Először is szögezzük le, a mesefilm nem jó mese. Persze nagyon könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy – bár tudjuk, a képernyő bámulása mennyire káros a gyermek fejlődésére – a délutáni, esti altatást a laptopra bízzuk, vagy csak szeretnénk magunknak egy nyugodt fél órát. Ilyenkor elindítunk egy rajzfilmet, és azt hisszük, hogy nincsen semmi baj.
Vagyis miket beszélek, persze, hogy tudjuk, hogy baj van, hiszen legtöbben olvastunk Vekerdyt, ha máshol nem, hát a fészbukon. Tudjuk, hogy a tévé képernyőjét bámuló gyerek csak befogadója, nem alkotója a képeknek, nem fejlődik a fantázia, a készen kapott képek viszont sokkal jobban megterhelik az idegrendszert, mint amiket a gyerek saját fantáziából megalkot, amikor anya mesél neki.
Tudjuk, de legtöbben mégis bekapcsoljuk a tévét. S mire észbe kapunk, már nem tudjuk eldönteni, ki függ jobban? A gyerek, aki követeli a reggeli, délutáni, esti rajzfilmadagot, és mire kettőt pislantunk, már össze is jön a napi 3 órányi tévézés, amivel a magyar gyerekek 2 évvel ezelőtt nemzetközi mezőnyben elsők lettek. Vagy a szülő, akinek kényelmesebb esténként betolni a Némót, mint ugyanennyi időt altatással tölteni…?
A felnőtt kontroll nélküli mesenézés amúgy is rejt csapdákat. Első sorban azért, mert a felnőtt így nem tud reflektálni a problémás szituációkra, így a kisgyermek iránymutatás nélküli befogadó – nagyjából olyan, mintha rágás nélkül küldené le az ételt a gyomrába, hogy megeméssze.
Emellett még a direkt kisgyerekeknek készült mesék sem mindig felelnek meg a szülői normáknak. Vegyük például a nem kívánatos jelzőket, amelyek egy Mézga epizódban is bármikor előfordulhatnak (Gééééza, hülye vagy?), de legutóbb egy Dr. Bubó rész nézése közben kaptam fel a fejem a folyamatos hülyézésen, és persze az újabb mesék is hemzsegnek a különböző cifra kifejezésektől. A Tüptürüpp Dórában kántált „Swiper ne lopkodj” utasítás, amire a lebuktatott róka „a fenébe” válasszal felel, gondolom, nem csak engem kerget az őrületbe…
az említett rész, több nyelven 🙂
De mehetünk tovább! Feltűnt már, hogy a mai mesék a modern akciófilmek animációs átiratai? Forgatókönyv, sztori, humor, akció, mind, mind egy fajsúlyosabb szombati mozi rajzolt lenyomata. Legújabb csodálatomat a Hercegnő és a béka című rajzfilm vívta ki, amiben a történet alapját az a megállapodás szolgáltatja, hogy a főhősnő, aki csak egy jelmezbál erejéig hercegnő, megcsókolja a békát, hogy az átváltozva elvehessen egy igazi – pénzes – hercegnőt, s annak pénzéből majd támogassa megmentőjének étterem-alapítási szándékait. MI VAN???
Értem én, hogy a rajzfilmkészítők unják a sztenderd mesék nyolcszázötvenedik átiratát elkészíteni, de könyörgöm, muszáj az én gyerekemnek még az iskola előtt megismerkednie a pénzért bármit elkövető nőtípussal?
