Judit osztotta meg a véleményét arról, hogy min múlik egy harmadik megjelenése egy párkapcsolatban.
Sokszor elhangzott a párkapcsolatokat érintő posztok, olvasói levelek kommentjeiben mostanában, hogy egy igazán jól működő kapcsolatba nem léphet be harmadik. Ezzel a bejegyzéssel ellentétes véleményemet szeretném kifejezni. Egyszerűbben fogalmazva: szerintem pedig de.
Persze, hogy ne legyek nagyon sarkos, hozzáteszem, hogy igen, egy meggyengült helyzetben, ahol a felek eltávolodtak egymástól, nincs meg a közös hang, ezer dolog hiányzik, amit a másik nem tud, nem akar megadni, sokkal könnyebben jelenik meg külső szereplő, és a kapcsolatban levők könnyebben is döntenek a kilépés mellett. De hamis illúziónak tartom azt, hogy egy jó kapcsolat garancia arra, hogy ez ne forduljon elő velünk. A kölcsönös bizalom, kitartás, elkötelezettség sokkal nagyobb esélyt jelent arra, hogy a felek tudjanak egymás mellett dönteni egy hirtelen jött szerelem, erős vonzódás esetén, nagyobb valószínűséggel mondanak le arról, hogy egy harmadik társaságát gyakran keressék, még ha az izgalmas is, és ritkábban fordul elő ilyen esetekben, hogy kilépnek a szövetségből.
De ez az arány nem száz százalék. Nem hiszek abban, hogy egy kapcsolat mostantól fogva örökre megingathatatlan. Abban sem, hogy ha mindketten őszintén dolgozunk rajta, megingathatatlan és örökké tartó lesz. Csak mert valójában fogalmunk sincs, mit hoz az élet. Szándékunk lehet, elszántságunk, kitartásunk. De tutifix nincsen.
Ehhez társul az a tévhit, hogy mindent meg tudunk adni a párunknak, amire szüksége van, ha elég ügyesek vagyunk, és ő is nekünk, ha valóban ez a szándéka. Mert szerintem nem. Egyes életszakaszokban egymásra hangolódhatnak, vagy optimálisan egymásra is hangolódnak az igényeink, vagyis pont egy olyan pasit akarok, mint ő, és ő is éppen olyan nőt, mint én, de máskor elcsúsznak ezek. Nagyon profán példával élve, ha a férjemnek megtetszik egy nő a sarkon, és vonzódik a szőke hajához meg a nagy fenekéhez, attól nekem talán nem kell szőke hajúnak lennem, hogy megkaphassa azt, amire vágyik. De tudom, ez felületes példa, szóval keresek egy kevésbé felületeset: mondjuk tetszenek a kitárulkozó, érzelmeikről könnyen beszélő férfiak, majd találkozok egy visszafogottal, és benne pedig éppen ezt találom vonzónak. Nyilván nem vádolhatom a velem együtt élő férfit, hogy miért nem kevésbé visszafogott, hiszen ő azért tetszik, amilyen, a másik pedig szintén önmagáért. Senkinek nem kell a másikká változnia.
És azt, hogy mikor érint meg engem vagy a páromat/férjemet kicsit vagy nagyon egy külső ember, valójában nem tudhatom. Annyit tehetek, hogy erőmhöz mérten rendben tartom a kapcsolatunkat, figyelek magunkra, magamra és rá. De tutira nem mehetek. Olyan egyszerűen nincs. Ha minden tökéletes, akkor sem.
