Várandós voltam, amikor először találkoztam egy nővel, aki két nyelven nevelte a kislányát. Mindenki előtt magyarul beszélt vele, de otthon csak olaszul. Megkérdeztem, hogy az olasz anyanyelve-e, de azt mondta, nem, csak élt kint, és nagyon jól tud, egyáltalán nem probléma, hogy mindent olaszul mondjon, és ez a gyereknek is hasznos. Azóta másokat is ismerek, akik otthon idegen nyelven beszélnek a csemetéjükhöz annak ellenére, hogy mindkét szülő magyar.
Ez a téma a férjemmel is felmerült, amikor még csak tervezgettük, mi lesz, ha a kicsi megszületik. Ő nagyon szeretné, hogy hamar megtanuljon lehetőleg angolul, és ezzel se maradjon le a kortársaival szemben. Egy időben mindketten jól tudtunk angolul, elvileg megoldható lett volna, hogy így beszéljünk a fiunkkal. Azóta az én nyelvtudásom igencsak apadt, ez szokott történni, ha az ember nem használja – nálam legalábbis, de ettől függetlenül is mély ellenérzésem volt a projekttel szemben. Nyilván nem lett volna így, ha a párom történetesen angol anyanyelvű, eszembe sem jutott volna, hogy ő ne a saját nyelvén beszéljen a gyerekhez, de ahhoz, azt hiszem, minden körülmények között ragaszkodtam volna, hogy én magyarul szólok hozzá. Még akkor is, ha valamely nyelvtudásom eléri a tökéletes, anyanyelvi szintet.
De persze lehetséges, hogy engem valamiféle különös viszony köt az anyanyelvemhez, ami másoknál egyáltalán nincs meg: nekik ez egyszerűen nem ilyen fontos. Számomra a nyelvben, amit beszélek, benne van a kultúrám, az, ami nekem fontos, az, amiben felnőttem, a gyerekkorom és az érzéseim is, nem úgy értve, hogy csak a nyelven keresztül tudom kifejezni őket, remélem, nem, de a szavak és a hangzások érzéseket rejtenek. Csak magyarul van meg a rezgés, a hangulat, a másodlagos jelentés, az én világom.
Szabályosan fájna, ha más nyelven kellene megpróbálni visszaadni ugyanezt.
Sőt, bevallom, bár sok szakkönyv és szakcikk ennek ellentmond, én még a nagyon korai nyelvtanfolyamokat sem szeretem annyira. Jó, ha élvezi, hogy angol éneket tanul, tanuljon, de tanuljunk már meg magyarul! Úgy rendesen.
(Figyelitek, lassan irodalmi kifakadás következik édes anyanyelvem szeretetéről. Na jó, abbahagytam.)
Szóval nagybetűs nemet mondtam az ötletre, hogy beszéljünk itthon angolul. Az angol bölcsiről, amit szintén nem akartam, meg kiderült, hogy messze van és nagyon drága. Mondjuk, lett helyette egy nagyon magyar, szocreál-jellegű, de ez másik kérdés.
Viszont mindig is érdekelt, milyen lehet azoknál a családoknál, ahol a szülők is kétnyelvűek, és esetleg az ország, amelyben élnek, egy harmadik nyelvet beszél.
Van ehhez kapcsolódó történetetek?
Ti beszéltek idegen nyelven a gyereketekkel?
Én úgy gondolom – és lehet, hogy ezért meg fogtok kövezni – , hogy ez a nyelv-téma manapság iszonyatosan fel van fújva. Nekem úgy tűnik, hogy mindenki azon liheg, hogy milyen fontos minél több nyelvet beszélni, de senki nem teszi fel a kérdést: miért is? Úgy értem, minek kell nyelveket tanulni olyannak, aki Magyarországon él és dolgozik, magyar családja van, magyar emberekkel van csak kapcsolata? Nem mindenkinek van érzéke hozzá – mindenki másban ügyes, minek erőltetni olyasmit, ami talán tökéletesen felesleges egy életen át.
