Patakokban folyik rajtam a víz, egyrészt a kapkodás, de nagyrészt a stressz miatt.
Mert persze, hogy az utolsó utáni percben derül ki, hogy a nagynak nincs szandija, csak az, amit egész nyáron hordott, úgyhogy most egy gyorsszerviz, szivacsos dörzsölés, addig, amíg a neten beszerzett (de még nem próbált) lábbelik meg nem érkeznek, jó lesz ez is!
Csak fő a nyugalom! Mindent megoldunk!
Két póló, két melegítő alsó, egy vékony hosszú ujjú felső, egy vastagabb hosszú ujjú felső, 4 kisgatya, benti cipő, pizsama, tornacucc (banyek, tappancsos zoknit azonnal keresni, az kimaradt!). Ágynemű. Mindez kétszer. Mintha költöznénk, vagy nyaralni indulnánk!
Pedig csak kezdődik a tanév, indul az óvoda. A családból két gyereknek is.
Szeptember 1-je van, indul a korán kelés, a reggeli rohanás, a noszogatás, hogy öltözz már, szállj le a kanapéról, ne szaladj el, hadd adjam rád a nadrágot, reggelizz már, fogmosás!, nem, ne vedd elő az autópályát, máris indulunk, hol a cipőd?, kacsaláb, nyomd már bele, pulcsi is kell, hol a sapkád?, persze, hogy esik, esőkabát, gumicsizma, induljunk már, hol az öcséd???
Nyilván holnapra itt a hidegfront is, hadd szokja az ökör a szántást, egyből bele a közepébe!
De a francba már! Ma is, tegnap is megnyertem a nap szaros gatyája díjat, holnap pedig kezdődik az ovi! Pedig az elmúlt hét olyan szépen alakult már! És most megint, kezdődik elölről az egész!
Persze a középsőm óvónőjével nem tudtam beszélni, mert a múlt heti ismerkedés az óvodai felújítási munkálatok miatt elmaradt, így holnap teljesen ismeretlenül dúródom majd oda a reggeli tumultusban, és a sok aggódó szülővel vállvetve próbálom majd megismertetni a gyerekemet érintő problémákkal az óvónőt.
És mindeközben próbálom felkészíteni a gyerekemet, hogy nem biztos, hogy maradhat, és arra is, hogy lehet, hogy ott fog maradni… Persze én magam is minden percben mást gondolok, most például azt, hogy holnap a középső nem marad az óvodában, csak körülnézünk, megbeszéljük a továbbiakat, és ennek fényében megy, vagy nem megy keddtől oviba.
Így már ez nem is a 0., hanem a -1. nap. Hurrá, máris nyertem egy napot! Fejben!
Egy nap alatt a világot meg lehet váltani! El lehet menni a postára a csomagért, amit akkor kézbesítenek, amikor épp azért nem vagyunk otthon, mert óvodába kísérem a csemetéket, és lehet kicserélni az ideiglenes benti cipőket, el lehet húzni a mézesmadzagot a bizonytalan gyerek előtt, hogy márpedig az ovi jó, és csak egy kicsi odafigyeléssel ő is ott maradhat, talán még jót is tesz, hogy „dolgavégezetlenül” hazajön, míg a bátyja ott marad. Legfeljebb pár héttel megtoldjuk ezt a nyári szünetet.
Érzem, hogy kicsit oldódik bennem a stressz, most már mindegy, az év elkezdődik, a szobatisztasági projekt nem jött össze időre, de most talán végre mind a ketten el tudjuk engedni ezt a dolgot. Ő vágyakozni kezd az ovira, s ezért képes „áldozatot” is hozni, én pedig hagyom, hogy végre a maga tempójában tegye a dolgát, szó szerint.
Egy gyereket így is benyel a rendszer, egyet meg még kicsit megtartok magamnak…
Nálatok hogy ment?
Ó, és az egészséges igazolást ugye nem felejtettétek el?!
Amúgy ha közintézmény munkatársaként elő tudtam teremteni a vécépapírt, meg sok minden mást is, akkor talán mégiscsak ezen a világon élek, nem? Bocs.
Mellesleg az anyukákat és a gyerekeket próbálom védeni az óvodák hülyeségével szemben, ha esetleg nem lenne egészen világos. Döntsd el, hogy panaszkodsz az ovikezdésre vagy jónak tartod úgy, ahogy van.
