Robi egy ismerősöm, és a most kifejtett véleményét egy kerti partin hangoztatta néhány sör után. Ekkor kértem meg, hogy esetleg írja is le, amit mond, ha még másnap is vállalja. Vállalta, sőt. Van egy olyan érzésem, mintha kimondottan örülne a nagyszámú női hallgatóságnak, és élvezné, hogy megoszthatja, miben hisz. Valószínűnek tartom azért azt is, hogy sokan nem fogtok vele egyetérteni. Meglátjuk.
Vagyis kíváncsi vagyok, valaki egyetért-e vele egyáltalán…
Amit itt leírok, az a világ legtermészetesebb dolga. Valójában nem értem, mi beszélnivaló van rajta, vagyis annyiban értem, hogy mostanában – egy jó ideje – kezdenek felfordulni a dolgok, és a férfiak néha azt képzelik magukról, hogy nők, a nők meg fordítva. Ez teljesen téves, és igazából senkinek sincs erre igénye. Tudom, hogy néhány csaj azt mondja, szeret dolgozni, nem akar otthon maradni a gyerekkel, sőt, szülni sem szeretne, de ezt csak azért gondolja, mert újabban a tévé meg a média azt sulykolja belé, hogy ez normális, hogy ennek így kell lennie, hogy muszáj, hogy akarjon valamit a családon kívül, valójában viszont nem az. Egy nőnek otthon a helye a gyerekkel, a tűzhelynél, a férje mellett.
Kiscicák, menjetek haza főzni, gyerekeket szülni és a férjeiteket boldoggá tenni! Mert úgy nektek is jobb lesz.
Most van ez a blog is meg mindenféle női cikkek, a feleségem néha megmutat néhányat, de nem fogom fel, mit kell panaszkodni azon, milyen nehéz két vagy három gyereket nevelni, főzni, takarítani. Anyámnak öt gyereke volt, és soha egyetlen rossz szava sem apámhoz. Mindig volt főtt étel, tiszta ruha, nyugodt otthon. Boldogan éltek.
Az én feleségem rendes nő, szeretem, de persze ő is panaszkodik néha, azt mondja, fáradt. De ettől még nem fogjuk felcserélni a szerepeket. Én viszem haza a pénzt, nekem köszönhetik, hogy van szép ház, jó autó, nyaralás, az asszonynak pedikűr-manikűr-fodrász, ruhák, világos, hogy elvárom, hogy főtt kajával fogadjanak, ne valami rendelt szarral, mert az otthonit szeretem és ne is tojásrántottával, hogy legyen tisztaság és egy kis csönd. Mert énnekem ne adják a kezembe az üvöltő gyereket, amikor holtfáradtan megérkezek, és csöndben szeretnék lenni. Ilyet is hallottam már másoktól – szerencsére a nejem soha nem próbálta meg ezt velem megtenni. Hideg sör, vacsora, nyugalom kell ahhoz, hogy sok pénzt keressek – kizárólag nekik persze.
És igen, biztos ez érdekel Titeket – szex is. Nem mondom, hogy minden este petárdák robbanjanak, extra fehérnemű és hasonlók, de azért tegye már oda magát az asszony. Egyébként hogy lehetnék hűséges? Mert hűséges típus vagyok, de csak úgy maradhatok az, ha megkapom, ami jár.
Egyébként pedig biztos vagyok abban, hogy minden nő szereti, ha megmondják, hol a helye, csak egyesek titkolják, női egyenjogúság-eszmékkel leplezik, nadrágot vesznek, de csak mert nincs egy rendes hím a közelükben, aki helyrerakja őket, visszaparancsolja a fakanálhoz és normálisan megdugja.
Kislányok, gondoljátok ezt át, a régi világ sokkal jobban követhető volt, mindenki tudta, mi a teendő, és ez boldogabbá is tett titeket is és minket is. Vegyétek vissza a szoknyát, nem bánom, a rövidebb fajtát, tanuljatok főzni, tegyétek boldoggá a férfit, aki mellettetek van! Ilyen egyszerű!
Jót nevetnék – és cseppet sem lennék meglepve, ha Robi feleségéről kiderülne, hogy amíg Robi előteremt mindent, amire az “asszonynak van szüksége”, addig ő egy helyes, megértő, figyelmes, ámde nem túl gazdag pasi karjaiban pótolja mindazt, amit Robitól soha az életben nem kap meg.
