Sakkjátszma a normákkal

Játszótárs!

Nerina hasonló témán elmélkedik, mint Mommy, csak még egy kicsit mélyebbre ás.

 

Van két fiam.

Ez arra késztet, hogy megfogalmazzam, mi szerint élek és mi igazán fontos, ha eddig nem tettem volna. Nekem a fiaim adtak lökést arra, hogy elgondolkozzam, mit választok. Mert bár semmi sem csak fekete vagy fehér, de sok esetben dönteni kell, éppen a felelősség miatt. Így a kis sakktáblámon egyszer fehéret lépek, egyszer feketét.

A szürke zóna a táblán kívül van, az a játékban nem ér, mert csak ritkán maradhatunk semlegesek. Biztosan mindenkinek más-más vonzza be ezt az életébe (betegség, valaki vagy valami elvesztése, a váratlan szerencse és még sorolhatnám), de úgy hiszem, a saját sakktáblánkon néhányszor mindenki számára eljön az a pont, vagy legalább is felsejlik a lehetősége, hogy szembenézzünk magunkkal. 

Aztán ki-ki maga dönti el, él-e a felkínált kihívással.

Ez nehéz. Néha sikerül tükröt tartani magam elé, és néha én is inkább elfordítom a fejem a szürke zóna felé. De törekszem tudatosabb lenni, mert kezdem hallani azt a halk hangot odabent, amit eddig (a gyerekek előttig) nem hallottam meg. Kifelé figyeltem, kint kerestem magam: programokban, utazásokban, színházban, koncerteken, bulikban, egyszóval a nyüzsgésben. Szerettem volna, ha elfogadnak mások, ha jó fejnek tartanak, ha számít a véleményem, ha a legjobb vagyok a munkámban.

Királynő szerettem volna lenni.:)

Végül csak száműzött királynő lettem. Ez egy kicsit olyan, mintha én űztem volna el magam a saját ’országomból’ azzal, hogy sosem voltam otthon, azaz sosem hallgatóztam befelé, csak küzdöttem az elvárásokkal.

Éppen ezért nem tudom, mit adok át a fiúknak abból a sok normából, aminek meg kell felelnünk. Minden a valóság leszűkítésének, és így hamisnak hangzik, amire tanítom őket: “Nem szabad mindenkivel ismerkedni!”, “Ne hangoskodj!”, “Nem szabad minden nyitott ajtón bemenni!”, ’’ Ne nyúlj hozzá!’’.

Ki ne szeretne mindenkire nyitott, mindenkinek bizalmat adó lenni? Ki ne akarna kiabálni, ha éppen az esik jól? Ki ne szeretné megőrizni az ösztönös kíváncsiság varázsát? Pedig ezek csak a viselkedést szabályozó tiltások, még nem is érintettünk olyan témákat, hogy miért nem él már a Nagyi, miért nem beszélünk bizonyos dolgokról, miért mondja valaki, hogy odavan érted, aztán mégsem szán rád időt.

Nem tudom, mi szerint neveljem őket. Ha azt mondom, Isten rendezte így, talán elfogadják, és később meg is értik. Reméljük. De ez is csak a dolgok leegyszerűsítése. Az biztos, hogy nem akarok lelkiismeret furdalást és gátlásokat nevelni beléjük. Részben én irányítom, hogy mikor melyik kulcslyukon keresztül csodálkoznak rá az életre, ezért nem mindegy, mit mutatok nekik. Ezért kell és kellett szembenézzek magammal.

Vagy csak én bonyolítom túl ezt ennyire? Lehet. Mert lehet, hogy nem baj, ha nem mindig fogadnak el mások, és nem, nem tudok mindig jó fej lenni. És sokszor nem is számít a véleményem, éppen elég az, hogy meghallgatom a másikat. No és persze a munkában sem kell és lehet mindig a maximumot adni.  Már csak azért sem, hogy maradjon belőlem a fiúknak, a páromnak és magamnak is egy kicsi királynő.:) Egy királynő, aki hazatért, és élvezi a játszmát, a saját országát, és egyszer talán meg tudja mutatni a kis királyfiknak, hogyan vegyék majd birtokba a saját országukat.

 

Nerina

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »