Judit osztotta meg a véleményét arról, hogy min múlik egy harmadik megjelenése egy párkapcsolatban.
Sokszor elhangzott a párkapcsolatokat érintő posztok, olvasói levelek kommentjeiben mostanában, hogy egy igazán jól működő kapcsolatba nem léphet be harmadik. Ezzel a bejegyzéssel ellentétes véleményemet szeretném kifejezni. Egyszerűbben fogalmazva: szerintem pedig de.
Persze, hogy ne legyek nagyon sarkos, hozzáteszem, hogy igen, egy meggyengült helyzetben, ahol a felek eltávolodtak egymástól, nincs meg a közös hang, ezer dolog hiányzik, amit a másik nem tud, nem akar megadni, sokkal könnyebben jelenik meg külső szereplő, és a kapcsolatban levők könnyebben is döntenek a kilépés mellett. De hamis illúziónak tartom azt, hogy egy jó kapcsolat garancia arra, hogy ez ne forduljon elő velünk. A kölcsönös bizalom, kitartás, elkötelezettség sokkal nagyobb esélyt jelent arra, hogy a felek tudjanak egymás mellett dönteni egy hirtelen jött szerelem, erős vonzódás esetén, nagyobb valószínűséggel mondanak le arról, hogy egy harmadik társaságát gyakran keressék, még ha az izgalmas is, és ritkábban fordul elő ilyen esetekben, hogy kilépnek a szövetségből.
De ez az arány nem száz százalék. Nem hiszek abban, hogy egy kapcsolat mostantól fogva örökre megingathatatlan. Abban sem, hogy ha mindketten őszintén dolgozunk rajta, megingathatatlan és örökké tartó lesz. Csak mert valójában fogalmunk sincs, mit hoz az élet. Szándékunk lehet, elszántságunk, kitartásunk. De tutifix nincsen.
Ehhez társul az a tévhit, hogy mindent meg tudunk adni a párunknak, amire szüksége van, ha elég ügyesek vagyunk, és ő is nekünk, ha valóban ez a szándéka. Mert szerintem nem. Egyes életszakaszokban egymásra hangolódhatnak, vagy optimálisan egymásra is hangolódnak az igényeink, vagyis pont egy olyan pasit akarok, mint ő, és ő is éppen olyan nőt, mint én, de máskor elcsúsznak ezek. Nagyon profán példával élve, ha a férjemnek megtetszik egy nő a sarkon, és vonzódik a szőke hajához meg a nagy fenekéhez, attól nekem talán nem kell szőke hajúnak lennem, hogy megkaphassa azt, amire vágyik. De tudom, ez felületes példa, szóval keresek egy kevésbé felületeset: mondjuk tetszenek a kitárulkozó, érzelmeikről könnyen beszélő férfiak, majd találkozok egy visszafogottal, és benne pedig éppen ezt találom vonzónak. Nyilván nem vádolhatom a velem együtt élő férfit, hogy miért nem kevésbé visszafogott, hiszen ő azért tetszik, amilyen, a másik pedig szintén önmagáért. Senkinek nem kell a másikká változnia.
És azt, hogy mikor érint meg engem vagy a páromat/férjemet kicsit vagy nagyon egy külső ember, valójában nem tudhatom. Annyit tehetek, hogy erőmhöz mérten rendben tartom a kapcsolatunkat, figyelek magunkra, magamra és rá. De tutira nem mehetek. Olyan egyszerűen nincs. Ha minden tökéletes, akkor sem.
Az első 2 mondatot leszámítva E/3. személyben van írva a mondat…. 🙂 Az elkötelezettséges mondat pedig megállja a helyét, mivel abba nem csak a házasság tartozik bele, hanem pl a gyermekvállalás is, már pedig aki abból kimarad, az minden jóból kimarad….. Vagy ezt is cáfolod?! 🙂
Férjnél vagyok, elnézést, csak nem fogadtam örök hűséget meg holtomiglan-holtodiglant (a polgári szertartás szövegében nincs benne). De tény, hogy nem a papír miatt élek a párommal és vagyok hűséges hozzá. … Nem akarok személyeskedni (bár te megtetted – ugyan nem egyértelmű, hogy az “elmúlik az életed” vagy a “mostidederögtön” kategória vagyok é :)), ezért általánosságban írom, hogy fura nekem, ha valaki magas lóról beszél a másikkal, csak azért, mert házas. Azért az, hogy szegényen fog meghalni, aki nem köteleződik el, egy kicsit erős. Van egy meggyőződésed, ez szép és jó. De ne ítélkezz a fölött, aki máshogy él, gondolkodik. Köszi.