Azt viszont tényleg nem értem, miért elvárás a gyerekszülés, ha Robinak csak zavarja a nyugalmát a trónörökös. Biztos mert valakinek tovább kell vinni ezeket a magasabbrendű géneket… Tényleg, vajon lányai vannak Robinak vagy fiai? A saját lányaitól is ezt várná el??
Hát, ha szeretnéd, mi várjuk…
Egyszer talán kiírom magamból, hátha elmúlik.
Ez azért durva lehetett! És tényleg van olyan bántás, nem figyelés, amit nagyon nehéz elfelejteni…
Őszintén? A férjem írhatta volna régebben. Sose volt elégedett. Mivel anyagilag függtem, féltem tőle és megpróbáltam megfelelni, de sosem volt elég rend, csend, tisztaság, mire fáradtan hazáért este. A gyerek szobájába költöztem éjjelre, mert nem viselte el, hogy fel kell ébrednie sírásra. Este, hogy tudjon csendben relaxálni, elmentünk otthonról. Már többet segít, de nem tudom, elfelejtem-e valaha a bizonytalanságot.
http://www.ferfihang.hu
A macsó témához egy apró lábjegyzet; egyik kedvenc filmjelenetem 🙂 Az önjelölt macsók erről hajlamosak elfeledkezni 😉 “Az a férfi, aki nem szán időt a családjára, sohasem lehet igazi férfi”.
http://www.youtube.com/watch?v=ey50cNKc8O8
Á, ez egy rendkívül szellemes, nem mellesleg JÓ kis írás! A kedves szuperemancipált szinglik valószínűleg irigykedek egy cseppet. 😀 A feleségek nem kevésbé. 😀
Most olvastam egy másik cafeblog bejegyzést, Robinak melegen ajánlom:
http://mikvannak.cafeblog.hu/2013/08/15/a-gyerek-es-a-szulok/
Ami nekem nagyon megütötte a szememet: az üvöltő gyereket ne adják a kezébe, mert csendben akar lenni. Minek az ilyen embernek gyerek?! Az az apa, aki SZERETI a gyerekét, azzal foglalkozik, hogy miért is sír az a szerencsétlen, és hogyan lehetne megvigasztalni, és nem azzal, hogy az ő köreit most zavarja a gyereksírás. Csatlakozom azokhoz, akik azt mondták, hogy soha nem választanának ilyen embert férjnek. Se. Nem hogy apának!
Akinek ez a hozzáállás a párkapcsolatban nem tetszik, az keressen másmilyen pasit magának.
Akinek nem tetszik, és nem keres mást, az megérdemli.
Van választási lehetőség, szerencsére.
Engem is felháborítana, ha a párom ilyen lenne, de akkor el is hagynám, tehát nem lenne a párom.
Másik oldal: némelyik “macsó” éhenhalna, ha a felesége / párja nem dolgozna, akkor ehetné a macsóságát vacsorára.
Harmadik: aki a másik nemet ennyire nem tiszteli, annak a saját nemével van baja, a saját férfiasságával/ nőiségével nem tud kibékülni.
Sziasztok!
Igazán felháborítónak tartom ezt a bejegyzést! Sokat gondolkodtam, írjak-e egyáltalán, hiszen olyan szinten nonszensz ez az álláspont!
Először is arra gondoltam, hálás vagyok, hogy a Párom mentalitása nagyon messze áll ettől. Aztán arra, hogy egy frászt!! Miért kellene ezért hálásnak lennem??? Egyrészt soha nem választanék magamnak egy ilyen embert Társnak, másrészt ha én nem becsülöm magam annyira, hogy megköveteljem a tiszteletet, hogyan is várhatnám azt el, harmadrészt pedig én TÁRSAT választottam és nem rabszolgatartót!
Hozzáteszem, hogy az én Párom igencsak “macsó” szakmát űz, mivel hivatásos katona. Így adott lenne az, hogy úgy is viselkedjen. Ennek ellenére soha nem kényszerítene bele egy olyan szerepbe, amibe a poszt írója kényszeríti a feleségét. El sem tudom képzelni, hogy ilyen elvárásokkal kelljen megküzdenem!
