Ahogy felszállok a buszra, kiszúrom magamnak. Kidolgozott felsőtest, barna, rövid fürtök, hatalmas barna szem, nyílt tekintet, seprű szempillák. Csak ül, és néz maga elé, kicsit unottan.
Nyilván nem akarok tőle semmit, férjem van, gyerekeim, de nem tudom nem észrevenni, ahogy ott ül. Mennyi lehet? Huszonöt? Harminc? Mindig rossz voltam kortippelésből. Én mennyi is vagyok? Több. Ha azt nézzük, hogy mindenképpen iskolás voltam már, mikor ő született, akkor jóval több.
Kicsit azért elpimaszodom, végre kiszabadultam a hétköznapok őrjítő rutinjából, az ovi-játszótér-zöldséges által határolt rezervátumomból, ahol tömegével élnek a hozzám hasonló, világtól elvágott kismamák, akik ha átjutnak a hév-síneken, csak úgy mondják: bemegyek a városba!
Vajon nőnek látszom még, vagy csak valakinek az anyjának? Végül is, koncertre indulok, frizurám van, fülbevalóm, amit induláskor kicsit még megrángatott a kicsi, a szempillám is festve. És olyan blúz van rajtam, amihez még soha nem ért gyerek. Mondjuk akkora a dekoltázsa, hogy ha ezt otthonra veszem fel, még ma is anyatejes lenne az összes gyerekem.
Szóval szerintem összességében jó eséllyel ugyanolyannak látszom, mint a többi nő a fedélzeten. Nem sikít rólam, hogy három gyerek tépi az idegeimet nap, mint nap, és nem látszik, hogy az utóbbi években általam legtöbbet forgatott könyv a Kippkopp, és ha elbambulok, nem Rihanna slágereket dúdolok, hanem gyerekdalokat három varjúról, akik kaszálnak, meg szúrós gombócról.
Kívülről kifejezetten nőnek látszom! – döntöm el határozottan. Úgyhogy kihúzom magam, végigsimítok a hajamon, és megint vetek egy immár kacérabb pillantást a pasi felé, hogy rajta is lemérjem a nőiségemet.
No, mi a fene? Pont felém néz! Itt a remek alkalom! Zavaromban még egy kicsit el is pirulok, ilyen gyors tempóra azért nem számítottam! Nem vagyok túl áptudét a flörtölésben.
De már látom is, hogy pillantása szikra nélkül tovább siklik az arcomról, mintha csak egy leszállásjelző volnék, és elúszik valahová mögém, miközben a tompult fásultság helyét átveszi a csillanó érdeklődés.
Jellemző, az a kis fruska tetszik neki, aki ott áll az ajtóban. Hamvas bőr, feszes cicik, formás popsi… Ugyan, hány éves ez a csaj? Nagykorú már egyáltalán? A barátját elnézve – mert az is van ám neki, jegyzem meg magamban kárörvendően – még bőven középiskolások. És az ilyenre csorgatja a nyálát ez a szinte korombeli pasi! Hát hogy nem veszi észre magát, hogy ez mennyire ciki?
Tessék, ott meg az a másik engem bámul! Hát normális? Nem látja, hogy baromira nem vagyunk egy szinten?
Apukám, tényleg azt hiszed, hogy Neked itt ma karácsony van, hogy a melleimet stírölöd?
Komolyan mondom, nem értem, hiszen ennek már akár unokái is lehetnek, és erre a buszon bámészkodik, mint aki húspiacon van! Bár béna vagyok a tippelésben, de tuti közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. Hát basszus, ő vígan magolta már az úttörők tizenkét pontját síppal a vállán, mikor én még csak a bilivel szemeztem, mégis, azt hiszi, hogy kikezdhet velem?
Nem értem, mit gondolnak egyesek magukról!