Mindezt nem azért mondom, mert személyesen nekem gondom lenne a nyelvekkel. Saját megítélésem szerint jó a nyelvérzékem, németül elég jól megtanultam, és biztos vagyok benne, hogy ez részben annak köszönhető, hogy nemzetiségi oviba és általánosba jártam. Nem ott tanultam meg helyesen a nyelvet, de ott alakult ki az érzék, meg az, hogy egyáltalán nem volt számomra idegen a német. DE: azóta eltelt majdnem húsz év és kábé egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor volt szükségem a nyelvtudásomra. Mára pedig megkpoptt már annyira, hogy végképp nem sokra mennék vele. Ha nagyon kellene, pár hónap alatt biztosan elég jó szintre vissza tudnám hozni, de továbbra sincs szükségem rá.
Aláírom, sok olyan terület van, ahol kell. De még sokkal több, ahol nem. Tapasztalatom szerint a gyerekeknek a nyelvtanulás sokszor inkább gyötrelem, kényszer és kudarcélmények sorozata. Ezzel szemben egyáltalán nem biztos, hogy valaha is szüksége lesz rá. Ha kicsit nagyobb korban kiderül, hogy olyan pálya vonzza, ahová kell, bőven ráér akkor is elkezdeni. És ha megvan a kellő motiváció, biztosan menni i fog. Hát én ezért nem hiszek a korai nyelvtanulásban.
És tényleg érdemes megjegyezni: azért ne felejtkezzünk el magyarul is helyesen megtanítani a gyerekeinket. Mert ahogyan csökevényesedik az anyanyelvünk, az bizony nagyon aggasztó. (Saját tapasztalat: még az óvónénik sem ismerik teljesen jól a helyesírást és a helyes, választékos nyelvhasználatot!)
Mi is vegyes család vagyunk, én magyar, férjem olasz, Németországban élünk. Családi nyelvünk német, némi magyarral keverve (férjem beszél egy kicsit magyarul). Kisfiunk 4 éves, 20 hónaposan kezdett beszélni, elöször csak magyarul, mert tölem csak azt hallotta, és mégiscsak én voltam vele legtöbbet. Férjem beszélt hozzá olaszul is, németül is. Mégis, 6 hónappal késöbb még mindig csak kb. 5 szót mondott németül, olaszul semmit. Az apjához is magyarul szólt, aztán vagy értette, vagy nem. Aztán lassan-lassan beindult a dolog, 2 és fél éves korára már jobban ment a német. Majdnem 3 volt, amikor kezdte az ovit, addigra már folyékonyan ment a német, és az óvónök is dícsérték, hogy 3 nyelvü létére milyen nagy a szókincse. Az olasz sajnos még mindig az utolsó helyen kullog, mert csak a férjemtöl hallja. Idén év elején voltak kétszer is pár napot az olasz nagymamánál, akkor egy kicsit javult. Alapvetöen megért mindent, de csak egyszavas válaszokat ad, vagy németül válaszol. Akcentusa nincs egyik nyelvben sem. Nyelvtani hibákat vét, és elég pösze, R, G, K hangokkal még gondban van mindegyik nyelvben (logopédus azt mondta, várjunk még vele). Sokszor kissé “magyartalanul” fejezi ki magát, azaz német kifejezést, mondatot fordít le direktben magyarra (pl. “kaputtra csinálta”= kaputt gemacht = tönkretette) Egy év óvoda után már persze a német lett a legerösebb nyelv, sokszor már hozzám is németül beszélt, Minden nap olvasunk