Lili sorait olvashatjátok. Elképzelhető, hogy sokan magukra ismernek azok közül, akik már szültek, és nem felejtették el az első heteket…
A történetem nagyon egyszerű, semmi különleges, azt hiszem, de számomra most nincs fontosabb:
Nyolc hetes a kisbabám, mindenem megvan, minden csodálatos, mégis sokszor teljesen ki vagyok készülve.
Sokat vártunk rá. A párommal tizenkét éve vagyunk együtt, régóta szerettünk volna babát, de nekem egy elhúzódó betegség miatt nem lehetett teherbe esnem. Nem volt könnyű időszak, sőt, de túléltük. Ezer éve vágyakozom gyerekre, és olyan szerencsések vagyunk, hogy néhány hónappal az után megfogantam, hogy az orvos engedélyezte. A várandósság is jól telt, mindenre figyeltem, de azért talán nem izgultam túl a dolgot. Császárral szültem, nem volt más választásom, és elképesztően gyönyörű, cuki kisfiunk született.
Az én igazi problémám az, hogy néha már azt sem tudom, mit mondanak az ösztöneim. Eltelt nyolc hét, és úgy érzem, egy idegroncs lett belőlem: alig alszom, de már akkor sem tudok pihenni, ha lehetne; hiába vagyok elképesztően fáradt, nem tudom lehunyni a szemem. Állandóan attól félek, hogy a gyerek fölsír, és ha fölsír, jól teszem-e, ha azonnal rohanok hozzá, hiszen előfordul, hogy tényleg csak nyüsszent egyet, de én már kapnám föl, hogy megnyugtassam, aztán ha mégsem teszem, sokszor magától tovább alszik. Rettegek, hogy megszólal a bébialarm, és ez a hülye szerkezet szokott néha tévesen is riasztani, ez a legborzasztóbb.
Nem tudom igazából, mit csináljak, hogy mi a baj, mi ért van, hogy néha ilyen ingerült vagyok, hiszen rengeteg a tejem, a gyerek eszik, hízik, mindenki szerint tökéletes, szerintem is, a párom kedves és támogat, bíztat és segít, én meg itt vagyok, és szerencsétlen tehetetlennek érzem magam gyakran, és rettegéssel tölt el a gondolat, hogy egy törékeny életet tartok a kezemben. Nem vagyok a legfiatalabb korosztály, a barátnőim nagy részének már több gyereke van, és ők lazán állnak hozzá, azt mondják, „nem kell annyira mellre szívni”, egy kis sírás belefér. Persze én emlékszem, ők mennyire ki voltak borulva az első gyereküknél, de ők már elfelejtették.
Aztán nem is beszélek ezekről a hülye időpontokról: nekem azt mondták, hat hetes korától a gyerekek jobban alszanak. Mint a messiást, vártam a hatodik hetet. Semmi sem történt. Nem tudom elképzelni, hogy még valaha az életben álomra hajthatom a fejemet.
Szóval már nem tudom: tényleg van velem valami nagy baj, vagy csak gyerekem született?
Nekem is rögtön az jutott eszembe, hogy lesz még rosszabb, de ezzel aligha nyugtatnám meg szegény kismamát! 😀 Most, hogy – terveink szerint – utoljára van pici babánk, már egészen más szemszögből látom a dolgokat. Igyekszem élvezni a babázás minden percét, mert több ilyen már nem lesz az életemben. (Legfeljebb majd ha unokáim születnek.) Mondjuk a két rosszcsont bátyja miatt sokszor én is inkább túlélésre játszom…
Gondolkodom rajta és ha lesz egy kis időm (hehhhehhheeeee), leírom. 🙂 Hadd csámcsogjanak rajta azok, akik felhőtlenül boldogok voltak és azóta is azok, meg nem aggódtak és nem bénáztak annyit, mint én. Végülis magamon röhögni a legjobb tanulási módszer, nem?! 😉
Sok egészséges, finom, nem puffasztó étel, és dupla adag B vitamin komplex is jót tesz.
Teljesen normális! A gyerekek sem egyformák. Kèsőbb beleszoksz, könnyebb lesz. Különben is új szerep neked az anyaszerep, más ez belülről. Kívülről csillogó, otthon meg a kaki- és tejszagú valóság… Kitartást! Élvezz bármit, amit lehet!!!