Az ostobán átírt végtörténetű Disney-filmekre meg külön haragszom, annak igenis jelentősége volt, hogy a kis hableány nem maradhatott életben, A párizsi Notre Dame rajzfilmváltozatáról pedig már ne is beszéljünk…
Azt a történetet már csak félve mesélem, ami természetesen egy ismerős ismerősével történt meg, hogy miután apuka leültette a tévé elé a gyerekeket, és nagy büszkén elindította a frissen letöltött Karmok harca című animációs filmet, csak az anya roppant erős netfüggésének volt köszönhető, hogy az első 2 perc hangulata miatt leguglizott meséről villám gyorsan kiderült, egy felnőtteknek szóló animációs horrort bámulnak most épp a csemeték…
Fogadjuk el, hogy ha lehet, leginkább ne nézzen a gyerek semmilyen mesét, hanem mi magunk meséljünk neki!
De a gyerekkönyvpiac ugyanúgy tele van buktatókkal, kerekfejű bárgyútörténetek, sztereotípiák elültetése, füle-farka nincs történetek, igénytelen rajzok, vagy egyszerűen csak az ideg, hogy a gyerek folyton ellapoz, a kicsi kitépi a kezedből a könyvet, összegyűri, elszaggatja, és még irgalmatlanul drága is a könyv…
A legjobb (egyébként a szakemberek szerint is), ha fejből mesélünk a gyermekeinknek, s ha úgy érezzük, hogy ehhez nem elég a fantáziánk, akkor elmondom, nálunk hogy megy ez: hozzánk minden este bekopog egy sas madár, aki elviszi a fiúkat egy-egy rövid, de izgalmas utazásra. Minden ilyen utazás egy éppen aktuális szituációt dolgoz fel, tegnap a (felújítás alatt álló) óvodát nézték meg, a munkagépekkel, de „jártak már” a nagymamánál, az elutazás előtt, strandon, orvosnál, erdőben, sziklán, sasfióka-látogatóban, a jegesmedvéknél, bálnáknál, kalózoknál, piacon, állatkertben, és sorolhatnám, napestig.
A történet aktuális hossza fáradtságomtól és türelmemtől függ, de mindig így kezdődik: „Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, s álmodjátok azt, hogy bekopog ide egy sas madár, és azt mondja: Szia Döme, szia Berci, van kedvetek ma velem repülni? S Ti felültök a hátára, jól megkapaszkodtok a tollaiba, és a sas madár huss, felrepül. Először olyan magasra, mint a fák, azután olyan magasra, mint a ház, azután olyan magasra, mint a templomtorony, majd felszáll egészen a felhőkig…”
A mese végén azután ugyanez visszafelé ismétlődik, elmesélem, miket látnak, ha lenéznek, és visszafelé megemlítjük az egyre közelebbi ismerős helyeket, míg végre a sas újra fokozatosan földet ér, s ők bebújnak mellém az ágyba, hogy azután arra nyissák ki a szemüket: Ébresztő, kész a reggeli (ez az én mesém a végére, mert egyébként mindig ők ébresztenek engem – persze nem reggelivel).
Nem tudom, hogy ez jó mese-e, de bevált.
Ti miről szoktatok mesélni?
A mesefilmmel én sem értek egyet. Nálunk megesett, hogy nyár elején, a legnagyobb kánikulában érte utol a bárányhimlő a fiaimat. Így hát mit volt mit tenni? A szaunává avanzsált tetőtéri másfél szobánkban tengettük mindennapjainkat. Természetesen rengeteget játszottunk, kézműveskedtünk, olvastunk, DE anyának akkor is kell főzni, mosni, takarítani, ha a gyerek három hétig, 24 órán keresztül vele van. És persze a gyerekek szívesen segítenek anyának a háztartásban is, de vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet velük megoldani a problémát. Akkor jól jön a tévé. Sajnos bele estem én is a csapdába, arra ocsudtam, hogy a gyerekek már egyedül kapcsolták be a harmadik hétre a tévét és akkor is kellett mennie, amikor épp gyurmáztunk a másik szobában. Akkor elég volt. Szerencsére a bárányhimlő távozott, mi pedig elutaztunk majd’ két hétre a Balatonra, ahol nem volt tévé. A gyerekek gyönyörűen eljátszottak, egyáltalán nem hiányolták a tévét. Hazafelé pedig megbeszéltem velük, hogy innentől otthon sincs tévé. És ezt azóta tartjuk is. Nagyon ritka, hogy egy-egy mesét megnéznek, de akkor is igyekszem figyelni arra, hogy mit néznek. Nálunk a Caillou sorozat vált be. Még én is szeretem. A Bogyó és Babóca sorozatot is kedveljük, és a feljebb már említett Bori sorozatot is. Azonban rájöttem, hogy még ezt a kis mese nézést is ki lehet váltanai általában hangoskönyvvel, így sorra szerzem be őket, mert a hosszú autókázást is jobban élvezik így.
