Azt mondják, akkor tudod biztosra, hogy öregszel, amikor többet jársz temetésre, mint esküvőre. Valóban, az utóbbi években sajnos egyre több gyertyát gyújtok Halottak Napján, és az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára esküvőn…
És akkor még hagyján, mert azt örömmel megszokom, hogy a barátaim, ismerőseim már mind megtalálták életük párját, de az újra és újra megdöbbent, hogy pár év múlva hányan veszítik el, és lépnek ki a stabilnak vélt kapcsolatukból.
Ez a modern élet rendje, mondhatnánk. Élethosszig tanulás, élethosszig párkeresés. A megdöbbenésen túl nincs is vele különösebb bajom. Azzal sem, ha kiderül, az egyik fél már a kapcsolaton belül kitekintett. Felnőtt emberek, előfordul. Még a legjobb családban is, ugye.
De vannak bizonyos élethelyzetek, amikor egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy lehet valaki ennyire… (sokat gondolkoztam különféle jelzőkön) önző?
Megvallom, előfordult, hogy nem voltam hű. És az is, hogy engem csaltak. Fájt, de túlléptem rajta, és úgy érzem, nem okozott maradandó lelki sérülést. Ha pedig én csaltam, igyekeztem magam egy minimális – ha egyáltalán beszélhetünk ilyen helyzetben erről – fair playhez tartani magam. A házasságomból pedig eszembe sem jut kikacsingatni.
Mert félrelépni nem szép dolog, de vannak az életnek bizonyos szakaszai, amikor egyszerűen tilos!
Ilyen az, amikor mondjuk, valaki a sivatagban harcol, és itthon anyuka egyszerűen csak unatkozik. Vagy nem is kell harcolni, csupán dolgozzon külföldön a férj, vagy az asszony, látástól mikulásig, egy szalag mellett, és közben a szegény elhagyatott házastárs pedig éppen máson tengődik. Ez egyszerűen nem fér bele!
És ide sorolom azt is, amikor a nő éppen a közös gyermeket hordja a szíve alatt.
Tudom, egy igazi nő ekkor sem hanyagolja el a férjét, nem hagyja el magát, nem engedi el a nőiességet a kényelemért, nem tunyul el, nem lesz önmaga paródiája. Olvassuk ezt eleget, mi, otthon ülő kismamák…
De egy nő akkor sem versenyző ilyenkor! Időt kér, mert most új sportágban kell erőn felül teljesítenie, és nem tud, képtelen szimultán játszani. Persze vannak zseniális nők, akiknek sikerül, de most az átlag nőkről beszélünk.
Kiemelten igaz ez akkor, ha a gyermekért évekig együtt küzdöttek, vártak, átélve minden fájdalmat és borzalmat, ami a számtalan sikertelen terhességgel járt.
S amikor már úton az új élet, s a mindennapok a földöntúli örömön túl egyben rettegésben is telnek, hogy még maradjon, még kapaszkodjon ez az égi ajándék, amely a földi tudománynak köszönheti létét – ilyenkor a nő egyszerűen képtelen még arra is energiát fordítani, hogy vetélytársakkal küzdjön!
Főleg, ha otthon fekszik a nap 24 órájában, veszélyeztetett terhesként, hogy a gyerek bent maradjon.
El nem tudom képzelni, hogy milyen lehet az az ember, aki ilyenkor (és nem előbb, és nem később) indul neki vadászni?
Iszonyat empátia dolgozik bennem, így megértem, ha ilyenkor kihűl egy kapcsolat, megértem, ha a férfi nem képes megbirkózni a tudattal, hogy más élőlény fogja átvenni az első helyet a párja életében. Azt is megértem, ha a szex ki- vagy éppen elmaradásával a férfit farkaséhség gyötri. Ha ránézésre és együtt élve úgy tűnik, a nő hirtelen teljesen kifordul magából, és az addigi izgalmas, szexis dögből hirtelen egy hálóinges, elhízott kismama lesz.
Nem mondom, hogy ez a szükségszerű, de megértem, ha egy férfi a legkisebb visszalépést a nő kinézetében, szenvedélyében, stílusában így éli meg.
Mert én ilyen baromi megértő vagyok. De ebben az időszakban akkor sem csalunk!
Mert egyszerűen nem fair! Mert nem lövünk gólt, amikor az ellenfél még nincs is a pályán!
Márpedig ilyenkor a nő nem partner, a szó társasjáték-értelmében. Nincs versenyben, mert nincsenek meg az eszközei, hogy versenyben maradjon.
Más uralja a testét, a lelkét, és igen, az elméjét is. Minden energia, amit eddig arra tudott fordítani, hogy a pályán maradjon, most másra kell, egy új élet elindítására.
Egyszerűen ilyenkor egy olyan bizalmi védőhálónak kell(ene) a nő körül lenni, amiben a nő maximális biztonságban érezheti magát. Már ami a férfit, a társát illeti.
Annyi aggódni való van, annyi félelem, gát, új információ, megváltozik a test, felborulnak elvek és vágyak, átrendeződnek a prioritások. Igen, merem mondani, hogy a szüléssel egy teljesen új nő születik: az anya. És bizony ide számolom még a szülés utáni 1-2 évet is. Mert a szüléssel a folyamat csak elkezdődik, de idő kell, mire a nő önmagára talál ebben a teljesen új élethelyzetben.
Majd, ha a bolygó pályára áll, és a nő újra visszatalál egykori énjéhez, hogy valami fúzióval egy addiginál sokkal izgalmasabb, akár szenvedélyesebb személyiséget hozzon a világra, amikor újra magára ölti a mezt, és fellép a pályára, amikor más férfiak is versenyzőt látnak benne, akkor lehet újra játszmázni.
És akkor is, ha ez a folyamat netalántán elmarad, és szívünk szerelme örökre mamuszos, hajcsavarós, gyermekének málén gügyögő karikatúra marad. Mondjuk 2 év után is.
De ne várjuk, hogy ebben a nagyjából 2-2,5 évnyi intervallumban (a terhesség, és a kezdeti időszak) az asszonykánk majd a mi füvünkön is labdába rúg!
Mert még az öttusázók is egymás utáni pályákon mérik össze az erejüket, nem egyszerre az összes sportágban! Még ha a modern női magazinok igyekeznek is ezt velünk elhitetni…
Addig pedig, kedves férfiak, tessék szépen lehiggadni, és nem keresni a kísértést! Biztosan van megannyi lehetőség levezetni a felesleges energiákat!
Szerintem egyenesen gusztustalan az, amikor együtt vagyok valakivel, aki abban a naiv tévhitben él, hogy mi ketten összetartozunk, és közben meg mást dugok, de azért a páromat is. Ez így, ahogy van gyomorforgató, függetlenül attól, milyen élethelyzetben vannak épp.
Ha kihűlt a kapcsolat és másvalaki érdekel, akkor lezárom ezt és aztán kezdem el azt. Ha viszont nem áll szándékomban elhagyni a párom, akkor nem fekszem le a másikkal. Ennyi.
Ha nem azért van együtt két ember, mert őszintén szereti egymást, akkor nem tudom, hogy minek. Ha meg emiatt, akkor csak ismételni tudom magam: nem kell más.
Nagyon sajnálom, ha egyesek nem tudják elképzelni, hogy egyetlen emberben megtaláljanak mindent, ami nekik kell, ez bizonyos fokú spirituális éretlenség, reméljük, egyszer mindenki kinövi.
Nem, nem szép dolog csalni semmikor sem. De kihasználni azt, hogy valaki kiszolgáltatottan küzd más valaki (a gyermeke) életéért, az egyenesen gusztustalan.
Ha a sportos példáimon keresztül nem jött át, amiről beszélek (mondjuk inkább férfiak kedvéért hoztam ilyen példát), akkor meg úgy is hiába magyarázom, jobban nem fogom tudni érzékeltetni.
Ez most ugye nem komoly? Az a hűség, hogy nem érdekel senki más? Hát, ebben az esetben nem egy nagy művészet…
Hát, öööööööö. Szóval akkor más esetben tök rendben van a félrelépés, csak a terhes és kisgyermekes anyukákat nem illik megcsalni.
Nekem ez így valahogy nagyon gáz, ne haragudjatok!
Egyébként minden kapcsolatban mások a játékszabályok. Van, ahol ránézni sem szabad másra, máshol meg mindkét fél jobbra-balra hetyeg mindenkivel és simán belefér. Gond akkor van, ha a szabályok nem egyformán felelnek meg mindkét félnek, vagy ha nem egyformán vonatkoznak mindkét félre.
Mégis úgy gondolom, hogy egy egészséges kapcsolatban nincs helye harmadiknak. Egész egyszerűen azért, mert a felek minden testi-lelki igénye kielégül a másik mellett. Nem adott pillanatban, hanem összességében. Éppen ezért a pasi is kibírja a gyerekágyas időszakot és a nő is a külföldi kiküldetést.
A hűség nem azt jelenti, hogy önfeláldozok a másikra való tekintettel, hanem azt, hogy nem érdekel senki más.
Erről is van egy írás a blogomon, de nem akarom mindig itt reklámozni, ha érdekel a link, szóljatok.
Nagyon jól összeszedted! Egyetértek!!
Addig viszont kiszolgáltatottság-érzés.
Hű de jól összerakott írás ez. … És igaz.
Én is csak most kezdem újra embernek érezni magam, ennyi idő után. Kőkemény munkaerő, a régi ruháimban, akit újra megbámulnak. Összesen 3 év. 😉