A Párom azt hiszem, még büszke is, hogy olyan vagyok, amilyen. De legalább is ilyennek fogad el és szeret. Igazgatói referensként és jogászként dolgozom napi 8-10 órát, heti ötször sportolok, hiszen a lovammal ennyi edzésünk van, mellette viszonylag laza háztartást vezetek. Hétvégente pedig együtt szépen kitakarítunk, rendbe tesszük a lakást és a kertet. Én kiélem a gasztronómiai kísérletező kedvemet és olykor akár 4-5 fogásos menüt is az asztalra teszek, vagy 2-3-féle sütivel kedveskedem, amíg Ő rendbe teszi az autókat.
2 hónap múlva érkezik az első babánk, akit nagyon izgatottan várunk mindketten. Sőt az egész család! Az én csodás Párom már azt tervezgeti, hogy mi mindent fog Neki megtanítani, milyen lesz majd először a karjában tartani, stb. Szerintem/szerintünk, ez a normális. Hiszen ezért a kis életért KETTEN vállaltunk felelősséget!
Így leírva azon gondolkoztam, hogy milyen szerencsés vagyok… De ez nem szerencse! Én tisztelem és szeretem magam annyira, hogy nem választok olyan Társat, aki lábtörlőként kezel, nem tisztel és házi rabszolgának tekint! Ő pedig tartja magát annyira FÉRFINAK, hogy TÁRSAT választott és nincs szüksége egy elnyomott és kizsigerelt háziszolgára.
Az én nagymamámnak is hasonló élete volt. Amikor a gyerekek felnőttek, ő elvált – nem hivatalosan, csak elköltözött és többé nem beszélt a nagyapámmal. Csodálatra méltó bátorságnak látom, hogy képes volt ezt megtenni egy kis faluban évtizedekkel ezelőtt..
Szóval az ilyen “régen bezzeg ez volt-az volt” dumáktól ezért nyílik ki a bicska az én zsebemben is, mert nem tudhatjuk pontosan régen milyen volt!! Kár idealizálni egy olyan korszakot, aminek az élményvilágát többségünk a középiskolás irodalom tananyagból ismeri, és szerencséje van, ha Móriczot is olvastattak vele!!!
Egyrészt. Másrészt most meg ez van. Hogy nőként dolgozunk, lehet hogy még szeretjük is, amit csinálunk. És nehezen mondunk le róla.
És emellett vállaljuk, hogy a gyermekünk birtokába vegye a testünket, átengedjük magunkat, a legutolsó sejtünkig, vigye belőle az összes kalciumot, vasat, amire csak szüksége van.. 🙂 Vállaljuk, hogy örökre megváltoztat minket az anyaság, más lesz a mellünk, a bőrünk.
Szóval ehhez képest ez a kisfiús attitűd, hogy ha jó szagú vagyok, megszexel a férjem az esti sör után – hát minősíthetetlen. Valamit nagyon nem ért ez a so called Robi a női lélekből, de érzésem szerint a férfi lélekből sem!!!
Szellemes és találó megfogalmazás!
Amikor a posztot olvastam tegnap reggel, meglepett a reakciók hiánya. De látom, ez csak a korai időpont miatt lehetett…:-)
Szerintem sem az egykeresős sem a kétkeresős családmodellel nincs semmi probléma, ez nézetem szerint a felek közötti kölcsönös megállapodás kérdése kellene, hogy legyen. A társadalomnak pedig az lenne a feladata, hogy biztosítsa a választás lehetőségét. Sokáig gondolkoztam a poszt olvasását követően, hogy mi a legnagyobb bajom vele, hát ez: a másiknak kijáró TISZTELET teljes hiánya. Ennek tükrében nem csodálkoznék azon, hogy ha valaki az urat macsó helyett esetleg egy fallosz alakú bankautomataként kezelné. Főleg azért, mert a fenti vélemény megfogalmazása nem egy olyan férfira enged következtetni, aki mellett a nő kisugárzása miatt tényleg nőnek érzi magát, és nem fizettett rabszolgának (mert kérem, ez a macsóság), ennek rossz másolása pedig a bunkóság.
