Játszótárs!
Következő pajtásjelöltünk, Bogi, aki korából fakadóan túlmutat a szoptatás-kisgyerek-óvoda mókuskerekén, a nőiség egészen más oldalát fedve fel előttünk.
Ma délután, kerti munka közben megpihenve kicsit, néztem a tájat. A házat, fákat, különös árnyakat. Megállapítva, hogy egyre korábban nyugszik a Nap.
A csendes őszt szeretem, melengető napfényével, ezernyi színben játszó faleveleivel. Egy kedves barátomnak szintén ez a legszebb évszaka. Készülünk a pihenésre, a hosszú télre! – mondja.
Mint a régi öregek.
Betakarítottuk a termést, tele a pajta, a pince, a padlás. De még a kamra is.
Az emberi élet delét is gyakran hasonlítják ehhez az évszakhoz. Amikor számadást készít a gazda.
Most én, mint nő. Hova jutottam el, mit szeretnék még elérni hátralevő éveimben. Lassú folyamatnak tűnt, mégis váratlanul ért, hogy már nem vagyok harmincas, sőt, már negyvenes sem!
Valahogy változik az ember szemlélete a világról, tán a tapasztalatok bölcsebbé teszik. Megfontolttá.
Leltárt készítek, szinte naponta, s hogy mit tennék ugyan úgy és mit másképp? – gondolkodom el. Sokkal higgadtabb lettem, bár sosem voltam az a türelmetlen, lázadó típus.
Tán egyszer, érettségi után.
Egyre többre értékelem viszont, ha valaki meg tud nevettetni. Már nem a külső tulajdonságok számítanak, ha éppen társat keresnék. Fontosabb, hogy őszinte legyen az illető. Fogadja el saját hibáit is, ne akarjon tökéletes lenni. Merjen néha olyan lenni, mint egy gyerek, és ne csak akkor, amikor unokák veszik körül. Fogadjon el bármiféle segítséget épp úgy, mint azt, hogy már a párja sem az a hamvas húszéves. Másképp kell bizonyítaniuk egymásnak. Legyen néha pajkos-cinkos, merjen szívből kacagni és könnyezni.
Előveszem emlékeim dobozát és nosztalgiázom. Régen azt mondtam, hogy ez nem jó cselekedet, mert utána nehéz visszarázódni a jelenbe. Azt hiszem, ebben is változtam, mint oly sok másban.
A hitemben viszont nem. Hogy soha nem szabad feladni. Hogy olyan nincs, hogy nincs megoldás.
A múltból kell felépíteni a jövőt, a ma lehetőségeivel, erejével. Lépésről lépésre haladva. Hisz már nem fontos rohanni, nincs a fiatalos hevület.
Gyakran megállok szemlélődni, nézem az embereket, madarakat, fákat, virágokat. Mind, mind oly csodálatos teremtések.
Próbálok jó ember lenni. Segíteni, ha csak a szavak erejével is.
Remélem, sikerülni fog!
Bogi