De amúgy tényleg mit lehet arra mondani, amikor megkérdezik, hogy „na, és mikorra tervezitek a babát?”. Esetleg ilyenkor ránézhet az ember az órájára, és mondhatja, hogy „azt ígérte, öt perc múlva itt lesz”, vagy ha bevállalósabb, akkor esetleg védekezhet azzal, hogy „de hát mi d…nk rendesen, reméljük, mihamarabb”.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem valahogy nincs kedvem ahhoz, hogy a szexuális életem részleteit megosszam, márpedig a gyerekvállalásnak egyelőre abban a fázisában vagyunk, amikor ez nem elválasztható a szextől. Nem vagyok én különösebben szemérmes, de a férjemmel azt beszéltük meg, hogy nem fogunk rástresszelni, az alkalmas napokat lesni, hanem ahogy sikerül.
Majd ha nem jön össze legalább fél évig, akkor jöhetnek a praktikák, tanácsok, hogy csináljuk fejen állva holdtöltekor egy piros paprikával a fenekünkben, de addig mi csak a magunk egyszerű módján próbálkoznánk, lehetőleg a széles nyilvánosság kizárásával.
Amúgy meg tényleg van bennem para, több dolog miatt is.
Az egyik az, hogy mi van, ha valami gáz van. Vagy velem, vagy vele. Ha ez meg az, tele van hülye sztorikkal az internet, miért pont én ne futnék bele valami marhaságba? De: miért pont én futnék bele valami marhaságba?
De azt is megbeszéltük, hogy ezen sem stresszeljük magunkat, majd ráérünk erre akkor is, ha esetleg valóban kiderül, hogy van valami gond. Elvégre nem egy barátnőm szült már 35 fölött makkegészséges gyereket.
S ha valaki megkérdezi, hogy miért „csak” most jutottam el idáig, akkor annak el tudom magyarázni, hogy miért… Amúgy is marhaság szerintem, hogy menetrendek szerint osztjuk be az életünket. Nálam most ért ide ez a vonat. Más vonatokkal pedig már bejártam a fél világot! 😉
Viszont végre megtaláltam azt az embert, akiben megbízom, és jómagam is békébe kerültem magammal. Többszörösen elvált családból jövök, számomra korántsem volt magától értetődő dolog, hogy én is férjhez akarok menni, és gyerekeket akarok, elvégre a családi tapasztalataim éppen nem győztek meg arról, hogy én ezekkel jól járnék. Önálló és független akartam lenni mindig, és megvalósítani az álmaimat.
No, ez sikerült, nagyjából. Az önállóságból némileg visszavesz az, hogy kis hazánkban egy fizetésből nem lehet megélni, albérletben meg pláne nem, de a többi nagyjából stimmel.
És itt következik az, amiatt még aggódom: gazdagabb nem lettem, lakásom sem lett, vagyis mindez most már többes számban, elvégre nyáron férjhez mentem.
Ilyenkor jön az, hogy mosolyogva, nagyvonalúan legyintenek, akik hallgatnak, és azt mondják, hogy „majd valahogy úgyis lesz”. Vagy: „nem az a fontos, hanem a szeretet”. Vagy: „arra hiába vársz, hogy minden meglegyen”. Mondjuk, ez az utóbbi stimmel…
Naná, azt tudom, hogy valahogy mindig van. Hol stresszesen, idegesen, feszülten, hol pedig nyugodtan, kiegyensúlyozottan, magabiztosan. Ha nincs pénz, vagy nagyon kevés, akkor az első eset forog fenn, ha van, akkor a második. Márpedig van egy olyan elképzelésem a jövőmről, hogy nem szeretnék olyan anya lenni, aki a hónap második felében már azon szorong, hogy jön ki hó végéig. Egyelőre pedig nincs kilátásban semmi olyan lehetőség, ami ezt elhárítaná.
