Feri egy kedves ismerősöm, és egy beszélgetés alkalmával hirtelen megajándékozott a bizalmával. Semmi okosat nem tudtam tanácsolni neki, ellenben megkérdeztem, leírhatom-e a történetét, hogy megtudjuk, mit is gondolnak erről a kérdésről a nők. Beleegyezett, és persze megígértem, hogy néhány részletet, nevet, körülményt megváltoztatok, hogy ő semmiképpen se legyen beazonosítható. Mondjátok meg, ti mit tanácsolnátok!
Elég klisészerű a történetem. Egy cégnél dolgozom, és az egyik új kolléganő szerintem már hónapok óta hajt rám, de mindvégig próbáltam nem tudomást venni róla. Nem volt könnyű. Kitti ugyanis elképesztően szexi, sajnos még okos is és jó humora van.
De ugye nős vagyok, szeretem a feleségem és a gyerekeinket. Zsófi, a nejem gyönyörű nő, bár tény, hogy mostanában nagyon fárasztó otthon az élet. A gyerkőcök leszívják őt is és engem is minden ellentétes kísérletünk ellenére. Nem arról van szó, hogy ne szerveznénk közös programokat, hogy ne beszélgetnénk, de tényleg hulla fáradtan fekszünk le este, és örülünk, ha nem kell éjjel kelni. És Zsófi mostanában elkezdett még egy tanfolyamra is járni, valami gyógyítást tanul, én nem értem, és nem is tudom követni, hogy pontosan mit. Ő azt mondja, fontos neki, hogy megtalálja magát újra a gyerekek mellett, én meg csak azt látom, hogy elveszi tőlünk az idejét.
Lehet, hogy hülye kifogás, de derekasan küzdöttem Kitti ellen. Mindig nemet mondtam, ha kávézni hívott, igyekeztem nem azzal a társasággal ebédelni menni, amelyikkel ő, és nem maradtam ott az irodában, amikor ő túlórázott. De persze a csapatépítő tréninget nem hagyhattam ki, és bevallom, örültem is, hogy majd két éjszakát alhatok egyedül egy szobában. Hát, nem egyedül aludtam, legalábbis a második este nem. Nem részletezem. Igen, ittam, igen, részeg voltam, és igen, iszonyú jó volt. Sajnos, nagyon beindított aznap este.
Azóta viszont nem hívtam föl, nem válaszoltam az üzeneteire sem. Egy szar alaknak érzem magam, hiszen a feleségemmel ezt tettem, és most valószínűleg egy másik nő is szenved miattam. Viszont nem akarom elhagyni Zsófit. A családomat akarom, és mindent megteszek, hogy ne legyen viszonyom Kittivel. De még arról sincs fogalmam, hogy erről be kellene-e számolnom Zsófinak, vagy „bölcsen” hallgatni, és nem kiborítani az amúgy is hulla-fáradt, önbizalomhiányos feleségemet? És sajnos bennem van a kisördög, hogy én ennek a huszonéves fruskának ennyire bejöttem… alig bírom elhinni.
Meg vagyok zavarodva, kétségbe estem, de nem akarom elveszíteni a családomat. Mit tegyek?
Sziasztok!
Szeretnék nektek egy más szemszögből magyarázatot adni. Picit azt érzem, hogy sokan ítéltek úgy, hogy esetleg nem voltatok hasonló cipőben a három oldalról. Nekem a főnököm egy sikeres, pimaszul vagány jófej srác, aki nem mellesleg 2 gyermekes apuka és szerető férj, gyönyörű családdal és feleséggel. Az ő bevallása szerint is minden rendben volt otthon és hatalmas boldogság felhők vették körül őket. Ehhez képest a főnököm volt, és a mentorom. Mint a személyi asszisztense jobban ismertem a dolgait picit mint a cégnél a többiek. Sokszor ugyanakkor azt éreztem, hogy vannak gyengébb napjai és másképp néz rám. Ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mert úgy voltam vele, hogy még gondolatban sem érezhetek iránta semmit. A státusza és a családi állapota végett sem. Soha nem gondoltam, hogy bele fogok kavarodni bármilyen szinten is vele valamibe. Kialakított bennem egy képet, hogy mire kell vágynom, ahhoz hogy sikeres életem legyen minden szinten, viszont nem vele hanem valakivel akinek hasonló adottságai vannak.. Soha nem gondoltam, hogy szeretném a családjától elszakítani.