“Vécépapír általában van a közintézményekben, legalábbis kellene, hogy legyen.” Ezt írtam, nem azt, hogy minden közintézményben van. Egyébként az óvónénik is otthonról visznek be maguknak? Mert hát ha egyszer nincs ugyebár. És az ovi akkor is ovi kellene, hogy legyen, ha nem kötne ki ennyi cafrangos bevinnivalót. Régen az embereknek semmijük sem volt, három gyerek hordott egy cipőt, mégis elmentek az iskolába és hasznosabb volt, mint a mai tanítás…
A késős dolgot meg végképp nem értem, te panaszkodtál a bejegyzésedben a reggeli őrület miatt.
Amúgy továbbra is fenntartom, hogy az oviknak ebben iszonyú rugalmasnak kellene lenniük. Nem azért, hogy az anyukák hagyják őket délig fasínezni, hanem azért, mert m é g c s a k h á r o m é v e s e k, könyörgöm! Valaki mesélje már el, hogy mi olyan eszméletlen fontos dolog történik egy óvodai foglalkozáson, amibe nem lehet késve becsatlakozni! Köszi. És ha így is van, akkor azt is mondjátok már el, hogy akkor az ilyen szuper-über fontos megszakíthatatlan foglalkozásokat mért nem délutánra teszik, a délelőtt meg szóljon a kötetlen játékról pölö.
Lehet, hogy nem ezen a világon élek, de akkor Vekerdy sem. Az ő óvodákról-iskolákról alkotott véleményét megismerve merek egyáltalán az enyémnek hangot adni. A kettő igen közel áll egymáshoz, csak én kevésbé disztingválok. fogalmazok.
Azt hiszem, kimondtad a lényeget: az új rutin, új szokásra való átállás az, amitől stresszesebbek vagyunk, sietősebbek, hiszen most próbálgatjuk, hogy mit hogy csináljunk, hogy minden rendben legyen (az elmúlt 3 napban egyre korábban kelek ki az ágyból, és egyre később indulunk el… percekről beszélek, de akkor is, ki érti ezt? 🙂 ).
Belejövünk, tudom.
De milyen jó volt ránézni reggel az órára, és azt mondani, óóóóóóóóóóóóóó, végre negyed nyolcig aludtak! 😛
Alapvetően nyugodt embernek gondolom magam. De az idei ovikezdés nekem is okozott némi stresszt augusztus utolsó hetében. Főleg, hogy a kisebbik gyermekem képtelen beszokni a bölcsödébe. Ellenben a nagyobbik már másfél hónapja azzal nyúz, hogy mikor mehet már az oviba?! Vele sosem volt gond. Imádta a közösséget mindig, és sosem aggódott, hogy visszamegyek-e érte bölcsibe, oviba. Tudta, hogy igen. De a kicsinél valamit elronthattam, mert ő egész nap sírdogál, hogy menjek vissza érte… 🙁
Ám sajnos eljött a szeptember, anyának lejárt a szabadsága, és négy és fél “szabadon” eltöltött év után bizony vissza kell mennie dolgozni. Így menni kell a bölcsibe, oviba. És át tudom érezni Nemlajos helyzetét, nagyon is! Reggel hatkor kelni, hogy fél hét előtt indulhassunk, hogy anya beérjen időben a munkahelyére, hogy délután eljöhessen időben, hogy odaérjen a gyerekekért mielőtt bezárják őket az oviba, bölcsibe. (Persze ilyen nem fordulhat elő, de az emberben egész nap benne van a rohanás, hogy mielőbb a gyerekeivel lehessen – főleg, hogy anya tudja, hogy a kicsi egész nap sír után…)
És igenis számít, hogy időben érj be az oviba, még ha nem is dolgozol akkor is. És a pizsamát sem azért adják rájuk, mert az ágy vagy a gyerek tisztaságát féltenék…
De a lényeg, hogy igen… a rohanás mindenképp megvan. Minél több gyerek, annál nagyobb szervezést igényel.
De azért az első 1-2 hétben kialakul a rendszer, a rutin, és minden megy flottul.
Leszámítva, hogy a kicsi továbbra sem kedveli az anyátlan helyzetet… 🙁
Szegénykék… Remélem gyorsan belerázódnak ők is!
Mintha csak magamat olvastam volna, köszi 🙂
először csak azt akartam megkérdezni, hogy vajon ebben az országban élsz-e (minden közintézményben van wc-papír), a végére oda jutottam, hogy már azt is megkérdőjelezem, hogy ezen a világon.
Képzeld, egy 3 évest nagyon nehéz lekötni, hát még 25-öt, és akkor berombol a 26-ik, búcsúzkodik, üdvözöl, rossz kedve van, bömböl. Lehet, jobban zavarja egy késő a foglalkozást, mint a deriválók hadát.
