Catherine sokat küzdött, hogy végre újra elégedetten tudjon a tükörbe nézni. Nem csak a saját önző vágyai miatt, de hiszi, hogy a közvetlen környezetében mindenki jobban járt azzal, hogy megszabadult a túlsúlyától. Gyakrabban kellene írnia – nekem mindenképp…
Nem lehet mindenkinek megfelelni. Ez egy olyan közhely, amivel mindenki egyetért. Ilyenkor jön az a jótanács, hogy a lényeg, hogy magadnak megfelelj. Na jó, de mit akarok én? Hogyan lehet összeegyeztetni a látszólag egymásnak ellentmondó dolgokat? Lehetek egyszerre jó nő és jó anya is? Mitől vagyok jó nő? Mitől vagyok jó anya? Úgy gondolom leginkább attól, ha annak érzem magam. Úgysem fogom soha megtudni, hogy mi lett volna, ha valamit másképp csinálok. Mert a való életben nincs ha. Amit teszel, annak a következményit fogod tapasztalni az életed folyamán.
Valamikor olvastam, hogy mindenki „szaranya”. Mert mindenben lehet kivetni valót találni, attól függ honnan szemléljük. Ami most jelen esetben izgat, az a külső.
„-Ha terhesség alatt és szülés után is csinos vagy – te csak a külsőddel vagy elfoglalva ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkoznál.
-Ha nem igazán érdekel a külsőd szülés után – igénytelen vagy.”
A saját tapasztalataim is elég hektikusak e tekintetben. Igencsak sokat fejlődtem az elmúlt évek alatt. Az első pozitív tesztem idején volt rajtam kb tizenöt kiló plusz. A második alkalommal ez már felment harmincötre. Szinte ezzel egy időben jött az első pofon is. Terhességi diabétesz. De nem ám a huszadik hét után valamikor. Hanem már a hatodikon. Diéta kevés volt, jött az inzulin. A végén még egy kis magas vérnyomás is. A diétának köszönhetően ugyan nem híztam semmit, pont ugyanannyival menetem szülni, mint amennyivel teszteltem, de ez akkor is nagyon sok.
Tudtam, hogy változtatnom kell. Magam miatt és a gyerekeim miatt. Akiket nem elég megszülni. Fel is kell nevelni. Viszont nem megy az olyan könnyen. A szoptatásra fogtam, hogy nem fogyókúrázom. Ami jogos. De azért egy egészséges diétát tarthattam volna. Mondjuk ami megfelelt a terhesség alatt, az jó lett volna a szoptatáskor is. De nem. Minden plusz kalóriát és szénhidrátot ráfogtam arra, hogy kell a tej miatt.
Mire a kisebb fiam egy éves lett, újra ott voltam harmincöt kiló plusszal. Akkor mondtam azt, hogy ennek vége. Szerettem volna harmadik babát is. De nem így. Mindent meg akartam adni neki ahhoz, hogy egészséges lehessen. Semmi rizikófaktorra nem volt szükség, mert ki tudja, hogy lesz-e még egyszer olyan szerencsém, hagy a gyerek egészségesen kerüljön ki ebből a helyzetből.
Váltottam.
Életmódot.
Egy drasztikus két hetes bevezető után kerestem az utam. Végül a kalóriaszámolás mellett kötöttem ki. Hiszen a terhesség alatt is bevált. Így ehettem mindent, ami egészséges, csak a mennyiségre kellett figyelnem. Amikor elértem azt a súlyt, hogy bírták az ízületeim, de legfőképpen, rá tudtam venni magam, elkezdtem sportolni is.
Egy év alatt óriási változáson mentem keresztül. Elértem az ideális súlyomat. A cukrommal minden rendben volt, csakúgy, mint a vérnyomásommal. Ez fontos. De nőként még fontosabb, amit a tükörben láttam. És amit éreztem akkor, amikor megláttam magam a tükörben, vagy egy kirakatban.
Régebben én is úgy voltam vele, hogy ha szeret, akkor olyannak szeressen, amilyen én vagyok. Ha túlsúlyos, akkor úgy. Hiszen nem a külsőmért szeretett belém, mert soha nem voltam szépségkirálynő.
De ez egy védekezés! Védekezés, ha nincs elég erőnk nekiállni és tenni magunkért. Az egészségünkért. A gyerekeinkért. És a kapcsolatunkért.
