Olvasói levelet láthattok, amely Kristóftól érkezett. Ő arról ír, hogy gyakran kirekesztve érzi magát a gyermeknevelésből, nincs akkor döntési joga sok kérdésben, mint a feleségének. Mit gondoltok erről?
(Egyébként pedig minden elismerés Kristófnak, mert bevállalta, hogy egy női többségű blogon férfiként véleményt mond!)
Van egy dolog, ami régóta nyomaszt és gondoltam, talán érdemes beszélni róla: ez pedig az apák kirekesztése a gyermeknevelésből.
Gyakran olvasni arról mostanában, hogy mekkorát változtak a házastársi-szülői szerepek: egyre több férj-apa gondolja úgy, hogy aktívabban részt akar venni mind a háztartás vezetésében, mind a gyermeknevelésben. Bevallom, magam is ezen férfiak közé tartozónak vallom magam: egyáltalán nem idegen tőlem a háztartási munkák elvégzése – sőt, szerintem e téren egy csomó dolgot jobban is csinálok a feleségemnél – no és a gyermekünkkel is talán az átlagnál többet foglalkozom. Így volt ez a kezdetektől: akár éjszakázásról volt szó, akár pelenkázásról vagy etetésről, bármi jöhetett. Tény, hogy ha a kicsi megbetegedett, a feleségem jobban tudta kezelni az ezzel járó aggodalmat, de szerintem azért alapvetően egész jól teljesítek apaként.
Miért van akkor mégis az, hogy a nagyobb horderejű kérdések eldöntésénél (védőoltások, bölcsi kiválasztása, mit egyen-ne egyen a gyerek stb.) nem, vagy alig kapok szót? Lehet erre mondani, hogy ez valamilyen párkapcsolati problémára utal – mármint a nem közös döntéshozatal -, de több hasonló korú és felfogású apukával beszélgetve azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem egyedi az esetem.
Úgy látom, az anyukák elvárják – és hozzáteszem: teljesen jogosan -, hogy a férjük, párjuk stb. minél inkább vegye ki a részét a gyermek körüli teendőkből, de egy bizonyos határon túl a partvonalra tesznek minket, mondván, hogy “ehhez a nők úgyis jobban értenek”?
Addig jók vagyunk, amíg a nehezét meg kell oldani, de ha döntésekről van szó, akkor meg már inkább hallgassunk? Ez elég unfair.
Ezen felül azzal a jelenséggel is gyakran találkozom, hogy a nők azt gondolják: a gyermekek csak nekik fontosak igazán és csak ők képesek megadni nekik azt, amire szükségük van. “Igen, előfordulhat, hogy a férjem kötődik a gyerekeinkhez, de igazán csak én értem az érzéseiket” – ilyet is hallottam már. Persze, az anya-gyermek kapcsolat egyedi jellegét senki nem tagadja, de azért a fenti szemlélet szerintem elég kirekesztő.
Jó lenne, ha a kismamák – és úgy általában a nők – észrevennék, hogy gyakran a férfiak is teljes érzelmi-fizikai bevonódást igényelnek a gyermekeik életébe.
Olyan nagy dolog lenne ez?
Az én férjem kérdez egy csomó dolgot és ez nekünk teljesen beválik. Így láthatom, hogy érdeklik a gyerekkel kapcsolatos dolgok, másrészt meg is tudunk beszélni dolgokat. Ráadásul én is átgondolhatok csomó esetleg hülye automatizmust. Az elején tartunk és nyilván lesznek kevésbé ráérős napjaink is, mindenesetre nagyra értékelem ezt a szokását 🙂 !
Ritka szerencsés…
Kedves Hajnalka!
Nem igazán szeretném ezt tovább görgetni, de:
védőoltás persze, hogy kötelező, de lehet választani, hogy a Thiomersal tartalmút akarja-e az ember, vagy másikat.
