Két fiatal srác megerőszakolt egy 15 éves, eszméletlen állapotúra részegedett lányt egy házibuli alkalmával. A buli résztvevői közül többen telefonnal rögzítették az eseményt, majd másnap továbbküldték a lány ismerőseinek.
Ennyi a hír.
Ennyi a hír?
Pillanatokon belül témává vált az eset, az interneten és sarki kocsmákban, iskolákban és babamama klubokban, és mindenkinek azonnal lett véleménye.
Hogy milyen világ ez, ahol tizenéves fiatalok szórakozásból erőszakoskodnak gyereklányokkal? Milyen világ az, ahol tizenéves lányok kontroll nélkül töltik magukba az alkoholt? Hát tényleg, milyen világ ez?
Olyan, mint amilyen eddig is volt. Évezredek óta erőszakoskodnak férfiak nőkkel, évezredek óta dúl az erjesztett gyümölcsök és egyéb bódító szerek iránti vágy.
Ettől még a történet nem lesz kevésbé tragikus, hiszen az alappillére a történetnek: volt egy lány. Egy lány, aki kicsit túllőtt a célon, talán először, talán nem, de ez most nem is fontos. Ezt a lányt megbecstelenítették. Akkor is, ha vannak olyanok, akik szerint ezt a lány akarta. Ezt egyetlen tinédzser lány sem akarja! Nem akar senki nyilvános, többszereplős amatőr szexbemutatón szerepelni tizenöt évesen! Még akkor sem, ha nem tiltakozik. Ebben egészen biztos vagyok!
Az internet hemzseg a történetet taglaló cikkektől és posztoktól. Sokuk olvasása közben bólogattam, sokszor pedig ingattam a fejem – különösen a kommentek olvasása közben. Nekem is megvan a véleményem az erőszaktevőkről, a XXI. századi (lazuló) erkölcsökről, az egyre fiatalabb korban megélt szexuális életről, a felelőtlen tinédzserekről, az aranyifjakról. De ezekről most nem is tudnék újat mondani, megírták már mások.
Beszélek viszont arról, amiről másutt nem igazán olvastam. Mert az erőszak, az alkohol évezredek óta pusztít az emberek között. Ami a történetben újszerű, és nem mindennapi, de ettől függetlenül borzalmas, az a hihetetlen technológiai fejlődés eredményeképp létrejött számtalan eszköz aljas indokból vezérelt felhasználása.
Mert erőszakot elkövetni, elszenvedni évezredes tragédia. De ezt látva arra a következtetésre jutni, hogy valaki elővegye a telefonját, és megörökítse az erőszakot, valami embertelenül elborzasztó tett!
Ha valaki van annyira magánál, hogy tudja a telefonját olyannyira kezelni, hogy ne értelmetlen smseket küldjön random számokra, és ennek ellenére a segélyhívók, vagy egy józan felnőtt riasztása helyett a videófelvételt indítja el, azt mégis, milyen gondolatok vezérlik?
Ennél már csak az az elképesztőbb, amikor ugyanez az ember (esetünkben akár többen is, ami statisztikailag már esztelenül aggasztó) másnap zúgó fejjel felébredve nem a fejét veri a falba, hogy milyen bődületes őrültséget csinált előző este, hanem fogja megint csak a telefonját, és kéjes vigyorral csámcsogva az esti erőszak szaftos részletein, továbbküldi azokat az áldozat ismerőseinek!
Nem tudom, ki emlékszik még a hetvenes évekbeli James Bond és egyéb kémfilmekre? Valószínűleg sokan. Az akkor ördögien fejlettnek bemutatott kémtechnológia mára a mindennapjaink része. Azok az eszközök, amelyek birtoklásához és felhasználásához pár éve-évtizede még nemzetbiztonsági átvilágítás és engedély volt szükséges, ma szabadon megvásárolhatóak és bevethetőek.
Cigarettás doboznál kisebb méretű telefonok, amelyekkel hang- és képi felvételeket készíthetünk, hüvelykujjnyi adathordozók, amelyekkel több millió oldalnyi dokumentumot mozgathatunk egy szivarzsebben, okos-eszközök, amelyekkel egyetlen pillanat alatt (és igen, ennyi idő jut a „megfontolt” döntés meghozatalára is!) bármit, ismétlem: bármit kilőhetünk az internetre, hogy azután soha többé ne tudjuk tökéletesen eltüntetni…
Nem óhajtom a technikai tájékozatlanságomat tovább bizonyítani, egészen biztos vagyok abban, hogy az általam felsoroltakon kívül sokkal kifinomultabb eszközök is a rendelkezésünkre állhatnak már a hétköznapokban.
A rémisztő, hogy ezek tisztességes (a szó itt értendő bűnügyi, etikai és egyszerűen emberi értelmében) használatára senki nem tanította meg a vásárlókat!
Mert ezek az eszközök nem csak azért veszélyesek, mert függőséget okoznak, nem csak azért számítanak veszélyforrásnak, mert a birtoklásukkal könnyen áldozattá válhatunk egy esetleges rablás következtében, hanem azért, mert ezekkel az eszközökkel erőszakot tehetnek rajtunk!
Mert léteznek emberek, akik nem segítségnyújtásra használják, hanem megörökítik a nyomorunkat, a szenvedésünket, tévedésünket, halálunkat. Nem rosszindulatból, nem szisztematikusan, csak alkalmat megragadva, valami torz ösztöntől vezérelve, csak mert lehetőségük van rá!
Most mindenki idézze fel azt a pillanatot, amit a legjobban szégyell az életében. Egy gyereknek adott pofon, egy életen át titkolt, megbánt csók, egy félresikerült egyéjszakás kaland, egy részegen elhörgött szerenád, egy nyilvánosan kicsusszant szellentés… De gondolhatunk teljesen hétköznapi dolgokra, egy félrecsúszott bugyi, egy fellebbenő szoknya, egy rosszul sikerült orrfújás, vagy egy hirtelen ránk törő gyomorrontás.
És most képzeljük el mindezt az interneten, esetleg mémmé válva, vicces felirattal, körüzenetként vándorolva, örökkön örökké…