mesét (én magyarul, apa németül, olasz könyvünk sajnos nincs), gyerekverseket, mondókákat. Néz magyar meséket a tévében, DVD-n, olaszt a YouTube-on. A nyelveket nem keveri egyáltalán, minden gond nélkül vált magyarról németre, de elöfordul, hogy ha egy kifejezést nem ismer az egyik nyelven, mondaton belül behelyettesíti a másikkal 🙂 Aztán észreveszi, hogy ez így nem okés, és megkérdezi, hogy adott kifejezést hogy mondják a másik nyelven. Ami nekem még feltünt: észrevettem, ha apával beszél németül, és belekerül a mondatba egy magyar szó is, azt németesen ejti (pl. a kistestvére neve Gabika, ha apával beszél, akkor Gábiká-nak ejti, tehát A helyett À-val) 🙂 Ja, kistesó még csak 15 hónapos, kíváncsi vagyok, ö mikor kezd el beszélni és milyen nyelven…
Még csak annyit, hogy bennem fel sem merült, hogy ne az anyanyelvemen szóljak a gyerekeimhez. Németböl vannak hiányosságaim, a nyelvtanom nagyon nem tökéletes, akkor meg…? Vannak itt élö magyar ismeröseim, akiket ez nem riaszt vissza. Azt akarták, hogy a gyerek tanuljon meg németül, ha már itt élnek (apukák is németek, tehát lett volna, aki az “eredeti” nyelven beszél hozzájuk!). Borzalmas kiejtéssel (teljesen magyaros hangsúlyokkal) rossz nyelvtannal teszik ezt, és a gyerekek ugyan megtanultak németül, de magyarul már megszólalni sem hajlandók. Hát én elsüllyednék, ha az én gyerekeim nem tudnának a magyar nagyszüleikkel kommunikálni… Arról már nem is beszélve, hogy számtalanszor tapasztalom azt, hogy a magyar nyelv mennyivel gazdagabb. Egy német kifejezésre sokszor 3 magyar is jut, és vannak olyan mindennapos kifejezések, aminek egyszerüen nincs német megfelelöje. Pl. a “bohóc”-ra az angol nevét használják, a “nászasszony”-t meg csak úgy mondják, hogy a “menyemnek az anyja…
Enikö
Nem rossz. Bár szerintem az előző is jó volt. 😛
woooooooooooooooooooow, figyelitek, milyen új kommentrendszerünk van? 🙂
Jól értem, a párod és Te is magyarok vagytok, és angolul beszéltek a gyereketekhez mind a ketten?
Hű… nem is tudom, hallottam-e már ilyet:o
http://www.ketnyelvugyerek.hu/
Itt sok mindent lehet olvasni/tanulni/otleteket meriteni a temaban.
Mi is kétnyelvűek vagyunk, a férjem cseh. Amikor megszületett a kislányunk, természetes volt, hogy mind a ketten a saját anyanyelvünkön szólunk hozzá. Minden gond nélkül kétnyelvű lett, egyik nyelvet se beszéli akcentussal. Azóta testvére is született, aki hamarosan 5 éves lesz, kisfiú. Ő is simán kétnyelvű, de azért nem beszél annyira választékosan, mint a lányom. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy a fiúk és a lányok másképp kommunikálnak, nem tudom. Nagyon sok mesét olvastam nekik magyarul, DVD-meséket néztünk és csak és kizárólag magyarul szólok hozzájuk. Ők is hozzám, akárhol vagyunk, akármilyen nyelven beszélnek körülöttünk. Amióta oviba/iskolába kerültek, erősebb lett az iskola nyelve. Ez abban nyilvánul meg, hogy egymás között csehül beszélnek.