Nemlajos véleményét osztom! Manapság senki sem készíti fel a leendő szülőket arra, hogy az első hetekben mi is vár az újdonsült szülőkre! Ezen kellene változtatni! Már nem azokat az időket éljük, amikor a szülők, rokonság elérhető távolságban voltak, sokaknak nincs semmilyen lehetőségük a problémák megosztására, a taposómalomból való kiszakadásra! Kellene egy olyan mozgalmat indítani, aminek a célja olyan csoportokat létrehozni, ahol ilyen kisebb-nagyobb gyermekes szülők megoszthatják egymással a problémákat! A XIII. kerületben ha szüksége van valakinek ilyen jellegű segítségre, itt vagyok!!!!
Lili:
ne aggódj, nincs veled semmi gond! 1 év alatt áll helyre a hormonháztartásod is, meg bele kell ebbe a gyerekneveléses témába jönni:) fel a fejjel, egyre könnyebb lesz!
Ha nem lenne ilyen picurka még a baba, azt ajánlanám, amit anno nekem az idős gyermekorvos : Legyen testvére. Meglátja a következő gyermeknél már csak mosolyog ezeken.
Szerintem a krónikus alvásmegvonás stressztüneteit érzi a legtöbb kisbabás anyuka. Depresszióról nem beszélnék ennyire rövid idő után, már csak a szorongás fokozódásának elkerülése érdekében sem…
Szóval úgy képzelem, kb. ezen megyünk át mindannyian. És hát minél később szülünk, annál inkább szorongunk, ez is igaz és tök normális. ‘Sajnos’ túl sokat tudunk (meg netezünk, ugye, hehe). Az előnye ennek viszont, hogy tudatosabban nevelhetjük a gyerekeinket – jó értelemben (vagyis a saját önismeretünket beépítve).
És hát a gyerekek idegrendszere nem érett még a hosszú alvásra, a ritmusuk nem egy felnőtt cirkadián ritmusa. Nem csak a szopi miatt. Az első hetekben ráadásul tök normális a fordított életmód, azaz éjszaka akítvabban, nappal többet alszanak, mivel a külvilág ingerei ilyen körülmények között hasonlítanak leginkább a méhen belüli élethez – ezt egy gyerekorvos mondta. Nekem megnyugtató és vígasztaló a tudat 🙂
Fura, én épp attól alszom nyugodtan, hogy van légzésfigyelőnk. Mondjuk egy téves riasztásunk sem volt soha. Nem vagyunk egyformák. 🙂
Első babánál az ember azért érzi úgy, hogy egy végtelen, nyúlós, nyállal, büfivel és kakival teli mocsárban fuldoklik, mert el sem tudja képzelni, milyen hamar vége lesz.
Mint mikor egy ismeretlen úton jársz. Bármelyik kanyar után ott lehet a cél, de mindegyik kanyar után egyre fáradtabb vagy, mikor mégis csalódsz.
Aztán visszafelé, vagy legközelebb csak mosolyogsz, hogy hipp-hopp, már ott is vagy, és az egész nem is volt olyan rémes.
Hidd el, a második (ésatöbbi 😉 ) babánál csak kapkodod a fejedet, hogy már hathetes, már forog, már felül?!
Még valami, nagyon fontos: egy ilyen kicsi babának még egyáltalán nem _kell_ átaludnia az éjszakát, hiszen az az életébe is kerülhet!
Örülj, hogy működik, jelez, ha éhes, vagy baja van. Te csak próbáld átvészelni ezt az időszakot, és keresd benne a jót. Olyan hamar elmúlik, meglátod (és jön más ;))
Mi szívesen vennénk, ha leírnád, kevés szó esik még mindig arról, hogy a rózsaszín köd csak egyetlen, ritka árnyalata az első hónapoknak.
Szia!