Reggeli kapkodás nincs, sietés van. Mert ha hagyod, hogy a gyerek kiessen a ritmusból, akkor még délben is a fasíneket pakolja. Három meg pláne.
Első nap az első szülöttem zokogott, második nap a második…
Az öltözésről a Mi kell az óvodába c. bejegyzésből idézek (linkelni ugyebár nem lehet): “Tudom, sok óvodában nincs ekkora cécó az öltözés körül, nálunk viszont átöltözés van reggel, ahogy megérkeznek, azután a foglalkozás után, mikor kimennek az udvarra, amikor visszajönnek az ebédhez, ebéd után pizsamába, alvás után benti ruhába, és amikor jönnek haza, akkor a hazamenősbe. Nyáron, jó időben nincs ennyi etap, de az ősz, eső, sár, és a téli overallszezon sajnos erről szól.” Nyáron nincs is ovi, nem? A többi meg szerintem egyszerűen nem normális, az óvodának nem erről kellene szólnia. A tisztasági csomagot sem értem. Az ovik gyerekszám után kapják a pénzt, nem hiszem el, hogy nem tudnak beszerezni vécépapírt. Mégis mennyit használ el ilyesmiből egy hároméves?? Vécépapír általában van a közintézményekben, legalábbis kellene, hogy legyen. Iskolákban, rendelőkben, kórházakban, hivatalokban. Egyszer dolgoztam egy kultúrházban, na azok nem kapnak semmi pénzt a fenntartótól, csak ami a rezsi töredékére elég, mégis mindig megoldottuk, hogy legyen klotyópapír a vécében, jé.
A reggeli kapkodás nekem megint felfoghatatlan. Egy háromévestől nem lehet elvárni, hogy felnőtt módjára időre csináljon mindent. Micsoda baromság már ez! Főleg, ha kistesó is van, mint ahogy nálunk is lesz. Na és mi van, ha foglalkozás közben ér be?? Gondolom, nem a deriválásban zavarja meg a többieket, ugyan mér olyan nagy ügy, ha késik egy kicsit? Vagy akkor legyen az ovi rugalmasabb és tegyék tízre a foglalkozást.
Szobatisztaság hiánya pedig nem lehet kizáró ok az óvodába járásnak, ezt az óvónénik is legyenek szívesek tudomásul venni és megemészteni, ha már egyéb dolgokban ennyire merevek.
Jaj, már most úúúútálom az egészet, az óvoda jelen formájában úgy egy nagy marhaság, ahogyan van! Itt az ideje, hogy a szülők összefogjanak és fellépjenek végre a gyerekek és a saját érdekükben, elvégre az ovik értünk vannak és nem fordítva. Úgyhogy gondolkozzanak már el az óvodavezetők egy kicsit azon, hogy mit művelnek, mit várnak el, mit nyújtanak és mit okoznak a gyerekekben és a szülőkben és ez mennyire jó vagy káros valójában.
Bizony minden kezdet nehéz! Kinek így, kinek úgy. A “bejáratás után” pedig a problémák sem olyan nagyok, mint eleinte. A segítséget pedig igénybe kell venni, ha van rá lehetőség!
Csizi, nem bírom ki, hogy ne válaszoljak! 😀 Szóval ha az ovikezdés csak jövőre lesz aktuális, akkor vigyázat, SPOILER következik! 😛
A rengeteg váltóruha többnyire tartalék, tehát csak “balesetek” esetén szükséges. Balesetek pedig előfordulnak. Szegény kisfiamat egy nap úgy elkapta a hasmenés, hogy nem ért ki a wc-re időben. Egymás után háromszor. Telefonáltak nekem, hogy menjek érte, s vigyek be még ruhát, mert már az összeset “elhasználta”, amije volt, s innen-onnan összevadászott nadrág és zokni volt rajta. (Ő stabilan szoba- és ágytiszta, de vannak csoporttársai, akik tavaly a délutáni alvás során rendszeresen bepisiltek.) Előfordult olyan is, hogy az óvó néni véletlenül leöntötte vízzel vagy levessel a gyereket. Ritkán, de megesik az ilyesmi. A tartalék váltóruhák amúgy többnyire az oviszsákban pihennek az év végéig. (A mi ovinkban nem öltöznek pizsamába a gyerekek az alváshoz, de mindenhol más a szokás.)
