Patakokban folyik rajtam a víz, egyrészt a kapkodás, de nagyrészt a stressz miatt.
Mert persze, hogy az utolsó utáni percben derül ki, hogy a nagynak nincs szandija, csak az, amit egész nyáron hordott, úgyhogy most egy gyorsszerviz, szivacsos dörzsölés, addig, amíg a neten beszerzett (de még nem próbált) lábbelik meg nem érkeznek, jó lesz ez is!
Csak fő a nyugalom! Mindent megoldunk!
Két póló, két melegítő alsó, egy vékony hosszú ujjú felső, egy vastagabb hosszú ujjú felső, 4 kisgatya, benti cipő, pizsama, tornacucc (banyek, tappancsos zoknit azonnal keresni, az kimaradt!). Ágynemű. Mindez kétszer. Mintha költöznénk, vagy nyaralni indulnánk!
Pedig csak kezdődik a tanév, indul az óvoda. A családból két gyereknek is.
Szeptember 1-je van, indul a korán kelés, a reggeli rohanás, a noszogatás, hogy öltözz már, szállj le a kanapéról, ne szaladj el, hadd adjam rád a nadrágot, reggelizz már, fogmosás!, nem, ne vedd elő az autópályát, máris indulunk, hol a cipőd?, kacsaláb, nyomd már bele, pulcsi is kell, hol a sapkád?, persze, hogy esik, esőkabát, gumicsizma, induljunk már, hol az öcséd???
Nyilván holnapra itt a hidegfront is, hadd szokja az ökör a szántást, egyből bele a közepébe!
De a francba már! Ma is, tegnap is megnyertem a nap szaros gatyája díjat, holnap pedig kezdődik az ovi! Pedig az elmúlt hét olyan szépen alakult már! És most megint, kezdődik elölről az egész!
Persze a középsőm óvónőjével nem tudtam beszélni, mert a múlt heti ismerkedés az óvodai felújítási munkálatok miatt elmaradt, így holnap teljesen ismeretlenül dúródom majd oda a reggeli tumultusban, és a sok aggódó szülővel vállvetve próbálom majd megismertetni a gyerekemet érintő problémákkal az óvónőt.
És mindeközben próbálom felkészíteni a gyerekemet, hogy nem biztos, hogy maradhat, és arra is, hogy lehet, hogy ott fog maradni… Persze én magam is minden percben mást gondolok, most például azt, hogy holnap a középső nem marad az óvodában, csak körülnézünk, megbeszéljük a továbbiakat, és ennek fényében megy, vagy nem megy keddtől oviba.
Így már ez nem is a 0., hanem a -1. nap. Hurrá, máris nyertem egy napot! Fejben!
Egy nap alatt a világot meg lehet váltani! El lehet menni a postára a csomagért, amit akkor kézbesítenek, amikor épp azért nem vagyunk otthon, mert óvodába kísérem a csemetéket, és lehet kicserélni az ideiglenes benti cipőket, el lehet húzni a mézesmadzagot a bizonytalan gyerek előtt, hogy márpedig az ovi jó, és csak egy kicsi odafigyeléssel ő is ott maradhat, talán még jót is tesz, hogy „dolgavégezetlenül” hazajön, míg a bátyja ott marad. Legfeljebb pár héttel megtoldjuk ezt a nyári szünetet.
Érzem, hogy kicsit oldódik bennem a stressz, most már mindegy, az év elkezdődik, a szobatisztasági projekt nem jött össze időre, de most talán végre mind a ketten el tudjuk engedni ezt a dolgot. Ő vágyakozni kezd az ovira, s ezért képes „áldozatot” is hozni, én pedig hagyom, hogy végre a maga tempójában tegye a dolgát, szó szerint.
Egy gyereket így is benyel a rendszer, egyet meg még kicsit megtartok magamnak…
Nálatok hogy ment?
Ó, és az egészséges igazolást ugye nem felejtettétek el?!