A gyerekre a hét két napján baby sitter vigyázott, hétvégeken nagyszülőknél voltunk, hétköznap meg mihelyt munkából haza értem, én voltam vele (a kisfiúnkkal) esténként, tehát anyukának relatíve több ideje volt saját magára, amit pont azért próbáltam biztosítani neki, hogy ne csavarodjon be. Most sem azért ment bölcsibe a gyerek végül, mert anyuka dolgozni akart volna.
Elfilozofálgathatunk a részletekről, de őszintén szólva nem szeretném ezt tovább fejtegetni. Egy általános problémát szerettem volna felvetni, ami nem csak engem érint, hanem a környezetemben még más kispapákat is.
És kérdésre válaszolva: igen, a gyerekről szóltak ezek a döntések, de értelemszerűen nem lehet teljesen elkülöníteni őt az életünk más részeitől.
A védőoltàs kötelező. Van opció?
A napsugárzás bizonyítottan rákot okoz. Lehetséges-e, hogy ne menjetek napra sose?
Anya dolgozni szeretne? Ő egyedül volt otthon a gyerekkel a nap nagyrészében? Magamról tudom, be lehet csavarodni szellemi kihívás nélkül. Valóban a gyerekről szòlnak ezek a döntések?
Kedves Hajnalka!
Köszönöm az észrevételeket. Ami a kérdésedet illeti: csak pár példát hoztam fel olyan ügyekre, amiben nem lett kikérve a véleményem.
Védőoltással kapcsolatban az volt a kérdés, hogy pl. kapjon-e a gyerek Thiomersal tartalmú védőoltást (ti. megoszlik az orvosok véleménye arról , hogy van-e összefüggés a thiomersal – amely egy összetevő az oltásokban, illetve az autizmus kialakulása között).
A bölcsivel kapcsolatban: igen, viszonylag szerencsések vagyunk ebben a tekintetben, de azért felmerült a kérdés, hogy menjen-e bölcsibe egyáltalán, ha igen, akkor magán bölcsibe menjen-e, vagy önkormányzatiba stb.
De még számos ilyen példát írhattam volna, amikor finoman szólva meg lettem kerülve a döntéshozatalnál.
Na jó, a szoptatásba azért tényleg ne szóljon bele! Bár, ha azt elviseltem, hogy éjjel felkel, odahozza, utána büfiztet és visszafekteti…(azért nem sűrűn fordult ám elő :D) Párom ebben nem okoskodott, sajnos volt viszont sok más okostojás ebben a témában.
Hűűűűűűűű, én erről most egy egész oldalnyit tudnék írni, inkább majd poszt lesz belőle 🙂
(más is követhet 😉 )
Hát, mióta megjelent az egyel későbbi poszt, a “visszavágó”, meg merem írni: én nem vettem jó néven annak idején, amikor a férjem, aki egyébként elképesztően jó apa és nagyon érzékeny, szóval amikor ő megmondta, mikor és hogyan kellene szoptatnom a gyereket. Vessetek rám követ, de mindmáig úgy érzem, hogy kompetensebb voltam a kérdésben, mint ő.
Nagyon jó ez az írás! Ha a férfi kiveszi a részét a gyerek körüli teendőkből, igenis joga van beleszólni a döntésekbe is. Én sokszor kikérem a párom véleményét. Egyrészt, mert néha én is elbizonytalanodom, másrészt, mert fontos a véleménye. Ha nem értünk egyet valamiben, megbeszéljük, és próbálunk kompromisszumot kötni. Van, hogy engedek bizonyos dolgokban, mert látom, hogy Neki az igenis fontos. Előfordult, hogy valami kaja a szemétben landolt, mert Ő azt mondta, márpedig a gyerek ilyet nem ehet!
Kedves Kristóf!
Szerintem abszolút igazad van. Az Apáknak ugyan olyan szava van a gyerek körüli kérdésekben, mint az Anyáknak. Persze ez csak akkor igaz, ha ki is veszik a részüket a felelősségből, a gyereknevelésből. Borzasztóan rossznak tartom azt a női szemléletet, hogy kisajátítják maguknak a gyerekeiket mindenféle buta indokkal. Én hálás vagyok a Sorsnak, hogy olyan Párom van, aki szívvel-lélekkel APA akar lenni.
