Céges karácsonyi parti
Mariposa idén is hasonló lelkesedéssel várja a céges karácsonyi partit, mint minden évben. Kicsit szakmai szemmel, kicsit női szemmel, kicsit kritikusan, kicsit elnézően vezet minket végig a partit felépítő fontosabb mozzanatokon. Te várod már?
A férfiakkal ellentétben a nők hetekkel a parti előtt azon gondolkoznak, hogy miben jelenjenek meg. Ez még akkor is fontos, hogyha semmilyen hátsó szándéka nincsen a hölgynek, csak egyszerűen SZÉP akar lenni, ma mindenképpen! Talán nem a legjobb megoldás felvenni az előző évi ruhát, mert egy ekkora cégnél olyan sűrűn nem találkozunk, hogy „mindig” ugyanabban a ruhában legyen az ember.
Cikáznak a gondolatok az agyamban, hogy milyen színű legyen! Mivel általában vásárolni szoktam ruhát (azaz – sajnos – nem varratok), így a színek adottak az üzletekben. Most éppen többnyire fehér, krémszínű, piros, kék és fekete a sláger. Pedig én valami vidám színt szerettem volna, de mégse pirosat. Azt se akarom, hogy túl rövid vagy kihívó legyen! Legyen inkább elegáns! Azt hiszem, találnom kell egy igazán lelkiismeretes szabót vagy meg kell tanulnom varrni, ha egy igazán hozzám illő ruhát szeretnék magamnak mind stílusban, mind fazonban.
Rendezvényszervezést tanulva, de nem a szakmában dolgozva, mindig nagy érdeklődéssel várom a céges karácsonyi partit. Valahogy mindig azt gondolom, hogy most sokkal színvonalasabb és színesebb lesz, mint az előző évben. Már a helyszín kiválasztásánál törekedni kell az igényességre. Nemcsak autóval, hanem tömegközlekedési eszközzel is könnyen megközelíthető legyen! Ha igazán impozáns helyen szeretnénk ünnepelni, akkor hónapokkal előtte le kell foglalni. Úgy gondolom, hogy kis országunk elég jól el van látva rendezvénytermekkel, így bőven van válaszék. Bár az is igaz, hogy 500-600 embernek megfelelni nagy kihívás bármelyik rendezvényszervező cég illetve vendéglátó egység, vagy szálloda részéről.
Azt hiszem, nem árulok zsákbamacskát azzal, hogyha azt mondom, hogy általában szeretnék többet kapni egy étteremben, mint hogy csak egyszerűen elém rakják az ételt. Személy szerint, ha én bemegyek egy vendéglátóegységbe, sokszor nem tudom, hogy mit egyek. A bőség zavarában (amit természetesen az étlap rejt) döntésképtelen vagyok. Na jó, én a mérleg csillagjegyemmel meg is tehetem, hogy elküldöm a pincért, hogy jöjjön vissza később! 🙂
De sokszor elvárom, hogy segítsen a számomra megfelelő étel kiválasztásában. Megkérdezem, hogy mit ajánl, illetve elmondom az álláspontomat, hogy „ma speciel szárnyast ennék”. Amennyiben sikerül közös nevezőre jutnunk, akkor már rendelem is. Eme hezitálásom alkalmával mindig nagyra értékelem, ha tudja, hogy melyik fantázia név mit foglal magában. Ha többek közt arra is fény derül, hogy hogyan készül el az étel, akkor aztán megfogtak, nincs menekvés, újra fognak velem találkozni. Persze, ehhez a hozzáálláshoz még hozzátartozik a kedvesség és egy mosoly. Egy jó vacsorához jó bor dukál. Ha még bort is tud ajánlani, vagy figyelmes és küld egy sommeliert, akkor az NON PLUS ULTRA.
Persze a céges karácsonyi partikon általában nem pincér teszi elém az ételt, hanem én magam válogathatom össze a pultról. Manapság egyre jobban figyelembe kell venni, hogy az embereknek különböző táplálkozási szokásaik vannak, néha akaratuk ellenére. Egy jó buliban alapfeltétel, hogy a menünek meg kell felelnie mindenki elvárásainak; a vegetáriánusoknak, a lisztérzékenyek, a tejcukor allergiásoknak, stb. Természetesen az adagban is meg kell állapodni az étteremmel. Gyakran tapasztalom, hogy elég hamar elfogy az étel, és a későn jövők már azt sem tudják, hogy mi volt az étlapon. Lehet, hogy már a konyhában eltűnt egy-két tányér, vagy csak a pincérek túl lassúak a pult utántöltésében?
Persze, itt meg kell, hogy védjem a személyzetet, a szakácsokat, illetve a catering céget.
Mi magyarok szeretünk sokat enni. Csak zárójelben említeném meg, hogy sokszor nem a minőség, hanem a mennyiség a fontos. Sőt, mindent meg kell kóstolni!
Illetve az a cég, ahol max. 10 % a nők aránya, rendesen tud ám fogyasztani! A desszert is pillanatok alatt eltűnik az asztalról!
A műsor sem utolsó szempont. A cégünknél minden évben a házi zenekarunk ad egy kis ízelítőt pop-, rockslágerekből, ami biztosítja a jó hangulatot. A tavalyi meglepetés az egyik stand-up comedy jeles képviselője volt. Ezzel nemigen lehet bakot lőni!Aztán az itallap kerül előtérbe. Megmondom őszintén, hogy italfogyasztásban nagyon jók vagyunk. Talán túl jók… Kellőképpen fogynak az italok illetve a felszolgálók keze folyamatosan mozog, hogy újratöltsék a poharakat, már-már görcsbe rándul a monoton mozdulattól.
Aztán beindul a zene és nekem táncolni kell! Körülnézek, férfiak hada (legalábbis azt gondolom). Talán lesz egy, aki nemcsak az ital hatására, hanem inkább kulturális elvárásnak eleget téve megteszi az első tánclépést. Aztán felébredek és rájövök, hogy ez NEM a jazz-balettet végző diákok bankettje. 😀 Egyezkedek a DJ-vel, hogy tegyen be valamilyen latinos ritmusokat képviselő előadót. Miután nemtetszését nyilvánítja ki az ízlésemmel kapcsolatban, előkeres egy Marc Anthonyt és én próbálok keresni a több száz fiúból egyet, aki kapható egy kis salsára. De lehet, hogy álmodom?
Igen, talán igen. Aztán 1 óra után egyre üvegesebb tekintetekkel találkozok a folyosón, ahol egyre hosszabb utakon próbálják megtalálni a kollégák a mosdót. Amikor úgy gondolom, hogy jóból is megárt a sok, pláne, ha az kolléga, akkor hazaindulok. Éjszakai járattal, vagy taxival. Ritka, mint a fehér holló, hogy valaki megossza velem a taxiját, vagy, ha esetleg nem ivott alkoholt, felajánlja, hogy hazavigyen.
És arról már nem is beszélnék, hogy következő héten megy a pletyka, hogy ki kivel ment haza, ki kivel jött össze!
Nem baj, egy évünk van, hogy elfelejtsük – vagy éppen kiderítsük – mi is történt a céges karácsonyi partin…
