Először is leszögezném, ami köztudott lassan ezen a blogon: fiam van, és sajnos a lányos könyvekkel egyáltalán nem vagyok tisztában. Erős a gyanúm, hogy teljesen más lenne ez a lista egy ellenkező nemű gyermek esetén. Azért is gondolom, mert előfordult már, hogy a gyerekkönyvek között keresgélve megpillantottam egy-két cuki királylányosat, sóhajtva arra gondoltam, hogy nekem ez mennyire tetszett volna gyerekkoromban, sőt, ma is tetszik, csakhogy a fiam Igazán Gyönyörű Királylányok helyett Igazán Hasznos Mozdonyok iránt érdeklődik. (Ez egyébként mintha a társas kapcsolataira is igaz lenne: a bölcsiben a múltkor rajongva álltak a lányok, hogy puszit adhassanak neki, láttam, hogy érdeklik őket a viszonyok: ki kivel beszél, mit mond, kit szeret, a fiam viszont alig bírta kivárni, hogy három ácsingózó kislány megpuszilja – szegény -, és topogott, hogy menjünk már metrózni. Közlekedésmániás ugyanis azon kívül, hogy fiú, de lehet, hogy a kettő összefügg.)
De ha már Igazán Hasznos Mozdonyokról esett szó, akkor beszélnem kell a Thomas mese-gyűjteményről, amelynek sok darabja megtalálható nálunk, és Igazán Hasznos lefekvéskor, bár engem nem mindig érdekel, hogy Percynek, a kis szertartályos mozdonynak hányas a száma, milyen a fényezése és van-e szerkocsija. Ettől még kötelező tartalom.
Utazás- és közlekedésbolond gyerekek esetében abszolút nélkülözhetetlen olvasmány az Amíg utazunk Gévai Csillától, ebben ugyanis minden állomás részletesen fel van jegyezve, és amíg a magyar és eszkimó gyerekek végigutazzák Budapestet, rengeteg információ hangzik el a metró múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a fogaskerekűről, a siklóról, a mozgólépcsőről, és minden, városban fellelhető tömegközlekedési eszközről. Ráadásul vicces, és egy kisfiú szemszögéből mutatja be az eseményeket. Kihagyhatatlan egy metrómániás számára!
De persze elrugaszkodhatunk a közlekedés-témától, ami, megjegyzem, nálunk nem könnyű, de még mindig maradnak az állatok és a kisfiús cselekmények. (Királylányos utalások, csókok, szerelem a fasorban sincs, pedig mióta emlékszem, engem csak ezek érdekeltek…)
Szóval játszik még a Maszat-sorozat. Bevallom, az önismétlő részeket nem bírom, mint amikor számolni kell a markolókat, vagy keresni a zöldségeket, de a Doktor Maszat kimondottan kedves, sőt, mióta megvettük a könyvet, a kanalas orvosságot könnyű beadni betegség esetén, hiszen Maszat is előbb-utóbb rájött, hogy nem olyan rossz az. (Kivéve szilvalekvár, amit sajnos még kanalas orvosságként sem esz meg a fiam.)
Személyes – és nem csak saját – kedvencem pedig a Laci és az oroszlán Marék Veronikától, amely az évekre fittyet hányva aktuális: Lacit az oroszlán megtanítja a bátorságra úgy, hogy végül egyedül sem fél már semmitől. Egy pici veszteség is van a történetben, ami még éppen elviselhető.
De nem esett szó eddig azokról a művekről, amiket én nem szeretek, de a gyerek igen: ilyen a Bogyó és Babóca. Amellett, hogy szerintem ostoba, megtanultam értékelni legalább a rajzfilmes verzióját: éppen elviselhető mennyiségű konfliktus van benne, és a kisfiam élvezi a számomra rettentő ismétléseket, amely a szereplők tíz percen keresztül történő felsorolását tartalmazza. És a rajzfilm-verzió rajzai sem olyan rettenetesek, mint a könyvbeliek.
Egyébként meg, ellenérzéseimre fittyet hányva, néha megveszek egy-egy Bogyó-könyvet a gyereknek, csak egyhez ragaszkodom: nem ez a széria lesz a könyvtárának az alapja!
Szia!
Nekünk is bejönnek a vonatos könyvek a fiúknak.
Igazából a Bogyó és Babóca könyveket is szeretik. Szerintem aranyos és a szereplők felsorolása nem olyan borzalmas. Én úgy érzem fejleszti a memóriát, és a képzelőerőnek is jó.
A másik kedvencük az Anna Peti és Gergő könyvek már három van itthon. A benne lévő konfliktusok itthon ugyan így megvannak, mert hárman vannak.