A kommentek és leveleitek alapján úgy tűnik, sokakat foglalkoztat a párkapcsolat-megcsalás-házasság tematika. Ezzel kapcsolatban érkezett egy olvasói levél Sonjától, aki úgy véli, sok mindent az anyák rontanak el, amikor nem szabnak határt kisfiuknak, ám ettől a gyerek önállóságra képtelenné válik.
Az utóbbi időben több poszt szólt arról, milyen szeretőnek lenni. Félretéve a harmadik felet, úgy gondolom, hogy egy kapcsolat két emberen múlik, és amikor a harmadik már feltűnik, akkor ő nem ok, hanem következmény. Lehet a szeretőket szidni és sírni, de talán azon kellene elgondolkozni, hogy a felek hol rontották el, mit hibáztak, mert legtöbbször elbeszélnek egymás mellett, vagy eltávolodnak a másiktól, például mert az egyik befutott szakmailag, a másik pedig nem bírta követni.
Ehhez kapcsolódik a másik gondolatom.
Én úgy látom, a pasik alulválasztanak: ritka, hogy húszas-harmincas éveik elején járó párok két tagja ugyanazon körből kerüljön ki. És lássuk be: sokkal egyszerűbb egy pasinak szerényebb képességű lánnyal együtt élni, igaz, ebben a helyzetben nincs ami motiválja, viszont úgy fogadják el, ahogy van. Ő a mácsó: egyszerűbben keresztülviszi az akaratát és lehet kakas a szemétdombon. Szerintem a pasik lusták. Nem tanulnak, nem fejlesztik magukat, nem érdeklődnek, Dolgoznak, hazamennek, és szépen elbeszélgetnek a semmiről az asszonnyal. Vita maximum abban van, hova menjenek nyaralni. Csak sajnos egy negyvenes pasinak, aki unja magát, hamar beugrik, hogy te jó ég, micsoda szellemi csatát vívott egy kolléganővel, aki inspirálta őt, és ez felér egy intellektuális orgazmussal is. Ekkor jönnek a képbe a szingli harminc feletti csajok, akik karriert futottak be. Okosak, magabiztosak és nem kérdeznek, nem követelnek (biztos van itt is kivétel, de én még nem találkoztam ilyennel).
Ez pedig így megy körbe-körbe. Úgy gondolom, a felelősség az anyákon van, rajtuk múlik, hogy milyen fiúkat nevelnek. Mert a lányokat általában nem kímélik: nem arra nevelik őket, hogy majd férjhez mennek és jó lesz otthon, hanem, hogy „menj, tégy le valamit az asztalra”. Szemben a fiúkkal, az “én édes kicsi fiammal”, akiknek épp hogy nem rágják meg az ételt és adják a szájukba. Egy tizennyolc éves fiú legtöbb esetben még egy csekket sem fizetett be, nem tudja, mennyibe kerül egy liter tej, hol a bolt és a kuka, nem takarította még ki a lakást, és a mosógépet se ismeri még.
Na, szerintem itt van a kutya elásva! Idáig nem szabadna eljutni, mert ez újra azt a kört eredményezi, hogy elvesz egy húsz évest, és szeretője lesz egy harminc éves.