A másik meg az albérletezés. Azt sejtem, hogy ez talán még mindig jobb, mint irgalmatlan magas törlesztővel kínlódni hónapról hónapra, és szerencsém, hogy soha nem volt annyi pénzem, hogy ebbe a csapdába belesétáljak. Az viszont kutya egy kiszolgáltatott helyzet, amikor a főbérlő egyszer csak szól, hogy hát ő most összeveszett a pasijával, költözne haza, és minél hamarabb menjünk el (megtörtént eset).
Az, hogy határidős munkád van, és hónapok óta feszült a hangulat a munkahelyeden, mert a fejünk fölött lebeg, hogy kit mikor rúgnak ki, nem érdekes. Az, hogy a pasid még csak pár hónapja költözött hozzád, és most vertétek be az utolsó szöget a falba: nem érdekes. Az, hogy neked most nincs pénzed, időd és energiád ilyesmire, nem érdekes, oldd meg!
Nos, amikor az ember túlvan az első sírógörcsön, pár felesen, és telepityeregte a belvárost, akkor halasztja az ösztöndíját és a határidőket egy héttel, lesi a hirdetéseket, kölcsönt kunyerál, megszervez egy költözést a régi, jól bevált emberekkel, stb…
De hogy mindezt gyerekkel vagy éppen várandósan??? nem!!!!
Van, aki szerint akkor vagyok felelőtlen, ha albérletbe szülök, mert ő ezt semmi esetre sem tenné, más szerint akkor, ha egyáltalán nem szülök, vagy ha várok még. Van, aki szerint csak a szeretet legyen meg, más pedig hosszan sorolja, mennyibe kerül az orvos, a vizsgálatok, a pelenka, a babakocsi, az ápolószerek, a tápszerek.
Szóval vannak ilyen parák. Azt viszont tudom, hogy megoldás ezekre egyhamar nem lesz. Legfeljebb annyi, hogy albérlet helyett törlesztőt fizetünk, de legalább nem vagyunk kiszolgáltatva egy főbérlőnek.
Viszont ha gyereket akarunk, akkor pont itt az ideje, már nem lehet halogatni.
Arra viszont várnék valami jó tippet, hogy mit válaszoljak azoknak, akik negédes mosollyal érdeklődnek, hogy „na és, mikor jön a baba?”!!!
Peregrina, izgi, én is várom, mikor jön a baba :P. Szerintem a legtöbb embernél puszta jóindulatú kíváncsiság ez, persze visszafogjuk magunkat (már aki :)), de kit nem érdekel, hogy terhes-e már x, szoptat-e stb. Engem nagyon :).
Hú, kicsit irigyellek titeket, hogy még minden előtt vagytok. Én is úgy voltam vele, hogy ha majd terhes leszek, eldöntjük a hol-t, a hogyan-t. Albérletben éltünk a nagy 14 hós koráig, jó volt. A tágabb értelemben “hol”-lal kapcs. viszont úgy érzem kicsit csapdába estünk, lakáshitel, 2 gyerek gyors egymás utánban, nehéz már mozdulni. Persze, ha nagyon akarnánk, tudnánk menni, de nem tudom, ez én gyerekeim nem túl rugalmasak, nehezen barátkoznak, nem szívesen tenném ki őket nagy változásnak, főleg egy új nyelvi közegnek. És még mielőtt azt mondaná valaki, hogy a gyerekek alkalmazkodnak, és hány ilyen példát tud, én meg tudok nem egy példát, hogy a gyerek miatt jöttek vissza, mert annyira kiborult, traumatizálódott a gyerek… Szóval a tágabb értelemben “hol”-t talán még jobb a gyerek- és hitelvállalás előtt eldönteni, mert aztán már nehezebb.
De nagy érdeklődéssel várom, hogy mi lesz veletek :).
Magyarországon inkább a bérbeadó van kiszolgáltatott helyzetben a jog szerint. Amíg birtokon belül vagy nem tud semmit tenni.
