Biztos az egyre hidegebb-borúsabb ősz teszi, vagy talán most dől újra kardjába a hormonháztartásom, de a mai délutánt csupa-csupa lánykéréses videó nézegetésével töltöttem.
Nem állt szándékomban, eredetileg az egyik tegnapi tehetségkutatósra kerestem rá, de az oldaldobozból rám ugrott egy meleg pár legénykéréses flashmobja. Szerintem cuki!
Ezen úgy elérzékenyültem, hogy muszáj volt megmutatnom a férjemnek – na nem ezt, gondoltam, kezdje ő is az alapoknál, úgyhogy megkerestem azt a kisfilmet, amivel legelőször találkoztam a zenés-táncos-tömegrendezvényes lánykérések közül. A párnak azóta már komplett videóanyaga van fent a neten, akadnak közöttük még gyöngyszemek. De íme, az első:
És ha már ez szóba került, nem volt megállás! Végül a gyerekek alvásidejét sikerült zsebkendők eláztatásával eltöltenem.
És nem tudom elmondani, mi a titkuk. Vagyis nyilván én, és az alacsony ingerküszöböm.
Mert egyáltalán nem vonzanak a magamutogató, saját magukat sztároló, feltűnési viszketegségben szenvedő pasik, így azt hiszem, ha én kerültem volna valamelyik teátrális szituációba, roppant kellemetlenül éreztem volna maga. Vagy nem…
Ami nekem ellenállhatatlanul vonzó ezekben a kisfilmekben, az a háttérben húzódó összefogás, az, hogy a vőlegényjelölt képes megszervezni egy ilyen hatalmas ívű, spontánnak tűnő tömegmegmozdulást a barátok, és még szimpatikusabb, amikor a rokonok bevonásával! A családról is sokat elárul, ha hajlamosak egy kis nyilvános bohóckodásra a fiatal pár kedvéért. Csípem a bevállalós rokonokat! Mennyivel szimpatikusabb ez, mint mondjuk csupán a lakodalom hajnalán félrészegen szétszívatni az ifjú arát…
Régebben az egyik Magyarország-reklámon (nem a sörösön) is folyton elbőgtem magam, most meg ez… Ha van kedvetek, picsogjatok Ti is!
És persze jöhetnek az epés megjegyzések is…
Mozis-filmbemutatós. Nagyon tetszik az ötlet, és a kivitelezés is szenzációs!
Parkos-műsoros. Valljuk be, a zenekar felvonulása igen hatásos:
Plázás-éneklős. Ha ilyen kórusom lehetne!!!
Monumentalista. Mondjuk szerintem a pasi összes pénzét elviszi a nő pszichoterapeutája, amennyi sokk itt érte (nem a terapeutát, a nőt)…
Lehet, hogy végül már tényleg megcsömörlöttem a sok-sok romantikától, ezért apadt el a lelkesedésem, de azt aztán már végképp nem értem, hogy mi a jó a képkockáról képkockára lemásolt lánykérésben?
Ez az, ami nekem már puszta magamutogatás…
Ez meg olyan erőltetettre sikeredett, hogy végig azt vártam, a gyanútlan, arcára fagyott mosollyal hüledező menyasszonyjelölt mikor nyögi be, hogy ez most itt biztos valami oltári béna lánykérési flash mob…
És persze hiába a szépen megkomponált forgatókönyv, ha a természet, vagy a nő közbe szól…
A lánykérés, amit majdnem elmosott a tenger:
És végül, amikor “she said: NO!”
Ti bírjátok ezeket a nyilvános lánykéréseket, vagy jobb volna, ha ezt is mindenki diszkréten, zárt ajtók mögött intézné?