Luca küldte el egy korábbi írásunkhoz lazán kapcsolódva, mi foglalkoztatja mostanában. Talán tanácsot vár, talán csak szerette volna megosztani valakivel.
A szeretős poszt kapcsán jutott eszembe, hogy írjak. Pedig nincs szeretőm, csak néha attól félek, amit érzek, már annak számít.
Nem találkozgatok senkivel, hacsak nem véletlenül.
Már tényleg nem is tudom, mi van.
Persze van egy férfi, és nem a férjemről beszélek. A játszótéren ismertem meg, egy apuka, aki a kislányát hozza minden nap. A kislány éppen annyi idős, mint a fiam, és nagyon jól eljátszanak együtt. Régebben csak köszöntünk egymásnak, és nem is szóltunk egy szót sem, de aztán, ahogy a gyerekek egyre nagyobbak lettek, és nem kellett állandóan a nyomukban járni, hanem le lehetett ülni a padra, beszélgetni kezdtünk. Semmiségekről. A munkájáról, a világról, a gyerekekről. Kiderült, hogy elképesztő jófej, és lassan észrevettem persze, hogy mennyire jól néz ki. Elkezdtem várni a találkozásokat, megfontoltam, milyen ruhában megyek a játszóra, bár akkor még magamnak sem vallottam be a dolgot.
Aztán egy napon egy barátnőmmel találkoztam a közeli kávézóban, a gyerekre a férjem vigyázott. A barátnőm késett, akkor még nem tudtam, hogy egyáltalán nem fog odaérni, és egyszer csak belépett az ajtón ő. A dolgozós ruháját viselte, sokkal jobban állt, mint a játszóteres, és akkor jöttem rá, hogy ez a pasi nekem nagyon bejön. Ő meg leült mellém – épp sütit vitt haza, de állítólag nem kellett sietnie -, és beszélgettünk megint, talán fél órát is, negyven percet, nem tudom, és amikor elbúcsúztunk, éreztem, hogy forog velem a világ, hogy valami bizsereg, szóval, tudjátok.
Azóta nagyon gyakran gondolok rá. Hogy mikor találkozunk, hogy milyen lenne, ha megint összefutnánk véletlenül és ilyenek. Nem részletezem, mennyire odavagyok érte, miközben van egy rendes férjem, semmi okom panaszkodni, talán csak hogy néha – egy ideje – rettentő egyedül érzem magam, megmagyarázni sem tudom.
Nem igazán tudom, mit csináljak.
Az az igazság, hogy néha borzasztóan furdal a lelkiismeret, attól félek, hogy ez már száz százalékos megcsalás. Sokkal inkább, mintha valakivel szexelnék, hiszen szerelmes vagyok, nem tudom kiverni a fejemből, állandóan rágondolok, és a képzeletbeli világomban nem feltétlenül csak beszélgetünk. Alig tudok a férjem szemébe nézni, nem tudom, hogy történhetett ez velem!
De hogy irthatnám ki magamból ezt az érzést?
A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam róla győződve, gyorsan felvettem a kapcsolatot a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címével, vagy a WhatsApp és viber telefonszámával a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel a kapcsolatot vele, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról
Hát, a “bejön az ajtón és már szexelünk is” időszak valóban elmúlik, de én szerelemnek gondolom az évek alatt elmélyülő, egyre intimebb és meghittebb közelséget is. Szóval a jó kapcsolathoz szerintem is hozzá tartozik az együtt élés képessége!!
Amúgy a poszthoz szólva: nekem volt egy első férjem, akitől a kapcsolatunk 7. évében váltam el egy ilyen érzés miatt. Tényleg befészkelte magát mindenembe az a másik (legvégül, hosszú hónapok múltán az ágyamba is 🙂 ) és rémisztőnek találtam 24 évesen a gondolatot, hogy mégis örökre a férjemmel kell maradnom. Szerencsére gyerekünk nem volt, így csak egy másik felnőttért és a saját – hibás – döntésemért érzett felelősséggel kellett megküzdenem. Így is évekig tartott egyébként, mire el tudtam egyáltalán képzelni, hogy talán mégsem kapom vissza az élettől azt, hogy elhagynak egy váratlan pillanatban. (Miközben az is nyilvánvaló volt, hogy a volt férjem mit tett hozzá a kialakult helyzethez.)