2 év után egyszer csak bejelentette, hogy elmegy a cégtől és új életet kezd külföldön, így örültem a sikereinek. Ezzel kezdődtek a gondok. Amikor rájött, hogy nincs felelősség rajta, elkezdett tombolni és élni az eddig nagyon is szolidan tartott kis életét. Hirtelen egy buli alkalmával, rám zúdította, hogy ő már pedig biztos abba, hogy nem akar velem kapcsolatba maradni, mert megvan az a SZIKRA köztünk és ő ezt már nem tudja kezelni vele. Hozzáteszem addig a buliig amikor ő ezt kijelentette, nem történt köztünk az égvilágon semmi. Mindenki minden nap után ment haza és végezte a kis életét. Majd egyszer csak ezzel előállt és bár nagyon jól esett az egómnak, nem értettem, hogy ez neki most honnan is jön elő és mióta tartogatja ezt magában. Azon az estén végig beszélgettünk és igen kiderült, hogy vannak izgalmas gondolatai, bár nem értettem, ha minden rendben van otthon ahogy ő állítja akkor miért is mondja el ezeket nekem. Kicsit azt éreztem, hogy most megpróbált megszabadulni a saját terhétől, amit rám tett. Bevallom számomra is úgy, hogy kimondta egyre vonzóbb volt, és mivel mindketten tudtuk, hogy elmegy főleg nem volt nagyon visszatartó erő. Aztán egyre több utolsó ebéd, utolsó meeting, záró buli stb következett és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy egy jó bulit követően már egymás karjaiba estünk. Igaz neki volt végül annyi lélekjelenléte, hogy beültetett egy taxiba és hazaküldött mielőtt még nagyobb hülyeséget csináltunk volna. Hálás vagyok neki hogy nem rángatott tovább maga után egyrészről, másrészről viszont nagyon furcsa volt az elkövetkező másfél hét amíg elrepült, mert szinte minden nap smseztünk és folyamatosan írogattunk egymásnak. Ő írta végtelenségbe, hogy mennyire megbánta a dolgot és annyira szenved hogy enni sem bír, de nem fog soha többet ilyent csinálni és csak a családjával képzeli el az életét.És ez nem ellen irányul…stb. Folyamatosan azt éreztem, hogy nagyon jól meggyőzi magát amit elfogadtam. Soha nem akartam elszakítani a családjától. Úgy voltam vele hogy nekem sem lehet hasznos, ha szereti a családját és közbe velem is van. Ezért bár a lelkem lázadt ellene mert kedveltem ezt a srácot nagyon is de nem volt értelme. Így nem is erőltettem semmit. Ő volt az aki végül találkozni akart velem és elmondani egy hétre az események után, hogy vége annak ami el sem kezdődött…És nem is értettem, hogy minek is van vége és miért is és mi is történik hirtelen velünk? Tudtam, hogy két gyönyörű gyerek apukája és nem szeretném megfosztani a családi biztonságától, de nyilván az ember önző és picit érezni akartam hogy szeret engem is. Mindamellett hogy nem volt értelme ebben a felállásban. Ellehet ítélni, de ha az ember belekeveredik abba a szituációba nem mindig lát józanul a legjobb szándék mellett sem. És amilyen zűrzavar keletkezett benne, és ezt rám hárította, azzal hogy megijedt saját magától, a vágyaitól és miután kilépett a családi fészek biztonságot nyújtó kapuján és realizálta hogy ő erre nincs felkészülve futva menekült haza, és próbálta saját magát meggyőzni, hogy neki otthon minden tökéletes és szép és hogy én vagyok a veszélyes számára. Én pedig azt gondolom, hogy ezt ő kezdeményezte, és a saját vágyai után ment, de utána könnyebb volt nem vállalni a felelősséget és hazarohanni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy ilyen eset után rögtön el kell válni, hanem inkább azt hogy az embernek el kell kezdeni tudatosan dolgozni elsősorban magán, hogy mi is az ami neki hiányzik az életéből és mit miért csinál, és hogy tudja megszilárdítani önmagát. Akkor fog tudni csak a társának is támasza lenni, ha önmaga is rendben lesz. És ezt javasoltam neki is, hogy nézzen mélyre és kezdjen el gondolkozni, hogy mi bántja és beszélgessenek otthon. Ha elválnak akkor váljanak el úgy hogy mindent megtettek azért hogy boldogok legyenek és ha ennek ellenére sem működik akkor ok ha elválnak, de nem akarok én lenni a válóok mert az soha nem vezet jóra. Utána engem is otthagyna..vagy visszatáncolna a feleségéhez….adott esetben. Ha pedig dolgoznak és egyre boldogabbak akkor pedig nincs miről beszélni és be kell tudni azt ami kettőnk között volt egy nagyon klassz románcnak aminek ott vége volt. Nagyon nehéz volt ezt mondani neki mivel baromira vágytam rá, de tudtam hogy ez így tiszta és korrekt. Azóta elrepült és igazán remélem, hogy nagyon boldog lesz akárhogy is alakul az élete. Szerettem őt és tudtam, hogy egy tiszta szituációba nagyon boldogok lehettünk volna. Egyáltalán nem érzem magam egy bestiának azért ami történt velünk. Megtörtént és próbáltuk a helyén kezelni a szituációt. Nem mondom hogy helyes ami történt de jó volt és azt ő is elismerte. Hogy tanulni fog belőle..nem tudom. Tanultam belőle? Igen. Legközelebb nem fogok belemenni ilyen szituációba, mert nagyon fáj, hogy nagyon megszeretsz valakit aki nem lehet a tiéd és már az elejétől tudod. Köszi, hogy meghallgattátok a történetem.
NE MONDD ELl!!! Én soha sem szeretném megtudni, ha a férjem ilyesmit tenne.
A helyzetem is hasonló a tiédhez, gyerekek, házasság, így pontosan tudom, mennyire nehéz a mindennapi mókuskerékben megtartani a szerelmet, egymásrafigyelést, intimitást. Könnyű elítélni valakit, de ilyesmi bárkivel megeshet, soha ne mondd, hogy soha.
A terhet neked kell cipelned, te követted el a megcsalást, ami szerintem nem is nevezhető viszonynak, csak egy egyéjszakás kalandnak. Megint más lenne a helyzet, ha egy tényleges, hosszan tartó szerelmi, érzelmi kapcsolatról lenne szó, de ez nem az. Még nem….. A folytatás rajtad áll. Ellenállsz a (szerintem arcátlanul, tudatosan, helyzetet kihasználó) kolléganőnek, vagy nem? Mert ezek után már sokkal bonyolultabbá válhatnak a dolgok, a tét pedig a családod.
Elbeszélünk egymás mellett Liza Liza. Egy szóval nem írtam azt, hogy hanyagolni kell a gyereket, meg bébiszittert fogadni, de hagyjuk… Hozzászoktam már, hogy vannak, akik mindent megmagyaráznak és keresik a kifogásokat, vagy épp visszatámadnak, csak változtatni, csak másképp csinálni ne kelljen. Ha pedig valaki eldönti, tényként kezeli és kommunikálja, hogy a kisgyerekes korszak csakis problémás lehet a házasság szempontjából, akkor az is lesz. Neki! Én nem vagyok beletörődő típus! Itt be is fejeztem a falhoz beszélést. 😀 Csocsika!
nagyjából ugyanezt reagáltam Rád fentebb (vagy lentebb) 😀
Állomások alatt nyilván nem a kóbor numerákat értettem 😛
Ezt én is így gondolom. A kisgyerekes korszak nagyon ritkán szól a harmóniáról, az egymásra találásról, a nagy lepedőakrobatikákról. És ez csak egy korszak a sokból, amikor leül(het) egy kapcsolat, de pont ezektől az állomásoktól tud szerintem aztán újra szárnyalni két ember szerelme.