Na írástudó macsó csávókám, ha van annyi sütnivalód, habár az agyad gondolom mostanság a 20 centised végében hordod, gondold végig az alábbi témát, lehet megmozgat valami mást is, habár lehet egyből kifut a vér az agyadból is…
Találtam egy nagyon jó gondolatmenetet ami lehet elindít valamit benned, amit “értelmi fejlődésnek” hívnak.
Másolom:
A férfi tevékenység aktív, végrehajtó és durva – anyaggal, erővel és ésszel dolgozik.
A női tevékenység passzív, uralkodó, anyagilag gyenge és lágy – főleg érzelmileg és szellemi téren nyilvánul meg.
Szellemi szemszögből a nő az uralkodó, mert finomabb lényegének és áteresztőbb testének köszönhetően az azonneműség törvénye szerint kapcsolódhat a finomabb, magasabb szférákhoz. Így széleskörű szellemi ismereteket, és ezáltal hatalmat is szerez. Uralkodása inkább passzív módon nyilvánul meg, ő csak kiérez, inspirál, irányt szab és tervez. A férfi ezeket az ösztönzéseket feldolgozza, és összeköti őket saját döntéseivel, a nő terveit ő hajtja végre.
Manapság csak kevés nő uralkodik ilyen passzív módon. Többnyire aktívan, férfiként nyilvánul meg, ami annak a következménye, hogy nem él pusztán női életet. A körülmények kiváltották az egyenjogúság -az emancipáció- vágyát, s ez akarva-akaratlanul bevonta a férfiélet forgatagába.
A szocializmusban a kötelező foglalkoztatottság volt az a kerülő, ami sok nőt félrevezetett a helyes útról. Szabad döntés helyett, hogy anya akar-e lenni, vagy inkább a munkában valósítja meg magát, a nő többnyire kénytelen volt mindkét terhet a vállára venni. Ha a férfi nem akarta, hogy a nő tönkretegye egészségét, úgy neki is alkalmazkodnia kellett, aktív segítséggel az otthoni munkákban, gyakran kimondottan női szerepekben is.
Sok sikeres nő kezdte alábecsülni férjét olyan alkalmatlanság miatt, amit a férfi saját közömbössége és gyöngesége okozott. Más nők pedig kénytelenek voltak átvenni az aktív szerepet, ha férjük nem tudott, vagy nem akart igazi férfi lenni. További emancipált nők más módon vesztették el finomságukat. A két igényes műszak -otthon és a munkában, megfelelő segítség nélkül- megfosztotta őket testi és lelki erejüktől, és ezzel igazi nőiségüktől is. Nem korunk iróniája-e, hogy sok munkanélküli férfi nem dolgozik, míg némelyik dolgozó nő majd megszakad a két műszakban?!
Csak tudatlanságból és büszkeségből állt a férfi a nő fölé, és használta arra -visszásan- fizikai erejét, hatalmát és eszét, hogy lenézze és megalázza ahelyett, hogy tisztelte és védelmezte volna. Az emancipáció és az előrehaladás ellenére sok országban a nők még ma is olyan megalázó és korlátozó körülmények között élnek, hogy az elképesztő.
Köszönöm a figyelmet.
Nehezen tudok úrilány maradni. De azért még is megpróbálom. A nagymamámat a férje éveken át késsel kergette, ha berúgott, de volt, olyan is ,hogy kiüldözte a házból éjnek idején egy szál hálóingben . A nagyim még sem vált el tőle. Szép csendben leéltek 50 évet egymás mellett. Mert régen nem volt divat a válás. Minden asszony tűrte, amit a házasság rámért. Ma szerencsére már más világban élünk Meg lehet nézni a válási statisztikákat rémisztő. A minap azt olvastam, hogy a válások nagy százalékában a kezdeményező a feleség. Hát vajh miért? Lehet, talán nem kedveli k a nekik szánt tündibündi feleség szerepét. Sok osztálytársamtól hallottam régebben, hogy nem tűrik férjeik, hogy esti iskolába járnak és nem is hajlandóak többet segíteni azért a háztartásban, hogy a feleség egy sikeres vizsga után esetleg több fizetésért el tudjon helyezkedni. Pedig ez mindenki érdeke lenne. Sorolhatnám még azokat a lépéseket, melyeket a férfiak megtesznek azért, hogy egy nő képtelen legyen kibontakozni, mert szerintük a szarospelenka mosás és a főzésen túl semmi sem létezhet. Általában aztán ezek a pasik lepődnek meg a legjobban, amikor a feleség az asztalra csap és azt mondja most már elég. Néha túl későn. A pasi meg nem érti mit csinált rosszul a szerencsétlenje. Szóval kedves Robi! A feleséged vagy lelép egy idő után, vagy beújít egy barátot.