Én el sem tudom képzelni, hogy a fontos kérdésekben ne a Párommal együtt döntsünk. Persze, ha úgy gondolom, nincs igaza, akkor igyekszem érvekkel meggyőzni. De még nem fordult elő, hogy ne jutottunk volna kompromisszumra a fontos kérdésekben.
Én azt gondolom és érzem, hogy nagyon fontos, hogy az Apák ugyanolyan részesei legyenek a gyerkőccel kapcsolatos örömöknek, bánatok, felelősségnek és döntéseknek, mint az Anyák, hiszen azért a Kisemberért EGYÜTT vállalták az életre szóló felelősséget.
Szóval NE HAGYD Magad és követeld ki a részed a gyerkőc életében! 🙂
Pár kérdés felmerült bennem az általad említett példákkal kapcsolatban:
– Milyen kérdések alakulhatnak ki védőoltásokkal kapcsolatban?
– A mit egyen-ne egyen a gyerek kérdésben nehéz valóban dönteni, de szerintem mindenképpen érdemes szakirodalmat olvasni, hogy egészséges legyen a gyerek. (Általában nagyszülőkkel szokott olyan konfliktus lenni, hogy de miért ne ehetne a baba gumicukrot, baja nem lesz tőle… A védőnők általában másképp gondolják.)
– A bölcsi dolog – ha csak nem fizetősbe menne a kicsi, akkor úgy tudom csak a körzeti jöhet szóba, legalábbis ott, ahol mi lakunk. Vagy arról van szó, hogy olyan szerencsés helyzetben vagytok, hogy nem muszáj visszamenni dolgozni anyának, és opció, hogy esetleg ne is menjen a kicsi bölcsibe? Ha erről van szó, itt nem is a gyerekről van szó, hanem anyáról – dolgozzon-e, vagy maradjon otthon.
Kérdés, hogy ki mire alapozza a döntéseket.
Olvastok-e “szakirodalmat”, cikkeket a döntésekkel kapcsolatban, egyáltalán mennyire más a habitusotok, mennyire ütköznek a véleményeitek, mennyire tudtok objektívek maradni, stb…
Mondjuk engem is kiakaszt, ha apa akar bizonyos dolgokban döntést hozni – apa is a segítségek csúcsát adja, szokott reggel szendvicset készíteni, és van, hogy a mosogatógépből is kipakol/bepakol, és már kétszer cserélt pelenkát is! 😉 Szóval a kislányom minden nap hisztizik fésülködéskor, és apa a hajlevágás mellett kardoskodik. Én meg hosszúhaj párti vagyok. Bár a bölcsi, stb. komolyabb döntés… Együtt lehetne dönteni valahogy, bár ha nagyon különböző véleményen vagytok, valahol nektek kell megtanulni konszenzusra jutni.
Szerintem ez igenis párkapcsolati kérdés! Mit nem adnék érte, ha az én férjemnek ilyen problémái lennének! 😛 Nálunk fordított a helyzet: sokszor úgy érzem, hogy egyedül vállaltam a három gyereket, mert a férjem annyira nem veszi ki a részét a gyereknevelésből, gondozásból. Fogalma sincs, hányas ruhát hordanak a fiúk, mivel kell őket megfürdetni, mit szeretnek és mit nem enni, s sokszor rácsodálkozik olyan dolgokra (pl. hogy felismeri már az autómárkákat a 3 éves), amiket már hónapok óta produkálnak a gyerekek. Nem rossz apa ő, csak annyit dolgozik, hogy mellette már nem marad türelme és energiája arra, ami a legfontosabb kellene, hogy legyen: a családjára. A gyerekeket illető döntésekbe ennek ellenére vagy ezzel együtt természetesen bevonom, ha máshogy nem megy, akkor napközben telefonon beszéljük meg az ilyesmit. Sokszor azt kívánom, bárcsak olyan apa lenne, mint a posztoló, aki “teljes érzelmi-fizikai bevonódást igényelne a gyermekei életébe.”!