Köszi a tanácsokat mindenkinek! Hál’istennek terror alatt azért nem vagyunk, vagy legalábbis nem olyan vészes, csak néha pont rossz helyen és rossz időben hangzanak el ilyen kérdések, és ilyenkor az ember csak kínosan vicsorog, miközben magában hevesen anyázik.
S valszeg én is a vateráról meg turkálóból szedem majd össze, amit lehet, valahogy majd csak megoldjuk.
A legnagyobb félelmem az, hogy ha csak fele olyan(ok) törvénytelenek lesz(nek), mint én meg a férjem voltunk kamaszkorunkban, mi megőrülünk 🙂
S a bérelt lakás. Persze, mobilabb az ember, és ha lenne ennek Magyarországon egy jól bejáratott, megbízható, megfizethető rendszere mint Németországban mondjuk, akkor pont nem foglalkoznék vele, hogy bérelt vagy saját (helyesen: banké), amiben lakom. De nincs, az ember általában ki van szolgáltatva a főbérlőnek, ebből meg elegünk van. (Ha meg elfogynak itthon a lehetőségek, elhúzunk külföldre, és B terv.)
Helló!
10 éve vagyunk együtt párommal (én 29 vagyok, ő 34), 2 éve volt az esküvőnk. Elképzelhetitek mennyit hallgattuk a szokásos mantrákat. Első év után jött a “na és mikor lesz az esküvő?” Ez ment 8 évig. Volt rá két sablon dumánk: “Szombaton, csak még nem tudjuk melyiken!” 🙂 Vagy a durvább “Még nem tudjuk, de akik kérdezgeti az nem lesz meghívva!”
Az esküvő után rögtön rákezdtek az ismerősök a na és mikor jön a baba dumára. Sőt már közben is ment a “Nekünk unoka kell…”
El sem tudok ennél nagyobb bunkóságot képzelni. 1. Miközük? 2. Nem gondolnak bele, hogy hányan vannak akik már nagyon szeretnének, de nem jön? Mert amíg az esküvő a mi saját döntésünk vagy halogatásunk eredménye, akinek van egy csöpp biológiai ismerete van az tudja, hogy ez a gyerekvállalásra nem feltétlenül igaz…
Szerencsére mi nem abben a helyzetben voltunk, hogy próbálkoztunk évekig, de nem sikerül, emiatt csak szimplán idegesítő az állandó faggatózás.
A hivatalos dumánk (amit a legjobb barátnőmtől csórtam) az a “Tudom, hogy tudsz jobbat is kérdezni, próbáld meg/erőltesd meg magad!” vagy a “Ez csak rám és a páromra tartozik!”
Aztán beütött a krah. 6 évvel fiatalabb húgom terhes lett. Legalább 3 hónapig hallgattam a következőket:
“Na és hogy lehet, hogy neki előbb lesz gyereke, mint neked?”
“Na és milyen érzés, hogy megelőz a fiatalság?”
“De mi már téged vártunk, nem húgodat”
“Na most már te jössz, húzzál bele!”
“Nem kaptatok kedvet Ti is?
Mindeközben páromnál olyan betegséget diagnosztizáltak, amire szteroidot kapott, tehát ha “kedvet is kaptunk volna” akkor sem lehet…és ezeket a “kedves” kérdéseket úgy kaptuk, hogy a legtöbb okos rokon tudta, hogy ha akarnánk sem csinálhatjuk… KÖSZI
Az ilyeneknek simán megmondom, hogy nem gondolod, hogy tapintatlanág ilyeneket kérdezni?
Amit tudok mondani, hogy NE HAGYJÁTOK ezzel terrorizálni magatokat! Nyugodtan állítsátok le őket. Akár keményebben is. Lehet, hogy ezzel másoknak is jót tesztek.
