Egyre nagyobb port kavar fel az a nemrégiben látott napvilágot a hír, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság megfontolta egy fiatalember beadványát, és igazat adott neki. Úgy gondolom, érdekes és tünetértékű maga az eset is, de ráadásként a reakciók is igen figyelemreméltóak.
A fiatalember Teczár Szilárd volt, aki azt a gyakorlatot sérelmezte, hogy jó néhány fővárosi szórakozóhelyre a nők ingyen mehetnek be, míg a férfiaknak belépőjegyet kell váltaniuk. Az általa megnevezett lokál a Doboz, de alapvetően nem a hellyel, hanem a gyakorlattal kapcsolatban vannak ellenérzései.
Mégpedig azért, mert szerinte a nőket csalinak használják, hogy minél több pasi tóduljon és perkálja le a belépő árát, amiért a sok jó csaj, akik közül aztán kedvére válogathat, a jutalmat jelenti számára. Ami az a felfogást közvetíti, hogy a csajok gazdaságilag is önállótlanabbak, a férfi pedig fizet, és megkapja, amit akar. Vagyis a nő afféle dekoratív csali, és a férfi az igazi potenciális fogyasztó, aki befizeti magát, aztán iszik és meghívja azokat a lányokat is, akiket kinézett magának, és a többi meg az ő dolga. Ez a szokás tehát szerinte olyan társadalmi gyakorlatokat reprodukál, melyek szerint a nők a passzív, a férfi az aktív fél, a pasi fizet, a nő pedig megadja neki, amire vágyik. (Ami ellen több-kevesebb sikerrel nőszervezetek sokasága tiltakozik.)
Személyes tapasztalatom hál’istennek nincs erről, én (egyre ritkábban) olyan helyekre járok, ahol nőként is ugyanúgy fizetnem kell, mint a pasiknak. Próbáltam magam beleképzelni abba, hogyan érezném magam, hogyha egy szórakozóhelyre ingyen bemehetnék, a pasim meg nem.
Az első, zsigeri reakció az lenne, hogy ez nem igazságos. Akár nő vagyok, akár nem, fizetnem kell a színházban, a moziban, egy koncerten, elvégre ezek nem jótékonysági helyek. Ha nem kell fizetni, annak üzenete van – és éppen ezt próbálom megfejteni.
Én bizony nagyjából úgy érezném magam, mint akkor szoktam, amikor némely férfi ismerősöm elereszti magát, belevág a szavamba, mikor beszélek, és mondja a magáét, vagy amikor férfiak között nem a tehetségem, a szakmai kvalitásaim, emberi minőségem számít, hanem egészen egyszerűen csak az, hogy nő vagyok. Vagyis lefokozva érezném magam, hiába előnyös az ajánlat anyagilag. A fiú is hasonló dolgokkal érvelt – de nagyon kíváncsi lennék a ti véleményetekre is!
És attól függetlenül, hogy ki hogyan ítéli meg ezt a helyzetet, annyit mindenképpen meg szeretnék jegyezni, hogy elismerésre méltó szerintem már az is, hogy ebben az országban, ahol olyan alacsony a civil aktivitás, a civilek érdekérvényesítő képessége és egyáltalán hajlandósága, ott akad egy férfi (még egyszer: egy férfi!!!!), aki egy olyan gyakorlat ellen emel szót, ami szerinte a nőket sérti. Ez ritka, mint a fehér holló.
Más kérdés, hogy nem biztos, hogy jó ütemérzékkel dobta be a köztudatba ezt a témát, mert így könnyen akár a visszájára is elsülhet. Hiszen a probléma maga meglehetősen periferikus, ha csak ennyi gondjuk lenne a magyar nőknek, akkor ez lenne a mennyek országa, de hát nem az. Viszont pont ezért, talán többet árt, mint használ, hiszen elképesztő indulatok korbácsolódtak fel, melyek a legprimitívebb oldalát mutatják egy-egy hímneműnek, amilyen hangnemben, és tartalommal a nők és a feminizmusból nyilatkozik.
S természetesen van sok egyéb, a nőket sokkal látványosabban és hátrányosabban érintő gyakorlat és sztereotípia, sokkal súlyosabb és nehezebb ügyek. Igen, jó lenne küzdeni több és korszerűbb óvodáért és bölcsődéért, példának okáért, mert ezeken több múlik, mint azon, hogy ki fizet belépőt a Dobozban… Valóban, és amire ez a fiú próbálta ráirányítani a figyelmet, csak csepp a tengerben, és végtelen a tér, mely küzdésre hív…
A dolog másik oldala pedig az, hogy milyen számú és színvonalú kritikák érkeztek a hatóság döntésére. Szerintem ez az igazán durva, és ezek mutatják, hogy itt valóban zavar van az erőben, és sok pasi agyát szakócával faragták ebben az országban.
Újra és újra visszatérő szólam az, hogy ha a nők egyenlők akarnak lenni, akkor menjenek le ők is a bányába, üljenek fel a traktorra, és amúgy is mit rinyálnak, mikor három évig otthon vannak, és aztán is rohangálnak haza, ilyen-olyan ürüggyel, pl. beteg a gyerek. (A felvetésből is látszik szerintem, hogy az ilyen férfit nem anya szülte és nevelte, hanem a vogonok valahol a Galaxis kénköves bugyrában.) Ennek a másik változata, hogy egy nő eleve nem tud egyenlő lenni, mert gyereket szül, háztartást vezet. Khmm…, és hogy gondolja kedves férfipajtás, hogy a nő, ha nem egyenlő, akkor alacsonyabb rendű? Vagy hogy a szülés, gyereknevelés, háztartás nem fontos dolgok, amiket méltányolni és megbecsülni kéne (legalább erkölcsileg, mert pénzben aligha maholnap fogják)? Merthogy nem az az egyenlőség (szerintem), ha anyu és apu is vakolókanállal indul munkába, vagy hogy a férfi akarjon gyereket szülni, hanem az, hogy tisztában vagyunk az adott élethelyzetre vonatkozó szerepkörökkel, és lehetőségeinknek megfelelően úgy alakítjuk az életet, hogy azzal mindenki a lehető legjobban járjon. Valamint megbecsüljük és értékeljük a munkáját, akkor is, ha nem kap pénzt érte. Egyenlőség: az alá-fölé rendeltség kiiktatása egy kapcsolatból, ehelyett partneri viszony.
Úgy tűnik, a kommentelők egy része számára ez már pozíciójának megkérdőjelezését jelenti, amire minősíthetetlen hangnemben, igazi kőkori bunkó módra reagál – ismert médiaszemélyiségek is. Akik élő műsorban lebuzizták a srácot, frusztráltnak tartották, aki nem képes egy nőt felszedni, ilyesmik. Brávó, uraim!
Persze, van a dolognak másik oldala is. Az, például, hogy ez egy olyan kedvezmény volt, amivel a nők jártak jól. Akik a statisztikák szerint amúgy is kevesebbet keresnek, mint a férfiak (ráadásul jóval többet kell költeniük a szépségápolásra is). Szóval ez a rendszer valamelyest kompenzálja az erőviszonyokat, és végül is a nők dolga, hogy bepasiznak-e vagy sem. Én ebben is látok megfontolásra érdemes érveket.
S persze, meglehetősen periferikus kérdésről van szó, melynél sokkal fontosabb dolgok is vannak, évek, évtizedek óta megoldás nélkül.
Az ügy azonban talán túlmutat önmagán, erre utalnak legalábbis a szenvedélyes reakciók is. Ti mit gondoltok erről?