A Kedves Macsó-feleségét pedig nagyon szívesen megkérdezném, hogy boldog -e ebben a házasságban, megkapja e azt ami őt megilleti, amit szeretne, amire vágyik.
Rosszat nem kívánok neki, azt az élet úgyis megadja…
Hmmm. Tipikus pasi, elmehetne Szaúd Arábiába, ott tuti jól érezné magát… Viszont amin én lepődtem meg tegnap. Vannak meleg, leszbikus pár ismerőseim. Bármilyen hihetetlen, de azokban a kapcsolatokban is él ez a hagyományosnak mondható szereposztás. Nők között nem gondoltam volna, és mégis, az egyik fél nem csinál otthon semmit a világon,.
Jólesően mosolyogva olvastam az írásod! Jó, hogy vannak ilyen családok is! 🙂
Kedves Pretty!
Sajnos nálunk hétvégén sincs itthon legtöbbször, mert tényleg olyan a munkája! Karácsonykor 1 nap ami csak a miénk, maximum 2, mikor a nagyobbik kislányunkat szültem, összesen 1 napot tudott itthon lenni velünk, úgyhogy tényleg mindig dolgozik! 🙂 Nem, magamra nincs időm, illetve alapos szervezést igényel a párom részéről, amivel nem gyakran terhelem! Persze ne képzeljetek ősembernek, figyelek a ruhámra, hajamra, körmömre, kinézetemre, mert ez nekem is fontos, nemcsak neki! 🙂 Mostanában nem sokat tud segíteni, de igen, amikor tudott, mindig megtette, ezért írtam úgy, ahogy írtam! A lányunkat is ő fürdeti minden este, mert neki ez fontos! 🙂
Most megyünk nyaralni, barátokkal, megbeszéltük, hogy én is pihenek és tbbet lesz a lányunkkal, neki ez is kikapcsolódás! Szerencsés vagyok!
Robi tényleg úgy írt, ahogy megfogalmaztad, bizonyára más az álláspontja! 🙂
Ez gyönyörű!
Tegnap az első olvasat után, jót nevettem, de aztán kicsit el is szomorodtam a leírtakon…
Elvárások, pro és kontra, hogyan kell viselkednie egy jó feleségnek, hogyan egy jó férjnek. És a legfontosabb meg kimarad, a SZERETET és a SZERELEM, ami ha ott él egy kapcsolatban, akkor nincsenek elvárások a másikkal szemben, mert nincs is rá szükség, csak odafigyelés, és gyengédség.
Minden reggel 5 kor kelek a férjemmel együtt, mert ő másfél órát utazik munkába. Én 5 percre lakom a munkahelyemtől, ráérnék 7 kor kelni. De felkelek vele, mert ilyenkor tudunk egy kicsit nyugodtan beszélgetni. Úgy, hogy közben én minden reggel ágyba kapom a kávét, sok tejjel, sok cukorral ahogy szeretem. Aztán uzsonnát csomagolok neki, és kikísérem az ajtóig. Mivel ő másfél órát utazik hazafelé este, addig én bevásárolok,megfőzöm a vacsorát, és megtanulok a fiunkkal, hogy mire hazaér, legyen egy óra amikor szintén csak vele vagyok, elmeséli mi történt aznap, megbeszéljük a családi dolgokat. Közben kiteregetek, esetleg porszívózok. Nem várom hogy segítsen, hiszen tudom hogy fáradt. De. Vannak napok amikor én érek haza később, amikor 10 órát vezetek a kánikulában, cipekedek, intézem az üzletünk ügyeit. Ilyenkor arra érek haza, hogy már készen van a vacsora, a konyha ragyog, és nincs más dolgom, mint leülni, és lazítani kicsit. Néha csak úgy, mert épp meglátta a boltban, kapok egy apró csokit, vagy gumicukrot amit imádok. Hétvégén felkelünk, nem túl korán, aztán együtt megcsináljuk a főzést és a takarítást, hogy aztán ebéd után a tv előtt összebújva, szundikálva, vagy kirándulva töltsük a délutánt.
