Elolvastam az „Egy macsó levele a női nemhez” című levelet. Aztán elolvastam még egyszer. Aztán még egyszer. És kinyílt a bicska a zsebemben. Nem azért, mert egy őrületes emancipunci vagyok, hanem azért, mert nem lehet ennyire sarkítani a szerepeket, ahogyan az Úr megfogalmazta. Ezért úgy döntöttem, választ írok.
Kedves Macsó Úr!
Hordok szoknyát is, mégpedig a rövidebb fajtát, tudok főzni, az ágyban és az asztalnál is boldoggá teszem a párom. De a dolog korántsem ilyen egyszerű!
Egyetértek Önnel abban, hogy felfordult a világ. A nő helye otthon, a tűzhely mellett lenne. A férfi dolga pedig az, hogy vadásszon, és tartsa el a családját.
Azonban azzal már nem értek egyet, hogy a mai világban ez ilyen nyilvánvaló lenne. Mégpedig azért nem, mert sajnos kell a nő keresete ahhoz, hogy egy család ma Magyarországon meg tudjon élni.
Azt cáfolnám, hogy ha a „kiscicák” hazamennek főzni, gyereket szülni és a férjeiket boldoggá tenni, ettől nekik is jobb lesz. Miért lenne jobb? Hiszen lehet, hogy a kiscica sokkal sikeresebb a szakmájában, mint a férje. Tegyük fel, hogy summa cum laude végezte el az egyetemet, és most sebész, vagy éppen kutatóorvos. Na akkor hol jár jobban a kiscica?
Természetesen most sarkítottam. Vagy lehet, hogy tehetséges zongoraművész, vagy sikeres pedagógus, vagy a szakmáját szerető kozmetikus vagy varrónő.
Én nem tartom magam kiscicának, dolgozom főállásban, háztartást is vezetek, és éppen gyermekvállalás előtt állunk. De eddig a páromnak még egyszer sem esett le a gyűrű az ujjáról azért, mert megfőzte a vacsorát, vagy éppen felporszívózta a lakást, vagy kivasalta az ingeit. Pedig ő hozza haza a több fizetést.
Az, hogy nem fogja fel, hogy milyen nehéz két-három gyermeket nevelni, nagy kár. Az pedig, hogy az ön édesanyja öt gyermeket nevelt fel, és soha nem volt egy rossz szava az apjához, igen tiszteletreméltó dolog.
De biztos Ön abban, hogy ez tényleg így volt? Hogy az édesanyja mindent csendben tűrt és bólogatott? Hiszen nem hallhatta és láthatta őket minden pillanatban.
Megértem és tiszteletben tartom, hogy Ön a munkától megfáradva már nem szívesen törődik a gyermekével. Egy finom vacsora, hideg sör, nyugalom és egy jó dugás. Ennyi kell a boldogsághoz. Ám lenne még egy kérdésem: Ezt a példát mutatja a gyermekének, de vajon Ön is ezt a példát látta az édesapjától?
Megértem az elvárásait, amik valahol talán jogosak is, de Ön miért nem érti meg a nők elvárásait? Mert lehet, hogy a felesége szívesen eltöltene egy órát egyedül, a férje és a gyermeke nélkül. Lehet, hogy ő is szeretne egy kis csöndet. Erre nem gondolt még soha?
Van egy nagyon jó mondás arra, hogy milyen a jó nő: Úrinő a nappaliban, tündér a konyhában és egy kurva az ágyban.
Hölgyeim, ehhez kellene magunkat tartani. De ugye milyen nehéz?
Mert egész nap a gyerekkel, hisztis, nyűgös, jön a foga, hazajön a férjem, jajistenemmitfőzzek, fel is kéne mosni, meg vasalni is kell, de a gyerek már megint inkább doktornéniset játszana, nemhagyhatommagára, a naggyal pedig át kell venni a matekleckét. Este hazatér a Szent Dolgozó Férj, és legyek illatos és üde, a gyerek vigyázzban csendben, tálaljam a vacsorát, majd tegyem oda magam, különben megcsal a zuram. Szexi démonként csábítsam el, lehetőleg rögtön a konyhaasztalnál. Kicsit amerikai filmes szagú ez nekem. Mint a Stepfordi feleségek című filmben.
Kisfiúk, éljétek bele magatokat a másik oldal helyzetébe, mert az asszonykának is kell a kényeztetés. Vegyetek végre igazi nadrágot, gyűjtsetek vért a pucába, és vigyétek el a gyereket egy órára sétálni, vagy teregessetek ki az asszonyka helyett. Vagy mosogassatok el. De mindenképpen tegyétek boldoggá a nőt, aki mellettetek van! Szánjatok rá időt és figyelmet. Ilyen egyszerű!
EQ-fogyatékos emberekkel ne…!!!