Milyen komplexusod van?! Vagy nem gondolod, hogy egy férfi lehet cizelláltabb annál, amit leírsz? Vagy egy nő?
Ha kell még az asszony kussolj,ha nem akkor itt a remek lehetőség hogy megszabadulj tőle…Egyébként meg meg fogod tenni újra,és újra,és újra,és újra….mert ez így működik…(Ha nem akkor meg bánni fogod,hogy milyen jó dolgot tagadtál meg magadtól…)különben meg meg nem szappan,nem kopik..
És ismerek azzal büszkélkedő anyukát, aki azt mondja, hogy a gyerekei születése nem volt akadály semmiben, és egy addig rendszeresen nézett TV sorozatot se kellett kihagynia. Volt otthon bentlakásos babysitter, stb. Szoptatni mondjuk nem tudott.
Nem tartom jó anyukának.
((Nem csoda, hogy az ő gyerekei is TV/számítógépfüggőek lettek.))
Neked ezek szerint nincs gyereked.
Ja, mondjuk ismerek ellenkező példát is.
Gyerek passzolva, és az anyuka meg apuka épp ugyanúgy jár partizni, mint annak előtte. A gyerek igaz, kicsit pszicho, de ugyanmár, az élet ugyanaz maradt, és a gyerek is tudja már hol a helye! Éjszaka felkel sírni? Tanulja meg, hogy kussolni kell! Vagy hívjuk fel a bébiszittert, hogy legyen vele ő, amíg mi a hasunkat süttetjük a tengerparton.
Igenis, bizonyos helyeken megváltoznak a dolgok. Nem azért, mert a másik már szarul néz ki, és passzív lesz. Hanem azért, mert a gyerekek sok energiát kivesznek. Ha nem hagyjuk őket másokra. Amit meg én ítélek el sokkal jobban.
Na álljunk meg egy kicsit… Liza Liza Te most miről is beszélsz? Hogy egy anyuka nem lehet kihívás, az apa meg már nem a jó pasi szerepben van??? Köszönöm, pont rávilágítottál a lényegre. Ez az a gondolkodás, ahol a házasok elcseszik az egészet! A nő azután, hogy gyereket szült nemcsak anyuka kellene hogy legyen, maradjon nő és igenis próbáljon érdekes maradni, a férj pedig udvaroljon a feleségének és továbbra is járjon el sportolni, ne sörhas eresztéssel ünnepelje az ikszedik házassági évfordulót! A házasság manapság egyenlő a lassú és unalmas út a halál felé felfogással, csodálkoztok, hogy szinte mindegyik elbukik? Eleve így álltok hozzá. Hát, ne legyetek unalmasak és kényelmesek, ne kifogásokkal gyertek mindig, meg a sablon szöveggel, hogy gyerek mellett nem lehet ezt, nem lehet azt, bla-bla, aztán meg sírtok, hogy elhagytak megcsaltak, elromlott, válás… Tessék felemelni a popót és tenni a boldog házasságért! Jézus…
Egy kapcsolat nem egy statikus dolog, hogy ha egyszer úgy volt, akkor mindig és minden pillanatban épp olyan lesz, mert egyszer valaha úgy éreztem és úgy gondoltam… Változni kell, a másikkal együtt, és a kisgyermekes időszakot szerintem minden kapcsolat megsínyli valamilyen formában.
Mindannyian úgy gondolkodunk, én is, hogy mond el, de: Mégse MOND EL!!! Tönkreteszed a feleséged, a családod, ha csak az az egy alkalom volt (részegen…) akkor a lelkiismeretedre van bízva. Az biztos, ha talán meg is bocsájtana, soha nem feledi el, és teljesen felborítja a lelkivilágát a feleségednek! Ez biztos. Hacsak (bocs!) egyszer ő is bele nem esett egy hasonló szituba.
