Az utóbbi időben csak kapkodom itt a fejemet, kissé különös dolog megismerni a férfitársaink gondolkodásmódját rólunk – nőkről.
Egyébként is akartam már erről a témáról írni, de most találom csak igazán aktuálisnak, hogy szóba került a nőiességét a maga teljességében megélő, szexis, vonzó anya képe.
Na igen, a kérdésfelvetés jogos: ki ne akarna az első (sokadik) gyereke után is ugyanolyan kívánatos nő maradni, mint amilyen (ideális esetben) már a gyerek születése előtt is volt.
Hagyjuk most figyelmen kívül, hogy a nők egy jelentős része (sajnos) már a párválasztást követően enged abból az állandó igyekezetből, hogy a férjén kívül is mindenki más számára vonzó maradjon. Maradjunk meg azoknál a nőknél, akiknél ez az igyekezet egy önmaguk felé nyújtott belső késztetés. Tiniként, fiatal és érett nőként is egyszerűen szeretnek ápoltak, szexisek lenni.
Aztán megérkezik a gyerek, rögtön azt követően, hogy a testünk tökéletesen megváltoztatja a funkcióját, és esztétikai szerepkör helyett elsődlegesen egy teljesen más organizmus életben tartását tartja a legfontosabb dolgának.
Bőrünk kinyúlik, testünk mindenféle karcsúnak ismert testtájékában vizet gyűjt, energiáink átcsoportosulnak, az elején örülünk, ha le tudjuk küzdeni az újra és újra ránk törő hányingert, a végén pedig már az is külön feladat, hogy a megváltozott súlypontunkkal, pingvinjárásban eljussunk egyik helyről a másikra.
Aztán jön a szülés, ami – akár bevallják, akár nem – a legtöbb ember számára egy hatalmas kérdőjelként realizálódik: ez a gyerek elfért ott bent, és ki is jött…?!
Jön a hetekig tartó fájdalom, a test visszarendeződése, az éjszakázások, egy teljesen új szerepkör betöltése, a szoptatás, és még sorolhatnám, de aki átesett rajta, tudja, aki meg nem, annak hiába is mondanám, úgyis csak önsajnáltatásnak tűnne az egész.
Ahhoz, hogy az utcán sugárzó szexistennőként vonulhassunk, szerintem fontos a rendszeres és minőségi szexuális élet. Egy nő, ha otthon nincs rendben minden, a külvilág felé sem tud őszintén ragyogni. Kivéve, ha újra aktív tagja kíván lenni a „húspiacnak”, de ezt ki akarná egy folyton síró csecsemő mellett felvállalni?
Már pedig – ha tetszik, ha nem, ha elfogadjuk, ha nem – a gyerekvállalás első időszaka egyszerűen nem ad lehetőséget a szükséges és elégséges szexuális együttlét megteremtéséhez. Lehet, és kell is rá törekedni, de aki ezt – hangsúlyozom – az első időszakban alapfeladatnak tekinti, az vagy ebben, vagy másutt fog csúfos kudarcot szenvedni.
Egyszerűen képtelenség kakis pelenka és hektikusan alvó gyerek társaságában gyakorta jót szexelni. Vannak kiugró alkalmak, amik tartják bennünk a lelket, hogy minden rendben van, és ha lezárul életünknek ez a korszaka, akkor feltehetően újra visszatér belénk a szexuális élet. De most nem ez az elsődleges.
Több mint 5 éve tart, hogy folyamatosan terhes vagyok és/vagy szoptatok. Ebből is látszik, hogy élek szexuális életet, bár bevallom, a szülést követő fél évben szinte alig kaptam kedvet hozzá, utána pedig egyre gyakrabban, amíg megint túl nagy nem lett a pocakom, majd elkezdődött a gyerekágyas korszak. És ez így megy 5 éve…
Vannak jobb korszakaink, de van, amikor a tejtől csöpögő melleimre, vagy a meggyötört hüvelyemre gondolok, eszembe sem jut, hogy bárki megkívánhat, sőt, egyenesen a Haza Hőse címet adományoznám a férjemnek, amiért ő igen.
Hogy kitartóan széthajtogat, és megkeresi egykori testem múló emlékeit, hogy nem kap röhögőgörcsöt, amikor fölé hajolok (csak néha), hogy nem veszíti el a lelkesedését, amikor testem összes rezgő felületével elterülök előtte, ezért mindennél jobban becsülöm!
És akkor még nem beszéltem azokról a megteremtett, és vágyott alkalmakról, amikor a meghiúsuló akció oka két (vagy több) felbukkanó, kíváncsi szempár.
Egy reggel, mikor a férjem jóreggelt-csókkal ébresztett – nem a számon – egyszer csak megjelent egy hatalmas barna szempár a válla felett, és szégyenlős, kuncogó vigyorral azt mondta: júúúúúúúúúúj!
Hát így nehéz a villamoson ülve arra gondolni, hogy elvárt és jogosnak tartott felmerülő igény a kedves férfiaktól, hogy én igenis legyek minden porcikámban tudatában a nőiességemnek.
Mert ez egyszerűen nem az a korszaka az életemnek! Éppen úgy nem, mint ahogy a kiskamasz kor sem arra van kitalálva, hogy szexistennőként pózoljunk…
Nem mondom, hogy márpedig ilyen nő nincs, én is ámuló szemekkel veszem észre a szép és vonzó anyukákat, de ha meglátok egyet, aki nem közülük való, nem gondolom, hogy teljesen lemondott a nőiességéről. Csak most mást tart fontosnak.
A szexuális vágy felkeltésének funkciója van, és ha ez a funkció betöltötte szerepét, akkor igenis lehet, kell is visszavonulót fújni. Ez még nem jelenti azt, hogy igénytelen és ápolatlan külsővel kell a sarki boltba leugrani!
Csak ne kelljen még egy elvárásnak megfelelnem, légyszi!