Ami a reggeli kapkodást illeti, az részben a szülő hibája is lehet, ha nem volt elég előrelátó, illetve mindent az utolsó pillanatra hagyott. (Sajnos én is ilyen vagyok, de idén azért már viszonylag összeszedtem magam.) Az óvodában szoros napirend van, s – nálunk legalábbis – meghatározták, hogy meddig kell beérni a gyerekkel. 9 óra után nem kapnak már reggelit. (Állítólag házi rendbe fogják foglalni, hogy nem is fogadnak gyereket 9-fél 11 között, amikor foglalkozás van.) A foglalkozásokat nem szabad megzavarni például azzal, hogy 5 percenként újabb gyerek esik be az ajtón.
Persze időben kell elkezdeni készülődni, de akinek pici gyereke van, az nagyon jól tudja, hogy szinte mindig közbejön valami. Ma például mire rávettem a középsőt, hogy felvegye a cipőjét, addigra kitalálta, hogy szomjas. Adtam neki egy pohár szörpöt, amivel sikeresen leöntötte magát. Cipő le, átöltözés. Megint nem akarta felvenni a cipőt. Nagy nehezen feltuszkoltam a lábára, erre felsírt a legkisebb, hogy éhes. OK, akkor én vettem le a cipőmet, bementem megszoptatni, cipő vissza. Közben az idő vészesen telik, az ovi meg relatív messze… (1,3 km.) Ha nagy nehezen elindulunk, útközben minden bogarat, Trabantot (három is szokott parkolni az Andrássyn, számon tartjuk őket 🙂 ), trolit meg kell csodálni, tehát nagyon lassan haladunk. Ha megérkeztünk, jön az átöltöztetési macera, amikor is az amúgy ügyes és önálló legnagyobb nem hajlandó egyedül öltözni. A középső eközben összevissza szaladgál, a legkisebbre ismét rátör a szopizhatnék… Egy gyerekkel nyilván sokkal egyszerűbb a helyzet, de Nemlajoséknál is három van, s náluk is biztos nagyon hasonlóan zajlik mindez.
Az óvónővel való beszélgetés pedig pont nagyon fontos lett volna Nemlajosnak, mivel az óvodát de facto csak szobatiszta gyerekek kezdhetik el, a középső fiúcska viszont még nem teljesen az. Ezért még az is bizonytalan volt, hogy mehet-e. Ha igen, akkor meg pl. amiatt aggódik a szülő, hogy hogy kezelik majd a “baleseteket”. A mi ovinkban sajnos nem egyszer szemtanúja voltam a megszégyenítésnek, kiabálásnak, idegeskedésnek. 🙁 (Ilyenkor nagyon örültem, hogy az én kisfiam sosem pisil be.)
Szóval teljesen át tudom érezni Nemlajos helyzetét.
Kívánom, hogy nálatok jövőre ennél gördülékenyebben menjen a dolog! 🙂
Találtam egy Vekerdinek tulajdonított szerintem jó kis idézetet, ami lehetne akár saját gondolatom is, de mondjuk én máshogy fogalmaznám.
“Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”
Vekerdy Tamás
Köszönöm a védelmet!
Amanda, nem szerettem volna gúnyosnak tűnni, csak nem értem, mi ez a határtalan értetlenkedés, mert 3 év után kikerül a teljes körű szimbiózisból a gyerekem? Szerintem ez igenis fontos, lényeges dolog. És igen, nekem nehezemre esik a döntés, emiatt végig bizonytalan vagyok, hogy vajon a jobb utat választom-e. Így volt ez most is. Menjen, maradjon, érett, nem érett, sérül-e, nem sérül?
Nyilván emberek milliói mentek úgy óvodába, hogy a szülei észre sem vették, hogy már nincs otthon, sőt, az is lehet, hogy az óvónő sem, hogy ott vannak. Ettől még lehet belőle ember. Akármilyen is 🙂
Baj, ha érzem a felelősséget, ami egy (három) kisember életre hívásával szállt rám?
Biztos, hogy nem csinálom tökéletesen, de baj, ha lélekkel csinálom? Az én lelkemmel. Ami olyan, amilyen:)
Jövőre majd megbeszéljük, jó? 😉
Szerintem nem kellene ennyire túlsilázni az ovikezdés, de nyilván most még könnyen vagyok, mert nekünk csak jövőre lesz aktuális.
Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy az óvodák is nagyban felelősek azért, hogy az anyukák megőrülnek szeptemberben. Minek annyi váltóruha??? Otthon sem öltöztetem át a gyereket hatvanhatszor, valahányszor mást csinálunk, mint előtte. Még a nappali alvás is ugyanabban a ruhában megy, mint amiben kint játszott előtte – és jé, nincs tőle semmi baja. A reggeli kapkodás mire jó? Mi van akkor, ha a gyerek később ér be az oviba? Tán lemarad egy átöltözésről vagy mi? Óriási veszteség. 🙂 Nem sikerült az óvónővel beszélni? Páff. Lehet, hogy rosszhiszemű vagyok, de szerintem amúgy sem sokat nyomott volna a latba, a pedagógusokból úgy általában kiindulva, persze mélységes tisztelet a kivételnek. És így nagyjából ennyi, más gondra nem emlékszem a cikkből.
Nyugi! Minden anyuka kiborul, amikor a pici gyereke kiszakad az otthon biztonságából és gonosz óvónénik meg mindenféle szedett-vedett hülyegyerekek közé kerül. Totál érthető. Én most még belegondolni sem szeretek. De azért ennyire nem kell rágörcsölni. Majd kialakul szépen minden magától.
És a napi gonoszság: Hősnőm mesélte, hogy annyiszor kellett rohanniuk éjszaka az ügyeletre gyalog az asztmás gyerek miatt. A lakásban persze akkoriban vágni lehetett a cigifüstöt.
Én is ismerek ilyen asszonyt. 20 éven át napi 2-3 órákat aludt, éjjel takarított és főzött! Nem sajnálom tőle. Nekem szerencsére lehet délutáni programom a gyerekkel. És imádom a mosogatógépet is!
Mesélj Nemlajos, milyen volt?
Nem hinném, h gúnynak szánta, csak úgy jön le, h mit nyavajog, mikor másnak így meg így is ment.
Attól, h valakinek így megy így sikerült valami, nem jelenti azt, h más, akinek nem úgy megy, az nyavajog ha elmondja, mi van.
Ennyi erővel én is mondhatnám, mikor valaki panaszkodik, h nehéz az egyetem, h bezzeg nekem nem volt se ipod-om, se okostelefonom puskázni, meg bicajjal kellett járnom autó helyett, meg mittomén, de ettől még az ő problémája, érzései nem lesznek semmivel sem kevesebbek szerintem.
„Köszönöm szépen” a gúnyos választ…
Remek buli lesz, meglátod… 😛
A nagynak nálunk sem kértek egészséges igazolást, csak az újaknak.
Isten éltesse erőben, egészségben!
Azért nem baj, ha most kicsit még pityogok egy sort, hogy aztán 25 év múlva legyintsek, és azt mondjam, ó, nekem még mosogatógépem sem volt, meg wii-m sem, meg nem is autóval jártunk az oviban, de köszönöm, jól vagyok, nem is beszélve anyámról, aki… és sorolhatnám (remélem, lesz alkalmam mondani 😉 )
Egyébként én pont azért írom le, hogy mit érzek, hogy negyed század múlva is pontosan tudjam, ha már felidézni nem tudom.
Én nem emlékszem ilyen patakvíz-stresszre, kapkodásra, cirkuszra. (Közel negyed százada szültem az ikreimet – és nem volt segítségem, „csak” a férjem, közben egyetemisták voltunk. Nem volt automata mosógépünk, ahogy persze mosogatógépünk se, no meg kocsink se: oviba busszal vagy villamossal… a „tömegnyomorban”.) A gyerekeim kétéves korukra szobatiszták voltak, pedig nem hajtottam őket… és működött a családon belüli logisztika… És: anyósom hat gyereket nevelt („orgonasípok”, egymás után) az isten háta mögött… Majdnem egy kilométerről cipelte a vizet a vállán átvetett rúdra akasztott vödrökben (mint a távol-keletiek), esőben, sárban, hóban, fagyban. Teknőben mosott, ellátta az állatokat, művelte a házi kertet, sütötte a kenyeret… (Mint a többi asszony a faluban!) Minden gyerekének diplomát „adott a kezébe”. És köszöni szépen, jól van.
Szerencsére a nyári szünet után mégsem kértek egészséges igazolást: egy kört megúsztam. 🙂 Mi tegnap este fél 9-kor értünk haza vidékről. Fürdetés, vacsora, elpakolás, macskák ellátása, macskahányások feltakarítása után még nekiláttam összekészíteni az óvodába a csomagot, az új lábbelikbe belerajzolni a jelet stb. Ma reggel Andris örömmel kelt fel, várta, hogy találkozzon a csoporttársaival, az apja vitte óvodába, ennyivel könnyebb dolgom volt. A neheze délután jön, amikor is először megyek érte két testvérrel…