Azóta elköltöztünk Csehországból, az arab világban élünk, most kezdték az angol iskolát. Tehát bejött a harmadik nyelv, arabul nem kell még tanuljanak. Gondolom azért, mert már megszokták otthonról a többnyelvűséget, nem estek kétségbe, hogy az iskola megint más nyelven lesz. Első nap, mondjuk, volt egy kis izgulás, de azután teljesen természetesnek vesznek, hogy ezt most meg kell tanulni. Amit tudnak, mondják, amit nem, valahogy megértik, látszik rajtuk, hogy napról napra otthonosabban mozognak az iskolában. Lassan háromnyelvűek lesznek…
Amúgy nyelvtanár vagyok, német-angol szakos. Tanítottam minden szinten, 2 éves kortól felfele. Az a tapasztalatom, hogy teljesen felesleges annyira pici gyerekeket kínozni idegen nyelvvel, akik még az anyanyelvüket se tudják. Egy szenvedés volt gyereknek, anyukának, tanárnak egyaránt. Szegény kicsike azt se tudta, hogy most mi van, hogy hetente egy órát egy néni úgy beszél vele, hogy semmit se ért. Ez így csak összezavarja. Viszont egy idegen nyelvű óvoda sokkal jobb, ugyanis intenzívebb, a gyerek hamar megérti, hogy ez az óvoda nyelve és hamar használni kezdi, akkor is, ha otthon más nyelven beszélnek. Ez személyes tapasztalat, én így nőttem fel.
De semmiképpen sem kell pánikba esni attól, hogy a gyerek hogy fog megtanulni valamilyen idegen nyelvet. Teljesen elég iskoláskorban elkezdeni, leginkább akkor, amikor az anyanyelvén már tud olvasni és írni. Mi a családban sok nyelvet beszélünk, a férjem nyolcat, én ötöt. És ebből egy kivételével minden nyelvet második osztálytól kezdve tanultunk meg.
Tehát szerintem csak természetesen. Ha otthon van két nyelv, akkor beszéljen mindenki a saját nyelvén, mert ez természetes. Ha viszont nincs, akkor ne “áldozza fel” magát egyik szülő sem, nem lesz hiteles a gyerek szemében. Idegen nyelven meg előbb-utóbb mindenki megtanul…
Mi az Egyesult Kiralysagban elunk mar 7 eve, a gyerekek is itt szulettek. A lanyom jobban tud angolul mint magyarul, azert megerti, de alapvetoen neki angol az anyanyelve, akcentusa sincsen. Nekunk nem fontos, hogy tokeletesen beszelje a magyart, mert itt fog felnoni, nem tervezunk hazakoltozni. Egyebkent probal magyarul beszelni velunk, de mivel az angolt tanulta meg eloszor ezert nehez neki a magyar – keveri a nyelvtant, angol nyeltannal mondja a magyart es forditva, ami eleg mokas neha. Sokszor beszelunk vele angolul, mert azt erti meg inkabb. Amiota iskolaba jar, mar erti mi az, hogy magyarul es angolul beszelni es ha kerdezgetem mi micsoda magyarul, megmondja, szoval szerintem nem kell ezt eroltetni, megtanulja o magatol, a kisgyerekek okosak es ragad rajuk a tudas 🙂 A fiam meg csak 9 honapos, meglatjuk hogy o hogyan fog viszonyulni ezekhez a dolgokhoz…
Strandon történt, hogy a mellettünk lévő család, valami furcsa nyelven beszélt. Először nem is értettem, aztán rájöttem, hogy a német egyik tájszólását beszélik. Az anyuka borzalmasan, az apuka kevésbé, de a hochdeutsch-tól nagyon-nagyon messze volt. A gyerek persze szintén tájszólásban kommunikált velük, de még hallgatni is szörnyű volt az egészet. Ennek mi a fene haszna van, azóta is sokat gondolkodom, hogy megtanítanak a gyereknek egy borzalmas tájszólást.
Az anyanyelv 8 éves korra alapozódik be a szakértők szerint és még utána is van mit javítani, tanulni rajta. Magam is tanultam az oviban németet, sőt még oroszt is, káromra nem vált, de sok hasznom sem volt belőle, emlékszem máig is a mondókákra, dalokra, az ezekből fakadó szófordulatokra, de semmi több. Kb. 10-12 éves koromtól kezdtem nyelvileg eszmélni, amit akkor megtanultam, azt azóta is fújom, pedig már nem most volt :)))
Arról nem beszélve, hogy ha belegondolok, hogy magyarul milyen szép szó az ÉDESANYA (utálom is, mikor az angolt majmolva mamának szólíttatják magukat az anyák, mindig megkérdezem a gyereket ilyenkor, hogy ő a nagymamája-e, mert nálunk a nagymamát hívják mamának). A másik kedvencem a FELESÉG, szerintem minden benne van!!!
