Pár hete történt, amikor egy ismerősöm kiposztolt a facebook-ra egy lakáshirdetést. Néztem, nem is kicsi, nem is olyan rossz lakás, és a legjobban azon döbbentem meg, mennyire lementek az árak. Elkezdtem gondolkodni, hogy talán nem lenne hülyeség, ha albérlet helyett a saját lakásunkat törlesztenénk, elvégre az megmarad (na jó, tudom, milyen időket élünk, de legyünk optimisták!), az a rakás pénz meg, amit albérletre adunk ki, elszáll.
S nem, nem örököltünk vagy nyertünk a lottón egy zsák fabatkát, hanem lakáselőtakarékosságból próbálunk kigazdálkodni valami hajlékot. A logika az, hogy jó lenne, ha öreg napjainkra lenne valami fedél a fejünk fölött, és valami biztos talaj a lábunk alatt.
Ezek után elkezdtem keresgélni a neten, és egészen megdöbbentő, milyen ajánlatokkal találkoztam. Ahogy van Darwin-díj azoknak az embereknek, akik valami egészen elképesztő módon, a saját végtelen butaságuk áldozatai lesznek, valami hasonló díjat lehetne osztogatni azoknak az eladóknak, akik hasonló ostobaságokra vetemednek.
A mai kedvenc például az – ami végül arra indított, hogy írjak egy posztot erről a témáról – , amikor a tulaj a felújítás dátumánál 1914-et adta meg. Értitek? 1914! (A lakást pedig 1910-ben építették.) Nem tudom, nem elírás-e, én erre gyanakszom, de ha komolyan el akar adni valaki valamit, azért mégis csak odafigyel a részletekre, nem? Ha viszont ez igaz, akkor bomba üzlet, hiszen az a lakás, ami túlélt két világháborút, az nem semmi!
Aztán ott vannak még azok az eladók (nem is kevesen), aki vagy egyáltalán nem töltenek fel képet a lakásról, vagy nagyon keveset és/vagy homályosat. Na, mármost. Én nem vagyok marketinges, viszont józan paraszti ésszel is könnyűszerrel belátható, hogy ha el akarok adni valamit, és nem hiány van a piacon, hanem irdatlan túlkínálat, és rohadt nehéz eladni bármit is, akkor az ember különös gondot fordít arra, hogy a lehető legalaposabban, a legjobb színben tüntesse fel a portékáját. Elvégre nem a szovjet hiánygazdaságban élünk, amikor minden marketing nélkül is vették az emberek az egyetlen kapható porszívót, látatlanban is, mint a cukrot…
Ennek ellenére elég sok olyan hirdetéssel találkoztam, amelyben alig pár fotót töltenek fel a lakásról. Ezek közül is különösen érdekes, amikor a fürdőszobáról, konyháról nincs semmi, hiszen fontos szempont a vásárlónál, hogy ezek a helyiségek hogy néznek ki, és mennyire szorulnak felújításra. A másik fura kategória az impresszionista, elmosódott képek csoportja. Tényleg, nem tudom, mi lehet annak az embernek a fejében, aki ilyen képekkel akar eladni lakást vagy bármit.
Találkoztam aztán olyannal is, amikor a lakásról magáról egyáltalán nincs fotó, csak a házról, arról viszont több szögből is, biztos, ami biztos. Viszont az ára olyan kedvező volt, hogy ez sem szegte kedvem, és gondoltam, azért rákérdezek, mert sose lehet tudni. Ekkor ért a meglepetés: a lakásról nemhogy kép nincsen, de megtekinteni sem lehet! Értsd: úgy akarnak egy lakást eladni, hogy nem tudod, mit veszel meg. A közvetítő hölgy elmagyarázta, hogy itt bedőlt hitelről van szó, és a bank árulja a lakást, ezért nem lehet megnézni… Jó, persze, ha van pár fölös millióm, akkor lehet, hogy bevállalom ezt a rizikót, de azért ki tudja, mit talál az ember, ha kinyitja a titokzatos ajtót…
Aztán ott vannak a szokásos balfék, sablonos szövegek, a „találja meg álmai otthonát!”-típusból. Megint csak: ha el akarnék adni valamit, és tudom, hogy túlkínálat van, akkor megerőltetem az agyam annyira, vagy áldozok rá annyi pénzt, hogy valaki kitaláljon valami frappáns, ötletes dumát, amivel tényleg ki tudok tűnni a teljesen sablonos hirdetések közül.
Egy fokkal fineszesebb megoldás az, amikor valaki egy teljes körűen felújításra szoruló lakást úgy reklámoz, hogy „itt megvalósíthatja elképzeléseit, szabadon szárnyalhat a fantáziája”. Igen, jártam már néhány olyanban, amiben csak nagyon-nagy képzelőerővel lehetett meglátni „álmaim otthonát”, annyira le van pukkanva – viszont nem kétség, vonz a kihívás és a lehetőség, hogy a saját ízlésem szerint alakítsam ki azt a belső teret, amelyben jól érzem magam. Viszont van néhány olyan is, amelyekben csak tudatmódosító szerekkel lehet bármi fantáziát is látni…
Azokat sem értem meg, akik egy mondatban kimerítik a lakás jellemzését. Pedig az embert elég sok dolog érdekli kezdetben, és nem biztos, hogy fel fogja emelni a telefont egy ilyen miatt, ha van egy csomó más lakás is, amelyeket viszont többé-kevésbé kimerítően jellemeztek.
Összegezve eddigi tapasztalataimat azt tudom mondani, hogy ez is csak olyan területe az életnek, mint bármi más: vannak a menthetetlen balfékek és vannak a profik, viszont igen érdekes és tanulságos dolog ez az egész.
És végül megosztom veletek az anyai bölcsességet (aki eladó volt egy falusi kis boltban): minden bolond áru megtalálja a maga bolond vevőjét.