A dolog teljesen normális. Nyugi. Bár én is utálom hallgatni, ha a gyerek sír, de egy pár percet az elején érdemes kivárni, mert lehet, hogy tényleg csak nyekken egyet (vagy akár többet is), és alszik tovább. Élénken emlékszem még az első hetekre, hogy a manócska éjjeli etetése után mentem fejni, és közben hallgattam, hogy nyögdécsel és nyöszörög (és közben azon szurkoltam, hogy jaj, csak fel ne ébredjen), de nem sírt fel, hanem jó tíz perc nyöszörgés után aludt tovább. Sőt, arra is emlékszem, hogy az éjszakai szopi után feküdtem, és hallgattam a nyöszörgést, hogy nem bukik-e (mert ugye: “jaj istenem még megfullad”). Tényleg megoldás, ha egy órácskára el tudsz menni hazulról emberek közé vagy sétálni vagy bármi egyebet, amitől embernek érezheted magad, nem csak egy két lábon járó tehénnek. Én sem hittem el, de a múlt héten, majdnem négy hónap elteltével kipróbáltam, és működik. Ettől még nem leszel rossz anya, sőt. Másik kérdés (a döntés mindenkinek szíve joga): muszáj a légzésfigyelő? Mi is kaptunk, de én nem szereltem össze. A gondolatmenetem a következő volt: bár a mellettünk lévő szobában alszik, minden hangosabb lélegzetvételét hallom. Ha beriaszt, de tévesen (mert sokszor van ilyen) csak idegbeteg leszek vagy a végén már a tényleges riasztásra sem fogok reagálni. Ha meg tényleg baj van, akkor mi lesz? Csak annyi elsősegély tanfolyamot végeztem, amennyi a jogosítványhoz kellett, így annyit tudok, hogy egy csecsemőt orrán-száján kell lélegeztetni, “pipálva” plusz még valaki megjegyezte, hogy kicsit fújj, nehogy szétrobbanjon a tüdeje (na kösz, ettől sokkal jobban érzem magam). De mire kihívom a mentőt, az kiér, és én próbálkozom mi lesz?! No, de a jelenlegi poszt célja a nem a rémisztgetés. Esetleg apuka nem tudna hozzá néha felkelni (ne akard mindig kivenni a kezéből, hadd szokják egymást, lehet, hogy az elején ordít egy kicsit, de majd megtanulja mind a kettő, hogyan kell a másikhoz viszonyulni)? Sok sikert, és fel a fejjel.
Faradt, kimerult anyuka. Ez teljesen termeszetes. Nem konnyu! En is hasonloan ereztem. Megszuletett a kisfiam, csodalatos, gyonyoru, egeszseges kisbaba. Tejem nem volt eleg, tapszereztunk. A baba sokat sirt, nekem pedig nem volt segitsegem. 6 hetes koratol jobban aludt, de aztan jott a fogzas es megint kemeny ejszakaink voltak. De semmi nem tart orokke! Egy eves kora utan megint valtoztak a dolgok, jobban aludt, igy en is. Most mar 3 eves. Nagy ritkan ha zavar ejjel, akkor tenyleg valami baja van, egyebkent pedig o alszik a legjobban a csaladban. Fel a fejjel, probalj segitseget kerni, idonkent kiszakadni otthonrol, ha csak egy orara idonkent, az is segit. Meglatod minden rendben lesz! Sok-sok oromet fog Neked nyujtani a kicsi mano!
Szorongsz. Mindenhol ott akarsz lenni és maximálisan megfelelni.
Kimerültség mellett kezdődő depresszió. (A fiús anyák amúgy is hajlamosabbak rá.) Még nem állt helyre a hormonháztartásod.
Kérj segítséget a gyerek mellé, és szakadj ki mellőle, akár csak egy órára is.
Ha két hónaposan sem aludta át az éjszakát, készülj fel, hogy rossz alvó lesz, évekig; valószínűleg ő ez a típus. Sok ilyen van. (És általában a szorongó, felkapdosó anyák gyerekei ilyenek – hogy melyik volt előbb, tyúk vagy tojás, kérdéses.)
Az első hat hónap után könnyebb lesz, hidd el.
Kitartás, nekem is nehezen ment, de túl lehet élni. 🙂
Nálam a következők beváltak, persze mérlegeld saját döntésed alapján a dolgokat. 🙂
Ha van sok tejed örülj neki ez egy szuper dolog, akkor nincs szükség igazán tápszerre, nekem sajnos muszáj volt. 🙁
Az éjszakai alvás kitolódás segítése folyamatosan a cumival tök egyszerű volt, igaz gyakran kellett a kezem átdugnom a kiságyába félig alvás közben, hogy vissza tegyem a szájába ha kiesett, de ezzel sikerült pár hét alatt azt elérnem, hogy az éjféli és a hajnali 3 óra körüli kaja idő eltünt. Először az éjféli, aztán kitolódott a 3 órási, 4-5 órára, aztán egy idő után azt vettem észre, az este 8-9 közötti fürdetés és a legkésőbb este 10-ig befejezett utolsó kaja kitart neki reggel 6-8 közöttig!