Még sosem éreztem azt rajta hogy elvárná tőlem a meleg ételt, az esti szexet, vagy a tökéletes háziasszony szerepét. És mégis. Minden nap hatalmas rajongó szemekkel nézek rá, mert kimondhatatlanul szeretem, kuncogva lógok az ablakban amikor befordul az utcába az autóval este, és ebben a melegben a hideg sör már ott várja az asztalon. Töröm a fejem milyen vacsorával vegyem le a lábáról, próbálok mindent elrendezni mire hazaér, hogy nyugalom legyen és idő egymásra, és a 18 as karika is időről időre napirendre kerülhessen. Még sosem fájt a fejem 🙂 De mindezeknek a dolgoknak a mozgatórúgója, az a szerelem, az az odafigyelés, gyengédség, amit ő ad nekem.
Viorica: A férjed dolgozik egy nap mondjuk 10 órát, utazik mondjuk 2 órát, és a hétvégeken nem dolgozik (szerencsés esetben). Neked mikor volt egy nap 12 órád vagy egy teljes hétvégéd magadra?
Nyilván a férjed ezekben a szabad óráiban besegít, nem pedig a tv-t vagy a számítógépet bámulja, különben nem így írnál 🙂
De amit Robi ír, abból nekem az jön le, hogy márpedig neki minden jár, a napi 12 óra, heti 2 nap szabadidő is, a feleségének ellenben nem jár a pihenés, tehermentesítés. Az pedig, hogy játsszon a gyerekkel (akár kötelességből, akár örömből) szintén elképzelhetetlennek tűnik az írása alapján.
Én megkérdeztem a páromat, hogy ha majd már nem szoptatok, szeretne-e ő GYED-en maradni a kicsivel. Nem vállalta 🙂 mivel ő is úgy látja, hogy ez a nehezebb műszak. Viszont pont emiatt elismeri, megbecsüli az én itthoni munkámat, nem pedig természetesnek veszi, és be is segít párszor, hogy én is tudjak pihenni, kikapcsolódni. Szerintem ilyen egy macsó pasi, nem pedig egy olyan here, mint a posztot író.
Köszi, hogy ezt megírtad! Jólesett! 🙂
Azt jó lenne tudni, hogy Robi felesége dolgozik-e illetve ha nagyobbak (lesznek) a gyerekek, fog-e dolgozni? Szeretne-e ill. Robi szükségesnek tartja-e vagy tudja biztosítani egyedül is a megfelelő életszínvonalat az egész család számára? Ha a nő is dolgozik, akkor szerintem van létjogosultsága a közös házimunkának, sőt… Egyébként mit tegyen az ember lánya, ha szeret dolgozni? Nem azért mert kell, csupán élvezi azt amivel foglalkozik.
Egy ember elsősorban ember és nem nő/férfi. Ráadásul a “szereposztás” még csak nem is az alapján történt, ami miatt “emberek” vagyunk, ami okán négy lábról kettőre emelkedtünk, hanem a fizikai erő alapján. Nem lenne itt az ideje az elmék négy lábról két lábra emelkedésének is? Én nem szeretném senkinek megmondani, hogyan éljen és mi tegye boldoggá; de cserébe elvárom azt, hogy más se akarja nekem megmondani a “frankót”. Talán el kéne gondolkodni azon, mit jelent a “megértem, de nem értek egyet vele” helyzet. Nem lehetünk egyformák.
Köszönöm a kommentedet és egyetértek Veled.
Amúgy a régi világban se tudta a nagy többség a fent vázolt életét élni. A nők napszámban voltak szintén, és a gyerekek kapták a pálinkás kenyeret vagy földeken elásást. Eccerűek lettek, de szógáták uraikat.