Esténk pedig nem tellik el mese és éneklés nélkül. Gyermekeim azokat a meséket kedvelik igazán, ami róluk szól, vagy gyerekekről életszerű helyzetekben (Anna, Peti sorozat, Pöttyös Panni… stb). Próbálkoztunk hagyományos mesékkel is, de azokat leszavazták.
Viszont a mesék után, ha még nem aludtak el, akkor jöhet egy kis éneklés is, mint a Bóbita. Nagyon szeretik. 🙂
Gyermekkoromban apukám altatott minket este, aki autószerelő. Mit gondoltok ki volt a főhős, akivel rendre olyasmi dolgok történtek a mesében, mint ami velünk történt aznap? ( Főleg velem, mert hát valljuk be, én voltam a legelevenebb) A csíkos kistrabant. 😀 Mennyire imádtuk. Alig vártuk az estéket, hogy apu meséljen 🙂
Nálunk gyereknek van egy mesebeli mackó-alteregója, az én alteregóm pedig: Medvemama:). És alteregó-mackónak vannak nehézségei: csak azért is leveri a mézescsuprot a kredencről, de nem akarja összeszedni, bölcsibe kell mennie, néha meg csak mézet akar enni, de megfájdul a gyomra.
Nagyon nehéz nem rajzfilmet nézetni, ha a főzni kell este, és a gyerek nem tud segíteni, mert veszélyes, és csak 10 percig köti le a dolog – a rajzfilmnézés alternatívája anya nadrágjának lerángatása, míg anya főzne és heves ordítás – vegyééél feeeeeeeeeeel!!!!!!!
….
Szégyenlem.
Inkább pár rajzfilm.
Egyébként a Bori-sorozat nagyon bejön! Egy rossz szó nincs benne. Kulturált család, ami – a magam nevében beszélve – az én álmom is. (Ah, síelni! Ah, lovagolni a gyerekkel! Ah, úszótanfolyam! Ah, cuki óvónéni! Anya türelmes. Apa segít. Mint a mesében.)
Nekem Edesanyam kiskoromban minden este meselt…a NökLapja akkori összes szamat szet szabdalta nekem, hogy aztan a benne levö PöttyösPanni mesekböl szep könyvet varazsoljon. 🙂 Nalunk nem volt Sasmadar sem Varazsgömb. Edesanyam egy hetig ugyanazt a meset olvasta, majd masodik heten egy kis extremitast vitt bele, tesztelve, hogy figyelek-e. Figyeltem.
Ket evtizeddel kesöbb könyvszeretö, humoros, ertelmes felnött lett belölem.
A mai napig halas vagyok erte Edesanyamnak 🙂
Ez is nyilván gyerekfüggő, de abban igazad van, ha van alternatíva, akkor addig nincs baj, ha a gyerek nem a tévézést választja – mindig 🙂
Engem tényleg csak meglepett, hogy anyaszemmel mennyire másként látom a meséket, mint mondjuk egyetemistaként, amikor a Dragon Ballért rajongtunk :)))
Nálunk szerencsére sosem volt ilyen gond, hogy reggeltől estig tévézne. Én ezt annak tudom be, hogy sosem volt tiltott dolog, nem kellett harcolnia érte:) De lehet, hogy csak simán szerencsés vagyok:)
Igen, csak ezért írtam, hogy nagyon könnyű átesni a ló túloldalára. Nálunk – bevallom – volt már olyan, hogy mire észbe kaptam, a gyerekek (leginkább a nagyobb) már reggeltől estig a tévé előtt ült volna… Úgyhogy nála nagyon kell figyelni.
