (fogalma nem lévén, hogy ötkor keltél és előtte éjszaka négyszer ébresztett a gyerek, és hasonló program várható a mai napra is).
Ó, és a legjobb az, amikor az ember az alváshiánytól már teljesen szétesik, és akkor jön néhány okosság az altatásra vonatkozóan: „Már megbocsáss, de így nem lehet elaltatni egy gyereket! Nem próbáltad még ezt vagy azt a módszert? Ez a helyzet nem sok jóval kecsegtet!” Pedig ugye próbáltad, már majdnem minden módszert próbáltál, de a gyerek akkor is csak ennyit alszik. És még elkezdheted utálni magad, mondván, szar anya vagy, csak ennyire képes, de ez sem fog változtatni semmin, így nincs is sok értelme.
Nálatok hogy van ez? Mi az, ami kiveri a biztosítékot?