Ugye-ugye az alkohol… és a más helyszín, más társaság mit hoz ki az emberből… ez elég baj! Baj, hogy nem tudja ilyenkor kontrollálni magát egyes emberek. 🙁
Nem tudom, ki hogy van vele, szerintem az ember házasságot azért köt, mert talált valakit, akivel meg akarja osztani az életét. Nem csak ellenintézkedés gyanánt, mert magányosan élni pokoli nehéz, hanem azért is, mert fontossá vált az a másik ember annyira, hogy követni akarjam a sorsát, ismerni a gondolatait, a véleményét, mellette lenni, mikor valami számára fontos történik vele (meg akkor is, ha éppen nem történik semmi extra).
Ehhez képest itt a férfi nem érti a feleségét, hogy mit jelent számára a nem-is-tudja-milyen tanfolyam, és eltitkolni igyekszik, hogy ő is éppen valami irgalmatlan nehéz és pocsék korszakon megy keresztül. Nem a megcsalás itt a baj (bár elég gáz önmagában is, persze), hanem hogy ennyire kibillent ez a fickó, és – bár teljesen érthetően és megérthetően meg tudja fogalmazni, hogy mi történt, mit érez, mit akar, hol hibázott, mi a baj – nem a feleségével osztja meg mindezt, hanem netes kommentelőkkel. Elég tisztán látja a helyzetét, él benne a közölni akarás, hát mondja már el élete párjának! Kire tartozna ez a történet, ha nem rá?
Miért ítélitek el? Én megértem, s mert sablonos, épp egy nővel is megtörténhetne. A helyén kell kezelni, és egy gyerekes családot nem szétugrasztani. Ha csak két emberről szól, egyszerű az őszinteség. De érthető, hogy egy anya nem tud kihívás lenni. Érthető, hogy gyerekek mellett az apa se szimplán jó pasi már. Csak az emlékek maradnak. (?)
Azzal, hogy mindent elrontott, nem a házasságára gondoltam, annál többről van szó…
Amúgy ha értelmes tanács kell, itt az enyém: Mondd el neki! Ha már megcsaltad, legalább ez egyszer ne legyél önző és add meg a feleségednek az esélyt, hogy eldönthesse, kell-e neki egy hűtlen férfi, akinek gyerekeket is szült vagy nem! Tiszteld már ennyire azt a nőt! Csak így teheted némileg jóvá, a hazugság, az elhallgatás soha nem járható út, nem is értem hogy adhattok ilyen undorító tanácsokat neki? “Ha szereted, elhallgatod”?? Fenét! Ha szereted, őszinte leszel és elmondod! Elment az eszetek?
Én mondjuk hiszek abban, hogy innen van visszaút. Legalább rájött, hogy mi/ki kell neki.
Tényleg sablonos történet, elemzésre sem érdemes: mindent elrontottál, barátom!
Szia!
Mondja el a barátod.
Én is megtudtam hogy több hónapja a férjem a gyerekek karateedzőjének önti ki a szívét.
Az meg rászállt a férjemre és konkrétan felajánlotta magát neki.
A férjem telefonján láttam az sms-ek között.
Nagyon fájt, hogy a férjem nem őszinte hozzám.
Nem értettem, hogy minek neki egy nő beszélgetni is csak akár hónapokon át a mi privát dolgainkat, amikor van egy felesége. Akivel kéne megosztani ezeket a dolgokat, még ha nem is történt megcsalást ” ahogy elmondja”. Akkor is nagyon fájt.
Én nem tenném ezt a terhet a másikra – legalábbis addig, amíg nem látok tisztán – ,hogy mit visel el a másik. Ne gondold, hogy nem fogod megfizetni az árát a megcsalásnak, akkor is meg fogod,ha nem derül ki a másik irányába… Küzdj meg te vele, a démonokkal, a lelkiismeret – furdalással!! Még viszonylag “jól” is kijöhetsz belőle,ha lezárod a viszonyt,és megpróbáljátok rendbe tenni a házasságotokat!!Tapasztalat!!!Én már visszajöttem onnan,ahová te most mész…biztosíthatlak,pokol bugyra lesz akkor is,ha nem derül ki!!!