En minden ilyen kerdesre kedvesen, annyit valaszoltam, hogy “Amikor az Ur/Isten ugy dont ad nekunk kisbabat”. Erre mindenki helyeselt es tema lezarva. 🙂
Hmm, kicsit olyan a kérdés, mint amit a gyerekeknek feltesznek kényszerből, hogy na, milyen volt az iskolában. Igazából nem érdekli őket, hogy mi van, hanem csak akarnak valami bennfenteskedőt kérdezni, hogy érezd, hogy érdekli őket, mi van veled, pedig igazából nem is. (Csak hogy mutassák, hogy képben vannak, hogy egy gyerek épp iskolába jár, vagy mutassák, hogy képben vannak, hogy épp gyereket szoktatok tervezni…) Hát ennyire kell komolyan venni szerintem.
37 éves vagyok, 1 éve élünk együtt a párommal, úgyhogy ismerem az érzést:) Hozzátenném, nekem már van egy 17 éves fiam, mégsem szállnak le a témáról. Szeretnénk egyébként, épp próbálkozunk is, de ez annyira kettőnk dolga szerintem, hogy mindig zavarba jövök ha rákérdeznek…Ennél már csak az a szebb, ha már kész tényként kérdezik, a hasadat méregetve, hogy és mikorra várod? Ha pl bővebb felső van rajtam. Juj, na ez még milyen kellemetlen. Sajnos nem tudom, mi a jó válasz ilyenkor. Viszont mindig szentül megfogadom, hogy én soha senkitől addig meg nem kérdezem, még már akkora hasa nincs mint egy focilabda, de még akkor is csak úgy,hogy ráterelem a témát, hogy maga hozza szóba a dolgot….:)
Bérelt lakással sokkal mobilabb az ember. Ha van egy jó álláslehetőség könnyebben költözik. Akár városon, akár országon belül. De még külföldre is.
Mikor jön a baba? Fogalmam sincs mit lehet erre felelni. Nekem húsz évesen azt mondta egy orvos, hogy vagy soha nem lehet gyerekem vagy csak nehezen. Ezért mi már a tervezett esküvőnk előtt több mint egy évvel próbálkoztunk, hogy majd utána úgy mehessünk el dokihoz, hogy ennyi idő alatt sem volt eredmény. Legalábbis ezt hittük. Aztán pont fél évvel házasodtunk előbb, mert mégiscsak sikerült teljesen átlagos idő alatt várandóssá lennem. 🙂 Így nálunk senki nem kérdezte a lagziban, hogy mikor jön a baba, mert tudták.
Egyébként én azt mondanám, hogy jelenleg még egymás társaságát élveznétek inkább, baba pedig lesz, ha úgy alakul.
Akkor jön a baba, amikor ő jönni akar! Kivárja a megfelelő alkalmat, bolygóállásokat és elsősorban a te felkészültségedet.
Én is 35 évesen szültem, tőlem senki nem kérdezte meg miért vártam eddig. De ha kérdezte volna, akkor is csak annyit mondtam volna, hogy azért, mert most jött el az ideje.
Az albérlet teljesen normális dolog, külföldön, pl. UK-ben rengetegen élnek életük végéig albérletben.
Pénz -kérdésre: én mindig is tudtam, hogy akarok gyerekeket, de amikor megismerkedtem a férjemmel és eljutottunk oda, hogy jöhet a baba-project, én is kicsit aggódtam, hogy hogy leszünk meg. Merthogy egészen odáig hónapról hónapra épp hogy kijöttünk, sőt, volt olyan, hogy hó végén szülőktől kellett kölcsönkérni kiló kenyérre.
Aztán mégis megvagyunk, pedig már két apróság van.
Hülyén hangzik, de valahogyan tényleg mindig lesz. Valahogy szerencsésen alakultak a dolgok, nem lettünk milliomosok, nem nyertünk a lottón, de annyi mindig van, amennyi kell.
Hogy “mennyibe kerül orvos, a vizsgálatok, a pelenka, a babakocsi, az ápolószerek, a tápszerek”? Attól függ, mennyit tudsz rászánni. Én orvosra és vizsgálatra egyetlen fillért sem költöttem egyiknél sem és ügyeletesnél szültem. Esztékába is lehet járni, ugyanazt kapod, ettől nem leszel rossz anya.