Akkor tartós tejet se vegyél…. 🙂
Persze, hogy nem lehet tudni mit hoz a holnap, de ezzel a mentalitással/hozzáállással semmibe ne kezdj bele, csak állj egy helyben amíg elmúlik az életed. Álljék itt egy idézet egy magyar zenésztől: “..felmászni nem mersz, mert fájna az esés..” A teljes életről (akár állandó, akár rövid idejű) mond le az, ki képtelen elkötelezni magát. Manapság nem DIVAT hosszú távon kitartani valaki, vagy valami mellett. Minden az “idenekem,degyorsan,mertnekemehhezjogomvan” -ról szól, és nem menő egyéniségnek lenni (felvállalni magamat), csak 100000. birkának lenni. A házasság és a család = érték. Aki nem képes magából bele adni, az szegényen fog meghalni.
Azok a kapcsolatok mennek tönkre leghamarabb, ahol a felek azt hiszik, hogy a házassági eskü biztosítást jelent arra nézve, hogy ez örökké tart. Mert nem így van. Vagyis csakis akkor van így, ha tesznek is érte. A kapcsolatokért, főleg a jó kapcsolatokért, meg kell dolgozni. Hol többet, hol kevesebbet. Attól függően milyen életszakaszban vagyunk mi, és milyen életszakaszban a kapcsolatunk. Nem szabad azt hinni, hogy minden megy magától. Nem így van. Nekünk is tenni kell érte.
Változunk az évek múltával. Mindenki. Mert érnek új élmények, kerülünk új helyzetekbe, találkozunk új emberekkel. De ha egy pár képes arra, hogy ugyanabba az irányba változzon, ugyanúgy, vagy legalábbis hasonlóan élje meg a dolgokat, akkor az a kapcsolat sokáig, akár örökre működni fog.
William Somerset Maugham írta:
“Nem azok vagyunk idén, akik tavaly. Én nem azok azok sem, akiket szeretünk. Szerencsés véletlen, ha megváltozva tovább szeretjük a megváltozott személyt.”
Én ezt nem véletlennek mondanám. De az is igaz, hogy azokon a pontokon, amikor éppen távolabb kerül egymástól két ember valami miatt, sokkal könnyebben jön a képbe egy harmadik. A kérdés ilyenkor az, hogy mit tesznek.
Mária
Nem azon a szeméten múlik aki nem tisztel semmit, ha nem azon aki beadja neki a derekát, és ha beadja az az jelenti hogy valami nincs otthon rendben, ha pedig nincs otthon rendben valami akkor a kapcsolat sem tökéletes.
Én sem hiszek a százszázalékos tutiban, de ez olyan mint egy gépezet ha nem a legjobb olajat teszed bele akkor hamarabb elromlik, de ha a legjobb olaj van benne mindig és vigyázol rá akkor talán úgy megszereted hogy nem tudod elhagyni soha. És a jó olajjal miért romlana el ő is.
Sajnos teljesen igazat adok, abban hogy nincs tökéletes kapcsolat. A legborzasztóbb az, hogy nincs senki biztonságban. Bármikor jöhet egy kezdeményező cafka, vagy egy nem épp úriember aki nem tisztel sem házasságot sem kapcsolatot ami
tökéletes addig. És nyomul és nyomul ameddig célt nem ér. Sajnos vannak ilyen gerinctelen emberek, és több felé és kacsintgatnak egy időben.
Teljesen igazat adok, sajnos nincs tökélete és nem is kell… mert folyamatosan változunk a világ a mindennapok változtatnak bennünket. Ma még a nyugalmat keresetem egy férfi karjai között, néhány év múlva pont ez a nyugalom lesz a legunalmasabb és ezért keresek mást…. vagy tudunk együtt változni, vagy továbblépünk.. Én is azt gondoltam 19 évesen mikor kimondtam a boldogító igent, hogy ez egy életre fog szólni, hát nem így lett… de még mindig jobb tovább állni, mint egy megüresedett kapocslatban élni és gyermeket nevelni.
Ez a reformástus szertartás szövege, ugye? Mindig tetszett ez a mondat. A katolikusé többek között így szól: “Isten rendelése szerint, az Anyaszentegyház törvénye szerint, és téged el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan semmiféle bajban.
Isten engem úgy segéljen!” Ez nem mertem volna így kijelenteni. Mondjuk vallásos se vagyok.
Erre van a fogadalom, meg az eskü. Az nem azt jelenti, hogy hát, amíg a csillagok is úgy állnak, meg jól van, majd megpróbálom.
Idézem: vele _megelégszem_, vele tűrök, vele szenvedek.
Nyilván, aki ezt nem tudja/meri/akarja felvállalni, az ne tegye.
De aki teszi, azzal se lesz semmi, ha végül mégsem úgy alakul…
Maximálisan egyetértek. Én ezért nem fogadtan örök hűséget. Mindent megteszek érte, de nem tudhatom (senki nem tudhatja) mit hoz az élet.