Először is szögezzük le, a mesefilm nem jó mese. Persze nagyon könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy – bár tudjuk, a képernyő bámulása mennyire káros a gyermek fejlődésére – a délutáni, esti altatást a laptopra bízzuk, vagy csak szeretnénk magunknak egy nyugodt fél órát. Ilyenkor elindítunk egy rajzfilmet, és azt hisszük, hogy nincsen semmi baj.
Vagyis miket beszélek, persze, hogy tudjuk, hogy baj van, hiszen legtöbben olvastunk Vekerdyt, ha máshol nem, hát a fészbukon. Tudjuk, hogy a tévé képernyőjét bámuló gyerek csak befogadója, nem alkotója a képeknek, nem fejlődik a fantázia, a készen kapott képek viszont sokkal jobban megterhelik az idegrendszert, mint amiket a gyerek saját fantáziából megalkot, amikor anya mesél neki.
Tudjuk, de legtöbben mégis bekapcsoljuk a tévét. S mire észbe kapunk, már nem tudjuk eldönteni, ki függ jobban? A gyerek, aki követeli a reggeli, délutáni, esti rajzfilmadagot, és mire kettőt pislantunk, már össze is jön a napi 3 órányi tévézés, amivel a magyar gyerekek 2 évvel ezelőtt nemzetközi mezőnyben elsők lettek. Vagy a szülő, akinek kényelmesebb esténként betolni a Némót, mint ugyanennyi időt altatással tölteni…?
A felnőtt kontroll nélküli mesenézés amúgy is rejt csapdákat. Első sorban azért, mert a felnőtt így nem tud reflektálni a problémás szituációkra, így a kisgyermek iránymutatás nélküli befogadó – nagyjából olyan, mintha rágás nélkül küldené le az ételt a gyomrába, hogy megeméssze.
Emellett még a direkt kisgyerekeknek készült mesék sem mindig felelnek meg a szülői normáknak. Vegyük például a nem kívánatos jelzőket, amelyek egy Mézga epizódban is bármikor előfordulhatnak (Gééééza, hülye vagy?), de legutóbb egy Dr. Bubó rész nézése közben kaptam fel a fejem a folyamatos hülyézésen, és persze az újabb mesék is hemzsegnek a különböző cifra kifejezésektől. A Tüptürüpp Dórában kántált „Swiper ne lopkodj” utasítás, amire a lebuktatott róka „a fenébe” válasszal felel, gondolom, nem csak engem kerget az őrületbe…
az említett rész, több nyelven 🙂
De mehetünk tovább! Feltűnt már, hogy a mai mesék a modern akciófilmek animációs átiratai? Forgatókönyv, sztori, humor, akció, mind, mind egy fajsúlyosabb szombati mozi rajzolt lenyomata. Legújabb csodálatomat a Hercegnő és a béka című rajzfilm vívta ki, amiben a történet alapját az a megállapodás szolgáltatja, hogy a főhősnő, aki csak egy jelmezbál erejéig hercegnő, megcsókolja a békát, hogy az átváltozva elvehessen egy igazi – pénzes – hercegnőt, s annak pénzéből majd támogassa megmentőjének étterem-alapítási szándékait. MI VAN???
Értem én, hogy a rajzfilmkészítők unják a sztenderd mesék nyolcszázötvenedik átiratát elkészíteni, de könyörgöm, muszáj az én gyerekemnek még az iskola előtt megismerkednie a pénzért bármit elkövető nőtípussal?
Az ostobán átírt végtörténetű Disney-filmekre meg külön haragszom, annak igenis jelentősége volt, hogy a kis hableány nem maradhatott életben, A párizsi Notre Dame rajzfilmváltozatáról pedig már ne is beszéljünk…
Azt a történetet már csak félve mesélem, ami természetesen egy ismerős ismerősével történt meg, hogy miután apuka leültette a tévé elé a gyerekeket, és nagy büszkén elindította a frissen letöltött Karmok harca című animációs filmet, csak az anya roppant erős netfüggésének volt köszönhető, hogy az első 2 perc hangulata miatt leguglizott meséről villám gyorsan kiderült, egy felnőtteknek szóló animációs horrort bámulnak most épp a csemeték…
Fogadjuk el, hogy ha lehet, leginkább ne nézzen a gyerek semmilyen mesét, hanem mi magunk meséljünk neki!
De a gyerekkönyvpiac ugyanúgy tele van buktatókkal, kerekfejű bárgyútörténetek, sztereotípiák elültetése, füle-farka nincs történetek, igénytelen rajzok, vagy egyszerűen csak az ideg, hogy a gyerek folyton ellapoz, a kicsi kitépi a kezedből a könyvet, összegyűri, elszaggatja, és még irgalmatlanul drága is a könyv…
A legjobb (egyébként a szakemberek szerint is), ha fejből mesélünk a gyermekeinknek, s ha úgy érezzük, hogy ehhez nem elég a fantáziánk, akkor elmondom, nálunk hogy megy ez: hozzánk minden este bekopog egy sas madár, aki elviszi a fiúkat egy-egy rövid, de izgalmas utazásra. Minden ilyen utazás egy éppen aktuális szituációt dolgoz fel, tegnap a (felújítás alatt álló) óvodát nézték meg, a munkagépekkel, de „jártak már” a nagymamánál, az elutazás előtt, strandon, orvosnál, erdőben, sziklán, sasfióka-látogatóban, a jegesmedvéknél, bálnáknál, kalózoknál, piacon, állatkertben, és sorolhatnám, napestig.
A történet aktuális hossza fáradtságomtól és türelmemtől függ, de mindig így kezdődik: „Aludjatok jól, álmodjatok szépeket, s álmodjátok azt, hogy bekopog ide egy sas madár, és azt mondja: Szia Döme, szia Berci, van kedvetek ma velem repülni? S Ti felültök a hátára, jól megkapaszkodtok a tollaiba, és a sas madár huss, felrepül. Először olyan magasra, mint a fák, azután olyan magasra, mint a ház, azután olyan magasra, mint a templomtorony, majd felszáll egészen a felhőkig…”
A mese végén azután ugyanez visszafelé ismétlődik, elmesélem, miket látnak, ha lenéznek, és visszafelé megemlítjük az egyre közelebbi ismerős helyeket, míg végre a sas újra fokozatosan földet ér, s ők bebújnak mellém az ágyba, hogy azután arra nyissák ki a szemüket: Ébresztő, kész a reggeli (ez az én mesém a végére, mert egyébként mindig ők ébresztenek engem – persze nem reggelivel).
Nem tudom, hogy ez jó mese-e, de bevált.
Ti miről szoktatok mesélni?
