Az utóbbi időben csak kapkodom itt a fejemet, kissé különös dolog megismerni a férfitársaink gondolkodásmódját rólunk – nőkről.
Egyébként is akartam már erről a témáról írni, de most találom csak igazán aktuálisnak, hogy szóba került a nőiességét a maga teljességében megélő, szexis, vonzó anya képe.
Na igen, a kérdésfelvetés jogos: ki ne akarna az első (sokadik) gyereke után is ugyanolyan kívánatos nő maradni, mint amilyen (ideális esetben) már a gyerek születése előtt is volt.
Hagyjuk most figyelmen kívül, hogy a nők egy jelentős része (sajnos) már a párválasztást követően enged abból az állandó igyekezetből, hogy a férjén kívül is mindenki más számára vonzó maradjon. Maradjunk meg azoknál a nőknél, akiknél ez az igyekezet egy önmaguk felé nyújtott belső késztetés. Tiniként, fiatal és érett nőként is egyszerűen szeretnek ápoltak, szexisek lenni.
Aztán megérkezik a gyerek, rögtön azt követően, hogy a testünk tökéletesen megváltoztatja a funkcióját, és esztétikai szerepkör helyett elsődlegesen egy teljesen más organizmus életben tartását tartja a legfontosabb dolgának.
Bőrünk kinyúlik, testünk mindenféle karcsúnak ismert testtájékában vizet gyűjt, energiáink átcsoportosulnak, az elején örülünk, ha le tudjuk küzdeni az újra és újra ránk törő hányingert, a végén pedig már az is külön feladat, hogy a megváltozott súlypontunkkal, pingvinjárásban eljussunk egyik helyről a másikra.
Aztán jön a szülés, ami – akár bevallják, akár nem – a legtöbb ember számára egy hatalmas kérdőjelként realizálódik: ez a gyerek elfért ott bent, és ki is jött…?!
Jön a hetekig tartó fájdalom, a test visszarendeződése, az éjszakázások, egy teljesen új szerepkör betöltése, a szoptatás, és még sorolhatnám, de aki átesett rajta, tudja, aki meg nem, annak hiába is mondanám, úgyis csak önsajnáltatásnak tűnne az egész.
Ahhoz, hogy az utcán sugárzó szexistennőként vonulhassunk, szerintem fontos a rendszeres és minőségi szexuális élet. Egy nő, ha otthon nincs rendben minden, a külvilág felé sem tud őszintén ragyogni. Kivéve, ha újra aktív tagja kíván lenni a „húspiacnak”, de ezt ki akarná egy folyton síró csecsemő mellett felvállalni?
Már pedig – ha tetszik, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem – a gyerekvállalás első időszaka egyszerűen nem ad lehetőséget a szükséges és elégséges szexuális együttlét megteremtéséhez. Lehet, és kell is rá törekedni, de aki ezt – hangsúlyozom – az első időszakban alapfeladatnak tekinti, az vagy ebben, vagy másutt fog csúfos kudarcot szenvedni.
Egyszerűen képtelenség kakis pelenka és hektikusan alvó gyerek társaságában gyakorta jót szexelni. Vannak kiugró alkalmak, amik tartják bennünk a lelket, hogy minden rendben van, és ha lezárul életünknek ez a korszaka, akkor feltehetően újra visszatér belénk a szexuális élet. De most nem ez az elsődleges.
Több mint 5 éve tart, hogy folyamatosan terhes vagyok és/vagy szoptatok. Ebből is látszik, hogy élek szexuális életet, bár bevallom, a szülést követő fél évben szinte alig kaptam kedvet hozzá, utána pedig egyre gyakrabban, amíg megint túl nagy nem lett a pocakom, majd elkezdődött a gyerekágyas korszak. És ez így megy 5 éve…
Vannak jobb korszakaink, de van, amikor a tejtől csöpögő melleimre, vagy a meggyötört hüvelyemre gondolok, eszembe sem jut, hogy bárki megkívánhat, sőt, egyenesen a Haza Hőse címet adományoznám a férjemnek, amiért ő igen.
Hogy kitartóan széthajtogat, és megkeresi egykori testem múló emlékeit, hogy nem kap röhögőgörcsöt, amikor fölé hajolok (csak néha), hogy nem veszíti el a lelkesedését, amikor testem összes rezgő felületével elterülök előtte, ezért mindennél jobban becsülöm!
És akkor még nem beszéltem azokról a megteremtett, és vágyott alkalmakról, amikor a meghiúsuló akció oka két (vagy több) felbukkanó, kíváncsi szempár.
Egy reggel, mikor a férjem jóreggelt-csókkal ébresztett – nem a számon – egyszer csak megjelent egy hatalmas barna szempár a válla felett, és szégyenlős, kuncogó vigyorral azt mondta: júúúúúúúúúúj!