Szóval ezzel a történettel a hátam mögött, ismét házasként (egyébként nem azzal a férfival, akibe anno szerelmes lettem) azt gondolom, hogy ha megtörténne újra, hogy beleszeretek valakibe, azt hiszem mindent megtennék, hogy más legyen ezúttal a történet vége. Valószínűleg az életünk során időnként beleszeretünk másba is, mint akit társul választottunk. Viszont azt is gondolom, hogy nem lehet minden alkalommal elválni, ha ez bekövetkezik… A házasság minősége, a kapcsolat dönti el talán, milyen döntés születik. Szóval én Luca helyében azt hiszem azzal foglalkoznék főleg, hogyan is vagyok a férjemmel, és hogyan kerülhetnék közel hozzá újra. Még ha az új szerelem elvesztése szükségszerűen fájdalommal is járna.
Én ugy gondolom,hogy a férjeddel megszürkült a kapcsolatod és ezért veszel észre más férfiakat.Ha megcsalnád,nem lennél boldogabb,akkor az fájna és marcangolnád magadt,hogy miért tetted?Szerintem a férjeddel kellene többet foglalkozni,amig ő nem talál valakit,mert akkor már késő lesz.
Ez csak egy fellángolás. Kiszakadás a szürke hétköznapokból, a megszokottságból. A férjeddel is átélted ezt, azonban az együttélés, a közös gondok, a napi rutin elhomályosították mostanra az érzéseket. Egyszer már döntöttél, ugyanezt érezve. Légy hű magadhoz és a társadhoz…
Szerintem addig rajongás és nem valós egy kapcsolat, amíg nem állja ki a hétköznapok próbáját (pl. éjszakázások beteg gyerek miatt, kiállás egymás mellett, ha gond van, kitartás). A hab a tortán kamu szerintem. A helyedben többet beszélgetnék a pároddal, és megkeresném a kapcsot újra. Talán túl sokat is vagy nélküle, elhanyagoltan? Vmi közös elfoglaltság? Hobbi együtt?
Együtt élsz vele? Ha csak álmodozás, úgy szerintem is eltarthat. Rajongás, egy valójában – csak a fejünkben élő kép imádata. Élő, együttélős kapcsolatban kialszik a lángolás.
2 év???? Ááááá, akkor miért tartok 9-nél? 🙂
Először is, hülyeség, hogy ez rosszabb, mint a megcsalás. Ez egy érzés: nem nagyon tudsz ellene tenni. A megcsalás egy döntés: felelős vagy érte. Elhiszem, hogy nehéz, hogy felőröl. Nekem is volt hasonló, bár messze nem ilyen intenzív, mint a tiéd, pár éve, a férjem (akkor még nem volt az) egyik barátját találtam nagyon vonzónak. Meg is ijedtem, elmondtam a páromnak, aki tök jól fogadta. Elvégre attól, hogy a saját döntésünkből kapcsolatban vagyunk, még hat ránk a másik nem. Egy munkahelyen sztem általános amiről írsz, veled a játszótéren történt, na bumm. Amit tehetsz: elkerülöd. Nem mész a játszótérre, nem keresed a társaságát. Nehéz, de ezt tudod TENNI. Az érzéseidnek nem tudsz parancsolni, azok majd elmúlnak szépen lassan (vagy nem). Persze kérdés, hogy ezt akarod-e, vagy esetleg viszonyba keveredni. Én akkor se ítéllek el. A következményeivel te is tisztában vagy…
Azt inkább rajongásnak hívnám…
Ha az ember felrúg egy párkapcsolatot és családot egy másik miatt (mert szerelmes), összejön a másikkal és új családot alapítanak, 2 év alatt kiábrándul belőle/ jobb esetben átalakul működőképes baráti szeretetkapcsolattá. Távolról szeretni mondjuk bármeddig lehet, az inkább regénybe illő.
“De hogy irthatnám ki magamból ezt az érzést?” – ezt a kérdést sokszor felteszem magamnak én is. Egyelőre arra jutottam, hogy SEHOGY! A blogomban pont erről készülök írni. Ez olyan dolog, hogy jön, bekúszik a bőröd alá, a szívedbe, majd elönti teljesen az agyadat. Nem tudod, hogy hogyan történt, miért történt. Egyet tudsz: hogy van, és jó és boldogságot okoz neked. Olyan ritka ez az érzés az ember életében, és mindig a legrosszabbkor toppan be.
Sajnos nem segít! Én öt éve küzdök azzal a biológiai hormonális okkal és nem működik, nem tudom kiverni a fejemből a régi szerelmemet, és ugyanebben a cipőben járok.
Talán segít: A szerelemnek van egy biológiai hormonális oka, és kb. 2 év kell hozzá, és megszűnik magától.
Az egyik lehetséges folytatást már meg is filmesítették:
„Apró titkok” / „Little Children”
http://www.youtube.com/watch?v=2OTvgHXR8Aw