A francba, míg ez az öreg majom lefoglalta a figyelmemet, az én szívtipróm jelzett, és most leszállni készül. Pedig ha tovább jön ezzel a busszal, biztos nem maradok számára észrevétlen!…
Lehet, hogy én látom másképpen a dolgokat, de ha valaki kiteszi, amije van, akkor kikerül a kirakatba. Nincs ezzel baj, de ha valaki ezt vállalja, akkor nem kell meglepődni azon, hogy megnézik, ami szép. “Ha körbe kínálsz egy doboz cigit, ne csodálkozz, ha vesznek belőle”… A barna fürtös fiatalembernek meg lehet, csak simán nem volt a cikk szerzője az esete, van ilyen. Inkább az a kérdés, hogy az apuka hogy-hogy nem érezteti anyukával, hogy nő?! Azért el lehet vinni vacsorázni, meg lehet dicsérni, de ki lehet mozdulni hétvégente, vagy csak simán átvenni kicsit a terhet, legalább esténként, hogy anyukának ne azon járjon az esze, hogy a buszon talán megkapja azt, amit már régóta nem kap meg otthon, egy kis odafigyelést…
Elhiszem, hogy fura volt! Hosszas keresgélés után épp ma találtam meg a régi ruháimat, s nagy örömmel próbálgattam fel őket. Nem tudom, mikor jön el az az idő, amikor nem az lesz az elsődleges szempont az öltözködésnél, hogy tudok-e benne kényelmesen szoptatni, de akármeddig is tart még, némileg vigasztal a gondolat, hogy már újra beleférek mindegyikbe. 🙂 Ha lesz egy-két óra kimenőm, lehetőségem nyílik majd csinos nőnek álcázni magam. 😛
A mostani férjemet. 😀 Most olvasom csak vissza, mit írtam. Szóval A férjemet, mostani nélkül. 🙂
Át tudom érezni! Amikor visszamentem dolgozni, újra felvettem a több évvel ezelőtti dolgozós ruháimat, a régi nem praktikus ruhákat, melyek kiemelik ahol kell, illetve ahol elválasztás alatt álló gyereknél nem kell – hű, de fura volt! Atyaég, milyen perverz érzés, hogy utánam fütyülnek, vagy hallom a megjegyzést, hogy “milyen szép!”. Vissza egy másik világba, ha csak gondolatban is, mert a bölcsiben a gyerek a nyakamba ugrik, maszatos a szája, és sáros a cipője, és azonnal anyuka leszek megint. De van addig egy buszút. :-)))
15 évesen a helyi buszjárat fiatal sofőrjével flörtöltem. A mostani férjemet kb. 12 évvel ezelőtt a vonaton ismertem meg. Aztán volt még pár pasi, akik az egyetemi évek alatt szintén a heti ingázásom során, tehát a vonaton szólítottak le. Aztán olyan is volt, hogy a Szépművészeti Múzeumban bóklászva lépett oda hozzám egy eszméletlenül jóképű férfi, s néhány suta mondat után elkérte a számomat, pár nappal később már randiztunk. Ma már teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy velem ilyen megtörténjen. Nem csak azért, mert a húszas évek hamvassága, szépsége (?) nyilvánvalóan a múlté, hanem azért is, mert egész egyszerűen eszembe sem jut már semmi ilyesmi.
Jelenleg olyan mélyen van az önértékelésem, hogy még egy ilyen gondolatkísérletig sem jutok el, hogy megpróbáljam felbecsülni a “húspiaci” értékemet. Gyerek nélkül olyan ritkán van alkalmam kilépni az utcára, hogy olyankor szinte zavarban érzem magam, hiányérzetem van, s akkor is minden gondolatomat a család tölti ki.
2-3 év múlva azonban ismét vár a való világ, nem “csak” anya, hanem dolgozó NŐ is leszek, s talán akkor majd visszatérek önmagamhoz, talán majd én is észreveszem a fürtöskéket, esetleg a jóvágású negyveneseket, s talán majd bennem is meglátják majd a nőt is. Persze mindez csak gondolati szinten érdekes. 🙂 Kíváncsian, de kissé szorongva várom az újabb változást…