Ugyan írtam már kommentet ide, de valamiért nem jelenítette meg, úgyhogy röviden újra leírom! 🙂
Összességében nekem sincs bajom azzal a gondolkodással, amit a “kedves” férj írt, csak a megfogalmazás volt pongyola, soviniszta! Kövezzetek meg, de én ilyen vagyok: itthon várom a férjecskémet meleg étellel, tiszta ruhával, minden nap, merthogy minden nap dolgozik! Nevelem a 16 hónapos kislányunkat, most 7 hónapos terhes vagyok, segítségem nekem sincs, de nem panaszkodom, mert úgy vagyok vele, hogy szegény eleget melózik, nem nyúzom ezzel is! Azért azt hozzá kell tenni, hogy Ő sosem mondana nekem olyat, hogy neki köszönhetünk mindent, mert tisztel engem, ahogy én is Őt! Nálunk az is természetes volt, mikor még dolgoztam, hogy Ő is mosogatott ha megkértem, vagy porszívózott, ilyenek! Most ezeket csak én csinálom, mert én vagyok itthon és igen, sokszor elmondom neki, hogy milyen hálás vagyok amiért ennyit dolgozik értünk! Tehát az alapvető régi családmodell nekem is bejön, de ez a stílus nem! Szerencsére nem én vagyok a felesége! 🙂
Kedves Robi! Nagy vonalakban még igazad is van, de kár volt ezt ilyen soviniszta stílusban tálalni. Valóban sokkal egyszerűbb volt régen, a nő főzött, gyereket nevelt, a férfi dolgozott. A nő nem dolgozott alkalmazásban, mert nem lehetett, a férfi nem lépett le egy szebb, fiatalabb nővel, mert nehéz volt elválni. Ez volt és más nem. De jelenleg a nők nagy részének is dolgozni kell, akkor a férfiak miért ne állhatnának be a házimunkába vagy a gyereknevelésbe? Nem szerepcseréről van szó, hanem arról, hogy férfi és nő segít egymásnak ellátni a faladataikat. Az a nő, aki nem akar “főzni, gyereket szülni, férjét boldoggá tenni” ne tegye, de ne is várjon el a férfiaktól semmit. Az a férfi, aki egyedül nem tudja eltartani a családját, ne várjon el meleg vacsorát, jól nevelt gyereket és szexbombát az ágyában egyszerre.
A feleséged nem dolgozik és Te valóban csilió-milliókat viszel haza? Akkor veregesd meg a bal kezeddel a jobb válladat, hogy micsoda férfi vagy és van egy engedelmes, fizetett rabszolgád.
A “rendesen megdugós” soraidat nem kívánom minősíteni, az minősít Téged.
A nők nagy részének nem az a baja, hogy mosni-főzni-kiszolgálni kell a férfit, hanem az, hogy mindez mellé még bombanők is legyenek, hogy a férjük ne hagyja el őket és adja másoknak a millióit, illetve még első osztályú munkaerőnek is, mert annyira nem sok az a sok pénz, hogy elég legyen mindenre. Ez három munkaterület. A férfinak pedig a Te megfogalmazásodban egy dolga van: munkába járni. Szerinted ez így van rendjén? Ha igen, akkor dőlj nyugodtan hátra kedves alfa hím, tedd fel a lábad a tv előtt, böfögj a sörödtől és vakard a micsodádat. És becsüld meg a feleségedet.
Szegény felesége és szegény gyerekei….
Az első gondoltam konrétan az volt, hogy Egy ilyen pasi szarjon sünt, de sorozatban!
Visszaadom holnap a diplomám, és befogom, hátha a férjem boldog lesz. Bár vannak, akik nem szeretik a hülye libákat. Akinek ez kell, keressen ilyet, és legyen vele boldog. De vigyázzon! Buktató, ha a nőnek nem csak 8 osztálya van!!! Vagy nem a Háztartástani Egyetemen végzett. Az eredmény egy pocsék házasság lesz. De a legjobb, ha az író macsó az Emírségekbe költözik, ott találja meg az elvtársait.
Kényelmes, lusta, önző hozzáállás. Olyan sok sebből vérzik, hogy szinte nem is lehet hozzászólni.
Dolgoztam anno 16 órában multinál, értelmiségi munkát, most babázom napi 24-ben. A multi könnyebb volt… Nem mintha megbántam volna, hogy gyereket vállaltUNK, csak a miheztartás végett írom le.
Robi ugyan próbálja már ki egy hétre vagy hónapra, milyen a másik oldalon lenni, utána legyen nagy a szája.
Írnék valamit, de felfordult a gyomrom, megyek hányni…
Ezer bocsánat. A rendszer valamiért lezárta a kommenteket, és nem vettem észre. Írjatok, írjatok! Elnézést megint!