Az ehhez kapcsolódó 8 éve tartó) történetem itt olvasható folytatásokban, sok ötlettel: http://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/ 🙂
(Az anyanyelvemet én sem tudtam volna feladni, de a kettő együtt is működik.)
Azt tudtátok, hogy Szabó Magdával latinul is beszélgetett az apukája? (Hogy sikerült-e “ennek ellenére” jól elsajátítania az anyanyelvét, azt mindenki döntse el maga…)
En igenis tamogatom az otletet, mint pedagogus. Kettannyelvu iskolaban dolgozom ( nem Mo.-on) ahol a gyerekek siman megtanulnak 2nyelvet ugy hogy otthon a 3. beszelik. Kezdd mesekkel, rajzfilmekkel, mert azok erdekesek. Ha nem beszelsz jol, vagy nem laksz angol kornyezetben, akkor felesleges eroltetni.Heti par maganora dalokkal, jatekokal sokat tesz. A gyerekek konnyen tanulnak nyelveket mar ovodas kortol, ha ugyesen es kreativan tanitjak. A jovo Europa, magyarul meg ugyis megtanul otthoni kornyezetben. Ennyi.
Én 2 anyanyelvű vagyok. Persze ez más, mert valahol természetes lenne, hogy a gyerek tudja mind 2 anyanyelvét. mégis nagyon kevés olyan félvér ismerősöm van aki olyan jól beszélné a nyelvet mint a testvérem és én, legtöbbjüknek akcentusa van rengeteget hibáznak, vagy meg sem tudnak szólalni. Édesapám arab, és folyékonyan beszélünk arabul, mert otthon soha nem szólt hozzánk magyarul anya meg 6 évet élt kint így ő már megértette. Egy családi beszélgetés úgy zajlott, hogy apu öcsi én arabul de anya magyarul szólt bele és ha neki válaszoltunk akkor magyarra váltunk. Nem hátrány ha a gyerek tud másik nyelvet szerintem, de ez csak úgy a jó ha többször jár olyan országba ahol hallja a nyelvet (mi minden nyáron kimentünk a kinti családhoz 2-3 hónapra) .Mert ha csak 1 ember hall akkor megszokja a füle azt az 1 hangsúlyt,stílust és nem fogja megérteni ha mást hall vagy csak nehezen. Filmeket néz azon a nyelven, zenét hallgat és más embereket is hall, így kevésbé lesz hibás és akcentusa is kevésbé lesz. Én kint születtem és ott tanultam meg magyarul anyukámtól, és az itteni nyaralásokból. De senki nem mondaná meg. Testvérem itt született és itt tanulta meg az arabot apukámtól és tőlem de ugyan olyan jól beszél mint én. Sok munka és energia türelem kell hozzá. Szóval én csak akkor vágnék bele, ha kitartó vagyok és még társaságban sem szolok a gyerekhez máshogy, tudom, hogy hibátlanul beszélek. Apukám 14 éves koromba mondta hogy mától fogva társaságba magyarul beszéljünk mert már elég nagy vagyok, nem fogom elfelejteni. Viszont az tény h olyan gyereknek aki több nyelvet beszél hamarabb kapcsol, nehezen hozható zavarba, hamarabb meglátja a megoldást. Akik több nyelven beszélnek magabiztosabbak, találékonyabbak, kevésbé van félelem érzetük a világgal szemben. Nagyobb az érdeklődési körük. Igaz a mondás hogy ahány nyelvet ismer annyi embert érsz. Ettől függetlenül én nem erőltetném a gyerekemre az arabot és más nyelvet sem, mert tudom hogy nincs annyi kitartásom mint apukámnak. Folyton lesben állt, hogy tesóm és én ne beszéljünk egymással magyarul. Ha túl sok volt a magyar beszéd otthon akkor megkért, hogy amit mondtunk azt mondjuk el arabul. Hetente 1x telefonon beszéltünk a kinti családdal. Tényleg nagyon nagy feladat. Viszont a 2 nyelvű ovi az szerintem teljesen jó dolog.