Mert egy nő, aki jól érzi magát, amikor szembesül a tükörképével, az sokkal boldogabb. Ha boldogabb, akkor türelmesebb. Önmagával, a gyerekeivel, a kapcsolatában. A külsőnk nem csak külsőség. Nagyon sok mindent befolyásol, még ha nem is vagyunk tudatában.
Én változtattam. Ahogy mentek le a kilók, egyre jobban éreztem magam. Javult az egészségem. Jól éreztem magam, amikor eggyel kisebb méretű farmert kellett vennem. Jól éreztem magam attól, amit a férjem szemében láttam, amikor rám nézett. Jól éreztem magam amikor az ismerősök elismerő bókjait kaptam. Ezek az elismerések nem csak a külsőnek szóltak. Nem csak azt díjazták vele, ahogy kinéztem. Hanem azt is, hogy ezt én értem el. Magamnak és a kitartásomnak köszönhettem. És erre büszke vagyok. Nem arra, hogy sokat fogytam. Mert arra szükségem sem lett volna, ha végig odafigyelek magamra. Hanem arra, hogy észrevettem, hogy nagy a baj és változtattam. Kitartottam, végig csináltam. Ennek köszönhető, hogy van harmadik gyermekünk is. Mert meg tudtam csinálni, elértem a célomat, és egészségesen tudtunk belevágni az újabb gyerekvállalásba.
Ez az egyik része a dolognak, ahol a külső nem csak külsőség. Az egészség.
A másik a párkapcsolat. Milyen jogon várom el a férjemtől, hogy hűséges legyen hozzám és ne akarjon másfelé kacsintgatni, ha egyszerűen arra sem veszem a fáradtságot, hogy embernek tekintsem, és megtiszteljem azzal, hogy nem egy két lábon járó kinyúlt mackónadrágba bújtatott zsírosbödönként várom itthon, állandóan robbanásra készen? Ki akar hazajönni, ha ez várja? Ki akar jó szívvel, kedvesen hazajönni? Nem hiszem hogy sokan. És azt sem hiszem, hogy ezért elítélhetnénk. Tudom, vannak olyan időszakot, amikor ez előfordul. Amikor minden ismeretlen, minden nehezebb, amikor bele kell rázódni a dolgokba. De nem hiszem, hogy ennek évekig kellene tartania. Főleg, ha nem is első gyerekről van szó, amikor még minden ismeretlen és új. Teremtsük meg a környezetet a férfinak, hogy szívesen jöjjön haza, jó érzéssel. Várja a találkozást velünk is, ne csak a gyerekkel. Sokkal több támogatást kaphatunk így.
Az én fogyásomat a férjem támogatta leginkább. Igen, azért is, mert neki jobban teszem így. De azért is, mert velem szeretné leélni az életét, és nem elveszíteni a túlsúly valamelyik szövődménye miatt. Meg azért is, mert ha jól érzem magam a bőrömben, akkor boldogabb, nyugodtabb, kedvesebb vagyok. Mindenkivel. Vele is. Ha vele jó a kapcsolatom, megértjük egymást, és nem vitázunk mindenen, akkor a gyerekek is boldogabbak. Mert rájuk hat leginkább, hogy a szüleik hogyan érzik magukat. Külön-külön és együtt is.
Ő volt az, aki vigyázott a gyerekekre hetente háromszor, amikor edzésre mentem. Hiszen ő is le tudja fektetni őket. Miért ne tudná? Az apjuk. A gyerekeknek is szükségük van arra, hogy csak vele legyenek. Nekem pedig arra, hogy nélkülük is egy kicsit. Hogy a velük töltött időben, még inkább velük lehessek.
Nem mond igazat, aki azt mondja, hogy a külső nem számít. Mert igenis számít. Tapasztaltam, tudom. Voltam kövér, sokáig. És most jól érzem magam a bőrömben. Harminchét éves, három gyerekes anyuka vagyok, aki ki van békülve a testével, aki boldog az életében. Akinek igenis jól esik, ha a férje elismerő pillantásával találkozik nap mint nap. Mert ez fontos. Hiszen nőből vagyok. De akinek jól esik az is, amikor más férfiak néznek rá elismerően. Mert még mindig nőből vagyok. Háromgyerekes anyaként, feleségként. Hűséges feleségként, de nőként. Vágyom az elismerésre. Minden téren. Anyaként és nőként is. Mert most ez a kettő vagyok. Aztán egyszer ha dolgozni fogok újra, akkor a munkámban is megküzdök az elismerésért, mint dolgozó nő, de ez még nem holnap lesz.
