Elolvastam az „Egy macsó levele a női nemhez” című levelet. Aztán elolvastam még egyszer. Aztán még egyszer. És kinyílt a bicska a zsebemben. Nem azért, mert egy őrületes emancipunci vagyok, hanem azért, mert nem lehet ennyire sarkítani a szerepeket, ahogyan az Úr megfogalmazta. Ezért úgy döntöttem, választ írok.
Kedves Macsó Úr!
Hordok szoknyát is, mégpedig a rövidebb fajtát, tudok főzni, az ágyban és az asztalnál is boldoggá teszem a párom. De a dolog korántsem ilyen egyszerű!
Egyetértek Önnel abban, hogy felfordult a világ. A nő helye otthon, a tűzhely mellett lenne. A férfi dolga pedig az, hogy vadásszon, és tartsa el a családját.
Azonban azzal már nem értek egyet, hogy a mai világban ez ilyen nyilvánvaló lenne. Mégpedig azért nem, mert sajnos kell a nő keresete ahhoz, hogy egy család ma Magyarországon meg tudjon élni.
Azt cáfolnám, hogy ha a „kiscicák” hazamennek főzni, gyereket szülni és a férjeiket boldoggá tenni, ettől nekik is jobb lesz. Miért lenne jobb? Hiszen lehet, hogy a kiscica sokkal sikeresebb a szakmájában, mint a férje. Tegyük fel, hogy summa cum laude végezte el az egyetemet, és most sebész, vagy éppen kutatóorvos. Na akkor hol jár jobban a kiscica?
Természetesen most sarkítottam. Vagy lehet, hogy tehetséges zongoraművész, vagy sikeres pedagógus, vagy a szakmáját szerető kozmetikus vagy varrónő.
Én nem tartom magam kiscicának, dolgozom főállásban, háztartást is vezetek, és éppen gyermekvállalás előtt állunk. De eddig a páromnak még egyszer sem esett le a gyűrű az ujjáról azért, mert megfőzte a vacsorát, vagy éppen felporszívózta a lakást, vagy kivasalta az ingeit. Pedig ő hozza haza a több fizetést.
Az, hogy nem fogja fel, hogy milyen nehéz két-három gyermeket nevelni, nagy kár. Az pedig, hogy az ön édesanyja öt gyermeket nevelt fel, és soha nem volt egy rossz szava az apjához, igen tiszteletreméltó dolog.
De biztos Ön abban, hogy ez tényleg így volt? Hogy az édesanyja mindent csendben tűrt és bólogatott? Hiszen nem hallhatta és láthatta őket minden pillanatban.
Megértem és tiszteletben tartom, hogy Ön a munkától megfáradva már nem szívesen törődik a gyermekével. Egy finom vacsora, hideg sör, nyugalom és egy jó dugás. Ennyi kell a boldogsághoz. Ám lenne még egy kérdésem: Ezt a példát mutatja a gyermekének, de vajon Ön is ezt a példát látta az édesapjától?
Megértem az elvárásait, amik valahol talán jogosak is, de Ön miért nem érti meg a nők elvárásait? Mert lehet, hogy a felesége szívesen eltöltene egy órát egyedül, a férje és a gyermeke nélkül. Lehet, hogy ő is szeretne egy kis csöndet. Erre nem gondolt még soha?
Van egy nagyon jó mondás arra, hogy milyen a jó nő: Úrinő a nappaliban, tündér a konyhában és egy kurva az ágyban.
Hölgyeim, ehhez kellene magunkat tartani. De ugye milyen nehéz?
Mert egész nap a gyerekkel, hisztis, nyűgös, jön a foga, hazajön a férjem, jajistenemmitfőzzek, fel is kéne mosni, meg vasalni is kell, de a gyerek már megint inkább doktornéniset játszana, nemhagyhatommagára, a naggyal pedig át kell venni a matekleckét. Este hazatér a Szent Dolgozó Férj, és legyek illatos és üde, a gyerek vigyázzban csendben, tálaljam a vacsorát, majd tegyem oda magam, különben megcsal a zuram. Szexi démonként csábítsam el, lehetőleg rögtön a konyhaasztalnál. Kicsit amerikai filmes szagú ez nekem. Mint a Stepfordi feleségek című filmben.
Kisfiúk, éljétek bele magatokat a másik oldal helyzetébe, mert az asszonykának is kell a kényeztetés. Vegyetek végre igazi nadrágot, gyűjtsetek vért a pucába, és vigyétek el a gyereket egy órára sétálni, vagy teregessetek ki az asszonyka helyett. Vagy mosogassatok el. De mindenképpen tegyétek boldoggá a nőt, aki mellettetek van! Szánjatok rá időt és figyelmet. Ilyen egyszerű!