“Egyetértek Önnel abban, hogy felfordult a világ. A nő helye otthon, a tűzhely mellett lenne. A férfi dolga pedig az, hogy vadásszon, és tartsa el a családját”
És hol olvasható ez, a Világegyetem Nagykönyvében, hogyaszongya, “Az élet értelme” 21. oldal, “A nő helye” 23. oldal? Ehh, nemár.
Olyan nincs, hogy “a” nő. Egyének vannak.
Ha engem valaki a tűzhely mellé tuszkolna vissza azzal a címszóval, hogy ez holmi egyetemes törvény, felkötném magam az első fára. Mert, bármennyire is felfoghatatlan némelyek számára, az emberek NEM egyformák… Ami az egyiknek maga a boldogság, az a másiknak kellemetlen kényszer, és viszont.
Persze sokkal egyszerűbb a kognitív disszonanciát azzal oldani, hogy “nem is igaz, hogy vannak nők, akik nem akarnak htb-k lenni, csak a tudjukkik mosták át az agyukat”.
http://www.ferfihang.hu
Az én tegnapi reakcióm is hasonló volt. 2x elolvastam,aztán arra gondoltam,hogy Istenem,micsoda szerencse,hogy nem Robi a férjem…:
Aztán gondoltam egyet és minden kommentár nélkül megmutattam a férjemnek,furdalta az oldalamat a kíváncsiság vajon belőle mit hoz ki. Na az ő reakciója nem volt finom és nőies, még egy óra múltán is a Robi-tipusú férfiakat elemezte és nem értette miért vállal az ilyen gyereket. Emellett felvetett egy érdekes kérdést is,ami az én fejemben is megfordult: Mi van,ha Robinak úgy egyébként otthon “Kuss” a neve, és az egész majomkodás csak felvágás a haverok előtt? Mert könnyen lehet,hogy így áll a helyzet…
Egyetértek…
Találtam egy nagyon jó gondolatmenetet, ami pont ide való… megosztom a macsó csávó posztja alatt is, hátha tanul belőle valamit. De akinek nem megy önként, azt majd lökdöstetik kényszerrel.
Másolom:
A férfi tevékenység aktív, végrehajtó és durva – anyaggal, erővel és ésszel dolgozik.
A női tevékenység passzív, uralkodó, anyagilag gyenge és lágy – főleg érzelmileg és szellemi téren nyilvánul meg.
Szellemi szemszögből a nő az uralkodó, mert finomabb lényegének és áteresztőbb testének köszönhetően az azonneműség törvénye szerint kapcsolódhat a finomabb, magasabb szférákhoz. Így széleskörű szellemi ismereteket, és ezáltal hatalmat is szerez. Uralkodása inkább passzív módon nyilvánul meg, ő csak kiérez, inspirál, irányt szab és tervez. A férfi ezeket az ösztönzéseket feldolgozza, és összeköti őket saját döntéseivel, a nő terveit ő hajtja végre.
Manapság csak kevés nő uralkodik ilyen passzív módon. Többnyire aktívan, férfiként nyilvánul meg, ami annak a következménye, hogy nem él pusztán női életet. A körülmények kiváltották az egyenjogúság -az emancipáció- vágyát, s ez akarva-akaratlanul bevonta a férfiélet forgatagába.
A szocializmusban a kötelező foglalkoztatottság volt az a kerülő, ami sok nőt félrevezetett a helyes útról. Szabad döntés helyett, hogy anya akar-e lenni, vagy inkább a munkában valósítja meg magát, a nő többnyire kénytelen volt mindkét terhet a vállára venni. Ha a férfi nem akarta, hogy a nő tönkretegye egészségét, úgy neki is alkalmazkodnia kellett, aktív segítséggel az otthoni munkákban, gyakran kimondottan női szerepekben is.
Sok sikeres nő kezdte alábecsülni férjét olyan alkalmatlanság miatt, amit a férfi saját közömbössége és gyöngesége okozott. Más nők pedig kénytelenek voltak átvenni az aktív szerepet, ha férjük nem tudott, vagy nem akart igazi férfi lenni. További emancipált nők más módon vesztették el finomságukat. A két igényes műszak -otthon és a munkában, megfelelő segítség nélkül- megfosztotta őket testi és lelki erejüktől, és ezzel igazi nőiségüktől is. Nem korunk iróniája-e, hogy sok munkanélküli férfi nem dolgozik, míg némelyik dolgozó nő majd megszakad a két műszakban?!
Csak tudatlanságból és büszkeségből állt a férfi a nő fölé, és használta arra -visszásan- fizikai erejét, hatalmát és eszét, hogy lenézze és megalázza ahelyett, hogy tisztelte és védelmezte volna. Az emancipáció és az előrehaladás ellenére sok országban a nők még ma is olyan megalázó és korlátozó körülmények között élnek, hogy az elképesztő.
Elgondolkodtató, vajon miért is van így ahogy, sajnos…