Hát így nehéz a villamoson ülve arra gondolni, hogy elvárt és jogosnak tartott felmerülő igény a kedves férfiaktól, hogy én igenis legyek minden porcikámban tudatában a nőiességemnek.
Mert ez egyszerűen nem az a korszaka az életemnek! Éppen úgy nem, mint ahogy a kiskamasz kor sem arra van kitalálva, hogy szexistennőként pózoljunk…
Nem mondom, hogy márpedig ilyen nő nincs, én is ámuló szemekkel veszem észre a szép és vonzó anyukákat, de ha meglátok egyet, aki nem közülük való, nem gondolom, hogy teljesen lemondott a nőiességéről. Csak most mást tart fontosnak.
A szexuális vágy felkeltésének funkciója van, és ha ez a funkció betöltötte szerepét, akkor igenis lehet, kell is visszavonulót fújni. Ez még nem jelenti azt, hogy igénytelen és ápolatlan külsővel kell a sarki boltba leugrani!
Csak ne kelljen még egy elvárásnak megfelelnem, légyszi!
De hiszen pontosan ez a lényeg! Én komolyan nem értem, miért kell annyit foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások. Ha valaki őszintén szereti vagy legalábbis elfogadja magát és van, aki szereti őt, akkor hol érdekel a többi? Mindenkinek úgy sem fogsz tudni megfelelni. És ugyan miért kellene nekem megfelelnem bárki másnak önmagamon kívül?
Emellett ne csináljunk úgy, mintha nem léteznének sportos, laza, hippi, szolid vagy bármilyen más megjelenésű nők, szüléstől függetlenül. Nem (csak) az a nő, aki vérvörösre festi a száját, tízcentis műkörme van és gyilkolásra is alkalmas tűsarkút hord. Egy igazi nő attól nőies, hogy harmóniában van a saját nemiségével – és ez átüt tornacipőn, hegesztőpálcán, mindenen. Színesre pedig egy pasi vagy éppen egy csimpánz is képes festeni magát, ettől még egyik sem lesz nő. A szülésnél pedig nincs nőiesebb dolog. Csak éppen eléggé összezavarodott a fogyasztói társadalom harsogásában, hogy mi számít nőiesnek. Tudniillik ha a nők döntő többsége egészséges módon valóban attól érezné magát nőnek és nőiesnek, amitől tényleg az, abban semmi üzlet nincs. Üzlet a hajfestékben, a kozmetikumokban, szoláriumokban, ékszerekben, ruhákban, cipőkben van. A valódi nőiség megélésében nulla. Nőtársaim, egy egész iparág épül arra, hogy elhiszitek magatokról, hogy csak úgy simán alapból, zsigerből nem lehettek nők!
(Másik hasonlóan szép iparág a gyerekipar, ami elhiteti veletek, hogy csak akkor vagytok jó anyák, ha minden sz@rt megvesztek a gyereknek, miközben ezekkel a cuccokkal zömében azt éritek el, hogy elkülönítitek magatoktól szegényeket. Valahol hallottam, hogy már van olyan kiskád, ami biztonságosan megtámasztja a babát és nem tud belecsúszni a vízbe. De jó, már meg sem kell fognia az anyukának a csecsemőjét, miközben fürdeti. És csodálkozunk, hogy milyenek a mai fiatalok meg hogy mennyire elembertelenedik a világ…)
Gondolkoztam sokat azon, amit írtál. Igazából arra jöttem rá, hogy szerintem két elvárás van, vagy legalábbis én így érzem. Van egy olyan, hogy legyél anyukásabb, meg egy olyan, hogy legyél szexis. Egyébként az örök sztereotípiák – az anya meg a kurva vagy mittomén, hogy is van ez Jungnál meg a lógosuknál. Szóval arra jutottam, hogy egyiknek sem kell lenni. Lehet szexisnek is meg nem annak. A probléma egyébként akkor van – számomra – amikor sikerül nagy ügyesen belsővé tenni a külső elvárásokat. Mert ha ettől megszabadulnánk, tojnánk arra, hogy ki szeretné, hogy anyukásak legyünk, ki szeretné, hogy szexisek… csak önmagunk volnánk. Valószínűleg, hosszú távon bejönne ez a megoldás a környezetünknek is.
És idegen férfiak ne bámuljanak, füttyögjenek. Mondjuk direkt nem is öltözöm tininek. A férjnek otthon szívesebben. Vagy extra csinosan, ha vele vagyok, hogy büszkén feszíthessen, mint régen. Más véleménye nem izgat.
Jó poszt! Egyetértek!!!
Tombol a nyár vége, mindenki kétségbeesetten próbálja megtölteni az utolsó napokat még valami hasznos-élvezetes élménnyel…
Így történt, hogy megint elnéztük a kommentgombot.
Természetesen szabad a vélemény megosztása!