A pelenkával lehet ügyesen gazdálkodni. Én mindig azt nézem a boltban, hogy darabárra melyik jön ki jobban. Plusz van pontgyűjtőm, ami után kedvezményt kapok, így már kibírható tétel. Mellesleg létezik tök modern mosható pelus is, de nekünk sajnos nem vált be, mindig átázott, mások viszont esküsznek rá.
Babakocsit lehet kapni többszázezerért is, meg használtan tízért is. De babakocsi nélkül is fel lehet nevelni egy gyereket, a hordozás ma virágkorát éli és én is jószívvel ajánlom.
Ápolószerekből a patikaiak szinte fillérekért vannak, a gyerekorvos pedig bármikor szó nélkül felírja. Popsikrémről és fürdetőről beszélek, más nem kell.
Tápszerre semmi szükség, ha van tejci – márpedig miért ne lenne. Csak akkor nincs, ha rástresszelsz, úgyhogy nyugi.
Nem említetted a kelengyét, erre is kitérek: turi. Ezeket a pinduri rugikat, bodykat nem lehet elnyúzni, pár hónap alatt kinövik a gyerekek. Meg kell nézni persze, hogy mit veszel, de kifogástalan állapotúakat lehet fillérekért beszerezni. Neten pedig milliónyi anyukától vásárolhatsz kinőtt gyerekholmikat. Mindezek később, nagyobb korban is beválnak.
Babaútorok. Kiságy nem kell, aludjatok együtt, sokkal jobb! 🙂 Mi négyen alszunk egy ágyban. Pelenkázó sem kell, veszel egy műanyag lepedőt és a baba alá teszed, amikor pelusozod, kábé ezer forint. Járókára sincs szükség, hova tud mászni, ahova ne mászhatna?
Játékok. Egy baba, kisgyerek olyan dolgokkal is tök jól eljátszik, amire nem is gondolnál. Ezerféle hétköznapi dolog istenien leköt egy gyereket. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne vegyetek játékot, úgyis fogtok, de egyáltalán nem kell belőle ügyet csinálni. És ajándékba is fogtok kapni egy csomót.
Para-kütyük. Van egy olyan fogalom, hogy paramami. Tipikusan elsőgyerekes anyukákra mondják, akik mindenen halálra izgulnak és ezért bevásárolnak egy csomó biztonsági cuccot. Ilyenek a mérleg, légzésfigyelő, vakdugó a konnektorokba, biztonsági rácsok, zárak, sőt, olyan is van, hogy kutacsvédő sisak! Ilyesmik nem kellenek! Ha nagyon úgy érzed, vegyél, de tényleg felesleges.
Nem kell félni, ha tiszta szívből akartok babát, akkor a pénz nem lesz akadály. Gondolom, rendezett körülmények között éltek, az pont elég, lesz minden, ami kell.
Az albérlet nem olyan gáz. Most költöztem csecsemővel, tudom, miről beszélek. A 2 hó felmondás téged is véd, annyi idő alatt bőven lehet új otthont találni, szépet-jót.
Sokan elfelejtik, hogy a hiteles ház se saját, hanem a banké. Aztán ha áthelyeznek a város (megye, ország, …) átellenes végébe, lehet szívni az eladással-cserével.
11 év fogamzásgátló után én folyton arra gondoltam, mekkora lúzer vagyok, ha kiderül, hogy nem is lehetne gyerekem. Aztán lett.
Én erre a következőt találtam ki annak idején: a kérdés megválaszolása nélkül felteszem a kérdezősködő számára hasonlóan indiszkrét kérdést: És ti mikor házasodtok össze/mikor jön a második/harmadik gyerek/mikor lesz saját lakásotok/stb??? A többség ilyenkor azért észbe kap:)