Szia! Meggyőződésem, hogy nem a feleséged önértékelésével van baj, hanem a Tiéddel! Mindebből a történetből és a kérdésből, hogy “elmondjam-e” az derül ki, hogy sokszor nem tudod merről hány méter. Ha megtörtént megtörtént. Ha a családodat akarod otthon hallgass, a hölgyeménnyel meg minden sallang nélkül közöld, hogy nincs és nem is lesz folytatás, nem jelentett semmit számodra és olyannyira elfelejtetted, hogy még “kereszten” sem fogsz emlékezni semmire! Élj tovább boldogan, nézz rá mosolyogj, csevegj és keresd meg a saját önbizalmadat, hogy ne kelljen kalandba keveredni az önértékelésed fényezésére! szerintem…
Nos, én pl.nem szeretném tudni. Soha nem tudnék újra bízni, minden egyes nem elszámolt percben arra gondolnék, hogy a másik ferde úton jár. De ez személyiség függő, tudok olyan kapcsolatról, amit egy félrelépés tett helyre. A saját magam életében tuti, hogy megadnám a röppályát… viszont gyerekekkel ez nem ilyen egyszerű. A másik, hogy sajnos vannak ilyen nők, akik egyszerűen semmit és senkit nem tartanak tiszteletben, és higgyétek el, addig akaszkodnak, amíg férfi legyen a talpán, aki ellenáll. Olyanok, mint a matrica, erőszakosak és előbb-utóbb, ha csak egy alkalomra is,de elérik a céljukat…valamilyen módon…
Nos, a próbáltam nem tudomást venni a kolléganőről , azért ez így nem igaz.. Nem tudott nem tudomást venni róla, .. ezzel természetesen nincs gond, azzal inkább, hogy hogyan kezelte a helyzetet. Nem tudott tegyük fel, de nem is akart ellenállni a kölcsönös csábításnak, mert hát valljuk be ketten kellettek ehhez. Ez vmiért az ön egójának is kellett, hiszen megjegyzi a végén, h ott a kisördög, h bejött egy fiatalabb nőnek.. Nem fogadnák magára pont emiatt a megjegyzés miatt, h nem tenné meg újra.. Viszont komolyra fordítva a gondolatmenetet azt gondolom, ha a kolléganővel nem tervez semmit a jövőben, akkor vele is illik korrekten közölni, h ennyi volt, nem pedig bizonytalanságban hagyni. Egyébként megérdemli a tépelődést. De ha már ilyen helyzetbe került, a korrektség fontos, és az is, h tanuljon ebből az esetből. Különben újra beleesik.. 🙂 A feleségét tekintve, megkérdezném miért önbizalom hiányos.. ha ez nem abból fakad mert a hölgy nem találta meg önmagát, a nőiességét, az erogén zónáit, ott akkor a férj törődésének hiánya a mérvadó.. Tehát nem menekülni kéne egyik megoldatlan helyzetből a másikba, hanem megoldást találni a feleségével.. Kettesben is kéne lenniük, és újra felfedezni egymást.. szellemi és szexuális téren egyaránt, és persze nagyszülők és babysitter is van a világon..Szóval csak magán múlik a megoldás. Jah és önbizalom hiányos nővel nem célszerű közölni egy megcsalást, különben teljesen összetöri.. és ismerje meg jobban a feleségét.. mert számomra nagyon úgy tűnik, h egyre mélyebb a szakadék önök között.. és magának sem a megoldáson jár az esze elsődlegesen, sajnálatosan..
Igen, majd el felejtettem: Kittike meg remélem megkapja egyszer valahol a méltó büntetését. Milyen lelkivilága van az ilyeneknek, nem gondol rá, h annak az embernek családja, gyerekei vannak? Hogy hány ember életét teszi tönkre? Persze, kellett ehhez az is, akit elcsábított, de valljuk be, csábítás és csábítás között is van különbség. És ez aljas, mérhetetlenül aljas dolog szerintem.
