Játszótárs!
A héten befejeződik a játszótárskereső felhívásunkra érkezett írások bemutatása, de természetesen a végére is maradt még ínyencség!
Csibe bizonyára gasztroblogger szeretne lenni… Vagy mégsem?
Utolsó előtti versenyposztunk következik!
Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de nekem kimaradt a homokból süti készítés, és valami iszapos vizet megitatunk a szülőkkel, mert ez a világ legjobb kávéja. 20 éves koromra is csak a tökéletes virsli ’’főzést” sikerült elsajátítanom, de az már-már a tökély határát súrolta…természetesen mikroban. (Tegyük zárójelbe, hogy köszönöm édesanyámnak, hogy minden nap a kedvenceimet tette az asztalra, hogy nekem csak a tanulással kelljen foglalkoznom.)
21-22 éves lehettem, amikor jött a nagy Ő (… aztán sokszor el is ment…) 10 évvel idősebb volt, és imádta a hasát. Fiatalon és fülig szerelmesen úgy gondoltam, hogy megpróbálom elcsábítani, nemcsak a két szép szememmel. Hát itt jött a probléma. Mi az a habarás?…és mi a különbség a teflon és a kerámia edények között?
Felmentem az internetre és ámultam-bámultam, hogy micsoda csodákat fotóznak gasztro bloggerek , olyan címszó alatt, hogy „Pár perc alatt kész.”
Hát az első ilyen pár perces főzésem körülbelül másfél óráig tartott, és már az előkészületek is érdekesek voltak. A recept szerint végy 33 !!! dkg darált húst. Bementem a közeli henteshez, és kértem 33 dkg darálthúst. Biztosak voltak benne, hogy szórakozom. De nem. Kiálltam magamért, és a 33 dkg húsomért. Ha a vacsora nem is lett csillagos ötös, egy dolgot elértem…Nem hallom minden alkalommal a ,,Maradhat?” mondatot úgy, hogy a másfélszeresét mérik ki a kértnek.
Az eset óta eltelt 5 év, és kisebb-nagyobb hiányosságokkal megtanultam főzni. Természetesen égett el kacsa, folyt a tejszínhab a falról, és landolt vacsora tálastól együtt a kukába.
Ez alatt az 5 év alatt nem találkoztam olyan oldallal, amelyiknek valaki is felvállalta volna, hogy igen, én is voltam kezdő, és én is szúrtam el dolgokat. Borzalmas azt érezni, hogy te vagy az egyetlen ezen a Földön, aki nem tud főzni.
Ezért ajánlom a következő esetet mindenkinek, aki valaha volt kezdő, vagy ma századjára gondolta azt, hogy a főzés nem neki való: Valamilyen ünnep közeledett, és tortát szerettem volna készíteni…Hangsúlyozom szerettem volna!!! Epres,tejszínhabos csodát…5 dl tejszínnel…A kézi robotgépet elővettem, ahogy illik, tejszínhabot bele a keverőtálba…És itt jött az ötlet! A tejszínhab nehogy fröcsköljön, letakarom egy konyharuhával…Igen, jól gondoljátok a folytatást…A konyharuhát a robotgép felcsavarta, én kikaptam a tálból, miközben még ment,a rajta lévő 2-3 dl tejszínhabot pedig szétverettem a konyha minden zugába. A kapkodás közepette magamra borítottam a még tálban lévő tejszínt… Én 10 percig felváltva sírtam és nevettem egy tócsányi tejszínhabban…Szerintem el tudjátok képzelni.
Szóval??? Ne már, hogy csak én voltam ilyen …hát nem is tudom mi a legjobb kifejezés…:) KEZDŐ!
Csibe
Ezért is írtam, hogy szerintem ehhez is kell némi érzék, vagy szerencse, vagy mittudomén. 🙂 Húsleves pedig kuktában készül, avagy “megfőzi az magát fél óra alatt”. 😀 Kell a recept? 🙂
KissVirág!Igen, csak az a baj, hogy kezdőként elég sok az a nap, amire azt mondtam “rossz passzban vagyok, nem jó a sütő, rossz az alapanyag”…hát már csak nem vallhattam be, hogy azt se tudom, hogy mit csinálok….és, hogy miért van a laptop a pulton mellettem a youtubbal…kiírva, hogy hogyan kell habarni…:)
Mommy! :):):) és még mindig :):):) Én nem állítom, hogy nem szeretek főzni….De…talán az életembe kerülne egy igazi húsleves…
Kisvirág!Lenne miről beszélnünk…Hasonló story a kacsával történt…Hát ő csak addig volt HŐS, míg én ki nem mondtam, hogy ehetetlen…Aztán ledobta, és szétporladt a tányérján….:)
Kedves Lárifári!Szerintem a kettőnk muffin receptjéből lenne a tökéletes…Az enyém …mindig csúcsos,de csak a közepe…nem használnám azt a szót, amit a “kedves” párom használ rá…de gondolom sejted mihez hasonlítja…
Kedves Aliza! A főzésben mindig csak próbálkozni lehet…mert miért is csinálnám kétszer ugyanazt??? Vagy mert azt már egyszer megtudtam…vagy múltkor sem jött össze….akkor meg miért?