5 éves voltam mikor Magyarországra költöztünk én akkor 3 nyelven beszéltem folyékonyan, mára a francia kikopott de szinte mindent megértek és kiejtési problémáim sincsenek, csak az összefüggő mondtatok nem mennek és a szókincsemen bőven lenne mit javítani, viszont pikk pakk megjegyzem a szavakat, 3-4 hónap kint és vissza jönne apukám szerint (aki anyanyelvű francia tanár) csak lusta vagyok: )
Én úgy gondolom, hogy ha a két szülőnek nem ugyanaz az anyanyelve, akkor egészen természetes dolog, hogy a gyerek kétnyelvű lesz/legyen.
Viszont úgy, hogy mindkét szülő magyar, szerintem nem olyan jó ötlet. Bár nekünk még nincs gyerekünk, már beszéltünk a témáról, és biztosak vagyunk benne, hogy egyikünk sem beszélne otthon más nyelven a gyerekkel. Annak ellenére, hogy mindketten éltünk angol nyelvterületen, és én ráadásul angol és francia szakos tanár vagyok (tehát akár franciául is beszélhetnék hozzá, mert az is nagyon jól megy). Azt gondolom, hogy az otthon az, ahol az ember tényleg a nyelven keresztül megkaphatja a kultúra első cseppjeit, és szerintem fontos is, hogy megkapja.
A korai nyelvtanulásnak szerintem nincs igazán sok értelme. (Én tanultam már óvodában is németül, és utána is. Szerettem is, meg egész sok mindenre emlékszem is.) Ami miatt mégis talán van értelme, ha van, az szerintem az, hogy hozzászoktatja a gyereket a tényhez, hogy vannak más nyelvek, amiknek más a hangzása, kiejtése stb. Ugyanakkor azt gondolom és úgy tapasztaltam, hogy nagyon jól meg lehet tanulni egy nyelvet az iskolában is, és nem szükséges, hogy annyira korán kezdje az ember. (Én magam 12 évesen kezdtem franciául tanulni a gimnáziumban, csak ott tanultam, meg persze az egyetemen később, és úgy sikerült megtanulnom, hogy utoljára tegnap kérdezték meg, hogy biztosan nem francia vagyok-e, vagy legalábbis nem éltem-e kint hosszabb ideig.)
Azzal én is maximálisan egyetértek, hogy csak magyarul van igazán jelentése és hangulata a beszéldnek, ebből kifolyólag el sem tudom képzelni, hogy a gyerekem ne beszéljen magyarul.
Ha lenne olyan a családban, akinek nem a magyar az anyanyelve, én biztos, hogy élnék a lehetőséggel, hogy a gyerek megtanuljon tőle azon a nyelven. Szerintem viszont ez a fajta tanulás csak akkor működőképes, ha ez az illető mindig azon a nyelven beszél a gyerekhez. Az szerintem csak zavaró, ha ugyanaz az ember az utcán egyik nyelven beszél, otthon meg egy másikon.
És ezt sem vállalnám be, hogy én beszéljek a gyerekhez idegen nyelven, mert akármennyire jól is megy, csak nem az anyanyelvem…
Hogy őszinte legyek, eddig én is azt gondoltam, hogy felesleges korán elkezdeni a nyelvtanulást. Engem anyukám már oviban járatott angolra, és csak arra emlékszem, hogy egy idő után rettenetesen utáltam, hogy muszáj járnom. Kb 14 éves koromra jutottunk el oda, hogy annyira utáltam már, hogy abbahagyhattam.