Én sem szeretném tudni, ha megtörténne. Persze bízom a páromban annyira és ismerem, h soha nem fog ilyet tenni.
Mondjuk célozni enyhén lehetne, h egy picit leültek a dolgok otthon. Annyira energiaszűkében nincs ezek szerint a párod, h tanfolyamra ne tudjon járni. Az oké, h ez neki azt jelenti, h nem “csak” egy anya, h igenis, benne van a világ sodrában, de akkor szerintem a kapcsolatra is ugyanennyi hangsúlyt kéne fektetni, nem? Vagy prioritások vannak a kettő között, az egyik fontosabb, mint a másik? Nem tudom, remélem, soha nem kerülök ilyen helyzetbe, remélem ti is kilábaltok belőle. De ahogy most van, az biztos nem jó, mert ugye megtörtént a baj. Neked is át kell ezt gondolni, h mi az, ami hiányzik, mi az, ami végül ténylegesen annak a másik nőnek a hálójába gabajított.
Igazad van, rosszul fogalmaztam. Természetesen nem mindegy, hogy megcsal-e, vagy nem, de _ha már megteszi_ (ne tegye!), akkor csinálja úgy, hogy soha még csak ne is gyanítsam. Ezen lett volna a hangsúly.
A kolléganő nem valami rendes, hogy így rádszállt. Nem is értem, mire számított.
A kaland jó lehetett, tök jó, hogy legalább a helyén tudod kezelni. A kaland az egy szép emlék marad, de csak neked.
Jól látod, egy anya általában nem tud megfelelni az anyaszerepnek és a bombanő szerepnek is egyszerre. És ez frusztrálja többnyire. Nem kéne még inkább elbizonytalanítani magában.
Szerintem se lenne jó bolygatni. Légy kedves mint eddig.
Szia! Én, mint feleség nem akarnám tudni, ha nem is sejtem. Ha valami gyanús, akkor viszont a bizonytalanság rosszab.
Te ismered a feleséged. Vajon meg tudna bocsátani? “Értékelné” hogy nem egy viszony volt, csak egy egyszeri megingás? Nálam számítana ez is. Gondolat ébresztő lenne, hogy vajon hogyan fordulhatott ez elő? Mit csinálhattam rosszul, hogy kedves, rendes, szerelmes férjem kifele nézett a kapcsolatból?
Mondjuk az is biztos, hogy a “kedves” kolléganődet én a feleség helyében megcibálnám kicsit. Nem tudom sajnálni, ha szenved.
Ha tanultál az esetből és többet nem fordul elő, akkor ne mondd el szerintem. Ha viszont továbbra sem veszi az adást az asszony, hogy valami hiányzik, akkor esetleg elkottyinthatod, hogy nagyon rád van cuppanva egy csinos fiatal kolléganő, és hátha észbe kap a nagy nyugiban, hogy még másnak is kellhetsz.
Szia! Fordított esetbe képzeld el a helyzetet, Te szeretnéd tudni?Tudnál abba a tudatba élni? Szerintem a gondolat örökre nyomot hagyna és ez már csak emberfüggő ki, hogy tudja ezt feldolgozni. Bennem nyomot hagyna. Ha valóban szereted, örökre titokba tartod és soha többet nem csinálsz ilyet, ha mégis, nem is szeretted soha és akkor minek szenvedsz, akkor magadat is becsapod. Nemlajosnak válasz: Elég furcsa, hogy neked mindegy, csak ne tudjad… Hűség az a Szerelem, hűtlenség az nem.
HALLGATNI!!!
A síron túl is!
Nem mellesleg hány tanú van rá? Mert gondolom, nem hajnalban lopózott át a szobádba.
Basszus, mindig mondtam, hogy ezek a csapatépítő céges vackok csak a bajt hozzák!
És éppen ma gondoltam rá, hogy mit bánom én, ha meg is csal a férjem, csak csinálja olyan jól, hogy mindig ilyen biztosan érezzem, hogy nem teszi…