Szerintem próbálj ki ilyen spéci cici formájú nyugtató/altató cumit, hogy tudja vele lenyugtatni magát, és fokozatosan fél órákat ki csúsztatva megszokja, hogy éjjel pihi van. 🙂
Nekem így sikerült, kíméletesen és fokozatosan. 🙂
Csatlakozok az előttem szólókhoz. 🙂 Semmi baj nincs veled. Csak annyi, hogy kimerültél.
Nekem az első pár hetek voltak ilyenek. Alig volt tejem és mind éhes volt, ordított és kikészültem. Hozzányúltam a tápszerhez és azóta nincs gond. 3 óránként eszik, éjjel 8-10 órát is alszik már, most múlt 3 hónapos. Azt mondom boldog vagyok vele.
De még így is, van amikor hisztis lesz, vagy csak simán nyűgös, és egyszerűen elönti a sz@r az agyamat és ordítok vele együtt. Mert valahol le kell vezetnem a feszültséget, meg mondom az igazat gyűlölöm a gyerek sírást.
De emberből vagyunk és mindenki megpróbálja a legjobbat kihozni magából, de vannak mély pontok. Az első fél év egy hatalmas mély pont, amit szabályszerűen túl kell élni valahogy. Én olyan fáradt voltam már, hogy napi 2x 1 órát tudtam csak pihenni vagy aludni, hogy hallucináltam a gyereksírást és éjjel neki mentem a zárt ajtónak mert azt hittem már kinyitottam magam előtt és sorolhatnám…
De nyugi… nem vagy egyedül!!! Hány millió anyuka túl ment ezen, hány millió gyerek felnőtt egészséges így is. Ne okold magad, jól csinálsz mindent, amiben bizonytalan vagy majd rá jössz mindenre, majd ki ismeritek egymást a kisbabáddal és egymásra hangolódtok. De adj magatoknak időt, és türelmet!
Hiába én is imádom és szeretem a gyermekem, de van amikor nálam is eldurran a dolog és kínomban én is ordítok. De jobb mintha szét vernék valamit a házban. Vezesd le valamivel a feszültséged, nem kell tökéletes anyának lenned, senki sem az! 🙂
Ha tudsz kérj valakitől egy kis segítséget, vagy hogy egy fél órára vigyázzon rá amíg te nyugodtan veszel egy forró fürdőt vagy ilyesmi. Napi fél óra kikapcsolódás kell! Sajnos nekem senki se tudott segíteni, csak nagyon ritkán. De meg kell adnod magadnak a szünetet, mert 24 órás műszak-ügyelet, nincs megállás most már. De annyi neked is kell, mert én emiatt depressziós és idegbeteg voltam. Ezt pedig a baba megérzi mint egy adó-vevő torony. 🙂
Nyugodj meg, a legtöbb anyuka így van ezzel a kezdeti pár hónappal. Mindenki, pár kivétellel átesik ezeken a nehézségeken, ami tényleg olyan mintha sosem akarna véget érni…
De hidd el te is leszel úgy mint a barátnőid, akik már nem is emlékeznek ők mennyire ki voltak akadva a szülés utáni hetekben, hónapokban. 🙂
Minden jót, és drukkolok neked! 🙂
Na ne aggódj, tök normális anyuka vagy! 🙂 Én végigszenvedtem az ELSŐ ÉVET! Imádom, imádtam, tökéletes, gyönyörű, de olyan rohadt nehéz időszak volt, hogy azt hittem belegebedek! De túléltük. És most már könnyebb! 21 hónapos, fut-szalad, kezd beszélni, nyugodt, jó kislány!