Sziasztok!!Bocsánat, hogy csak most reagálok, de a hétvégén édesanyámnak próbáltam bebizonyítani, hogy megtanultam főzni…9kor kezdtük a családi sütés-főzést…9:10kor már ő dirigált…:)
Mázlim van: anyukám nagyon jól főz, kiskoromtól kezdve sütöttem-főztem vele együtt, így észre se vettem, de megtanultam sütni-főzni. Egyébként szerintem ehhez is kell valami érzék vagy ösztön, meg némi kreativitás.
És akkor a vicces része a dolognak: bárki bármennyire gyakorlott konyhatündér, lehet rossz passzban vagy lehet rossz napja. Én pl. tudom egy december 22-i sütés óta, hány négyzetméter fél kiló kristálycukor, illetve hány folyóméter egy üveg méz. KissBridzsetdzsónszVirág pedig azt is tudja, hogy a húst nem tesszük be a sütőbe 60 fokra felolvasztani a húst műanyag edényben. Avagy kipróbáltam, a tál hőre lágyuló műanyag-e. Az volt. 😀 És nekem is szokott kukában landolni hús, süti, a wc-ben leves… De a legnagyobb boldogság az, amikor a férjem és a kisfiam is megeszi, amit főztem, sőt, látom rajtuk, hogy ízlik nekik. 🙂
Fiatalasszonyként én is el akartam bűvölni a férjecskémet házi szilvásgombóccal. Friss házasok voltunk, enyhe pénzhiány… De majd én megmutatom, hogy fillérekbôl is tudok finom kaját készíteni! A kertben egyetlen szilvafa volt, így adta magát a menü. Meggyúrtam a tésztát, kinyújtottam, felvágtam négyzetekre és ahogy anyukámtól láttam: szilva megmos, mag ki, helyére fahéjas cukor, tésztára rátesz, formázás és kész. Feltűnt, hogy kicsit nagyobbak, mint anyukámé, dehát sebaj. Nem volt annyi eszem, hogy a tyúktojás nagyságú szilvákat feldaraboljam, egészben ment a tésztába. A végeredmény: teniszlabda nagyságú gombócok voltak, melyek nem mefőttek csak szétáztak. Férj rápróbált, de finoman közölte, hogy nem az igazi. Ezt én is sejtettem, így odaadtuk a kutyának… Ahogy ő rámnézett, abban a megvető pillantásban minden benne volt. Azóta (18év) jó a fagyasztott. Nem szeretek főzni, de muszáj. Nekem is odatette az anyukám elém a kedvencemet, nagy meccs volt mire megtanultam főzni. A mai napig biztosra megyek, olyat főzök, amit mindenki megesz. Nem fakanál volt a jelem az oviban:)
Nekem nagy szerencsém van ezen a téren, mert már kislány koromban segítettem anyukámnak a konyhában, s olyan 15-16 éves lehettem, amikor elkezdett megtanítani főzni. Nem volt kényszer, mindössze bevont az előkészületekbe, s egy idő múlva már fel tudtam sorolni a hozzávalókat, később bizonyos részfeladatokat már önállóan is el tudtam végezni. Egyetemista koromban már jó pár fogást el tudtam készíteni egyedül is, s mire férjhez mentem, már egész jól ment a főzés. Talán azért szeretek annyira a konyhában lenni vele, mert mindig olyankor tudunk igazán jókat beszélgetni. Valószínűleg ezért tanultam meg főzni is. 🙂
🙂 Én 21 éves voltam mikor megérkezett a Nagy Ő és én is úgy gondoltam, hogy nem létező főzőtudományommal fogom elkápráztatni egy vasárnap reggel. Tudtam, hogy a bundás kenyeret nagyon szereti és a recept alapján pofonegyszerűnek tűnt is az elkészítése. Boldogan sétáltam át a közeli pékségbe finom friss kenyérért… Gyönyörűek lettek a szeletek, érzetem, hogy fantasztikus háziasszony leszek, büszkén tettem le hát az asztalra a reggelit és még a Párom evett, nekiálltam kávét főzni. Amikor a kávé is elkészült és vittem az asztalhoz, akkor láttam, hogy a kenyérből folyik ki a nyers tojás. 😀 Később avatott be az Anyukám, hogy bundás kenyeret nem szabad friss kenyérből csinálni. Szegény fiú becsületére váljon, hogy egy rossz szava sem volt és ha nem veszem el tőle, képes lett volna megenni. 😀
Különösen a süteményekkel szoktam rosszul járni. Időről időre találok a neten “szuper-egyszerű, 10 perc alatt kész, a családom imádja” típusú recepteket. Kevert tészta + gyümölcs kombó legtöbbször. Az esetek 90%-ában meg sem közelíti az eredmény a beharangozottakat! Lapos lesz, az állaga nem elég levegős, 2 óra alatt kiszárad, és még sorolhatnám a leggyakoribb hibákat… Pedig tényleg csak a cukor mennyiségét szoktam jelentősen lecsökkenteni.. 🙂 És hiper-szuper sütőm van!
Ilyenkor elhatározom mindig, hogy maradok a hűtőben elkészülő, babapiskótára építő túrótortánál… Vagy a B verzió: muffin 😀
:-))) Már 13 éve vagyok kezdő! És maradok próbálkozó. 🙂