Viszont most felnőtt fejjel kénytelen vagyok rájönni, hogy nagyon is hasznos volt. Mostanában kezdek belegondolni, hogy lehet, hogy a korai nyelvtanulásnak is része van abban, hogy 4 nyelven beszélek.
Az angolról pedig az utóbbi időben derült ki, hogy jobban tudok, mint azt én valaha gondoltam. Ez pedig egyértelműen azért van, mert korán kezdtem tanulni, és a bonyolultabb nyelvtani szerkezetek is magától értetődően jönnek. Nem tudom miért úgy kell mondani, de tudom, hogy úgy kell. Ez egyrészről rossz, mert nem tudom végiggondolni lépésről-lépésre, hogy miért is így épült fel a szerkezet, így ha nem tudom, hogy hogy kell mondani, akkor esély nincs, hogy megalkossam magamtól a nyelvtani szabályok segítségével, másrészről viszont nagyon jó, mert alapszinten épültek be a dolgok.
+ 1 – amúgy nehéz a családi nyomással együtt élni, hogy rossz, hogy nem készítem fel a gyereket angolból, mert akkora előny lenne neki, ha tudna. Az együtt töltött időkben annyira nem tudom elképzelni, hogy angolt tanuljunk, hogy külön kelljen arra is koncentrálnom, mit és hogyan mondok, és meg is értse. Annyira egyszerű csak úgy szimplán magyarul élvezni az együtt töltött időt.
A korai angol tanfolyamokat furcsállom viszont. A heti 45 perc angolozás mit számít, ha otthon nem angolul beszélnek? Láttam angolul tanuló babákat, és látszatja se volt. Egy-egy szót tudnak. (A szülők meg büszkék, hogy már baba angolozni jár, és költik a sok tízezrest az oktatásra.) Szerintetek van értelme a baba-angolnak?
Nálunk is felmerült ez a kérdés. Mivel tudok valamennyire angolul, jó lenne, ha a gyermekünket is tanítanám, otthon angolul beszélnék hozzá. De nem megy, mert nem éltem angol nyelvterületen, nem megy zsigerből – főleg a gyereknyelv, egy más téma… Marad néha a youtube-on Mother Goose Club nézés, illetve az ott tanult mondókákat, dalocskákat együtt próbáljuk mondani, énekelni. Nyelvterületen azért biztos más lenne.
Hát nem egyszerű. Mi 6 éve álünk Németországban, és a gyerekek csak kétnyelvűek, de így sem mondhatnám könnyűnek. Vagyis inkább gyerekfüggő. Nagyobbik fiunk 5 évesen került a német óvodába és 1,5 éve volt megtanulni a németet az iskoláig. Neki nagyon jó a nyelvérzéke, már magyarul is nagyon szépen és választékosan beszélt 5 éves korára. Nem volt soha gondja az iskolában, de bizony még a mai napig van szókincshiánya. Azok a szavak, amiket a kicsik a családban, mesélés közben tanulnak meg, neki hiányoznak .
A kisebbik fiunk 3 hónapos volt mikor kijöttünk, na neki lényefgesen nehezebb volt a két nyelv megtanulása, mert párhuzamosan kellett tanulnia. Eddig (6 éves) mindkét nyelvben vannak észrevehető hiányosságai. Magyarul ugyan javítom, de nagyon sok mindent mond rosszul (ikes igék: mondik, szólik, stb, jöjjél….) Nagyon sok energiáját lefoglalta a két nyelv megtanulása.
Én pedig nem tudnék igazán németül beszélni itthon velük. Főleg az érzelmeket nem tudom közvetíteni. Ha ideges és mérges vagyok, csak magyarul tudom kifejezni 🙂 És a becézgetést sem tudnám németül elképzelni.
Persze, ha a másik szülő más anyanyelvű, akkor könnyebb a helyzet, mert akkor el lehet tőle tanulni menet közben ezeket a érzelem kifejezéseket 🙂
L.