És lényegesen jobbak – bár jóval fárasztóbbak, nyilván – azok a korszakaink, amikor megemberelem magam, és egyáltalán nincs tévézés.
Nálunk egyébként úgy van, hogy tőlem aztán ne is legyen, mert soha nem nézem (ellenben zombulok a gép előtt, az se jobb :S), az apjuk meg akkor kapcsolja be, mikor a gyerekek mennek aludni.
Nálunk nem sas van, hanem varázsgömb, amivel oda repülhet, ahova csak akar. Általában mi is a történteket dolgozzuk fel ezzel a módszerrel.
Az esti altatás pedig úgy néz ki, hogy apa mesél, aztán jövök én énekelni. Ezek fix pontok, és ha a gyerek vevő rá, akkor “beszélgetünk”. Mostanában ez külön program, azért írtam idézőjelben, mert persze máskor is beszélgetünk, nem csak alvás előtt:)
Ez az alvás előtti beszélgetés pedig kifejezetten úgy szokott kinézni, hogy megbeszéljük, hogy mi történt a bölcsiben, mi volt rossz aznap, mi volt jó, és mi volt a legjobb (szigorúan ebben a sorrendben, hogy a jóval aludjon el).
Hű, ez a sas madaras dolog zseniális!! Tisztára mint egy relaxáció! Gondolom Döme és Berci imádják!
Mi még nem tartunk itt (a hasamnak énekelgetem a Bóbitát esténként..), de nagyon kíváncsi lennék, ki mit mesél és mekkora gyerekeknek!!
Én azért ezt így kerek-perec nem jelenteném ki, hogy nem jó a mesefilm. Igenis jó sok esetben. Nagyon jó fél óra (uram bocsá’ egy óra) Bogyó és Babóca, amikor szeretnék egy kicsit nyugodtan ellenni, vagy a gyereknek éppen ehhez van kedve. Amíg azt látom, hogy ha válsztani kell mesenézés vagy egyéb program között (szabadtéri játék, közös olvasás, egyéb közös program), akkor mindig az egyéb programot választja, addig nem aggódom. És azt sem gondolom, hogy attól, hogy egy gyerek néz mesét, feltétlen kimarad altatáskor az esti mese, vagy úgy általában a saját képzeletre építő történetek. Sokszor ráadásul együtt nézzük a mesét, és közben megbeszéljük, hogy mi történt benne.
Emellett számomra evidens, hogy tudom, hogy a gyerek mit néz meg, sosem ültetem le csak úgy a tévé elé, hogy na nézd, ami éppen megy, és engem meg hagyjál békén akármi van. Erősen szelektálom, hogy mi a neki való mese és mi nem az, és nem csak az a kritérium, hogy 6 év alatt felügyelet nélkül nézhető minősítésű legyen. Teljesen egyetértek azzal, hogy rengetek olyan mese van, ami gyakorlatilag nem mese, csak annak adják el.
Olyan világban élünk, aminek – ha tetszik, ha nem – szerves része a televízió is, amivel semmi baj nincs, jó szórakozási forma, bizonyos szabályok betartásával. És ugyan nem ez a fő szempontom nekem sem, de azért azt sem szeretném, hogy ha a gyereket azért rekesztenék ki a társai, mert soha nem nézhet mesét (nem ismeri az adott mesét, ami miatt kvázi kulturálatlan lesz szegény a maga korosztályában) A teljes tévé és mesefilmmegvonás nekem nagyon végletes megoldás lenne (kivéve persze, ha a szülők maguk sem néznek sosem tévét, mert akkor egyszerűen a családban ez a szokás).