Az én babám jó alvó volt, de rettenetes evő és 6 hós korától állandóan nyavajgó! Idegroncs voltam néha, aztán javult picit az evés, meg elkezdett mászni, felállni, menni és eltűnt a nyarvogás. De én a mai napig parázó, azonnal rohanó anyuka vagyok! Ki ilyen, ki olyan. Fogadd el, hogy te parás anyuka vagy és fogadd el a negatív érzéseidet is. Jogod van hozzájuk. Ez is az anyasággal jár! 🙂
Dehogy van veled baj! Normális, hogy aggódsz egy rád bízott kis életért, ez nagyon komoly felelősség. Megértelek, hogy ugrasz minden nyekkenésre és azt is, ha aggódsz. Ráadásul kimerült vagy, mert soha nem alszod ki magad és az egész bioritmusod a feje tetején áll….
Szerintem olyasmi segíthet Neked, ha kimozdulsz, ha napközben van egy kis társaságod, akár internetes fórum….
Aztán majd az idő fog segíteni, mert ahogy fejlődik a picúr egyre nyugodtabb leszel ám. Jó lenne egy tapasztalt barátnő, aki meg tud nyugtatni, hogy mindent jól csinálsz, akivel öszintén beszélhetsz arról, hogy nagyon aggódsz és fáradt vagy….
És igen, az anyaság nem egy rózsaszín köd, ahogy a média beállítja, hanem nagyon kemény munka tengersok örömmel és bizony lesz benne bánat is….
Ezek a hormonok miatt vannak. Este etesd sűrűbben a babát, hátha bealszik éjjelre, és később kel fel. De ezt babája válogatja. 🙂 Ahogy írták fentebb: kinek mit dobott a gép.
Hiába mondják, hogy ne idegeskedj, úgyis fogsz. Majd elmúlik. Írj le egy papírra minden csodálatos dolgot, amit észrevettél rajta, hátha átsegít téged ezen a depis időszakon. Nőtt a haja, érdeklődően néz, kivilágosodott a szeme színe, szorosabb a fogása, kinyitja az ujjait, stb. Képzeld, ez a te gyereked, és napról napra ügyesebb! 🙂
De ne kapd fel minden nyekkenésre. Az én gyerekem úgy jött rá, hogy meg tud fordulni a hasáról a hátára, hogy nem rohantam oda felkapni, hanem hagytam a kiságyban mikor felkelt. Mindig pár perccel később megyek oda – persze kivéve, ha sír – és hagyom egy kicsit. Így teszi a legnagyobb felfedezéseket. Például most hason fekve játszik a cumijával – vagyis megint tanult valamit: hason fekve előre nyúl a kezével a dolgokért. És ezt csinálja már 10 perce, nem sír, nincs semmi baja, csak játszik. Én meg itt írok neked 🙂
Kedves Lili! Szerintem “csak” gyereked van. 30 évesen szültem – császároztak a szemeim miatt -, most 31 vagyok, Manóvári Bogyó Balázs 10 hónapos múlt és az első hetekből semmi másra nem emlékszem, csak a folyamatos rettegésre. Hogy én erre képtelen vagyok. Hogy én holtfáradt vagyok. Hogy én alkalmatlan vagyok anyának és egyáltalán hogyan is képzelhettem valaha is, hogy én egy-két gyereket nem fel fogok tudni nevelni, de egyáltalán: el fogok tudni látni. Folyamatosan bőgtem, vagy röhögtem magamon, néha a kettőt egyszerre és nem voltam ura sem a lelkemnek, sem a testemnek. Mint utóbb kiderült, ezen szinte mindenki átesik és leginkább a “rohadt hormonok” számlájára írja mindenki, hogy átmenetileg megkattan. Nem tudok mást írni, csak hogy idővel jobb lesz. Tényleg. A gyerek vagy aludni fog éjjel, vagy nem, vagy sírós lesz, vagy nem. Kinek mit dobott a gép. Lehet segíteni praktikákkal persze, etetéssel, tápszerrel – kövezzenek meg, én még szoptatni sem tudtam, de sok olyanról hallottam, hogy annyira kimerült az anya pár hónap alatt, hogy éjjelre jött a tápszer és a gyerek aludt, de persze mindenről neked kell dönteni. Szívesen leírom még, mi mindentől rettegtem, mit rontottam el, mit felejtettem el, mennyire nyomorultul éreztem magam, pedig mindenki azt várta: boldog legyek, mint még soha életemben. 🙂