Ahogy felszállok a buszra, kiszúrom magamnak. Kidolgozott felsőtest, barna, rövid fürtök, hatalmas barna szem, nyílt tekintet, seprű szempillák. Csak ül, és néz maga elé, kicsit unottan.
Nyilván nem akarok tőle semmit, férjem van, gyerekeim, de nem tudom nem észrevenni, ahogy ott ül. Mennyi lehet? Huszonöt? Harminc? Mindig rossz voltam kortippelésből. Én mennyi is vagyok? Több. Ha azt nézzük, hogy mindenképpen iskolás voltam már, mikor ő született, akkor jóval több.
Kicsit azért elpimaszodom, végre kiszabadultam a hétköznapok őrjítő rutinjából, az ovi-játszótér-zöldséges által határolt rezervátumomból, ahol tömegével élnek a hozzám hasonló, világtól elvágott kismamák, akik ha átjutnak a hév-síneken, csak úgy mondják: bemegyek a városba!
Vajon nőnek látszom még, vagy csak valakinek az anyjának? Végül is, koncertre indulok, frizurám van, fülbevalóm, amit induláskor kicsit még megrángatott a kicsi, a szempillám is festve. És olyan blúz van rajtam, amihez még soha nem ért gyerek. Mondjuk akkora a dekoltázsa, hogy ha ezt otthonra veszem fel, még ma is anyatejes lenne az összes gyerekem.
Szóval szerintem összességében jó eséllyel ugyanolyannak látszom, mint a többi nő a fedélzeten. Nem sikít rólam, hogy három gyerek tépi az idegeimet nap, mint nap, és nem látszik, hogy az utóbbi években általam legtöbbet forgatott könyv a Kippkopp, és ha elbambulok, nem Rihanna slágereket dúdolok, hanem gyerekdalokat három varjúról, akik kaszálnak, meg szúrós gombócról.
Kívülről kifejezetten nőnek látszom! – döntöm el határozottan. Úgyhogy kihúzom magam, végigsimítok a hajamon, és megint vetek egy immár kacérabb pillantást a pasi felé, hogy rajta is lemérjem a nőiségemet.
No, mi a fene? Pont felém néz! Itt a remek alkalom! Zavaromban még egy kicsit el is pirulok, ilyen gyors tempóra azért nem számítottam! Nem vagyok túl áptudét a flörtölésben.
De már látom is, hogy pillantása szikra nélkül tovább siklik az arcomról, mintha csak egy leszállásjelző volnék, és elúszik valahová mögém, miközben a tompult fásultság helyét átveszi a csillanó érdeklődés.
Jellemző, az a kis fruska tetszik neki, aki ott áll az ajtóban. Hamvas bőr, feszes cicik, formás popsi… Ugyan, hány éves ez a csaj? Nagykorú már egyáltalán? A barátját elnézve – mert az is van ám neki, jegyzem meg magamban kárörvendően – még bőven középiskolások. És az ilyenre csorgatja a nyálát ez a szinte korombeli pasi! Hát hogy nem veszi észre magát, hogy ez mennyire ciki?
Tessék, ott meg az a másik engem bámul! Hát normális? Nem látja, hogy baromira nem vagyunk egy szinten?
Apukám, tényleg azt hiszed, hogy Neked itt ma karácsony van, hogy a melleimet stírölöd?
Komolyan mondom, nem értem, hiszen ennek már akár unokái is lehetnek, és erre a buszon bámészkodik, mint aki húspiacon van! Bár béna vagyok a tippelésben, de tuti közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez. Hát basszus, ő vígan magolta már az úttörők tizenkét pontját síppal a vállán, mikor én még csak a bilivel szemeztem, mégis, azt hiszi, hogy kikezdhet velem?
Nem értem, mit gondolnak egyesek magukról!
A francba, míg ez az öreg majom lefoglalta a figyelmemet, az én szívtipróm jelzett, és most leszállni készül. Pedig ha tovább jön ezzel a busszal, biztos nem maradok számára észrevétlen!…
